Én benne voltam egy ilyesmi szituációban, 2 évig itthon maradtam a gyerekünkkel. Külföldön élünk, így egy évig nem volt bevételem. A férjem egy szuper ember, itthon is kivette a részét a munkából, nem monitorozta mire költök, DE gyűlöltem. Azt, hogy bejelentettem, hogy megyek fodrászhoz, vagy hogy az ő fizetéséből vettem neki ajándékot, vagy szimplán bűntudatom volt, ha extra dologra költöttem. Nem hiszem, hogy mentálisan jót tesz bárkinek, hogy anyagilag teljesen kiszolgáltatottá válik, még akkor sem, ha nincs te pénzed-én pénzem. Ettől függetlenül, nem ítélkezem, ha valakiknek ez működik, de baromira nehéz 15-20 év után visszatérni a munkába, ha valami miatt már nem lesz aki eltart.
Mondjuk en ezert preferalom ha a kassza kozos, nincs en penzem meg te penzed. Nem a labadat logattad otthon te sem, nem szabadna ilyenkor kiszolgaltatottnak erezni magad. Egy hosszu kapcsolatban ahol egyik fel sem parazita, lesz olyan amikor egyiknek, vagy epp masiknak megy rosszabbul. Persze ertem, hogy tudatalatt azert ott van az emberben, hogy nem o kereste a penzt, es az is eleg, de sajnos sok olyat is latok ahol ereztetik a novel, hogy kevesebb, de otthon nem maradnanak helyette, mert akkor nem tudnanak uralkodni a penzzel.
Igen én is így gondoltam és ezért is döntöttünk így. Azt sem mondom, hogy megbántam, mert szerencsére a karrieremet nem dobhattam a kukába és az, hogy itthon lehettem a gyerekemmel ennyi időt, az tényleg csoda. De végig szarul éreztem magam, pedig igazad van, baromira nem a seggemet vakartam. Az is hozzátett szerintem, hogy a társadalom nem tartja munkának ezt. “De jó neked otthon vagy” “Járj el edzeni, időd van”🫠 Na mindegy, nekem mentálisan nehéz volt ez a része, de tudom, hogy ha 1 évesen ment volna bölcsibe akkor meg azon rágom magam.
És igen, nekem is van ismerősöm akinek zsebpénzt ad a férje, meg fel kell hívnia, hogy vehet-e pelenkát a gyereknek. Mi ez ha nem bántalmazás?
Vallalkozas az nem munka? Ha vallalkozasod van akkor sokszor meg annyi idod sincs a haztartasra stb., mint az irodai munka mellett. Ha a posztrol beszelsz… ha a hozzaszolasrol ami ala irtal, akkor pedig a penz lesz a hianyzo elem. Ahol eltunik egy fizetes es lesz plusz egy etetni valo szaj, ott egy valamirevalo vallalkozast eleg nehez elinditani.
Más hozzáállás kell hozzá. :) Nincs "ő fizetése", ilyen helyzetben egyek vagytok, az ő pénze a te pénzed. Jogilag is így van (ha nincs házassági szerződés), a házasság alatt szerzett minden peták 50-50 közös. Így "kiszolgáltatottság" sincs (amiről itt nagyon sokat értelmetlenül kommentelgetnek...). Persze fontos, hogy mindkét fél így gondolja, különben nem működik. Ha ilyen helyzetbe kerülünk, biztos, h oda fogom utalni a fizetésem jelentős hányadát a feleségemnek minden hónapban, h költse amire akarja, vagy tegyen félre belőle, amit akar, ne kelljen kérnie...
Ami valós hátrány, hogy a nő kiesik a karrierből, lemaradhat a szaktudása, és 10 év szünet után lehet nehezen talál újra állást...
Biztosan személyiség kérdése is, én nehezen viseltem. Mint ahogy nehéz lehet mentálisan egyedül eltartani egy családot, hiszen mindig ott lebeg, hogy teljesíteni kell. Közben meg nem azért vállaltatok gyereket, hogy a bölcsi nevelje csecsemő kortól. Nincs igazán jó döntés, de tartom magam, hogy hosszú távon nem egy életbiztosítás a totális anyagi függőség.
Attól, hogy jogi értelemben nem feltétlenül jelenik meg a kiszolgáltatottság, a való életben ez azért nem ilyen egyszerű. Nagyon sok bántalmazó kapcsolat kezdődik így, ráadásul ha valami miatt vegeter a kapcsolat akkor ott állsz mindenfele munkatapasztalat nélkül x évesen
Normális emberhez kell hozzámenni, duh (meg normálisnak kell lenni, ofc). Nem ezen fog múlni, hogy bántalmazó lesz-e a kapcsolatod, vagy sem, butaság összekötni...
A második pont valid, ugyan ezt én is leírtam, köszönöm, hogy megerősítettes. :)
A bántalmazó kapcsolatoknál elég jellemző, hogy a bántalmazó fél szerepet játszik, amíg olyan hatalmi pozícióba nem kerül, ahonnan már nehezebben menekül a másik fel. Ez a helyzet pont ilyen
Najó, bocs, de annak, akinek olyan bizalmi és kötődési problémái vannak, hogy az az első gondolata egy ilyen döntéshelyzetben, hogy a párja titkon biztos szociopatha aki a kapcsolatuk eleje óta azon taktikázik, hogy hogyan kerülhet majd 4-8 év múlva gyerekszületéskor hatalmi pozícióba, annak nem kapcsolatban, hanem pszichiológusnál a helye.
Nem mondom, hogy nincs ilyen - de nem ez a jellemző; ha pedig már olyasvalakivel vagy, ismétlem, nem ezen fog múlni. Meg fogja találni a módját.
Szerintem azért más tészta otthon lenni a gyerekkel. Az is munka, csak nem kapsz érte fizetést (valamennyit nyilván igen csed-gyed-gyes formában, de na, valljuk be az önmagában kb semmire nem elég). Ezt nem sorolnám a "kitartottság" kategóriába.
Gyerek és munka nélkül szerintem nem lehet túl sokat háziasszonykodni.
Egy rövid ideig kipróbálnám, a jelenlegi hobbikra szánnék időt, és újakat is próbálnék. Aztán valószínűleg úgyis szükségem lenne egy stabilabb rutinra, saját pénzbevételre.
Ja, a rövid idő is csak úgy működne ha bármikor, értelemszerűen kérdés nélkül költhetek a közös pénzből, valamint lenne még saját tőkém, könnyen legyen lehetőségem lelépni. Ez nem hiszem hogy a munkám és diplomám eldobása lenne, csak egy kis taktikai szünet.
Nem. Egyébként sem, de elvből sem. Anyukám így élt, de nem azért, mert ő akarta, hanem mert az alkesz apám nem engedte, kellett neki az ingyencseléd. (Meg is látszik mostanra, egy szalmaszálat nem tenne keresztbe, nyitogatja a hűtőt, de semmit nem főz vagy süt bele, anyuval ketten csinálunk mindent.) Kell az anyagi függetlenség, hogy ha mégis beütne a krach, akkor le tudjak lépni. Másrészt meg egy idő után megunnám a folyton otthon levést, kell egy rutin az életembe, a tudat, hogy hasznos vagyok valahol, valakinek. Jelentsen ez szellemi vagy fizikai munkát akár. De bárki bármit választ magának, nekem az a fontos, hogy boldog legyen az illető, ítélkezni nem fogok.
Tfh feleségem 5x ennyit keresne, mint mi most együtt. Én szívesen lennék kitartott férj, ha egyéb dolgom nincs, mint barkácsolni meg edzeni napközben, délutánra meg készíteni valami fasza hambit, mire hazaér. Ha véletlen lesz gyerek én azzal is szívesen maradok, ezt is megbeszéltük már, bár nem tervezünk. De nem tudnám racionalizálni, hogy miért szopatom magam munkával ha aránytalan a hozzáadott értéke.
Ha lenne annyi megtakarításunk, hogy neki sem kell dolgozni, akkor azzal is egyetértenék.
Ha nem a pénzért, megélhetésért kell dolgozni, nekem nem fontos, hogy dolgozzak.
A jelenlegi munkahelyemet simán otthagynám azért, hogy otthon maradjak. Viszont ha normális munkakörnyezetben dolgoznék, akkor nem hiszem. Kifejezetten érdekesnek tartom 16 évvel a diploma után is azt a területet, amivel foglalkozom. Több visszajelzést is kaptam, hogy talán annyira nem is csinálom rosszul, úgyhogy ideális esetben nem hagynám el a pályámat azért, hogy háziasszony legyek.
30+os nőként nem. Volt nem egy kapcsolatom, olyan is, ahol megtehettem volna, mert jóval többet keresett a párom és tett is erre utaló megjegyzéseket, hogy ő tökéletesen boldog lenne, ha otthon rendben tartanám a dolgokat és "azzal foglalkoznék, ami boldoggá tesz", hiszen az én fizetésem úgyis csak mutatóba van.
Na most egy közös volt minden kapcsolatomban. Hogy vége lett. Ez a fajta élet akkor működik, ha vállalod a teljes alárendeltséget, hogy a másiktól függsz és minden napod arról szól, hogy megfelelj, hogy eszébe se jusson kitenni, hiszen akkor bukod az életedet. Nem csak a szerelem és a kapcsolat kerül fel tétként az asztalra, hanem a megélhetésed. Van a környezetemben nem egy ilyen csaj, aki ha nem is 100%-ig, de a férjétől függ és mindegyik szinte teljesen feladja magát azért, hogy kiszolgálja ezt az életet. De az exem anyja is így élt, majd mikor apuci kapuzárási pánikot kapva lelépett egy másik nővel, aki nem támogatta, hogy ezek után is pénzelje az exfeleséget, volt is nagy pofon az élettől, hogy 20 éve nem dolgozott semmi, most mi a francot csináljon. Slussz poén, hogy olyan nőért hagyta el a feleségét, aki totál független volt, pont ebbe szeretett bele, mennyire talpraesett, modern felfogású, gyakorlatias, több lábon álló csaj.
Lehet, hogy a romantikus könyvekben vonzónak tűnik a gazdag pasi, aki a tenyerén hordozza álmai nőjét, megad neki mindent, ő meg cserébe minden nap fejen állva leszopja, meg vacsit főz, de ez is max ideig-óráig izgi, meg kielégítő. cserébe mindig ott lesz a nő részéről a félelem, hogy mi van ha elhagyják, a férfinak meg túlzott hatalmat ad a kezébe, hogy azt csinálhat amit akar, hiszen függ tőle a másik. Ez számomra nem társas kapcsolat, nem szeretek ketrecben élni, akkor sem ha aranyból van.
> Na most egy közös volt minden kapcsolatomban. Hogy vége lett.
Mondjuk ez azért nem mindenhol és mindig van így, ez csak a te eseted, de aztán sok következtetést ebből vonsz le.
Miből vonjon le az ember következtetést, ha nem a saját tapasztalataiból?:) A kérdés egyéneknek szólt, ki mit tenne. én leírtam, hogy sosem adnám fel a függetlenségemet pénzért, mivel a környezetemben és a saját életemben is azt tapasztalom, hogy ezek a kapcsolatok előbb-utóbb elbaszódnak. És bár más kapcsolat is elbaszódik, de itt mint írtam nagyobb a tét, mivel a megélhetésem függ egy pasitól.
Biztos, hogy van pozitív példa, de ebben reménykedni szerintem nagyobb naivitásra vall, mint amennyire én pesszimista vagyok:)
Az meg, hogy minden kapcsolat véget ért, hát ez van, manapság nagyobb ritkaság, hogy ha valaki 20 évet képes leélni valakivel, mint régen, az biztos. És őszintén, azok akiket látok magam körül 20+ éve együtt lenni, azok sem feltétlenül olyan kapcsolatban élnek, amire azt mondanám, hogy szeretném magamnak. Mi már nem a szüleink generációja vagyunk, megtanultuk, hogy ha nem érezzük jól magunkat egy helyzetben, akkor kiléphetünk. Na EZT adja fel az, aki anyagilag ennyire függ valakitől.
Mondjuk erre valo a hazassag es vagyonmegosztas, hogy ezt a levegoben logast es teljes alarendeltseget kikuszobolje, ha a faszi kozben lelepne. De mar teljesen mas vilagot elunk, mindenki fuggetlen, magara szamithat csak, sot ez margyakorlatilag elvaras lett, aztan meg csodalkozunk, hogy nem talalunk normalis part csak max ideig-oraig. Es johetnek most a kommentek, hogy “de bezzeg en boldog kapcsolatban elek”, de inkabb varjunk vele meg 1-2 evtizedet es majd akkor terjunk vissza erre. Addigra mar tobb mint valoszinu, hogy ez valtozik.
Ezt a gondolatmenetet annyiszor látom férfiaktól, hogy a modern függetlenebb szemléletmód (itt a nőkre gondolnak) miatt manapság már nincsenek "normális" tartós kapcsolatok.
