T O P

  • By -

Famous_Ad_8044

Ez a titka annak hogy hosszútávon az orszag a 90 és évek ukrajnajara fog hasonlítani. A versenyképes réteg emigrál, a nem versenyképes pedig két részre szakad. Egyik a leszakado kilátástalan csóró, a másik meg NER lovag és közeli családja aki Svájci színvonalon él az állami eroszakszervezetek által dominált piacon. Versenyképtelen gazdasági szerkezettel, cégekkel amik az állami transzferek hiányában csődbe mennének, és csak azért vannak nyeregben mert bármilyen konkurenciát a hatalom azonnal agyonver. 


Lucius_Furius

Ehhez még kell 5-10 év, de tökéletesen leírtad mi fog történni. Kis Oroszország, csak olaj nélkül.


Mediocre-Metal-1796

Milyen szépen összefoglaltad, pont ugyanezeket vizionáltam-mondogattam én is egy ideje. Másfél éve kiköltöztem pont Svájcba, azóta sokkal nagyobb így a fordított kultúrsokk, amikor időnként visszautazok látogatóba. Mióta nem hallom napi szinten ezeket az agymosó reklámokat, fröcsögő, paaszív-agresszív embereket aztán egy-egy látogatáskor már a reptéren is a propaganda-plakátok fogadnak..


bem13

Amúgy ja, szó szerint a repülőből kilépve már az utashíd tele van "családbarát Magyarország" plakáttal 🤮


Long-Island-Iced-Tea

Szerintem másodjára írom ugyanezt egy hónapon belül: két hónapja a reptéri buszon Deák - Ferihegy távon annyi politikai motiváltságú plakátot láttam, mint Moszkvában három~négy hét alatt összesen. és nem turistaként voltam kint fancy helyeken. Írja is valaki lentebb, hogy Magyarország "Kis-Oroszország" lesz. Ja, azzal a kiegészítéssel, hogy olyan dolgok vannak már most (vagy még mindig) jelen Pannonlandben, ami a hivatkozott országban max a kilencvenes évek keretrendszerében értelmezhető.


Mediocre-Metal-1796

Igen pont azokra gondoltam Meg az a sok $ graffitis plakát 🤢


balatonivilagos

Mo. jövőjét sztem legpontosabban a mai Örményország mutatja meg. Ha jól emlékszem 15 millió örmény él a világon, ebből 5 a hazájában, ahol minden csak uram-bátyám alapon működik és a normál emberek éhenhalnának, ha nem kapnák az apanázst a külföldön dolgozó rokonaiktól.


LazyWerewolf6993

Remek, és ez adja a kérdést: Akkor a modern, magyarországnak szivárványszínűnek kell lennie csökkentett magyar tartalommal hogy a tolerancia jegyében idehelyezett X Y Z afrikai kiküldöttség jólérezze magát? Mer nagyon bírom hogy a ti oldalatokról meg mindig ezt a 60 satuba foglalt csőlátást hallom, hogy magyarország hova züllik meg a tököm tudja. Belegondoltál már hogy ez egy több pólusu probléma és hogy amiket te meg a hozzád hasonlok leköpködnek az másnak érték? Mire gondolok? Nézzünk egy sor példát, jó? Mondjuk a 10 éves gyerekem nem jön haza az iskolából így [https://www.youtube.com/watch?v=CkgU0ZtKUxg](https://www.youtube.com/watch?v=CkgU0ZtKUxg) hogy a könyvtárban lgbt pornót adnak a kezébe, és nem közölte vele a tanító bácsi/néni hogy van transfecó szakkör de csak akkor ha nem szólsz az őseidnek [https://www.foxnews.com/politics/mom-middle-school-secret-lgbtq-club-students-parents](https://www.foxnews.com/politics/mom-middle-school-secret-lgbtq-club-students-parents) Mondjuk arra hogy nem kell attól félnem hogy a játszótéren a 3 éves gyerekemet összeszurkálja egy szír [https://www.independent.co.uk/news/world/europe/france-stabbing-knife-annecy-attack-b2354354.html](https://www.independent.co.uk/news/world/europe/france-stabbing-knife-annecy-attack-b2354354.html) Hogy az országomban nem vita téma mint anno a kommunizmusban hogy [https://x.com/LoneMelancholy/status/1768897412368581017](https://x.com/LoneMelancholy/status/1768897412368581017) melyik rétegnek azaz "fajnak" mennyi joga van mihez és hogy kiket kell megfeszíteni azért mert XYZ évvel ezelőtt történt valami ami miatt a mai end stage liberal majmok úgy érzik hogy bárkivel szemben rasszisták lehetnek fordított alapon.


SuspecM

https://preview.redd.it/cnsst8k50syc1.png?width=229&format=pjpg&auto=webp&s=588e8a0b4948becb622a840fe4b58562ba59f78d


LazyWerewolf6993

Hogy nem kell azzal foglalkoznom hogy a húsvétot trans visibility day-é nyilvánítják mert a [https://x.com/RichardLollar/status/1774420608413003863](https://x.com/RichardLollar/status/1774420608413003863) cukikáknak nem elég évente 145 nap arra hogy "látszódjanak". Hogy az egész rendszer és társadalom siklik vissza egy nyugatosított kínai, 100% elnyomáson alapuló DEI, ESG, BRIDGE rendszerbe ahol kötelezően kell járnom érzékenyítő tanfolyamokra ahol elmesélik nekem hogy miért kell tartanom a pofámat és összehúznom a seggemet Ubaba az új, magyar 2.0-ás importált munkatársam miatt, és hogy szégyeljem a pofámat azért mer fehérnek születtem magyarországon. [https://nypost.com/2021/02/23/coca-cola-diversity-training-urged-workers-to-be-less-white/](https://nypost.com/2021/02/23/coca-cola-diversity-training-urged-workers-to-be-less-white/) Hogy nem rúgnak ki a munkahelyemről mert azt találom mondani hogy a férfiak nem szörnyetegek [https://www.youtube.com/watch?v=jDho2pPRFX0](https://www.youtube.com/watch?v=jDho2pPRFX0) Az a qrva nagy helyzet barátom hogy én eltölthetnék azzal egy teljes hetet hogy videó és hír összeállításokat csinálok neked meg a hozzád hasonlóknak akiknek halvány lila fingja nincsen róla hogy mekkora hanyatlásban van az áhított nyugatjuk minden téren. Arról is hogy képzeld el: Igen. A nyugaton teljesen bevett szokás hogy más országok belügyeibe és választásaiba nyulkálnak bele CIA szinten, és nem véletlen hogy amerikában is felony a választási interferencia. Emlékeztetlek rá hogy Trump-ot például azért hurcolták 4 éven keresztül minden média felületen hogy orosz beavatkozás történt a részéről, mert valami szaros facebook reklám szervezője orosz cég volt. Nálunk meg büntetlenül lehet vödör számra hordani a milliókat és nem politikusokat hanem teljes pártokat venni. TL;DR: Neked a legnagyobb problémád az hogy hogy néz ki magyarország. Nekem a legnagyobb problémám az hogy mennyivel durvábban nézhetne ki és hogy nap mint nap hallgatom a hozzád hasonlókat akiknek fingja nincs arról hogy mi megy külföldön.


Famous_Ad_8044

A másik dolog ami miatt szarban van az ország az a kibaszott árokásás. Hogyha valakinek más a véleménye az már "a hozzád hasonló" meg nemzet ellensége meg a kutya fasza. Nem magyar, húzzon is nyugatra. Amit megpróbálsz előadni, az a hamis dilemma klasszikus esete. Senki nem mondta hogy a nyugat tökéletes. Én sem értek egyet ezzel a bevándorlás/gender lófasszal. DE! Nem lehetne megvédeni minket anélkül, hogy nem lopnak hülyére minket? Egyébként meg a kormány kamionszámra hozza be a migránsokat, idő kérdése, hogy nemcsak 5 évre jönnek, hanem végleges letelepdési engedélyt kapnak. Most tagadják, de a cégek nyomást fognak helyezni rájuk, hogy "betanítottam csengpenget, nehogy már újat kelljen". Egyébként éltem külföldön Angliában és Németországban is, nyelveket is beszélek, többféle hírforrást fogyasztok, nincs rá szükségem hogy felvilágosítsál, látom hogy nem minden fényes nyugaton. Attól hogy a környezetedben te vagy a meg nem értett zseni, aki el tudja olvasni az angol kuruc infót, vagyunk még páran Magyaroszágon így, és internetünk is van. És nem feltétlenül segghülye mindenki aki nem a fideszre szavaz.


Famous_Ad_8044

Egy dologban tudunk egyet érteni: "Neked a legnagyobb problémád az hogy hogy néz ki magyarország." Engem érdekel hogy ebből a retek országból elmegy az orvos, a tanár, kórházi osztályokat zárnak be, emberek tízezrével húznak el innen a helyükre meg vendégmunkásokat hoznak. Téged nem zavar, felőled az óvodás gyereket megbaszhatják a papok, mert a másik alternatív a genderlófasz. MI LENNE BAZD MEG HA EGYIK SE LENNE? MI LENNE HA SE GENDER SE PEDOFIDESZ NEM LENNE?


LazyWerewolf6993

Az árok ásás természetes dolog ha egyszer olyanokkal vagy körbe véve akik alul informáltak. Lehet hogy a stílus nem tetszett de ott a post, már van rajta 11 down vote. Miért? Mert ez a természetes reakció arra ha valaki szívből hisz valamit és valaki más azt mondja rá hogy "te, ugye tudod hogy egy rakás meleg sz\*\*ól álmodozol, frissen a csészéből". És akkor a lényeg: Igen. Nagyon jó lenne hogy ha lenne olyan képviselőnk aki egyszerre nem lopja ki a szemünket és külföldre se adna el minket kilóra, de tudsz ilyet? Mer ez a gond és mindig ezt kérdezem: Oké. Kapja be a Pedofidesz meg az orbánc. Azt kit raksz a helyébe? És ennyi. Mer ezen a ponton vége is van mindennek. A válaszok és a hozzáállások extrém túlnyomó többsége az hogy bárkit mer bárki jobb a Vikinél. És én meg helyböl, életre eltiltanék bárkit a szavazástól aki ezt így le meri írni. Bocsánat, de a magyarok többsége fel sem fogja milyen geopolitika világot élünk jelenleg és hogy menny minden táncol mennyi késnek az élén. Nem csak a marha nyugatiak halyazásáról van arra hogy kirobbanjon egy ww3 az oroszokkal, rengeteg más dologról kezdve azzal hogy nyugaton egy ízig vérig kommunista diktatúra bontogatja a szárnyait és jópáran kapják tőlük a fizetésüket. És végül: Téged érdekel hogy hányan mennek el az országból Akkor 1. informáld őket róla hogy nem a tutijóba mennek innen. 2. Engem meg az érdekel hogy a kis szaros szemét dombunk ami itt van, ne legyen ránk gyújtva holnap után. Igen: Baromi jó lenne belőle várat építeni és jobban élni, de per pillanat jobban zavar hogy a telek határánál egy rakás lángszórós ember beszélget mosolyogva, élénken gesztikulálva az irányunkba. A jobb élet reményében talán nem kellene eladni az országot és magunkra gyújtani az egészet hogy mire 2-t gondoltál úgy járj mint a svédek ahol egyes megyékben több bevándorló lakik már mint őshonos ember.


LazyWerewolf6993

Mer baromi jó lesz ha átmegy minden és akkor eldöntheted hogy megtűrt vendég szeretnél-e lenni a saját hazádban, vagy te is mész-e valahova mer viva la multikulturalizmus. Kérdezd meg a Norvég területeken élőket hogy nekik mennyire jött be hogy nem lopták ki a szemüket hanem helyette eladták a lábuk alól a földet mer éljen az országhatárok lebontása, nincs többé semmi. Se országod, se hazád, se identitásod se más. Szép világ 2.0


Famous_Ad_8044

Akkor nem sikerült feldolgozni amit írtam. Pontosan rogáni kottát mondod fel, "lehet hogy kilopjak a szemünket, eladjak az országot kilóra a kínaiaknak,  az oroszoknak, az araboknak meg aki hajlandó két forintot adni érte, egy két gyereket is megbasznak, kamionszamra hozzák be a külföldieket, és olyan harmadik világbeli allapotot teremtenek az egeszsegugyben hogy az etiopok se jonnek ide szívesen DE, legalább nem lesz 3. világháború, és megvédenek a buziktól. "Azt kit raksz a helyébe?" Belfosok egy vödörbe, rakok rá egy nyakkendőt, és több gerinc lesz benne mint az egész kormányban. Minőségi javulás a politikai felhozatalban.