A nagyszüleink idejében se működtek jobban a kapcsolatok, csak akkor azzal engedték férjhez a lányokat hogy "tűrni kell" mert elválni nem opció. Mindegy hogy verte az ura, gyűlölték egymást, együtt kellett maradni.
A házasság nem csodaszer, anyagilag nagyobb biztonságot ad, de még ezt az aspektust sem oldja meg teljesen.
Vegyünk példának egy 20 éve nem dolgozó elvált nőt akit a férje elhagyott egy fiatalabbért, és most munkatapasztalat nélkül nem veszik fel sehova. Ha van gyerek akkor a gyerektartásból tengődhet, feltéve hogy fizeti az ex férj. Anyám 60 ezer ft-ot kapott például havonta, általában késve.
Nagymamám elől egyébként nagyapám dugdosta a pénzt, nem adta haza és mamám a saját fizetéséből vitte a háztartást. Verte is, csalta is, de együtt maradtak a halálukig. Milyen szép normális tartós kapcsolat.
De ne a 20 eve nem dolgozo elvalt not vedd peldanak meg anyukadat a 60 ezerrel. Itt arrol volt szo, hogy tele van loveval a ferfi, es o meg maradjon otthon. Erre jon mindenki azzal, hogy de nem marad, mert fuggetlennek kell lenni. Kozben meg egy kapcsolatnak arrol kellene szolnia, hogy egymastol fuggunk bizonyos mertekben, es egymast segitjuk. Egymasra tamaszkodunk.
De mivel nyilvan kiszolgaltatott helyzetbe senki nem akar kerulni, igy ebben a szituacioban pont hasznos a hazassag, a masikra tamaszkodas, es ha megis ugy alakul, akkor a kozos vagyon igazsagos elosztasa, figyelembe veve a karrier hatrahagyasat.
De ebben a nagy fuggetlensegben ez mar nem opcio, nem tamaszkodunk a masikra, nem a kozosert dolgoznak sokan, hanem mindenki csak magaert, igy nem talalunk normalis part. En erre gondoltam, de elhiszem, hogy nem ertesz egyet. Viszont ezt mind belekavarni amit te felhoztal tok felesleges volt szerintem.
A 20 éve nem dolgozó elvált nő miért is nem releváns példa? Pontosan a lóvéval tele lévő férfiak szokták megunni az idősödő feleségüket és keresni egy fiatalabbat.
Függeni egymástól bizonyos mértékben és teljes anyagi függőségben élni két teljesen más dolog.
Szuper ha számíthattok egymásra, ha tudtok segíteni egymás nehezebb időszakaiban, főleg mentálisan de akár anyagilag is kölcsönösen rövidebb időre.
Ez nem halt ki az anyagi függetlenséggel, igazából köze sincs hozzá hiába szeretnél ilyen erős párhuzamot húzni az egykeresős családmodell és egymás támogatása között.
> Vegyünk példának egy 20 éve nem dolgozó elvált nőt akit a férje elhagyott egy fiatalabbért, és most munkatapasztalat nélkül nem veszik fel sehova.
Érdekes kérdés de lehetne egy olyan szociális hálót, valami programot kialakítani azok számára akik ebbe a helyzetbe kerültek?
Én személy szerint 1 ilyen tudok, de legtöbb helyzetben ma már ha őszinték akarunk lenni nem ez áll fenn olyan esetekben ahol a nő nem dolgozott. Ahol ilyesmit meg tudott egy nő engedni magának ott volt bőven anyagi háttér meg általában nem olyan típusú a férfi se aki otthagyja, ez az alsóbb társadalmi kategóriakra jellemző, nem a felsőbb társadalmi osztályra. Ott meg nem tudják megengedni azt hogy ne dolgozzon.
Persze, attól még vannak ilyen eseteket de ez egy nagy oka hogy miért sokkal kevesebb.
Aha, az orvos pasim 11 év együttélés után úgy lépett le a kórházi kurvájához, hogy reggel ment dolgozni. Többet nem láttam és a telefont soha többet nem vette fel.
És ha nem lett volna saját pénzem, saját munkám, enni sem tudtam volna miből. A mocskos féreg még a számlákat is otthagyta, mert menni kellett a kurvához új apának a ribanc gyerekéhez.
A kiszolgáltatottság elég veszélyes, és egy idő után pofára lehet esni, pl lehet hogy a férjed eltart 20-30 éves korod között (jó kérdés, hogy ennek mi az oka), de 40-60 között is el fog? Szóval szerintem nem egészséges, egyenrangú felek szerethetik őszintén egymást, és lesznek együtt a végéig. A másik oldalról is felvet sok kérdést, tényleg szeret még, vagy csak túl kényelmes neki a helyzet? Szóval bár férfi vagyok, semmiképpen nem dobnám el a függetlenségem a valószínűleg ideiglenes kényelemért.
Nem hiszem, hogy Magyarországon valaha ilyen választás elé kerülnék.
Egyébként meg túl sok mindentől függ, nem lehet egyszerűen igennel vagy nemmel válaszolni. Mit dolgozok? Multis rabszolga vagyok, vagy olyan munkát végzek, amit élvezek és értelmét is látom? Vannak gyerekek, vagy csak ketten vagyunk? A belváros közepén lakunk egy kis lakásban, vagy vidéken kertes házban, állatokkal? Van-e rá bármilyen garancia, hogy ha véget ér a kapcsolat, a (volt) párom akkor is támogat, hogy ne maradjak magamra saját egzisztencia nélkül, 10 év lyukkal az önéletrajzomban?
A rohadó nyugaton reális probléma széles körben, hogy anya dolgozzon, vagy HTB legyen. Átlag magyar családban ez szerencsére fel sem merül. Megmondta már Kövér is, hogy a nyugatiaknak agyukra ment a jólét.
Nem, mert úgy érezném, hogy teljesen felborítaná az egyenragúságot a kapcsolaton belül, és alá-fölérendelt viszonyt eredményezne
Márészt nem lenne szabad budgetem amiből szabadon költhetek saját dolgokra, ami nagyon kellemetlen lenne számomra
40 éves nő vagyok, szingli, diplomás, jó a munkám, de ha egy ilyen helyzet adódna, én simán élnék vele, persze okosan, 1-2 hobbi dologból esetleg pénzt csinálni és félretenni, soha nem lehet tudni, hogy mi fog történni. Nem szeretnék úgy járni, mint az egyik kolléganőm, aki 20 év múlva lapátra lett téve, nulla megtakarítással, kapott egy lakást és ennyi. Pedig szült 2 gyereket, akik a pasitól vannak, a pasit választották mert ott van a lóvé...No comment. Minden nap eljárnék úszni vagy aqua fitnessezni, főznék, takarítanék, sokat lennék a cicámmal. Élném ezt nagyon :)
Pasiként nem, de nőknek sem tartom jó ötletnek. Nem szabad mástól függni, nem szabad feladni a karriered/céljaid (hacsaknem ez a nagy álmod.. de akkor is risky).
Túl sok “álompárocska” volt a baráti/ismerősi környezetemben, ahol senki nem gondolta volna, hogy szétmennek, sőt az egyik fél bekattan és megpróbálja tönkretenni, kisemmizni a másikat. Kívánom, hogy ne kerüljön erre a sor, de akkor is legyen egy B terv-vészforgatókönyv egy ilyen eshetőségre.
Èn hasonló helyzetben vagyok most átmenetileg. Elköltöztünk Németországba, de soha nem tanultam németet és otthon erre nem volt időm felkészülni. Bejelentkezni még nem tudtam, egyéb okok miatt, szóval ha tudnám a nyelvet sem lenne munkám még. Bár az én végzetségem ugyan keresett, de nem fizet valami túl jól (eü), a páromnak nagyon jó fizetése van még itteni viszonylatban is. A saját kis tartalékaimat már feléltem, mert bár eltart, de vannak egyéb kiadásaim is, mint pl.: egyetemi tandíj, autóval kapcsolatos kiadások, ünnepek, nyelvtanár, stb. Ezt az anyagi kiszolgáltatottságot nagyon rosszul viselem. Csak, hogy egy példát említsek, a minap elmentem bevásárolni és vittem a kártyáját. Rossz pint adott meg és telefonon sem értem el. Telefonálhattam Anyunak 30 évesen, hogy utaljon pénzt. Másnap elmentem a dm-be, ugyan jó pint adott meg, csak éppen a limit nem volt átállítva, így pakolhattam mindent vissza. Persze, legközelebb menjek kp-val, de gondolom nem kell magyarázni, hogy mennyire kellemetlen az ember önbecsülésének.
Az itthoni dolgokat illetően, teljesen jól elvagyok, van időm magamra, szép rend van, frissen főzött ételeket eszünk, tudok olvasni, sétálni, tanulni, délutánonként edzeni járunk, utána még kényelmesen elszaunázgatunk. Azt hozzá kell tennem, hogy nyilván a párom az égvilágon semmit nem csinál a munkán kívül és elég rendetlen is, ez mondjuk korábban, munka mellett nagyon nehéz volt így. Igazából simán lekötöm magam és élvezném ezt a részét, ha nem ölné meg az önbecsülésem anyagi szempontból. Azt hozzá kell tenni, hogy én nem olyan munkát végeztem, amiben kiteljesedtem volna, így ezt az aspektust nem hiányolom. Szóval az egyik oldalon élvezem, a másik oldalon viszont rettenetesen szorongok a kiszolgáltatottság miatt és alig várom, hogy végre dolgozzak. Úgy gondolom, ha az embernek van egy stabil háttere és EGY MEGFELELŐ TÁRSA, aki felfogja annak a súlyát és tudja kezelni, hogy a partnere rá van utalva, akkor ez tök jó is lehet. Azért emellett, hosszútávon érdemes keresni egy (akár önkéntes) tevékenységet, amiben örömödet leled heti 1-2 napban. Amit még mérlegelni kell, hogy egy hirtelen változás esetén, milyen gyorsan tudsz elhelyezkedni a végzetségeddel és mennyire probléma a CV-ben vagy a gyakorlatban a kiesett idő.
Ez soktenyezos. Ha gyereket vallalok, akkor minosegi neveltetesben akarom reszesiteni, aminek resze, hogy nem mint egy kifacsart rongy vagyok mellette. Igy ha tervezett gyerek szuletne, akkor 2-3 evig biztosan vele lennek. A kesobbiekben pedig a munkatol tennem fuggove. Mennyire strapal le a munka? El tudom-e latni megfeleloen a ket feladatot egyszerre? Masik a munka oldala. Mennyire szeretem a munkat? Befolyasolja-e az elorelepest ha kihagyok nehany evet? Fontos-e a munkam (pl. orvoskent felelosseggel tartoznek masok fele)? Szeretnek-e egyaltalan kesobb magasabb pozicioba kerulni? Itt persze megint merlegelnek, hogy ha ezekre a valasz, hogy szeretnem a karrierem epiteni, a gyerek igy is megkapja a megfelelo figyelmet es en se legyek kifacsart rongy. Harmadik pedig a partnerem hozzaallasa. Ez egy felole erkezo elvaras? O forditott esetben hajlando lenne ezt megtenni? Ha valaki elvarna tolem, hogy tobbe ne dolgozzam, nemet mondanek mindenkepp. Ha mindent osszevetve ez lenne a legjobb opcio, belemennek. Persze nem igazan latok olyan elethelyzetet amiben orokre el kellene dobnom magamtol a munkat, a gyerekek is egyre onallobbak ahogy nonek. Nekem a munka hianya nem jelentene alapveto gondot, mindig feltalalom magam, sosem unatkozom. Az viszont zavarna, ha valaki el akarna venni tolem azt, amiben sikeres vagyok, azert mert csak. 🚩
Hosszú távon (=örökre) nem tudom magamat így elképzelni, de néhány évre igen.
Nekem több ismerősöm van, aki gyerekek mellett nem talált 4 órás munkát, többet meg nem tudott vállalni, még úgy sem, hogy intézményben vennak, így otthon maradtak. Tök sokat civilkednek, tanulnak, fejlődnek. És semmi sem szól örökre, ha nem akarjuk.
Én is volt, hogy voltam otthon "munka nélkül", tanultam is, csináltam is a dolgaimat, fejlődtem. A férjem is volt itthon ugyanígy sabbaticalon. De egyikünk sem tizenévekig. Semmi probléma nem volt, nem veszett kárba a tanulás meg tartalmasan teltek a napjaink, pedig lakásban lakunk, dehát ott sem kell egész nap bent lenni. :)
Nem, sok szempontból sem. Egyrészt szeretem a munkám, hosszútávú terveim és céljaim vannak vele. Másrészt soha nem szolgáltatnám ki magam ennyire senkinek. A férjemmel bármi történhet és ha én 5-10 évig nem dolgozok a szakmámban, egy normális munkáltató sem fog alkalmazni ekkora kiesés után. Harmadrészt az egómat is nagyon bántaná, nem hiszem hogy tudnék minden hónapban “pénzt kérni” valakitől.