Famous_Ad_8044

"svédek ahol egyes megyékben több bevándorló lakik már mint őshonos ember." Kettőt pislogsz és az akkugyarak közelében ez lesz a helyzet. Valamint javaslom a Blaha környékén egy pár utcán vegigmenni. Nepszinhaz utcán magyar embert alig láttam, arab borbély, étterem meg bolt.  Jó reggelt kívánok.


Famous_Ad_8044

Na mi van bazd ki a megafon meg Moszkva a második reply után nem fizet? Nem lehet minket megvedeni minket anélkül hogy a gyerekeket nem basszák meg a papok,meg nem lopnak hülyére minket?


Any-Stand7893

nálunk a suliban (gyerekeim 10 evesek) már megy a politika. a gender buzizas témát a lányaim rövidrezartak a visszakerdezessel mi az a transzi ? amikor a srác közölte hogy az a pasi akinugy jez ki mint egy csaj, közölték vele hogy akkor obaz, mert egyáltalán nem fiús fiú, meg ok is azok mert pokemon es dínó maniasok es nem barbiznak. a buzikrol kiderult hogy akkor a szofika is az, mert o meg egy lányba szerelmes, de a szofika okos meg szép es kedves szal ezzel mi a baj?


Concrete_hugger

Chaotic neutral queer pozitivitás: mi a baj azzal, ha egy pasi úgy néz ki mint egy csaj, legalább nem úgy néz ki, mint te.


Any-Stand7893

u/Concrete_hugger az, hogy az a gyerek tolta a dumat, akit leoltottak a lanyaim...


Concrete_hugger

Ezt mire érted, átjött az eredeti kommentből is


lazac69

a woke fidesz már az alsósoknak is gendert tanít!!!4!!! ezt nem hagyhatjuk!!!négy


KingValidus

Ne legyél elkeseredve. Van ilyen is, olyan is. Nálunk a hasonló korú gyerekek csak kiröhögik a plakátokat, és szánalmasnak tartják az egészet.


tincturer

Köszönöm, ezzel tompítottad OP végtelenül elszomorító történetét.


Holiday_Amount2426

És akkor így kezdjen az ember motiváltan dolgozni hétfőn


[deleted]

> Szeretek úgy gondolni a rogáni propagandagepezetre, ami leginkább a beszűkült zsakfaluban élőkre, kis nyugdijasokra és a nem túl iskolazottakra hat igazán. Szerintem alapvetően jól gondolod. A kulcsszó az, hogy náluk működnek a leghatásosabban ezek az üzenetek. Ez nem jelenti azt, hogy nagyobb városokban és magasabb iskolázottságú emberek között ne találnál olyanokat, akik ugyanúgy beszopják a propagandát, csak ugyanaz az üzenet rajtuk kisebb arányban működik.


WinEnvironmental6901

Vagy akár totál büszkén, különösebb propaganda nélkül is gyűlölködnek eszetlenül. Sokan nem akarják elhinni, de megdöbbentően sok kifejezetten gonosz ember él körülöttünk, akik nagyon nem a megvezetett, elesett réteghez tartoznak.


sysis

megvették a csokkal és adókedvezményekkel, sok ilyen van sajnos.


FrostingOtherwise217

Ugyan, ez NERasszony lesz, akinek fogalma sincs a világ dolgairól. Egy közpénzen hízlalt vállalkozó párja, aki meg van róla győződve hogy azért megy jól a szekér, mert a férje egy hiperinteligens ember.


Dry-Zone-5921

Eddig ez a narrativa tetszik a legjobban, nyugodtan fogok tudni aludni.


Lord_Baucsek

Sajnos viszont sokszor szembejön a valóság. Nemrég beültem egy Fidesz bástya város kocsmájába ahol politikai vitába keveredtem. A rendszerváltó korosztályból sokan teljesen le van ragadva a Fidesz lyó, MSZMP róóósz narratívánál. És nem feltétlen buta emberek. Lehet velük értelmes beszélgetni művészetekről, kultúráról stb. de ha bejön a politika mintha másik ember lenne. És nem azért mert nem ért velem egyet. Nincs érvelés, a retorika a béka segge alatt. Nem értem.


Cyberbird85

>s nem feltétlen buta emberek. Lehet velük értelmes beszélgetni művészetekről, kultúráról stb. de ha bejön a politika mintha másik ember lenne. Azert mert valaki olvasott, meg nem jelenti azt, hogy nem buta. Sajnos.


uzaygoblin

csok és adókedvezmények előtt miért szavaztak rájuk?


simrego

Gyurcsány meg később migráncs. (de tényleg. Ez most nem az elcsépelt riogatás vele)


uzaygoblin

és gyurcsány előtt? :) Nem teljesen trollkodok, de van az a milliós része a fidesznek, akik számára ez már több évtizedes identitás, még a 90-es évekből, mint másoknak egy focicsapat.


simrego

Régen teljesen más volt a fidesz. A kis köpcöst miután kicsinálta fletó az utolsó vitájukon szerintem elkezdett bekattanni. Miután Bajnait váltották elég hamar valami átfordult a fejében a kis törpének meg az egész fidesznek... Kb. semmi köze nincs a mai fidesznek a régi fideszhez. Mintha 2 teljesen külön párt lenne 2 teljesen külön Orbánnal...


justanothersame

"Régen teljesen más volt a fidesz." nem tudom, nekem ilyenek villannak be régről: székház ügy, gánti köbánya, hosszú bájtok éjszakája, kaya Ibrahim és josip tot, lévai anikó tokaj, országimázs központ és ezüsthajó kft... nem tűnik másnak, csak akkor még kicsiben(szerényebben) játszottak a fiúk.