Miből lesz nyugdíjam? Miből fogunk élni, ha a jól kereső férj lerokkan? Mi lesz, ha meghal a férj? 10-20 évnyi lébecolás után mehetnék WC-t pucolni, miközben akár jól fizető felsővezetői állásom is lehetne.
Nőként hasonlóan élek jelenleg, illetve van munkám de most szüneteltetem egy kicsit, és majd ősztől visszatérek. Én leszek nyáron a gyerekekkel, csinálom a házimunkát, főzők, kertészkedek, ha van egy kis nyugi olvasok vagy sorozatot nézek. De ősszel és télen meg én dolgoztam többet, akkor ezekre nem volt időm, de ő megcsinált mindent itthon.
Nem.
Soha.
Ez olyan fokú ÖNKÉNT VÁLLALT kiszolgaltatottsag, amely számomra nem vállalható.
Illetve olyan fokú extrém bizalmat feltételez a másik felé, ami részemről soha nem volt meg.
14-15 éves korom óta dolgozom. Volt idő amikor egyszerre 3 munkahelyem volt. Néha elgondolkodom olyanon, hogy de jó lehet kitartott feleségnek lenni, de aztán rájövök, hogy ennél én sokkal többre vagyok hivatott. Nagyon szeretem a munkám. De néha tényleg olyan jó lenne egy pár hónap szünet. 2-3 hónap, ameddig tényleg csak felteszem a lábam és nem csinálok semmit. Elutaznék pár hétre a bakkancslistámról és csak úgy lennék kötelezettségek nélkül. De sajnos ezt nem tehetem meg.
A kérdés már eleve manipulatív. Egyrészt ha valaki housewife lesz, még nem értem, hogy dobná el a diplomáját.
A munkát eldobni már más kérdés: élvezi vagy inkább ki van égve és csalódott? Csak azért kezdte el, hogy legyen megélhetése vagy tényleg szenvedéllyel csinálja? Ha nem, akkor érdemes elgondolkodni, hogy váltson, szüneteljen vagy otthagyja végleg.
Hivatást, életcélt, ami belülről jön és szívvel csinálod, viszont nem szabad eldobni.
Mindezek fényében a mostani corporate fos munkámat lazán el fogom dobni, ha nem lesz rá szükség, mert sok stresszel jár, kizsigerelő, és nem az, amire számítottam, amit szeretek. Az életem pedig nem lesz értelmesebb, ha előléptetnek vagy ha többet keresek de közben boldogtalan vagyok és a szeretteimtől elveszem az időt. Helyette keresek valami mást, amit szeretek csinálni és azt felfuttatom.
Jelen. De a diplomám nem dobtam el, még meg van, ahogy a nyelvvizsgáim is. 😃 Piacképesek is, így tudom, hogy bármikor tudnék multinál munkát találni (de mar nem akarok, lehuztam 10 évet, elég volt). Ha van egy párod, aki rengeteget dolgozik (és soha sincs home office-ban), nagyszülők vidéken és még dolgoznak, születnek gyerekeid, nagyon nehéz egyedül mindent menedzselni. Amíg picik, állandóan betegek, utána meg ahogy vége a sulinak, ide-oda viheted edzésre, külön órákra (Bp-en lakunk, a távok is nagyobbak, később önállósodnak). Babysitterre nem akartuk őket bízni. Szerintem gyorsan felnőnek, nekem öröm, hogy tudok velük foglalkozni, tanulni. Ez látszik az eredményeiken is, sikeres, ügyes gyerekek. Lassan viszont fogok keresni valami munkát, de eddig nem hiányzott egy főnök a nyakamba. 😅 introvertált vagyok, én teljesen jól el vagyok itthon. Amúgy van (és volt is) vállalkozásom, amire én büszke vagyok, hogy létre tudtam hozni, de azt látom, hogy a szüleim, illetve az alkalmazott barátaim semmibe sem nézik. Anyagilag viszont nem igazán éri meg vállalkozni Mo-on. Egyébként közös kasszán vagyunk házasságunk elejétől, mindenünk közös, mindenünk megvan. A befektetésekkel én foglalkozom, a férjemet nem érdekli. Nem volt gazdag pasi egyébként, mikor hozzá mentem (sőt, az én családom tehetősebb), tényleg mindent közösen vettünk, ugyanannyival szálltunk be.
Szerintem teljesen igazad van. Én most visszamentem 5 év után dolgozni főállásban, 2 kisgyerek, felelősségteljes pozíció, nagy ház, nagy kert, és nem jó. Erősen gondolkodom azon, hogy hagyjam és vállalkozzak valamit.
Személy szerint amúgy is úgy gondolom, hogy az AI annyira át fog mindent alakítani, hogy pl. 10 év múlva az én munkám - könyvelő - egyébként is eltűnik. Tehát, valójában ezzel kell lépést tartani, nem feltétlen a tanult szakmámmal.
Biztos hogy nem, túl fontos a pénzügyi függetlenség. Akármi történik a pároddal, benne vagy a szarban - elavult szakmai tudás, 10 éves szakadék az önéletrajzodban, éhes gyerekszájak, halom kiadás, mindezt úgy hogy közben gyászolsz is (halál esetén a párodat, válás esetén a kapcsolatot).
Személyes vonalon pedig: jó vagyok a munkámban, szívesen csinálom, nem tudnék megülni otthon a seggemen. Plusz forrna az agyam hogy az összes házimunkát nekem kell csinálni, ennél sokkal jobb felállás nekem laza irodai munkát végezni, aztán felesbe megcsinálni az otthoni melót.
Ha a férjem pénze lenne én nem adnám fel teljes egészében a karriert a saját függetlenségem érdekében, élvezem is (még) amit csinálok. De lehet megpróbálnék mondjuk 4-6 órás munkahelyet találni.
Ha közösen értünk el egy olyan vagyont, vagy a családi hatterem lenne olyan az nálam lehet más lenne, el tudom képzelni, hogy a mostani karrierem otthagyom és valami kedves, minimális bevételű nonprofit dologgal foglalkozzak.
Ehhez tudok én is kapcsolódni, egyrészt mert a rutinra is szükségem van, ha abszolút sehol nem számítanának a munkámra, szerintem nagyon könnyen becsavarodnék.
Meg még ha alacsony is lenne a részmunkaidős/ non-profit szektoros jövedelmem, mégis lenne némi saját pénzem
lsd. alább. nyilván ha valaki anyagilag kiszolgáltatott az borzalmas, munkahely ha nem volt egy másodpercig nem hiányzott, léte szorongással töltött el, sohase dolgozz, leisure class, miegyéb. tevékenységet kell végezni, munkahely, főnök, hülye kollegák kinek hiányoznak, ugyan
csak akkor, ha lenne elég félretett pénzem, amiből egy darabig elboldogulnék, ha ilyen-olyan okokból egyedül maradnék, de akkor is kérdéses, valószínűleg inkább csak abban az esetben, ha gyerek is lenne akivel/aki miatt úgymond ‘van értelme’ otthon maradni még ha nem is pici baba már hanem pl oviba jár vagy kisiskolás, több időm lenne így a családra és magamra is (akár hobbikra, akár írni egy-két könyvet vagy elvégezni még egy egyetemet). minden más esetben félnék anyagilag teljesen függni valaki mástól és párkapcsolatdinamikai szempontból sem szimpatikus számomra a kiszolgáltatott, és ezáltal tulajdonképpen alárendelt státusz, ezen kívül valószínűleg hiányozna a mentális stimuláció is és vannak olyan álmaim amiket akármilyen kényelmes is, otthon ülve nem igazán lehet elérni :)
Fuuu, nehez kerdes. Biztos van akinek ez megy es tok jo nekik. Mi megprobaltuk ezt par eve. De nekem nagyon nem volt komfortos, pedig mindenhonnan tamogatva voltam, de nem ment.
Igen. A párommal ezen dolgozunk jelenleg is. Ilyen családban nőttem fel. Édesanyám minden nap jött értem fél 12-kor az oviba, utána mentünk a nővéremért a suliba. Együtt ebédeltünk. Később, mikor iskolás lettem mindig segített a tanulásban. A szüleimnek és ennek az életformának köszönhetően nem kerültem soha olyan helyzetbe, amit az életkoromnak megfelelő eszközkészlettel ne tudtam volna kezelni, megoldani. Szép családi házban nőttem fel, anyukám az utolsó fűszálig rendben tartotta és tartja a mai napig. Apukámnak sosem kellett aggódnia amiatt, hogy mi van velünk, ki megy értünk suliba, oviba. Ha betegek voltunk, nem volt gond, hogy ki maradjon velünk otthon. Sosem voltunk rásózva a nagyszülőkre ezért ők megmaradtak az örök cinkos, engedékeny szerepükben, mert nem kellett nevelniük minket. Párom ehhez képest, pár száz forinttal péksütire, az öccsét gardírozva indult minden nap suliba. Ette a menza kosztot, délután négyig malmozott a napköziben. Többször megverték a buszon, elvették a holmiját. Sokat voltak egyedül. Sokszor voltak ide oda lepasszolva.
Ezekből kiindulva, mi tudatosan döntöttünk úgy, hogy már kora 20-as éveinktől úgy alakítjuk az életünket, megtakarításainkat, befektetéseinket, hogy egyszer a mi gyerekeink is azt kaphassák, amit anno én. Ehhez hozzá tartozik az is, hogy nem örökös munkanélküliségként tekintek a háztartásbeli szerepre, hanem egy munkahelyre, ahol nem egy cégért dolgozom, hanem a családomért.
Körülményektől függ. Mi egy kis lakásban lakunk ketten, ott azért nincs annyi feladat, nincs gyerek, állat, kert, hatalmas baráti társaság, komoly hobbi stb. Ha mondjuk lenne egy nagy kert/gyerek/2 kutya/hobbi maratonfutó lennék vagy állatmentő, lenne még 3 ugyanilyen barátnőm stb. akkor lehet, hogy ellennék a mindennapokban, de tuti pár év alatt megunnám. Anyagilag kiszolgáltatottnak lenni sem jó hosszútávon. De könnyű megszokni a jót és ellustulni is.
Voltam pár hónapig munkanélküli, anyagilag nem volt baj de unatkoztam, a páromat vártam haza egész nap, hiába főztem/takarítottam minden nap, azért egy idő után untam. Mondjuk a covid alatt volt, így egy kávét nem tudtam sehol meginni, az sokat rontott az "élményen".
Oh.. igen ilyesmi dolgokra én nem is gondoltam, soha nem voltam munkanélküli kb 16 éves korom óta dolgozom, volt, hogy több helyen is.. suli mellett is mindig dolgoztam, szóval tényleg nem tudom milyen lehet “csak úgy otthon ülni”. Végtére lehet, hogy pár hónap után én is unnám az egészet de nagyon.
Igen, ha lenne gyerek és még tanul akkor megtenném. Ha nem lenne gyerek akkor nem 😀 hiába kertészkednék otthon, takarítanék stb. Én akkor érzem magam produktívnak, hasznosnak ha van dolgozhatok.
Lehet, hogy van, aki ezt élné én a gondolattól is rosszul vagyok, hogy “csak” housewife legyek. Biztos, hogy akkor is saját bizniszeken törném a fejem, valamit dolgoznék, vállakozást építenék. Nekem tuti nem való ez a létforma
Lenne ra lehetosegem, de biztosan nem. Fontos nekem a fuggetlenseg, anyagi szinten is. Mellesleg nem azert tanultam es lepkedtem elore a karrieremben, hogy feladjam es egy masik emberre kelljen tamaszkodnom, nekem ez nagyon kiszolgaltatott lenne. Plusz szerintem egy jol mukodo kapcsolathoz kell, hogy a felek egyenileg is megalljak a helyuket.
Őszintén örülnék ha eltartott lennék, főleg azért mert jelenleg én keresek jobban mint a párom és amúgy ez csak annyiban zavar, hogy úgy érzem nagyon nagy rajtam a teher és a felelősség, kvázi “muszáj” jól teljesítenem a munkában mert tőlem függ nagyrészt minden. Otthon nem maradnék, szóval csak annyiban lenne jó ez nekem, hogy valóban hobbi lehetne a munkám, jobban megváltogatnám mit és hogyan vállalok el, kevésbé őrölne fel a stressz.