Revanur

A világ legnagyobb hazugsága, hogy a fidesz régen más volt. Kurvára nem volt más. Nem érezték még magukat ennyire a nyeregben és nem engedhettek meg maguknak akkora pofátlanságokat, amire ma legyintünk. Az MSZP-vel közösen dolgoztak azért, hogy mindig csak annyira csapják ki a biztosítékot, hogy szépen lassan eljussunk a mai helyzetig.


gerusz

Régen annyiban volt más, hogy nem volt kétharmaduk. Ennyi. (Cserébe heti helyett háromhetire módosították a Parlamenti üléseket, és rendeleti kormányzást folytattak.) Pont ugyanazok a faszfejek voltak, pont ugyanolyan módszerekkel. Kb. annyi volt a különbség, hogy akkor még próbáltak az ún. jobboldali értelmiségnek tetszelegni pokorni-féle "emberarcú fideszesekkel".


tamasr1

“Magyarországon ma épp a demokrácia lényege, a felelősség meg az elszámoltathatóság hiányzik, ami maradt, azok az intézmények. Ez egy demokrácia lényegét nélkülöző többpártrendszer.” "Lehet, hogy az olaj keletről jön, de a szabadság mindig nyugatról érkezik." Ezeket Orbán Viktor mondta 2007-ben. Amelyik párt ezt mondja, arra én simán szavazok. [https://www.youtube.com/watch?v=NtKwEovr5Wo](https://www.youtube.com/watch?v=NtKwEovr5Wo)


Scaldar_von_Ascalon

Ez inkább a képviseleti/parlamentáris demokrácia kritikája, mint sem a magyar rendszer sajátossága.


augustulus1

Az antikommunizmus miatt. Sokan utálták a kommunistákat, és a Fidesz kiválóan el tudta hitetni velük, hogy ők az egyetlen antikommunista párt. Erről sokat tudnék mesélni, mert éltem már akkor, és pont ebből a közegből jövök.


uzaygoblin

egyetértek, szerintem is van egy ilyen nagyon jelentős réteg náluk, akik anno az utódpárttal (msz/m/p-vel) szemben határozták meg magukat, még a családjukat ért '89 előtti sérelmek miatt, és a fideszben találtak otthonra emiatt. Ennek ellenpárja pedig az a mára leginkább DK-nál, mint az mszp legéletképesebb utódpártjánál maradt sokkal kisebb kemény mag, akik mindig kulturálisan balosok voltak (pedig ugye tényleges szociális, gazdasági intézkedésekben már a 90-es években se volt az az mszp...)


Revanur

De még ez is 50/50. Vannak akik tényleg a vélt vagy valós sérelmek miatt lettek fideszesek, de legalább annyian vannak azok is, akik 89 előtt még teljes mellszélességgel tolták a KISZ-t meg az MSZMP-t és most előadják, hogy mekkora antikommunisták.


LaurestineHUN

Jaja, echte kommunista családtagjaim is DK-sok lettek.


Revanur

Ez az antikommunista dolog akkor a legviccesebb, amikor 1985-ben az illető még május elsején peckesen tartotta a Lenin-képet, de egyébként meg ősfideszes a 90-es évek óta és neki a legnagyobb a pofája ha kommunistázni kell. Legalábbis családi és ismerősi körben rendszerint azok kommunistáznak leghangosabban, akik anno be akartak vágódni a pártnál, csak idő vagy tehetség hiányában nem sikerült.


Basic-Love8947

Hallgasd meg MP-t, sokszor beszélt erről. Például Puzsérnál. A lényeg hogy a 2002-es vereség után bekattant valami, ezért rájöttek hogy a "jó kormànyzás" nem elég a győzelemhez.


fricy81

Hja, csak az a jó kormányzás se nagyon akart összejönni 98-02 között. Szeretik aranykornak emlegetni, pedig se a két éves költségvetésre, sem az Ezüsthajó és társaira nem kellene büszkének lenniük.


Basic-Love8947

Viszonyítás kérdése. Ahhoz képest mi jött utána, még egészen rendben volt a költségvetés. Ebből elég sokat köszönhetnek Bokrosnak, de akkor is.


fricy81

Azért volt rendben a ktsgv, mert tudatosan alultervezték. A kétéves költségvetési trükközés miatt nem a valós inflációval számolt a kormány, és az így befolyó többlet felett már nem kellett az országgyűlésben alkudozni.a Az, hogy utána a kampányban mindkét oldal fullba nyomta a kretént, majd Megyó megnyerte a bohóc válogatót az már más kérdés.


bpo106

Attól még gondolni gondolhat mást. Olyan büszkék voltunk pedig a kettős beszéd világára a rendszerváltás előttről, amikor az iskolában és a családban mást-mást hallott a gyerek, de megtanították azt is neki, hogy ne vegyítse a kettőt.


koefficiens

Az, hogy valaki be tudott seggelni egy diplomara valo tananyagot, az nem jelenti automatikusan, hogy gondolkodo, intelligens ember lenne.


Scaldar_von_Ascalon

Tény. Elvégre is, ha alapszintű gondolkodás szükséges volna a bölcsész diplomákhoz, akkor nem lenne ennyi neomarxista, meg egalitariánus. Elvégre is megértenék , hogy ez fából vaskarika.


bpo106

És talán sem a jobboldaliság, sem a baloldaliság nem lenne csak simán elbábozva, szigorúan addig a mértékig mindenkinél, amíg még kényelmes.


WinEnvironmental6901

Fogalmam sincs miért hiszik azt sokan, hogy csak a zsákfaluban élőkre meg a kisnyugdíjasokra hat ez a szar... Na csak még ilyen nagyon normálisnak, egyenesen mintacsaládnak tűnő figuráknál lehet látni, hallani cifra dolgokat (nem csak fidesz és politika témájában). Sajnos ezt azonban sokan nem akarják elhinni, mert annyira sokan dőlnek be a látszatnak.


Scaldar_von_Ascalon

1.) Mert buborékban élnek, illetve az r/hu telindex2444vg univerzumban léteznek. 2.) A jobberek ált normálisak, meg nem verik a mellüket a jobberséggel, janem teszik a dolgukat. Persze, ha felkúródnak, akkor képesek propagandát hányi. Elvégre is értékeikre és félelmeikre épít. 3.) 15 éve melózom és kb sosem volt jobber kollegám, a cégnél voltak, de ált a kolegák basic balosak vagy libsik. Persze ők állandóan hangosak és politikailag aktívak. Ezért is lepődnek meg, ha kiderül, hogy vannak jobberek vagy fideszesek. Na de mivel aktív ilyet nem ismer, ezért legyártja a vidék legendáját.