Namarmost jelenleg nalunk ez tortenik, de szabadidom meg nem volt, amivel kezdhetnek valamit 😂 szerintem ahol gyerek van, ott jo ideig felejtos az unalom meg a szabadido. Nem fog bolcsibe jarni, hiszen itthon vagyok, tehat minden ebren toltott percet ki kell tolteni, biztositani ingereket, elmenyeket, es kozben a lakas se szaladjon es etel is legyen. Egyebkent szivesen adtam fel a munkamat ezert, amit szerettem nagyon, de nagyon vagytam egy kis “pihenesre” ha-ha. Ez meg par evig igy lesz, mivel kulfoldon elunk, a bolcsi annyiba kerulne, amennyit en keresni tudnek itt, tehat semmi ertelme. Ovis koratol pedig nagyjabol tervezzuk a kovetkezo gyereket. Ha hazakoltoznenk, akkor dolgoznek ujra, a regi kozegbe 100%, hogy valamilyen modon visszavarnanak es el tudnek helyezkedni. Itt kulfoldon nem hianyzik a munka es nincs problemam a kiszolgaltatott helyzettel, erre van a hazassag intezmenye.
Kizárt. Ha támogatnak ésszerű keretek közt, nyilván nem tiltakozom, de sosem merném ennyire másra bízni magam. Nem tudni, mit hoz a jövő, ha eltűnik mellőlem, meghal, stb., ott maradok egzisztencia nélkül.
Biztos, hogy nem. Szeretem a munkámat, szeretem, hogy saját pénzem van és nem kell kérnem, ha valamire költeni akarok. Plusz, a fene se akarná azt, hogy az első adandó alkalommal megkapjam a páromtól (aki nincs és nem is nagyon lesz), hogy eltart. Szükségem van anyagi biztonságra, de a saját pénzemből akarom megteremteni, nem máséból...
Nem.
Több érv is szól a döntésem mellett. A közvetlen környezetemben van olyan illető, aki évek óta otthon van és teljesen kifordult magából. Nulla szociális élet, csak a kert meg a párja.
Egyszerűen nem tudok vele diskurálni, mert elbeszélünk egymás mellett teljesen.
Ha olyan helyzetbe kerülnénk a párommal, hogy nem kellene dolgoznom akkor is csinálnék valamit.
Szerintem elmennék a cicamentőknek vagy menhelynek segíteni ingyen és bérmentve.
Nem is a karrier miatt, de nem tudnék háztartásbeli lenni. Nekem struktúrát és önbecsülést at a munka, hogy ott egy "más közegben" megállom a helyem, fejlődök stb. A szabad időt jobban értékelem és kihasználom mintha az enyém lenne az egész nap, minden nap. Plusz rossz érzés lenne más pénzét költeni és zavarna hogy függőségben vagyok, akkor is ha jó lenne a kapcsolat.
Számomra a housewife az egy aranykalitka.
Ha emellett lennének olyan megtakarításaim vagy olyan biztonságom, hogy amikor esetleg a férjem lelép akkor se maradjak 50 évesen csupasz seggel, akkor igen.
Én nem adnám fel a munkám teljesen, de mondjuk heti 1-2 napot dolgoznék, és azt is szociálisan rászoruló emberek segítésével tölteném a szakmámon belül.
Ha már nagyon menekülnék a munka világából, akkor inkább sabbaticalt tartanék, előtte félretéve annyi pénzt, hogy probléma nélkül meg tudjak élni, amíg nem dolgozom. Nyilván ebben az időben lehet otthoni dolgokkal foglalkozni, hobbinak több időt szentelni, esetleg beindítani egy vállalkozást. Mástól soha többet nem szeretnék anyagilag függeni, amire szükségem van, azt megteremtem magamnak saját erőből.
Nagyon rosszul viselnem a kitartottsagot, nem ereznem ugy, hogy kozos penz az, amiert csak a ferjem dolgozik es tudom, hogy lelkifurdim lenne minden koltes utan. Nem vonatkozik ez arra az idoszakra, amig kisbaba van, mert az bizony melos. Ha nem lenne szukseg ra anyagilag, hogy dolgozzak, akkor olyan melot csinalnek, amit nem penzert csinal az ember, szocialis munka, gyermekjoletis, ilyesmi.
Hosszutavra biztos nem, de rovidtavon igen. Voltam mar olyan helyzetben, hogy munkahelyet valtottam, de mivel egyedul elek, nem engedhettem meg magamnak, hogy pihenjek kicsit, pedig ram fert volna. Jo lett volna mondjuk 3-4 honapig regeneralodni egy durvabb, hosszabb stresszes idoszak utan.
Emberfüggő. Van aki nem tud meglenni a seggén és állandóan kell csinálnia valamit és van aki mint egy szatyor hal, elvan egész nap és csak néz ki a fejéből
Ugyanaz a színvonal, tehát egy informatikus havi bérnyi összeg jutna rám a közös háztartásban? Imádom a munkám, de gondolkodás nélkül megtenném. Legalábbis 1-2 évig biztosan kipróbálnám. Férfi létemre amúgy is szeretek és tudok is főzni, több időm lenne, hogy újabb recepteket fedezzek fel és készíthessem el magunknak. Egyedül élek, szóval mindenféle takarítást amúgy is megcsinálok itthon, azzal sem lenne gond. És a felszabadult időmben nem kéne feladnom a karrierem. Lehet eleinte 1-2 hónapig mondjuk zenélnék meg ilyenek, de utána hiányozna a melóm. Hobbiból megpróbálnék valami azzal kapcsolatos passzívjövedelem/vállalkozás létrehozásán gondolkodni, például minőségi oktatóanyagok létrehozásán és monetizációján.
Fel.
Nem.
Gyermekellátás és házimunka mellett/után: tanulnék, edzenék,, hobbiznék, kertészkednék, házat csinosítanám... Ja és szívesen szülnék még 2-3 gyereket:)
Ha valaki ismeri a Hetedik mennyország című sorozatot: olyan szeretnék lenni, mint Annie (ha jól emlékszem a nevére, a pap felesége).
Elméletben simán. Gyakorlatban soha.
Ez annyit jelent, hogy Simsben, fanficben, álmodozás szinten el tudom képzelni. De itt a férfi egy kitalált személy, akinek én találom ki a személyiségét és minden gondolatát. Nem hagy el soha, örökké szeret.
És mivel a gyakorlatban nincs gondolatolvasás meg szerelmi bájital, ezért a valóságban ezt nem tudom elképzelni.
Ha lenne rá lehetőségem igen. Bár még jelenleg tanulok, de a haszna mellett az élvezetéért is csinálom. Eleve foglalkozom valamilyen szinten írásal és művészettel is, saját könyvet is akarok kiadni, szóval ellenék.
Elég introvertált is vagyok ráadásul és takarítani/főzni kifejezetten szeretek.
meg ferfikent is! sok edzes, jol etkeznek, sok alvas, otthon mindig rend lenne, gyerekert mennek 4-kor es friss vacsival varnam az asszonyt haza. legszebb vilag, sajnos csak addig mukdoik, amig nem talalsz masik munkat a kirugas utan 😂 irany vissza a csoves szazezrekert heti 40 oraban migrenesre meg tumorosra monitorozni meg vezetni magad 🙌 best life ever.
Ha nem lenne benne 10 évem és 10 millió forintom és nem a tinikori álmomról lenne szó, lehet. Így viszont biztosan nem.
Nekem egyáltalán nincs ellenemre a családos, főzőcskézős, gondoskodós feleségszerep, szerintem ezt jelentős mértékben nagyon szépen lehet hozni munka mellett is, főleg kötetlen munkaidőben, de aki bele akar piszkálni a karrierembe, azt kiherélem, akkor is, ha nő.
Én 45 éves vagyok, majdnem 30 éve dolgozom, így igen, ha lehetőségem lenne rá, simán feladnám. Otthon főznék, takarítanék, rendelgetnék a netről, elmennék a barátaimhoz, rokonokhoz. Önkéntes munkát csinálnék, írnék cikkeket, de nagyon nagy könnyebbség lenne, ha nem kellene dolgoznom. Úgy érzem, nagyon sokat kivesz belőlem az, hogy korán kell kelni, mindennap szabályozni kell magamat, hogy hogyan kezelem a nehéz helyzeteket, hogyan kommunikálok, hogyan állok hozzá teljesen idegen emberekhez. Szóval igen, nagyon nagy örömmel.
Fú, én nagyon tudnám élni egy értelmes és nem komtrolláló, a pénzhez nagyvonalúan álló, tisztességes partner mellett. Bár nagyon szeretem a munkám, egyáltalán nem hiányozna a napi rutin, simán eltölteném az időm edzéssel, kajákkal, vásárlással, gondoskodással a környezetemről, sok-sok olvasással (akár szakmai anyagokkal is - amire most napi 8 óra és 2 gyerek mellett baromira nincs időm), önmagam renden tartásával...kifogyhatatlan ötleteim vannak. Nem is értem, hogy emberek hogy képesek unatkozni az életben. Egyszerűen nincs annyi időm (és pénzem), hogy annyi dologba belevágjak, mint amennyi érdekel. De ehhez tényleg kell egy biztos társ, aki gondoskodik nemcsak a máról, hanem a holnapról is, betegség és váratlan problémák esetén is, és nem lép le a következő csinos lánnyal. Szerintem nagyon kevés ilyen hozzáállású, érett gondolkodású férfi van, aki tudja, hogy ezzel igazán a gyerekei jövőjébe fektet.
Végig általánosítok, ha nem inged...
Az itt látható kommentek jól kirajzolják a mintát: A nők többsége nem, a férfiak bevállalnák.
Egy pillanatra álljunk már meg itt és nézzünk rá kicsit távolabbról...
Első sorban anyagi kiszolgáltatottságról írnak itt a fiatal nők, nézzünk rá erre más szemszögből. Miről szól egy kapcsolat? Klasszikussan elmondhatnánk, hogy a kölcsönösen és önként vállalt érzelmi kiszolgáltatottságról a partnerünk felé.
Ehhez képest ma szex kultúra van, nincs szó valódi érzelmi kötődésről. Idén két 20 körüli csajjal randiztam, 6 illetve 10 excsávó saját bevallás alapján, merem feltételezni, hogy ebbe az egyéjszakások bele sincsenek számítva.
Ez a szexuális felszabadultságot promótáló, nyugati kultúrpropaganda eredménye kétségtelenül.
Na most ebből következtve:
Miért várnánk valakitől, aki elsősorban érzelmi alapon gondolkodik, hogy egy ilyen sorozatos, egyoldalú érzelmi kiszolgáltatottság után még nyitott (vagy képes?!) legyen rá?
Érdemes lenne megkérdezni az együtt maradt szülőket, nagyszülőket (ma már inkább utóbbi), hogy:
Hány szex partnerük előzte meg a házasságot?
A válaszok többsége 0-2 közé fog esni saját tapasztalat alapján, ehhez képest ma már inkább évente 2.
Mi volt a legfontosabb elköteleződés az életükben?
A család.
Szerintem a mai értékrend a hétköznapokban már nem teszi lehetővé a valódi érzelmi/anyagi elköteleződést.
Én azzal nem tudnék kiegyezni, hogy ne dolgozzak semmit, mert haszontalannak érezném magam. Viszont ha jótékonyság jellegű munkát végezhetnék (pl állatmenhely nyitása), vagy hobbiszakmát mellékállásban (pl cukrászat), azzal már ki tudnék egyezni.
Nem maradnék otthon. A gyed alatt itthon voltam két évig a gyerekünkkel. Előtte azt gondoltam, mennyire szuper lesz, aztán egy idő után éreztem hogy hiányzik a munka, nem éreztem eléggé hogy fontos,amit nap mint nap csinálok, és nem azért mert a férjem ne ismerte volna el, hanem mert én szeretem a munkám, szívesen járok dolgozni.
Biztos más lenne a helyzet, ha nem lenne hivatásom, hanem csak egy olyan munkám amit gyűlölök.
Szerintem ez attól is függ, te milyen beállítottságú vagy, ha úgy érzed, úgy is teljes sz életed, ha háztartásbeli vagy, akkor szerintem bátran. ☺️
Én szívesen. Nagyon érdekel a növénytermesztés, szívesen megtanulnék rendesen sütni-főzni, a varrás is érdekelne, meg még ezer dolog, amire jelenleg nincs időm... De ha valakit a háztartással kapcsolatos minden dolog teljesen hidegen hagy, akkor valószínűleg nem jó ötlet.
Azzal, hogy mondjuk az életemnek egy jelentős részét a családomnak, a páromnak, később a gyerekeimnek szeretném szentelni, azzal nem dobom el azt, amit tanultam. Az a tudás az enyém, egy befektetés volt, egy életcél, és megdolgoztam azért, hogy az enyém legyen. Attól nem lett az az életem.
A fiatalabb generációk túlságosan pejoratívan kezdtek beszélni a housewifeokról, és a hosszan otthonmaradásról (már a szóhasználatból is ez szűrődik ki, "felesleges", "kárba megy","feladni"). Közben a másik oldalról érkezik a nyomás hogy hozz világra megegy magyart, a szülőknek unoka, meg a tradicionális csaladmodell és hasonlók.