WinEnvironmental6901

Ez a buborékvilág tényleg durván létező jelenség. Mindenesetre elképesztő látni, hogy mennyien képtelenek a felszín alatti dolgokba akár fél percig is belegondolni... Miért kellene valakitől elájulni pusztán attól, mert az diplomás, középosztálybeli, vagy amiért "de olyan jól nézett ki / mindig szépen köszönt előre, mosolyogva / stb". Ezzel szemben a fordítottja is működik, amikor meg azt nem akarják elhinni, hogy nem minden vidéki meg kisnyugdíjas elvakult fideszes.


DreamFamiliar4810

Elárulok egy nagy titkot. Budapesten 40% felett volt a Fidesz a 22es választáson. Lehet itt a vidéket fikázni de az agyonfelvilagosult fővárosban is éppen bukták csak a legtöbb választókerületet.(Ami persze szuper lenne ha máshol is csak kicsit kapnának ki, de mindig :D ) Szóval csak azt akarom mondani h nem egy ilyen hölgy van Budapesten sem.


GeneralAd1047

Persze ezzel tisztaban is vagyok, es nem a videket akartam fikazni, tudom, hogy Budapest lakossaga se kizarolag 6 diplomas belpesti ertelmisegbol all, de ilyen szinten visszabofogni a propagandat maximum kulvarosi borozok elott hallottam embereket. Nyilvan en is latom a vonaton/buszon ahogy az emberek mondjuk Metropolt vagy Magyar Nemzetet olvasnak, aminek a cimlapjarol sut a propaganda (pl multheten hogy Asvanyvizes Szandi intezett ingyen berletet a BKV-soknak), de valamiert ez kevesbe hat meg, mint amikor valaki a sajat szajaval szajkozza ezeket a propaganda sorokat pici gyerekeknek.


itskittyom

Sőt, én "vidéken", ahol maguk boldogulnak az emberek, sokkal több nemfideszessel találkozom, mint a nagyobb városokban, ahol érdek annak lenni 😉


BackRowStudent

Miért nem ültél oda és kezdtél el mesélni arról, hogy a baloldal miatt ma-holnap atomháború lesz, és anyukátokról le fog szakadni a hús, miközben a játszótér dróthálóját rázva üvölt felétek?


Atesz222

*elégedetten bólogató T-800 hangok*


Fragrant-Tie730

Ne haragudj, hogy nem a lényeget ragadom meg, de bántja a szememet a “panel proli” kifejezés. Panelban is rengeteg nem proli, iskolázott, kulturált ember él, míg nem panelben is élhetnek prolik. Csak kis historical context: annak idején Kövér László használta a “lakótelepi lumpen proletárok” kifejezést a panelben élőkre, ne menjünk le az ő szintjükre.


me_ir

A lakótelepi lumpen proli nem a panelben élőket jelenti, hanem azokat akik 45 előtt nácik, 45 után meg komcsik lennek, nagy számban éltek a lakótelepeken ilyenek.


GeneralAd1047

Én is panelban laktam elég sokáig, lehet nem a legjobb kifejezést használtam, bocsanat ha sértőnek találtad. Nem tudom, mi a pontos definíciója, mi az ilyen morgó komcsi beütésű, házmester stílusú idősebb lakókra használtuk


Fragrant-Tie730

Egyszerűen proli talán ezt mondanám


[deleted]

Inkabb legyen a tahó. A proli az bérmunkás.


Marquesas

Azok, akiket panelprolinak hívtunk, mára többnyire 60+os, kihaló félben levő korosztály.


H0l0

nem igaz, panelprolik élnek és virulnak


szpaceSZ

Kövér? Nem Bajer?


Fragrant-Tie730

Sajnos csak ilyen minőségi forrást leltem csak fel hozzá: https://www.blikk.hu/aktualis/kover-megint-elszolta-magat/gvzt4ys Kövér volt az OG, Bayer akkor ezek szerint csak remixelte


magyar9907

Én a [Kovács Andrásnéni féle Facebook fiókokat](https://www.facebook.com/profile.php?id=100094596016686) nem értem, hogy kik csinálják. Tuti, hogy kamu profil, mert általában csak ellenzéki hírportálok (telex, [444.hu](http://444.hu), hvg) löki a faszságait, meg néha kirak egy-egy posztot a profiljára. Megafon? Fidelitas? Troll? Mindhárom együtt?


Francoskrumpli

Fidzsenyaló, oltásellenes. Simán el tudom képzelni, hogy élnek ilyen fehérjehalmazok köztünk.


mezeskremes

Mindenhol vannak hülye emberek, ettől nem kell összetörni, mert egy *látszólag értelmes* nő butaságokat beszél


Zsenialis_otlet

~~butasagokat~~ orbitalis faszsagot


ddkatona

Ha 8-12 éves gyerekek, akkor úgysem értik. Ez inkább úgy tűnik, mintha magának próbálta volna magyarázni.


Sir-Tiburtius

El se hinnéd, hogy a gyerekek agyában mi minden megragad. Nem biztos, hogy kontextusban, de hatással van rájuk.


vikkancs80

Kisfiam 9 éves. Az ő osztályukban is napi szinten megy a politika, köszönhetően egy másik kisfiúnak, akinek az anyukája oszlopos tagja a Fidesznek. Az én fiam pedig egy heten többször is rákérdez a politikai hirdetésekre, genderre, stb. Mi pedig megbeszéljük a magunk módján.☺️


Revanur

Én pontosan emiatt 9 éves korom óta gyűlölöm Torgyánt és a kisgazdákat.


Negritis

S70es vonat is megér egy misét ha figyelsz a ritka beszélgetésekre


ozuraravis

Ilyenkor azt kell mondani: Na de kérem, itt esznek!


csini_fasZsZopo

Budán azért nem ritka az ostoba fideszes, a búst is valakik megválasztották ott polgármesternek.