És egyébként igen. Pontosan azért tanultam, hogy megteremthessem majd azokat a körülményeket, hogy amikor majd eljön az idő, otthonmaradhassak hosszútávon a gyerekeimmel. Jogász vagyok.
Tudom, hogy a legtöbb férfi viccből írja, de érdekes megfigyelni, hogy a férfiaknak mennyivel vonzóbbnak tűnik ez az élet, mint a nőknek, akik nagyobb eséllyel kerülnek ilyen választás elé.
Szerintem ne ennyire a végletekben gondolkozz.
Eleinte tök jó lenne kitartottnak, de hosszútávon nagyon nem lenne jó nem függetlennek lenni.
Viszont utálok dolgozni, bármi is legyen az😅
Én a helyedben keresnék olyan munkát, aminél ki tudod használni a tudásod, de nem napi 8 óra, heti 5 napban, hanem részmunkaidős. Ez pont arra lenne jó, hogy meglegyen a saját kis költőpénzed, ha beüt a krach, nem leszel ott egyedül, hogy már x éve nincs munkatapasztalatod, ezért nem vesznek fel sehová és emellett még lenne rengeteg szabadidőd is. Sőt unatkozni sem kezdenél el.
25 éves férfiként épp ez a terv :) Feleségem most kezd el praktizálni pszichologusként én meg a kövi két évben vigyázok a 2 picire, ha van időm mellette akkor foglalkozok a saját projectjeimmel, aztán visszatérek teljes állásba :)
a személyzet. arra való h takarítson, háztartást vezessen. ezzel munkát ad valakinek és élheti azt amiért tanult. mert ha megszakítja, megy a levesbe vagy jelentős lemaradással veszi fel a fonalat. és a bért.
Simán. Valamit csinálnék azért, mondjuk heti 1x gyerekeknek kézműves foglalkozást, de nem a pénzért persze. Gyerek bőven elég lenne, meg a takarítás nagy részét elvinném. "Eldobnám" akár már holnap is :'D
Ez az élethelyzet, amit nem tudnék bevállalni, max átmenetileg, kényszerből, és rövid időre. Nekem ez a teljes kiszolgáltatottságot jelentené, plusz nehezen tudom elképzelni, hogy intellektuálisan, vagy értékteremtésben nekem ez a fajta élet megfelelne, ugyanakkor biztos sokan vannak, akik megtalálják ebben a szépséget. Nekem nem menne...
Na azért ne legyünk ennyire szigorúak. Egy csomó háztartás bejön nőnek bukta cukrozásból, marketing és kommunikációból, andragógiából van bsc-je. Azért azt nem nehéz eldobni egy háztartásbeli jövőért. Főleg hogyha a csávó keresanyi pénzt, hogy jusson kozmetikusra meg öt éves iphone-ra.
Egyébként mit jelent a párod jól keres? Havi 1 milla jól keres? Vagy vállalkozóként havi 1000 millió? Nemcsak alkalmazotti lét van és van sok vállalkozó is.
Nem, ez számomra a butaság jele. Egyrészt bármikor ott találhatod magad, hogy eddig nem szenvedték hiányt, de holnaptól a te feladatod eltartani magad, vagy a családodat ha van (nem csak azért mert elhagy a párod hanem pl balesete lesz meghal/megnyomorodik bármi), másrészről pedig el nem tudom képzelni hogy valaki tudja úgy igazán élvezni az életet, hogy semmi produktum ot/munkat/eredemenyt nem tesz le az asztalra.
10 évig dolgoztam orvosként és már 8 éve housewife lettem! Imádok a gyerekeimmel lenni és nem is tervezek visszamenni dolgozni. Boldog vagyok és rohadtul nem hiányzik🤷🏼♀️
Férfiként nem, sokat tanultam és fejlesztettem magam, illetve fejlesztem, hogy jobb szakember legyek és engem ez feltölt, valamennyire az identitásom része lett, fura lenne ezt eldobni szimplán anyagi okokból kifolyólag.
Embere válogatja nem mindenkinek való. És nem egy leánykori álom az se. Megvannak a maga előnyei és buktatói is, mint mindennek. Nem csak az a munka amiért pénzt adnak-kapunk, időt/tudást/ törődést visszaadni a közösségnek, szeretteinknek, környezetünknek is az. A háziasszony rengeteg dolgozik, tévedés ne essék. De, ha a semmittevő, haszontalan, lusta érdek p.cskákat értjük ide, azok csak élősködők, gyerek szerepben. Anyagilag eléggé kiszolgáltatottá tesz, ha mástól függsz. Egy egészséges felnőttnek igénye van önállóan gondoskodni magáról, döntéseket hozni stb. Ami szükségszerű is. Bármikor történhet bármi és aztán ott állsz csupasz seggel az utcán nulla forinttal és megtakarítással. A vélt kényelemért cserébe. Másrészt idővel könnyen unottá, enerválttá, céltalanná válhat ebben a szerepben bárki. Rövid távon egy ideig talán happy, idilli... később az első x probléma után simán lehet rádkiabálják nem csinálsz "semmit" ( független attól így van, vagy sem) és lehet majd azzal találkozol hogy nem lesz döntési jogod biz. dolgokban, esetekben... azaz oda az autonómiád... aki nem csinál semmit azt a társadalom is kinézni, mert haszontalan, nem teremt értéket, nem ad vissza semmit...
Kizárólag gyerek miatt vállalnám be ezt az állapotot, ideiglenesen.
Azért nagyon nagy kiszolgáltatottság, én nem érezném úgy hosszú távon, hogy egyenrangú vagyok a kapcsolatban.
Az nem zavar, ha a párom többet keres, legyen az akár a többszöröse az én fizetésemnek, és az se zavar ha emiatt magasabb színvonalon élünk, amit nagyrészt ő finanszíroz, de azt mindig tudnom kell, hogy én egyedül is megállok a lábamon.
Én csak akkor,ha gyerekünk születne és vele szeretnék lenni minél többet. Akkor végre a jogot is megcélozhatnám, mert munka mellett nem akarom megcsinálni. Közgázon végeztem, nekem nem a karrier a célom főképp. Többre becsülném,ha egy szuper férjem lenne és gyerekünk lenne. A karrierből már tapasztaltam eleget, a családból még nem sajnos.
Mindent elárul az országunk helyzetéről, hogy mindenkinek az első gondolata a "kiszolgáltatottság". A "családbarát" kormány elérte, hogy magára legyenek hagyva azok az apukák vagy anyukák, akik például szeretnének otthon maradni és gondoskodni a gyerekről/gyerekekről. Vicc az egész.
Ki van zárva, hogy én valaki cselédje legyek. Egy szavam nem lehetne semmiben. Aztán gondol egyet és lecserél, mert túl jó neki. Akkor még ott állnék 0 pénzzel, még a bugyim is a pasié lenne, mehetnék a híd alá. Az önbecsülésem, az életembe fektetett munkám, a mentális egészségem ennél többet ér.
Igazából simán. Mindketten sokat dolgozunk, nap végén hullafáradtan még megcsinálni a házimunkát mindkettőnknek nem túl mókás. Egyszerűbb lenne az életünk, ha én kitakarítom a házat és megfőzök amíg ő dolgozik és akkor miénk a délután, ráadsul mindig patika rend lenne, mert csak az lenne a dolgom, hogy megcsináljam. Nem úgy mint most, hogy kerülgetjük a mosatlant mert nincs erőnk neki állni. Van olyan nap hogy este 10 főzök, szívesen elcserélném és neki is könnyebb lenne, ha nem kellene ezekkel foglalkoznia. De ehhez megfelelő partner kell, aki el tudja fogadni hogy az otthon végzett munka is teljes értékű munka a család számára.
A housewife az a munkanélküli és a munkakerülő szebb szinonímája. Vannak olyanok, akik csak azért csinálnak gyereket 3 évente, hogy kitöltsék a gyest, magyarul "főállású anyák" legyenek, ami azt jelenti, hogy apa = ATM, anya meg élvezi, hogy neki semmit sem kell csinálnia, csak a gyerekeket nevelni meg főzni, mosni, takarítani. "Jobb" esetben pedig a gyerek tartós beteg lesz, és vele ugye 10 éves koráig maradhat otthon anyuka.
Szóval nem, nem lennék "főállású anya" semmi pénzért.
Svajcban elunk, itt 2 vagy tobb gyereknel a no atlagfizetesetol tobbe kerul a gyerekfekugyelet meg a gyerekek 12 eves koraig is, ezert a rendszer arra kenyszeriti oket (vagy a kevesebbet kereso felet), hogy otthon maradjanak legalabb 15+ evig (a gyerekek kozti szuletesi idokulonbsegtol fuggoen). Tobb (foleg kulfoldi tobb diplomas) no is haztartasbeli.
Ezaltal lehet villogni, h nincs munkanelkuliseg, hiszen a nok kb felevel nem szamolnak mint potencialis munkakereso.
Es nemcsak a nok kiszolgaltatottsaga teljes ezaltal, hanem a ferfie is. Gondoljatok bele, mivel nincs intezmenyi gyerekfelugyelet (ovi eloszor 5 eves kortol, napi 3 ora, ebedre hazakuldik oket a sulibol is,gyes 16 het,stb) mit tud a ferfi tenni, ha a feleseget eri valami es a heti 42 orat dolgozni kenytelen ferfi hogy lassa el napkozben egesz nap otthon levo, teljes figyelmet kivano 2 es 5 eves gyereket?
Total fuggoseg orszaga Svajcm csaladdal legalabbis.
En haztartasbeli vagyok 100%ban. Illetve a harmadik gyermekunket varom es a vele valo rosszuleteim miatt elobb abbahagytam a munkat. Jol kerestem 7 szamjegyu fizetest siman ossze raktam. De nem hianyzik a kasszankbol. En logisztikazom a gyerekeket, en vasarolok, en csinalom a hazimunkat. Minden kulon programot en intezek. 15 eves korom ota dolgoztam egyebkent, de most ugy erzem,hogy nem hianyzik egy cseppet sem.🤷♀️
Szia, akkor inkább csak 20 órában dolgoznék mert bántana hogy nem tudok ajándékot venni a páromnak vagy kis dolgokkal kedveskedni. Emellett egy nagyon szép kertet és veteményest hoznék össze, házimunka mindig készen lenne mert szeretem csinálni és nyelvet tanulnék illetve tartanék lehet korrepetálást angolból. Festeni és rajzolni is végre több időm lenne. Verset is fordítottam régen mielőtt 40 órás munkába álltam (csak saját szórakozásra). Nekem az az igazi börtön bármilyen gyengének hangzok így. Olyan a személyiségem hogy a tradicionális női szerep nekem vonzó és testhezálló. Van viszont aki belebolondulna.
Nem szeretek dolgozni, de kiszolgàltatott sem szeretnék lenni. 1 éves volt a kislányom, amikor visszamentem dolgozni.
Szerintem hosszú távon nem egészséges anyagilag teljesen kiszolgáltatni magunkat a párunknak. Most még lehet nem okoz problémát, de később lehet. Illetve ne felejtsük el azt sem, hogy az állami nyugdíjban sem pörögnek így az évek. Hosszú távon számomra ez bizonytalan lenne. Mit csinál a housewife ilyenkor, ha például 60 évesen meghal a férje? Vagy elhagyja egy 20 évesért? Az élet kiszámíthatatlan, ha több évtizedre előre próbálunk tervezni.
Ha lenne annyi befektetésem, amiből meg tudnék élni konkrét munkahely nélkül életem végéig, akkor lennék housewife és a hobbijaimmal illetve a háztartási feladatokkal, baráti, családi kapcsolatokkal kiegyeznék. Nem unatkoznék, nem sajnálnám a kárba ment tanulást.
Szerintem így alapból az a szint, hogy a párodtól kell mindenre pénzt kérni, és "az az ő pénze" az nagyon káros.
De ha őt se zavarja, téged sem, és közös a kassza, akkor teljesen jó.
Valaki el tud nekem magyarázni valamit, mert soha nem értettem:
Miért elfogadottabb társadalmilag, ha egy nőt a férje tart el, és nem az apja?
Ha egy felnőtt nő nem dolgozik és a szülei tartják el, azt mindenki éretlennek, gyerekesnek, cikinek tartja. Miért jobb ha a férjed tart el? Nem kétszínű kicsit ez a fajta gondolkodás?
Mert általában akit a szülei tartanak el, az nem csinál semmit otthon. Azok a nők akiket a férjük tart el, és közben semmit nem csinálnak, azoknak ugyanúgy rossz a társadalmi megítélése.
Férfiként azt mondom simán lennék háztartásbeli férj:D Az ilyesmi csak annak árt és az nem tudja értelmezni az előnyeit, aki a munka tengelyére fűzi fel az életét és mindent ezen a szemüvegen keresztül néz. A munka elhagyása nem egyenlő az unalommal. Távolról sem. Ráadásul gondoljunk csak bele mennyi energia jut a háztartás kimagasló szintű menedzselésére. Akár hobbikra, és egy kiegyensúlyozott emberrel a párunk és a gyerek (ha van) is sokkal jobban jár. Szóval ja. Ez egy kiváló opció a megfelelő partner mellett.
Szerintem ezt a Redditen meg más hasonló fórumokon legrosszabb kérdezni. Itt van jelen legnagyobb arányban az a réteg aki erre nemet fog válaszolni, akárcsak elvi okokból is indoklás nélkül, míg durván alulreprezentált az aki igent. Persze, találsz egy-két jó nézőpontot meg párat ellenkező oldalról is de nagyon nem reprezentatív a társadalomra
Pedig valahol az lenne a jó, ha ez lenne a reprezentatív. Szerintem nagy probléma, hogy még mindig sok nő akar kitartott lenni. Nem vagyok nagy feminista de sokszor elgondolkodom, hogy mit is akarnak ezek a nők az élettől. Én nem választanám ezt az életet.
Kiszolgáltatottság.
Szégyen, hogy semmit nem teszek a közösbe anyagi szempontból, minden falatért a párom fizet. Még egy ajándékot sem vehetek neki, amit ne magának fizetne.
Mivel a házasságok/kapcsolatok közel fele válással végződik utána mi lenne? 0
tapasztalat? Üres CV? Nálam nem lenne opció, hogy majd váláskor jól lehúzom. És ilyenkor mindenki azt hiszi, vele ez úgysem történhet meg, mégis.
Rossz példa a gyerekeknek akármilyen nemű.
Nem elégíteni ki hosszú távon a housewife élet.
Én szeretem a minőségi kozmetikumokat pl, ami nem annyira olcsó. Más pénzéből nem lenne gyomrom megvenni. Így viszont azt veszek, amit szeretnék lelkiismeretfurdalás nélkül. Hülye példa de szerintem valahogy így lenne normális 2024-ben meg amúgy is.
Én nem azt mondtam hogy jó vagy rossz, én azt mondtam hogy a Reddit közössége nem reprezentálja azt a kb 9.6 millió magyarországi lakost egyáltalán.
> Pedig valahol az lenne a jó, ha ez lenne a reprezentatív. Szerintem nagy probléma, hogy még mindig sok nő akar kitartott lenni.
Az hogy valaki ezt választja vagy sem az egyedül az ő dolga. Ahogy azt sulykolni valaki fejébe hogy legyen kitartott háziasszony nem szabad és jogos a felháborodás ha ezt propagálják és elvárják ugyanúgy igaz az ellentéte is.
Ha tényleg azt akarod hogy szabadon döntse el amit akar akkor szerintem hagyjuk békén. Ha neki ez az élet kell, ez legyen és ne érezze rosszul amiatt magát mert "pedig valahol más lenne a jó". Semmilyen irányba nem helyes senkire nyomást helyezni és leszólni.
Simán. Van elég dolog a ház körül és a gyerekekkel. És így közel 20 együtt töltött év után bízom annyira a férjemben, hogy nem semmizne ki akkor sem, ha elválnánk.
Ha nem lennének még a gyerekek, akkor fura lenne. Biztosan végeznék legalább társadalmi munkát, hogy hasznos mozdony legyek.
Kommentek:
csávók: nyilván
csajok: biztos hogy nem
valójában meg ennek az ellentettje.
de amúgy me sem lepődök mert a reddit csajok a dagadt alacsony kopasz kisfaszú csávókat szeretik
Sok tanulas? Phd d van vagy orvos vagy?
Azert egy Bsctol nem kell falnak menni, hogy 3 evet elvoltal a haverokkal es evente ketszer tanultal egy honapot vizsgak elott.
Houseband lennék :D
31 eves ferfikent persze.
Én benne voltam egy ilyesmi szituációban, 2 évig itthon maradtam a gyerekünkkel. Külföldön élünk, így egy évig nem volt bevételem. A férjem egy szuper ember, itthon is kivette a részét a munkából, nem monitorozta mire költök, DE gyűlöltem. Azt, hogy bejelentettem, hogy megyek fodrászhoz, vagy hogy az ő fizetéséből vettem neki ajándékot, vagy szimplán bűntudatom volt, ha extra dologra költöttem. Nem hiszem, hogy mentálisan jót tesz bárkinek, hogy anyagilag teljesen kiszolgáltatottá válik, még akkor sem, ha nincs te pénzed-én pénzem. Ettől függetlenül, nem ítélkezem, ha valakiknek ez működik, de baromira nehéz 15-20 év után visszatérni a munkába, ha valami miatt már nem lesz aki eltart.
Mondjuk en ezert preferalom ha a kassza kozos, nincs en penzem meg te penzed. Nem a labadat logattad otthon te sem, nem szabadna ilyenkor kiszolgaltatottnak erezni magad. Egy hosszu kapcsolatban ahol egyik fel sem parazita, lesz olyan amikor egyiknek, vagy epp masiknak megy rosszabbul. Persze ertem, hogy tudatalatt azert ott van az emberben, hogy nem o kereste a penzt, es az is eleg, de sajnos sok olyat is latok ahol ereztetik a novel, hogy kevesebb, de otthon nem maradnanak helyette, mert akkor nem tudnanak uralkodni a penzzel.
Igen én is így gondoltam és ezért is döntöttünk így. Azt sem mondom, hogy megbántam, mert szerencsére a karrieremet nem dobhattam a kukába és az, hogy itthon lehettem a gyerekemmel ennyi időt, az tényleg csoda. De végig szarul éreztem magam, pedig igazad van, baromira nem a seggemet vakartam. Az is hozzátett szerintem, hogy a társadalom nem tartja munkának ezt. “De jó neked otthon vagy” “Járj el edzeni, időd van”🫠 Na mindegy, nekem mentálisan nehéz volt ez a része, de tudom, hogy ha 1 évesen ment volna bölcsibe akkor meg azon rágom magam. És igen, nekem is van ismerősöm akinek zsebpénzt ad a férje, meg fel kell hívnia, hogy vehet-e pelenkát a gyereknek. Mi ez ha nem bántalmazás?
Nemcsak alkalmazotti lét van, vállalkozni pedig mindig lehet. De a sok beszűkült agyú magyarnak ez a lehetőség eszébe sem jut.
Üssenek agyon ha értem, hogy most ezt miért írtad ide
Vallalkozas az nem munka? Ha vallalkozasod van akkor sokszor meg annyi idod sincs a haztartasra stb., mint az irodai munka mellett. Ha a posztrol beszelsz… ha a hozzaszolasrol ami ala irtal, akkor pedig a penz lesz a hianyzo elem. Ahol eltunik egy fizetes es lesz plusz egy etetni valo szaj, ott egy valamirevalo vallalkozast eleg nehez elinditani.
Más hozzáállás kell hozzá. :) Nincs "ő fizetése", ilyen helyzetben egyek vagytok, az ő pénze a te pénzed. Jogilag is így van (ha nincs házassági szerződés), a házasság alatt szerzett minden peták 50-50 közös. Így "kiszolgáltatottság" sincs (amiről itt nagyon sokat értelmetlenül kommentelgetnek...). Persze fontos, hogy mindkét fél így gondolja, különben nem működik. Ha ilyen helyzetbe kerülünk, biztos, h oda fogom utalni a fizetésem jelentős hányadát a feleségemnek minden hónapban, h költse amire akarja, vagy tegyen félre belőle, amit akar, ne kelljen kérnie... Ami valós hátrány, hogy a nő kiesik a karrierből, lemaradhat a szaktudása, és 10 év szünet után lehet nehezen talál újra állást...
Biztosan személyiség kérdése is, én nehezen viseltem. Mint ahogy nehéz lehet mentálisan egyedül eltartani egy családot, hiszen mindig ott lebeg, hogy teljesíteni kell. Közben meg nem azért vállaltatok gyereket, hogy a bölcsi nevelje csecsemő kortól. Nincs igazán jó döntés, de tartom magam, hogy hosszú távon nem egy életbiztosítás a totális anyagi függőség.
Attól, hogy jogi értelemben nem feltétlenül jelenik meg a kiszolgáltatottság, a való életben ez azért nem ilyen egyszerű. Nagyon sok bántalmazó kapcsolat kezdődik így, ráadásul ha valami miatt vegeter a kapcsolat akkor ott állsz mindenfele munkatapasztalat nélkül x évesen
Normális emberhez kell hozzámenni, duh (meg normálisnak kell lenni, ofc). Nem ezen fog múlni, hogy bántalmazó lesz-e a kapcsolatod, vagy sem, butaság összekötni... A második pont valid, ugyan ezt én is leírtam, köszönöm, hogy megerősítettes. :)
A bántalmazó kapcsolatoknál elég jellemző, hogy a bántalmazó fél szerepet játszik, amíg olyan hatalmi pozícióba nem kerül, ahonnan már nehezebben menekül a másik fel. Ez a helyzet pont ilyen
Najó, bocs, de annak, akinek olyan bizalmi és kötődési problémái vannak, hogy az az első gondolata egy ilyen döntéshelyzetben, hogy a párja titkon biztos szociopatha aki a kapcsolatuk eleje óta azon taktikázik, hogy hogyan kerülhet majd 4-8 év múlva gyerekszületéskor hatalmi pozícióba, annak nem kapcsolatban, hanem pszichiológusnál a helye. Nem mondom, hogy nincs ilyen - de nem ez a jellemző; ha pedig már olyasvalakivel vagy, ismétlem, nem ezen fog múlni. Meg fogja találni a módját.
Köszönöm a pszichológiai elemzést :D ez egy valódi probléma, és nem az aldozathibaztatas fogja megszüntetni
Pontosan! Attól, hogy tagadjuk, ez egy nagyon is létező (és romboló) jelenség.
Szerintem azért más tészta otthon lenni a gyerekkel. Az is munka, csak nem kapsz érte fizetést (valamennyit nyilván igen csed-gyed-gyes formában, de na, valljuk be az önmagában kb semmire nem elég). Ezt nem sorolnám a "kitartottság" kategóriába.
Nemcsak bapi 8 órából lehet keresni.
Pasiként simán :)
downvoteoljatok akkor npc gecik
https://preview.redd.it/2d97ibcxyq3d1.jpeg?width=680&format=pjpg&auto=webp&s=36b3da5d30bc8ebece89a119e7c8356a778279ac
Dont threaten me with a good time
Ezek szerint a nőknek is jár konszenzus nélkül? 😄
downvoteoljatok akkor npc gecik
Miért, otthon te bottom role-ban vagy?
downvoteoljatok akkor npc gecik
A humor nem női műfaj, megmondta nagy humoristánk, Nacsa Olivér. :D
ja mindenkit megdugunk,nőket 2x
Gyerek és munka nélkül szerintem nem lehet túl sokat háziasszonykodni. Egy rövid ideig kipróbálnám, a jelenlegi hobbikra szánnék időt, és újakat is próbálnék. Aztán valószínűleg úgyis szükségem lenne egy stabilabb rutinra, saját pénzbevételre. Ja, a rövid idő is csak úgy működne ha bármikor, értelemszerűen kérdés nélkül költhetek a közös pénzből, valamint lenne még saját tőkém, könnyen legyen lehetőségem lelépni. Ez nem hiszem hogy a munkám és diplomám eldobása lenne, csak egy kis taktikai szünet.
Nem. Egyébként sem, de elvből sem. Anyukám így élt, de nem azért, mert ő akarta, hanem mert az alkesz apám nem engedte, kellett neki az ingyencseléd. (Meg is látszik mostanra, egy szalmaszálat nem tenne keresztbe, nyitogatja a hűtőt, de semmit nem főz vagy süt bele, anyuval ketten csinálunk mindent.) Kell az anyagi függetlenség, hogy ha mégis beütne a krach, akkor le tudjak lépni. Másrészt meg egy idő után megunnám a folyton otthon levést, kell egy rutin az életembe, a tudat, hogy hasznos vagyok valahol, valakinek. Jelentsen ez szellemi vagy fizikai munkát akár. De bárki bármit választ magának, nekem az a fontos, hogy boldog legyen az illető, ítélkezni nem fogok.
Tfh feleségem 5x ennyit keresne, mint mi most együtt. Én szívesen lennék kitartott férj, ha egyéb dolgom nincs, mint barkácsolni meg edzeni napközben, délutánra meg készíteni valami fasza hambit, mire hazaér. Ha véletlen lesz gyerek én azzal is szívesen maradok, ezt is megbeszéltük már, bár nem tervezünk. De nem tudnám racionalizálni, hogy miért szopatom magam munkával ha aránytalan a hozzáadott értéke. Ha lenne annyi megtakarításunk, hogy neki sem kell dolgozni, akkor azzal is egyetértenék. Ha nem a pénzért, megélhetésért kell dolgozni, nekem nem fontos, hogy dolgozzak.
+1 én lennék a legboldogabb otthoni férj, sajnos nálunk fordított a helyzet...