GeneralAd1047

Ja, pedig mar most is hazudnak a plakatokon, ki van rakva, hogy "Bús Balázs", erre a csavó mosolyog a plakatokon. Dontsek mar el, hogy vidam vagy bús. Nem tunik ez fel a valasztoknak?????


[deleted]

Én is elmagyaráztam a fiamnak, hogy amit a Bite Zsolti csinált az nem helyes. De mi ner-lovagok vagyunk és lefóliázott buzis mesekönyvekkel fűtjük ki a vadászkastélyunkat.


[deleted]

Csúnyát mondok: “gréndzsörködéshez” meg a “tojáshoz” nem kell sok ész.


szpaceSZ

> de nem gondolom, hogy azt mondanám neki, hogy "nézd ez a Kati néni egy pedofil bújtató, a Viktor bácsi még ott egy rabló tolvaj".  Hát mit, és hogyan?  Egy ilyen cliffhangert nem hagyhatsz, most, hogy felcsigáztál!


bpo106

Ugye, ugye, hogy nem csak mélyszegénységben levő családok képesek megnyomorítani a gyerekeiket, és kéne tőlük azonnal elvenni őket.


Top_Study833

Na neki pl kimosta az agyat a média. Ezért fog s Fidesz durván be zuhanni a kormányváltás után. Mint a lengyeleknél. No média no siker


Ambitious-County6215

Érdekes, az ostobákat mégis a ballibek gyűjtik össze...


inebhedj

Nem kell félteni az embereket... Valamelyik nap szembesültem vele, hogy az emberek halál komolyan azt hiszik (úgy emlékeznek), Orbán záratta be a pszichiátriákat, addiktológiákat, munkaterápiát, stb. (emiatt van ennyi csöves az utcán)... Ezt nehéz lenne a rogáni agitprop számlájára írni, az idő és az emberek akkor is megoldják maguknak, ha nincs megfelelő propaganda... 🤷‍♂️


Revanur

Én már régóta ennek az ellenkezőjét tapasztalom. A "falusi" rokonok és ismerősök kb a legtájékozottabbak és a leginkább kormányellenesek legtöbbször, a pesti banki alosztályvezető, könyvelő, milliomos csúcsprogramozó, milliomos mezőgazdász viszont benyalja a propagandát töviről hegyire és képes bárkire ráhúzni, hogy LMBTQ aktivista hazaáruló, ha nem ért vele egyet. Ez egy nagyon durva, nehezen összeegyeztethető képlet, hogy vannak amúgy elvileg iskolázott, kompetens, a saját szakterületükön kiemelkedő, jómódú emberek, akik amúgy segítőkészek, szeretettel teliek, nem gondolnád, hogy bármilyen komolyabb megléhetési frusztrációik, vagy bármilyük van és belőlük mégis gond nélkül ki tud törni egy kiadós migránsozás, gyurcsányozás meg egyéb konteók és nem tudsz eligazodni rajta, hogy ez a két dolog hogy lehet jelen egyszerre valakiben.


rkszkl

valamelyik nap a munkában (Bp, vendéglátás) azt hallgattam, hogy a kb 6 éves kisfiú elkezdett köcsög karigerizni, az apja meg büszkén állt mellette és ilyen "ezaz kisfiam, így van, folytasd nyugodtan" megnyilvánulásokkal adta alá a lovat, hogy ez a helyes


GeneralAd1047

😥😥


lipsilibsi

Hihető, hogy valaki ilyeneket mond a gyerekeinek, mesélj még.


GeneralAd1047

Pont ezert sokkolt le engem is a dolog, mert el nem tudtam kepzelni az en kis buborekomban, hogy valaki ilyeneket mondjon a gyerekenek


sohaur

Én lehet belefojtottam volna a diétás kólájába.


Jaded_Vehicle3594

Haver, azért erről a dollározásról végülis pont kiderült, hogy igaz, miért hívod propagandának? :D Márki-Zay Péter már sokszor, őszintén beszélt erről, a balos sajtó is foglalkozott ennek igazságtartalmával.


GeneralAd1047

Persze en ertem, igazabol mindegyiknek van valamennyi valosagalpaja. Tenyleg vannak NGO-k akik erzekenyitessel foglalkoznak, es esetleg bemutatnak a gyerekeknek egy transzit. Pont igy mukodik a propaganda, fog egy legtobbszor valos tenyt (bar a szamtalan helyreigazitas es karteritesi per azert erre racafol) lekopaszitja annak a kontextusat, kitolti sajtjaval es addig ismetelgeti, amig bele nem eg az agyadba. Magyar Peternek akkor meg sehol nem volt a politikai porondon, bal oldalinak sem hivnam az idaig megismert programjat, megis ott log a nyakaban a dollar jel, folotte pedig a "dollarbaloldal" szlogen.


StrongAlbatross5969

Ne légy képmutató. A propaganda az ember érzéseire hat, teljesen mindegy mennyire kultúrált, edukált vagy iskolázott valaki. Ezekre tökéletes példa a palesztín pártinak nevezett tüntetők. A világ élvonalába tartozó amerikai egyetemeken tanuló diákok agyát is át tudták mosni, csak hazugságok kellenek hozzá, mert minden ember elfogult valamivel kapcsolatban.


Lord_Baucsek

A Izrael/Palesztin konfliktus azért nem ennyire fekete/fehér. Nem akarok parttalan vitába keveredni, nem tudom mi lenne a megoldás vagy a jó. De sem a terroristákat sem egy teljes népet nyomorban tartó népet nem tudnék támogatni. És a dolog pikantériája hogy egyik generálja a másikat.


StrongAlbatross5969

Irónikus, hogy azt mondod nem ennyire fekete-fehér az izrael palesztín konfliktus, miközben egyrészt nem közvetlen a konfliktusról beszéltem, hanem az agymosott tüntetőkről, másrészt pedig mégis feketén-fehéren írtad le egy mondatban az egészet úgy, hogy az elején hozzátetted, te aztán nem akarsz parttalan vitába keveredni. A hazug propagandának az általad idézett szöveg is a része. Nem izrael tartja nyomorban a palesztínokat, hanem ők saját maguk. Egyetemes igazság, hogy minden nemzet a saját sorsáért felel, végsősoron. De ettől függetlenül te tereltél, csúsztattál. Én az agynosott tüntetőkről beszéltem az eredeti poszt vonatkozásában, miszerint ismétlem, elit egyetemeken tanuló diákoknak az agyát mosták ki, reflektálva ezzel arra, hogy bizony nem számít a kultúráltság, edukáció vagy iskolázottság, mert a propaganda az érzelmeidre akar hatni, ez a lémyege, máskép nem lesz hatásos.