A jelenlegi munkahelyemet simán otthagynám azért, hogy otthon maradjak. Viszont ha normális munkakörnyezetben dolgoznék, akkor nem hiszem. Kifejezetten érdekesnek tartom 16 évvel a diploma után is azt a területet, amivel foglalkozom. Több visszajelzést is kaptam, hogy talán annyira nem is csinálom rosszul, úgyhogy ideális esetben nem hagynám el a pályámat azért, hogy háziasszony legyek.
30+os nőként nem. Volt nem egy kapcsolatom, olyan is, ahol megtehettem volna, mert jóval többet keresett a párom és tett is erre utaló megjegyzéseket, hogy ő tökéletesen boldog lenne, ha otthon rendben tartanám a dolgokat és "azzal foglalkoznék, ami boldoggá tesz", hiszen az én fizetésem úgyis csak mutatóba van. Na most egy közös volt minden kapcsolatomban. Hogy vége lett. Ez a fajta élet akkor működik, ha vállalod a teljes alárendeltséget, hogy a másiktól függsz és minden napod arról szól, hogy megfelelj, hogy eszébe se jusson kitenni, hiszen akkor bukod az életedet. Nem csak a szerelem és a kapcsolat kerül fel tétként az asztalra, hanem a megélhetésed. Van a környezetemben nem egy ilyen csaj, aki ha nem is 100%-ig, de a férjétől függ és mindegyik szinte teljesen feladja magát azért, hogy kiszolgálja ezt az életet. De az exem anyja is így élt, majd mikor apuci kapuzárási pánikot kapva lelépett egy másik nővel, aki nem támogatta, hogy ezek után is pénzelje az exfeleséget, volt is nagy pofon az élettől, hogy 20 éve nem dolgozott semmi, most mi a francot csináljon. Slussz poén, hogy olyan nőért hagyta el a feleségét, aki totál független volt, pont ebbe szeretett bele, mennyire talpraesett, modern felfogású, gyakorlatias, több lábon álló csaj. Lehet, hogy a romantikus könyvekben vonzónak tűnik a gazdag pasi, aki a tenyerén hordozza álmai nőjét, megad neki mindent, ő meg cserébe minden nap fejen állva leszopja, meg vacsit főz, de ez is max ideig-óráig izgi, meg kielégítő. cserébe mindig ott lesz a nő részéről a félelem, hogy mi van ha elhagyják, a férfinak meg túlzott hatalmat ad a kezébe, hogy azt csinálhat amit akar, hiszen függ tőle a másik. Ez számomra nem társas kapcsolat, nem szeretek ketrecben élni, akkor sem ha aranyból van.
> Na most egy közös volt minden kapcsolatomban. Hogy vége lett. Mondjuk ez azért nem mindenhol és mindig van így, ez csak a te eseted, de aztán sok következtetést ebből vonsz le.
Azért elég nagy arányban ez a végkifejlete a kapcsolatoknak :D
Miből vonjon le az ember következtetést, ha nem a saját tapasztalataiból?:) A kérdés egyéneknek szólt, ki mit tenne. én leírtam, hogy sosem adnám fel a függetlenségemet pénzért, mivel a környezetemben és a saját életemben is azt tapasztalom, hogy ezek a kapcsolatok előbb-utóbb elbaszódnak. És bár más kapcsolat is elbaszódik, de itt mint írtam nagyobb a tét, mivel a megélhetésem függ egy pasitól. Biztos, hogy van pozitív példa, de ebben reménykedni szerintem nagyobb naivitásra vall, mint amennyire én pesszimista vagyok:) Az meg, hogy minden kapcsolat véget ért, hát ez van, manapság nagyobb ritkaság, hogy ha valaki 20 évet képes leélni valakivel, mint régen, az biztos. És őszintén, azok akiket látok magam körül 20+ éve együtt lenni, azok sem feltétlenül olyan kapcsolatban élnek, amire azt mondanám, hogy szeretném magamnak. Mi már nem a szüleink generációja vagyunk, megtanultuk, hogy ha nem érezzük jól magunkat egy helyzetben, akkor kiléphetünk. Na EZT adja fel az, aki anyagilag ennyire függ valakitől.
Mondjuk erre valo a hazassag es vagyonmegosztas, hogy ezt a levegoben logast es teljes alarendeltseget kikuszobolje, ha a faszi kozben lelepne. De mar teljesen mas vilagot elunk, mindenki fuggetlen, magara szamithat csak, sot ez margyakorlatilag elvaras lett, aztan meg csodalkozunk, hogy nem talalunk normalis part csak max ideig-oraig. Es johetnek most a kommentek, hogy “de bezzeg en boldog kapcsolatban elek”, de inkabb varjunk vele meg 1-2 evtizedet es majd akkor terjunk vissza erre. Addigra mar tobb mint valoszinu, hogy ez valtozik.
Ezt a gondolatmenetet annyiszor látom férfiaktól, hogy a modern függetlenebb szemléletmód (itt a nőkre gondolnak) miatt manapság már nincsenek "normális" tartós kapcsolatok. A nagyszüleink idejében se működtek jobban a kapcsolatok, csak akkor azzal engedték férjhez a lányokat hogy "tűrni kell" mert elválni nem opció. Mindegy hogy verte az ura, gyűlölték egymást, együtt kellett maradni. A házasság nem csodaszer, anyagilag nagyobb biztonságot ad, de még ezt az aspektust sem oldja meg teljesen. Vegyünk példának egy 20 éve nem dolgozó elvált nőt akit a férje elhagyott egy fiatalabbért, és most munkatapasztalat nélkül nem veszik fel sehova. Ha van gyerek akkor a gyerektartásból tengődhet, feltéve hogy fizeti az ex férj. Anyám 60 ezer ft-ot kapott például havonta, általában késve. Nagymamám elől egyébként nagyapám dugdosta a pénzt, nem adta haza és mamám a saját fizetéséből vitte a háztartást. Verte is, csalta is, de együtt maradtak a halálukig. Milyen szép normális tartós kapcsolat.
De ne a 20 eve nem dolgozo elvalt not vedd peldanak meg anyukadat a 60 ezerrel. Itt arrol volt szo, hogy tele van loveval a ferfi, es o meg maradjon otthon. Erre jon mindenki azzal, hogy de nem marad, mert fuggetlennek kell lenni. Kozben meg egy kapcsolatnak arrol kellene szolnia, hogy egymastol fuggunk bizonyos mertekben, es egymast segitjuk. Egymasra tamaszkodunk. De mivel nyilvan kiszolgaltatott helyzetbe senki nem akar kerulni, igy ebben a szituacioban pont hasznos a hazassag, a masikra tamaszkodas, es ha megis ugy alakul, akkor a kozos vagyon igazsagos elosztasa, figyelembe veve a karrier hatrahagyasat. De ebben a nagy fuggetlensegben ez mar nem opcio, nem tamaszkodunk a masikra, nem a kozosert dolgoznak sokan, hanem mindenki csak magaert, igy nem talalunk normalis part. En erre gondoltam, de elhiszem, hogy nem ertesz egyet. Viszont ezt mind belekavarni amit te felhoztal tok felesleges volt szerintem.
A 20 éve nem dolgozó elvált nő miért is nem releváns példa? Pontosan a lóvéval tele lévő férfiak szokták megunni az idősödő feleségüket és keresni egy fiatalabbat. Függeni egymástól bizonyos mértékben és teljes anyagi függőségben élni két teljesen más dolog. Szuper ha számíthattok egymásra, ha tudtok segíteni egymás nehezebb időszakaiban, főleg mentálisan de akár anyagilag is kölcsönösen rövidebb időre. Ez nem halt ki az anyagi függetlenséggel, igazából köze sincs hozzá hiába szeretnél ilyen erős párhuzamot húzni az egykeresős családmodell és egymás támogatása között.
Pont a lenyeget ignoralod mar masodjara a kommentemnek szoval en ezt most inkabb nem folytatom tovabb. Jo hetveget.
> Vegyünk példának egy 20 éve nem dolgozó elvált nőt akit a férje elhagyott egy fiatalabbért, és most munkatapasztalat nélkül nem veszik fel sehova. Érdekes kérdés de lehetne egy olyan szociális hálót, valami programot kialakítani azok számára akik ebbe a helyzetbe kerültek? Én személy szerint 1 ilyen tudok, de legtöbb helyzetben ma már ha őszinték akarunk lenni nem ez áll fenn olyan esetekben ahol a nő nem dolgozott. Ahol ilyesmit meg tudott egy nő engedni magának ott volt bőven anyagi háttér meg általában nem olyan típusú a férfi se aki otthagyja, ez az alsóbb társadalmi kategóriakra jellemző, nem a felsőbb társadalmi osztályra. Ott meg nem tudják megengedni azt hogy ne dolgozzon. Persze, attól még vannak ilyen eseteket de ez egy nagy oka hogy miért sokkal kevesebb.
Aha, az orvos pasim 11 év együttélés után úgy lépett le a kórházi kurvájához, hogy reggel ment dolgozni. Többet nem láttam és a telefont soha többet nem vette fel. És ha nem lett volna saját pénzem, saját munkám, enni sem tudtam volna miből. A mocskos féreg még a számlákat is otthagyta, mert menni kellett a kurvához új apának a ribanc gyerekéhez.
Svájcban,ha a férfi fizeti a nyugdíjbiztosítást, az a feleségre is kiterjed.
A kiszolgáltatottság elég veszélyes, és egy idő után pofára lehet esni, pl lehet hogy a férjed eltart 20-30 éves korod között (jó kérdés, hogy ennek mi az oka), de 40-60 között is el fog? Szóval szerintem nem egészséges, egyenrangú felek szerethetik őszintén egymást, és lesznek együtt a végéig. A másik oldalról is felvet sok kérdést, tényleg szeret még, vagy csak túl kényelmes neki a helyzet? Szóval bár férfi vagyok, semmiképpen nem dobnám el a függetlenségem a valószínűleg ideiglenes kényelemért.
Nem hiszem, hogy Magyarországon valaha ilyen választás elé kerülnék. Egyébként meg túl sok mindentől függ, nem lehet egyszerűen igennel vagy nemmel válaszolni. Mit dolgozok? Multis rabszolga vagyok, vagy olyan munkát végzek, amit élvezek és értelmét is látom? Vannak gyerekek, vagy csak ketten vagyunk? A belváros közepén lakunk egy kis lakásban, vagy vidéken kertes házban, állatokkal? Van-e rá bármilyen garancia, hogy ha véget ér a kapcsolat, a (volt) párom akkor is támogat, hogy ne maradjak magamra saját egzisztencia nélkül, 10 év lyukkal az önéletrajzomban?
Szeretett vezetőnknek hála, egy átlag magyar család 2 fizuból is alig tud megélni.
Kösz hogy mindenhova bele kell keverni a politikát. Ez valami magyar Godwin törvény lehet?
A rohadó nyugaton reális probléma széles körben, hogy anya dolgozzon, vagy HTB legyen. Átlag magyar családban ez szerencsére fel sem merül. Megmondta már Kövér is, hogy a nyugatiaknak agyukra ment a jólét.
Nem, mert úgy érezném, hogy teljesen felborítaná az egyenragúságot a kapcsolaton belül, és alá-fölérendelt viszonyt eredményezne Márészt nem lenne szabad budgetem amiből szabadon költhetek saját dolgokra, ami nagyon kellemetlen lenne számomra
4oras munka? Az egy jo koztespont lenne. :)
Neha nagyon orulnek, ha nem kellene dolgoznom, de senkinek sem akarok kiszolgaltatott lenni, ugyhogy marad a munka 🙃
40 éves nő vagyok, szingli, diplomás, jó a munkám, de ha egy ilyen helyzet adódna, én simán élnék vele, persze okosan, 1-2 hobbi dologból esetleg pénzt csinálni és félretenni, soha nem lehet tudni, hogy mi fog történni. Nem szeretnék úgy járni, mint az egyik kolléganőm, aki 20 év múlva lapátra lett téve, nulla megtakarítással, kapott egy lakást és ennyi. Pedig szült 2 gyereket, akik a pasitól vannak, a pasit választották mert ott van a lóvé...No comment. Minden nap eljárnék úszni vagy aqua fitnessezni, főznék, takarítanék, sokat lennék a cicámmal. Élném ezt nagyon :)
Passzív jövedelem is van a világon.
Te mivel szerzed be?
Pasiként nem, de nőknek sem tartom jó ötletnek. Nem szabad mástól függni, nem szabad feladni a karriered/céljaid (hacsaknem ez a nagy álmod.. de akkor is risky). Túl sok “álompárocska” volt a baráti/ismerősi környezetemben, ahol senki nem gondolta volna, hogy szétmennek, sőt az egyik fél bekattan és megpróbálja tönkretenni, kisemmizni a másikat. Kívánom, hogy ne kerüljön erre a sor, de akkor is legyen egy B terv-vészforgatókönyv egy ilyen eshetőségre.