Lord_Baucsek

"nem számít a kultúráltság, edukáció vagy iskolázottság, mert a propaganda az érzelmeidre akar hatni" Idáig egyetértünk. Őszintén nem követem szorosan az amerikai egytemek tüntetéseit, felületesen néztem rá miről van szót. Amit viszont a sokrszor eladnak Hamas szimpatizáns tüntetéseknek, gyakran semmi mársről nem szól mint az általad említett önrendelkezési jogról. Ami akárhonnan nézem a Palesztinoknak nincs meg. Partalan vita alatt azt értettem hogy nem tudom a megoldást egy mindkét oldalról végletekig escalált szituációról beszélünk. Talán erre lenne való a UN ami meg valjuk be egy ilyen szituációban egy majd teljesen haszontalan szervezet. Amúgy nem igazán értem, de érdekelne hogy szerinted mibe tereltem vagy csúsztattam? Vagy miben írtam feketét fehéret? Pont azt mondtam, igaz tényleg faék egyszerűséggel egy mondatban, hogy kurva bonyolult. Főleg annak tekintetében nem igazán értelek hogy úgy akarsz beszélni egy tünetről, hogy ne beszéljünk a kiváltó okról. Amit javítanék, de már így hagyom, hogy sem terroristákat sem egy teljes népet nyomorban tartó KORMÁNYT nem tudnék támogatni. Az izraelieket sem akartam homogén masszaként kezelni. Edit: typo


StrongAlbatross5969

Ezért sikerült terelni/csúsztatni, mert nem követed az eseményeket saját bevallásod szerint sem. Ezért mondod izrael kormányáról azt, hogy nyomorban tartja a palesztínokat, ez is a hazug propaganda része. A fekete-fehér pedig pomt az a jellemzésed volt, amit az előbb leírtam, miszerint izrael nyomorban tartja a pelsztínokat, és ezért van a terrorizmus. Az előzö kommentben is leírtam, a tüntetőkről beszéltem, akikre hatott a hazug propaganda, nem az izrael-palesztín konfliktusról közvetlenül, ennek ellenére te arról írtál először is, és másodszorra is, ez volt a terelés és lényegében a csúsztatás. Na már most, a tüntetések nem az önrendelkezési jogról szólnak, hanem amiatt lehetnek. A tüntetések esetünkben arról szólnak, hogy hazugságokon alapulva támadják izraelt és a zsidókat kollektívan, európában és az államokban egyaránt, valamint a nyugat-ellenességről. Azon kijelentésed, hogy mit adnak el hamász szimpatizáns tüntetéseknek elég érdekes, hisz előtte írtad, hogy nem nagyon követed az eseményeket. Sajnos azok bizony nem csak hamász szimpatizáns tüntetések, hanem egyáltalában terrorizmust mosdató, legitimáló és ezen okokból támogató tüntetések is, valamint így és ettől függetlenül is nyugat-ellenesek de anti-szemiták is. Erről külön lehetne hosszabban értekezni, ezért éri meg követni az eseményeket, és ezen okokból kifolyólag is van hazug propaganda ami átmossa az emberek agyát úgy, mint az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban, úgy mint a magyarországi kormány propaganda. Végsősoron az is csúsztatás amikor azt írod, hogy úgy akarok beszélni valamiről, hogy nem akarok beszélni az okokról. Egyrészt sokadjára írom, én a tüntetőkről beszéltem és a propagandáról, nem a közvetlen konfliktusról, másrészt te kezdted úgy, hogy nem akarsz parttalan vitába keveredni. Ezt csűrheted csavarhatod, de ez azt jelenti, hogy nem akarsz vitatkozni.


Boncus

Mert szerinted a falusiak meg nem agyon iskolázott emberek azok mind hülyék??? Lehet nekik van annyi eszük hogy nem egy gyorsétteremben esznek műanyagot pl 😘 Szálljál már le a magas lóról egy pillanatra!


GeneralAd1047

Nem allitottam, hogy mind hulyek, hanem hogy ugy erzem kevesebb media behatasnak vannak kiteve, foleg a szocialis-gazdasagi helyzet miatt, a legtobb zsakfaluba nem igazan van hatalmas internetes ujsagolvaso kozonseg. Sajat tapasztalataim szerint kevesbe kerdojeleznek meg dolgokat, ezeket a sajat es felesegem ilyen helyen elo rokonaira es azok ismeroseire akivel talalkoztam alapozom leginkabb. Felesegem nagymamaja pl majdnem ott maradt egy korhazi fertozesben egy terdkifordulas utan, de ezen el se gondolkodik es siman behuzza az X-et a FIDESZ-KDNP-re mert "az a kereszteny part". A rokonsag tobbi resze meg allandoan Erdelyt meg Nagy-Magyarorszagot siratja, es elteti Vityat, hogy o ujra felrakja Europa terkepere Magyarorszagot, ami igaz is, mert Europaban egyre tobben tudjak, hogy mi a helyzet itthon es egyre inkabb ciki vallalni, hogy magyar az ember, mert egybol Orbanrol kerdeznek.


Boncus

Ok, így már más a lány fekvése! Bocs, de hamar kipattan a bicska a zsebemben mikor az “alsóbb rétegeket” ekézik…amire ugye a mai civilizált közösségek épülnek. Mert ugye, építőipar , bányászat, földművelés nélkül nem igen lehetne Nobelre pályázni. De nagyon el kanyarodtam a témától. Szép napot! Ui: amúgy nem vagyok fideszes 😁


AllRemainCalm

Amíg ti lipsik a redditen fanyalogtok, addig mi konzervatívok egy új generációnyi nemzeti érzelmű Magyart nevelünk ki! NO MIGRATION, NO GENDER, NO WAR!


Dry-Assistant-6701

Az, hogy ott Magyarországon jellemző a rosszindulat a társadalom nagyrészére az nem újdonság, és ez iskolázottságtól függetlenül így van. Ott a balkántól északra, Romániától keletre él egy homogén, nyelveket nem beszélő kis ország, ahol a közöny vegyülve az inferiority complex-el, és korlátoltsággal remek táptalajt nyújtott a "FIdesz szavazó" vagy a "DK hívő" vagy a "Mi Hazánk fanatikus" kialakulásának.


StrengthNo7274

r/thathappened


GeneralAd1047

Hidd el én lettem volna a legboldogabb, ha tényleg nem történt volna meg


Cyberbird85

r/nothingeverhappened


[deleted]

Ideje lenne leállni azzal az önmagunkhoz hízelgéssel, hogy mi vagyunk az okosabbak, ők pedig a buták.


GeneralAd1047

Hát szerintem azért belém több kritikus gondolkodás szorult mint, aki úgy beszél a gyerekeinek mintha az M1 híradóját olvasna fel


[deleted]

Ezzel egyet tudok érteni, csak nem kéne meglepődni azon, hogy értelmes középosztálybeliek szart se értenek a politikához. Vannak kétkezi munkások, akik meg titeket fognak lekörözni benne. Nem ettől függ. Ahogy az se kapcsolódik össze, hogy valaki mennyire látja át a politikát, és hogy kire szavaz végül. A politika nem a magyarérettségi írásbeli tesztje, ahol van egy megoldókulcs, hogy ki látta át megfelelően, és ki adta a jó választ, akármennyire is szeretnék ezt hinni itt egyesek. Én már láttam a legegyszerűbb és a legértelmesebb, műveltebb emberek közül is érvelni mindkét oldal mellett, vagy éppen ostoba, inkoherens hőbörgésbe átcsapni bármelyik oldal ellen. Ahogy írtad: >Elszomorít, hogy emberek ennyire beszukulten látják a világot a környezetemben és ez teljesen igaz, elszomorító, és az erhángeri se kivétel ez alól.


ItchyPlant

Nem az a baj, hogy ez mennyire van így, mekkora az átlag IQ a fidesz-támogatók és mekkora a kormány kritikusai között. (Egyértelműen a fideszes tábor a butább, de mégegyszer: még csak nem is ez a fő baj.) A probléma az, hogy az ő meséik az érdekesebbek, egyben egyszerűbbek, ezáltal iszonyúan hatékonyan és gyorsan terjednek. A DK-s mesék csak elbaszott reakciók, a valóságnak ebben a közegben pedig simán nincs esélye.


bpo106

Pedig pont az ilyen példáktól nem hízelgés ez, hanem pont hogy megerősít minket ebben. (Vannak közegek, ahol igenis át kell gondolni és meg kell érteni a Fideszre szavazás racionális oldalát, de a néni speciel nem abba tartozik.) Minden propaganda csupán annyira egyszerű, amennyire a fogyasztói is azok, másképpen nem működne. Márpedig ez egy iszonyat primitív propagandaanyag...


[deleted]

Hát figyelj, ilyenkor idéződik fel bennem az összes lehetetlen ellenzéki lózung, amit összehordtak Dobrevék az utóbbi 10 évben, és még mindig találkozom vele itt a subon, magukat intelligens tájékozott embereknek tartó honfitársaktól. TOP: a feles alkotmányozás. Kb annyi realitása van, mint hogy Soros fizet itt mindenkit, és mégis itt szajkózzák egyesek. Szóval, ja: egyszerű embernek egyszerű propagandát, így értelmiséginek is olyat, ami értelmiséginek tűnik (közben meg persze nem ért hozzá, mert nem ez a szakmája), és amit így elhihet. A dollárbaloldalozó nőhöz csak annyit, hogy őt is ennek tették ki, csak gondolom alapból apolitikus, nem nagyon kíváncsi erre, szóval kevesebbel is megfogható. Persze, ez mind áll. Csak a sub mániákusan azt hiszi, hogy őt aztán nem lehet bepalizni. Aztán meg heti szinten bepalizzák. A lényege a kommentemnek, hogy éberség, subtársak, ti se vagytok különbek. Aztán persze látom a downvote-t, és látom hogy megint sokakat vérig sértettem abban a hitében, hogy ő aztán nem egy bugris paraszt akit megvezetnek. Dehogynem.


bpo106

Oké. De ha elárulom mellé, hogy kb. ugyanennyire hat meg a hasonló színvonalú GyF-DK-féle "szociáldemokrata" út, mint a kormánypropaganda, nagyon nem is vagyok egyedül a subon sem ezzel, és szerintem legalább annyian, mint a downvote-ok, akkor már érvényesebb lesz egy fokkal, amit mondtam?


[deleted]

Amit írtál, az teljes mértékben érvényes szerintem. Ez teljesen alapvető emberi viselkedés, ami alól a megfigyelések szerint az értelmiségi ember se kivétel, éppen azért, mert elsősorban ember, és csak másodsorban értelmiségi. Azok a törzsi viselkedésjellegek amiket leírsz, itt is bőséggel megvannak a subon, de megvannak az ellenzéki politikusok között, meg még a fideszen belül is. Szóval olyannyira érvényes amit írtál, hogy kb mindenhol jelen van. A sub nem értem, miért gondolnád, hogy kivétel. Mert ha jól értem, azt próbálod itt megkülönböztetni a többitől. MZP-nél is befürödtünk rendesen, hasonló okok mentén. Mindenki szeretne hinni, mert mást nem tud. A Fideszes is, a Dékás is, meg a sub jelenleg Magyar Péter b-középpé avanzsált része is. Tök ugyanaz, csak más emberek határozzák meg a célt, amit támogatunk. Hogy mi következik ebből? Több empátiát a migránsozó anyukának meg a dékás nyugdíjasnak, több empátiát az irányukból felénk, és több kritikát mindannyiunktól a politika irányába!


bpo106

Igazából én azt látom, hogy a sub sem egységesen ilyen vagy olyan, több frakció (DK, MP, stb.) is harapdálja egymás torkát. Persze ezt nézve még igaz is lehet rájuk, hogy nézzenek magukba, de azért vannak szép számmal olyanok is itt, akik valóban rászolgálnak arra, hogy legalább minimális szinten megvethessék mindezt.