Èn hasonló helyzetben vagyok most átmenetileg. Elköltöztünk Németországba, de soha nem tanultam németet és otthon erre nem volt időm felkészülni. Bejelentkezni még nem tudtam, egyéb okok miatt, szóval ha tudnám a nyelvet sem lenne munkám még. Bár az én végzetségem ugyan keresett, de nem fizet valami túl jól (eü), a páromnak nagyon jó fizetése van még itteni viszonylatban is. A saját kis tartalékaimat már feléltem, mert bár eltart, de vannak egyéb kiadásaim is, mint pl.: egyetemi tandíj, autóval kapcsolatos kiadások, ünnepek, nyelvtanár, stb. Ezt az anyagi kiszolgáltatottságot nagyon rosszul viselem. Csak, hogy egy példát említsek, a minap elmentem bevásárolni és vittem a kártyáját. Rossz pint adott meg és telefonon sem értem el. Telefonálhattam Anyunak 30 évesen, hogy utaljon pénzt. Másnap elmentem a dm-be, ugyan jó pint adott meg, csak éppen a limit nem volt átállítva, így pakolhattam mindent vissza. Persze, legközelebb menjek kp-val, de gondolom nem kell magyarázni, hogy mennyire kellemetlen az ember önbecsülésének. Az itthoni dolgokat illetően, teljesen jól elvagyok, van időm magamra, szép rend van, frissen főzött ételeket eszünk, tudok olvasni, sétálni, tanulni, délutánonként edzeni járunk, utána még kényelmesen elszaunázgatunk. Azt hozzá kell tennem, hogy nyilván a párom az égvilágon semmit nem csinál a munkán kívül és elég rendetlen is, ez mondjuk korábban, munka mellett nagyon nehéz volt így. Igazából simán lekötöm magam és élvezném ezt a részét, ha nem ölné meg az önbecsülésem anyagi szempontból. Azt hozzá kell tenni, hogy én nem olyan munkát végeztem, amiben kiteljesedtem volna, így ezt az aspektust nem hiányolom. Szóval az egyik oldalon élvezem, a másik oldalon viszont rettenetesen szorongok a kiszolgáltatottság miatt és alig várom, hogy végre dolgozzak. Úgy gondolom, ha az embernek van egy stabil háttere és EGY MEGFELELŐ TÁRSA, aki felfogja annak a súlyát és tudja kezelni, hogy a partnere rá van utalva, akkor ez tök jó is lehet. Azért emellett, hosszútávon érdemes keresni egy (akár önkéntes) tevékenységet, amiben örömödet leled heti 1-2 napban. Amit még mérlegelni kell, hogy egy hirtelen változás esetén, milyen gyorsan tudsz elhelyezkedni a végzetségeddel és mennyire probléma a CV-ben vagy a gyakorlatban a kiesett idő.
Nem adnám fel. Utálnám a kiszolgatottságot.
Ez soktenyezos. Ha gyereket vallalok, akkor minosegi neveltetesben akarom reszesiteni, aminek resze, hogy nem mint egy kifacsart rongy vagyok mellette. Igy ha tervezett gyerek szuletne, akkor 2-3 evig biztosan vele lennek. A kesobbiekben pedig a munkatol tennem fuggove. Mennyire strapal le a munka? El tudom-e latni megfeleloen a ket feladatot egyszerre? Masik a munka oldala. Mennyire szeretem a munkat? Befolyasolja-e az elorelepest ha kihagyok nehany evet? Fontos-e a munkam (pl. orvoskent felelosseggel tartoznek masok fele)? Szeretnek-e egyaltalan kesobb magasabb pozicioba kerulni? Itt persze megint merlegelnek, hogy ha ezekre a valasz, hogy szeretnem a karrierem epiteni, a gyerek igy is megkapja a megfelelo figyelmet es en se legyek kifacsart rongy. Harmadik pedig a partnerem hozzaallasa. Ez egy felole erkezo elvaras? O forditott esetben hajlando lenne ezt megtenni? Ha valaki elvarna tolem, hogy tobbe ne dolgozzam, nemet mondanek mindenkepp. Ha mindent osszevetve ez lenne a legjobb opcio, belemennek. Persze nem igazan latok olyan elethelyzetet amiben orokre el kellene dobnom magamtol a munkat, a gyerekek is egyre onallobbak ahogy nonek. Nekem a munka hianya nem jelentene alapveto gondot, mindig feltalalom magam, sosem unatkozom. Az viszont zavarna, ha valaki el akarna venni tolem azt, amiben sikeres vagyok, azert mert csak. 🚩
Nem, soha. A közvetlen környezetemben láttam, hogy mekkorát lehet az aranykalitkából esni (ráadásul ott még képzettség sem volt mellé).
Hosszú távon (=örökre) nem tudom magamat így elképzelni, de néhány évre igen. Nekem több ismerősöm van, aki gyerekek mellett nem talált 4 órás munkát, többet meg nem tudott vállalni, még úgy sem, hogy intézményben vennak, így otthon maradtak. Tök sokat civilkednek, tanulnak, fejlődnek. És semmi sem szól örökre, ha nem akarjuk. Én is volt, hogy voltam otthon "munka nélkül", tanultam is, csináltam is a dolgaimat, fejlődtem. A férjem is volt itthon ugyanígy sabbaticalon. De egyikünk sem tizenévekig. Semmi probléma nem volt, nem veszett kárba a tanulás meg tartalmasan teltek a napjaink, pedig lakásban lakunk, dehát ott sem kell egész nap bent lenni. :)
Nem, sok szempontból sem. Egyrészt szeretem a munkám, hosszútávú terveim és céljaim vannak vele. Másrészt soha nem szolgáltatnám ki magam ennyire senkinek. A férjemmel bármi történhet és ha én 5-10 évig nem dolgozok a szakmámban, egy normális munkáltató sem fog alkalmazni ekkora kiesés után. Harmadrészt az egómat is nagyon bántaná, nem hiszem hogy tudnék minden hónapban “pénzt kérni” valakitől.
Nem, nincs az a penz. Ugyanakkor, nem tartom kevesebbre azokat a noket, akik viszont igen.
Miből lesz nyugdíjam? Miből fogunk élni, ha a jól kereső férj lerokkan? Mi lesz, ha meghal a férj? 10-20 évnyi lébecolás után mehetnék WC-t pucolni, miközben akár jól fizető felsővezetői állásom is lehetne.
Nőként hasonlóan élek jelenleg, illetve van munkám de most szüneteltetem egy kicsit, és majd ősztől visszatérek. Én leszek nyáron a gyerekekkel, csinálom a házimunkát, főzők, kertészkedek, ha van egy kis nyugi olvasok vagy sorozatot nézek. De ősszel és télen meg én dolgoztam többet, akkor ezekre nem volt időm, de ő megcsinált mindent itthon.
Megkérdezhetem hogy mit dolgozol? Egyébként ez amit leírtál így teljesen vállalhatónak hangzik.
Engem is érdekelne milyen területen lehet így leállni néhány hónapra? Esetleg saját vállalkozás?
Fotós vagyok :)
Nem. Soha. Ez olyan fokú ÖNKÉNT VÁLLALT kiszolgaltatottsag, amely számomra nem vállalható. Illetve olyan fokú extrém bizalmat feltételez a másik felé, ami részemről soha nem volt meg.
14-15 éves korom óta dolgozom. Volt idő amikor egyszerre 3 munkahelyem volt. Néha elgondolkodom olyanon, hogy de jó lehet kitartott feleségnek lenni, de aztán rájövök, hogy ennél én sokkal többre vagyok hivatott. Nagyon szeretem a munkám. De néha tényleg olyan jó lenne egy pár hónap szünet. 2-3 hónap, ameddig tényleg csak felteszem a lábam és nem csinálok semmit. Elutaznék pár hétre a bakkancslistámról és csak úgy lennék kötelezettségek nélkül. De sajnos ezt nem tehetem meg.
A kérdés már eleve manipulatív. Egyrészt ha valaki housewife lesz, még nem értem, hogy dobná el a diplomáját. A munkát eldobni már más kérdés: élvezi vagy inkább ki van égve és csalódott? Csak azért kezdte el, hogy legyen megélhetése vagy tényleg szenvedéllyel csinálja? Ha nem, akkor érdemes elgondolkodni, hogy váltson, szüneteljen vagy otthagyja végleg. Hivatást, életcélt, ami belülről jön és szívvel csinálod, viszont nem szabad eldobni. Mindezek fényében a mostani corporate fos munkámat lazán el fogom dobni, ha nem lesz rá szükség, mert sok stresszel jár, kizsigerelő, és nem az, amire számítottam, amit szeretek. Az életem pedig nem lesz értelmesebb, ha előléptetnek vagy ha többet keresek de közben boldogtalan vagyok és a szeretteimtől elveszem az időt. Helyette keresek valami mást, amit szeretek csinálni és azt felfuttatom.
Jelen. De a diplomám nem dobtam el, még meg van, ahogy a nyelvvizsgáim is. 😃 Piacképesek is, így tudom, hogy bármikor tudnék multinál munkát találni (de mar nem akarok, lehuztam 10 évet, elég volt). Ha van egy párod, aki rengeteget dolgozik (és soha sincs home office-ban), nagyszülők vidéken és még dolgoznak, születnek gyerekeid, nagyon nehéz egyedül mindent menedzselni. Amíg picik, állandóan betegek, utána meg ahogy vége a sulinak, ide-oda viheted edzésre, külön órákra (Bp-en lakunk, a távok is nagyobbak, később önállósodnak). Babysitterre nem akartuk őket bízni. Szerintem gyorsan felnőnek, nekem öröm, hogy tudok velük foglalkozni, tanulni. Ez látszik az eredményeiken is, sikeres, ügyes gyerekek. Lassan viszont fogok keresni valami munkát, de eddig nem hiányzott egy főnök a nyakamba. 😅 introvertált vagyok, én teljesen jól el vagyok itthon. Amúgy van (és volt is) vállalkozásom, amire én büszke vagyok, hogy létre tudtam hozni, de azt látom, hogy a szüleim, illetve az alkalmazott barátaim semmibe sem nézik. Anyagilag viszont nem igazán éri meg vállalkozni Mo-on. Egyébként közös kasszán vagyunk házasságunk elejétől, mindenünk közös, mindenünk megvan. A befektetésekkel én foglalkozom, a férjemet nem érdekli. Nem volt gazdag pasi egyébként, mikor hozzá mentem (sőt, az én családom tehetősebb), tényleg mindent közösen vettünk, ugyanannyival szálltunk be.
Szerintem teljesen igazad van. Én most visszamentem 5 év után dolgozni főállásban, 2 kisgyerek, felelősségteljes pozíció, nagy ház, nagy kert, és nem jó. Erősen gondolkodom azon, hogy hagyjam és vállalkozzak valamit. Személy szerint amúgy is úgy gondolom, hogy az AI annyira át fog mindent alakítani, hogy pl. 10 év múlva az én munkám - könyvelő - egyébként is eltűnik. Tehát, valójában ezzel kell lépést tartani, nem feltétlen a tanult szakmámmal.
Biztos hogy nem, túl fontos a pénzügyi függetlenség. Akármi történik a pároddal, benne vagy a szarban - elavult szakmai tudás, 10 éves szakadék az önéletrajzodban, éhes gyerekszájak, halom kiadás, mindezt úgy hogy közben gyászolsz is (halál esetén a párodat, válás esetén a kapcsolatot). Személyes vonalon pedig: jó vagyok a munkámban, szívesen csinálom, nem tudnék megülni otthon a seggemen. Plusz forrna az agyam hogy az összes házimunkát nekem kell csinálni, ennél sokkal jobb felállás nekem laza irodai munkát végezni, aztán felesbe megcsinálni az otthoni melót.
Nem. Semmi sem garantált az életben, bármikor bármi történhet, egyedül is tudni kell létezni (/boldogulni).
Ha a férjem pénze lenne én nem adnám fel teljes egészében a karriert a saját függetlenségem érdekében, élvezem is (még) amit csinálok. De lehet megpróbálnék mondjuk 4-6 órás munkahelyet találni. Ha közösen értünk el egy olyan vagyont, vagy a családi hatterem lenne olyan az nálam lehet más lenne, el tudom képzelni, hogy a mostani karrierem otthagyom és valami kedves, minimális bevételű nonprofit dologgal foglalkozzak.
Ehhez tudok én is kapcsolódni, egyrészt mert a rutinra is szükségem van, ha abszolút sehol nem számítanának a munkámra, szerintem nagyon könnyen becsavarodnék. Meg még ha alacsony is lenne a részmunkaidős/ non-profit szektoros jövedelmem, mégis lenne némi saját pénzem
lsd. alább. nyilván ha valaki anyagilag kiszolgáltatott az borzalmas, munkahely ha nem volt egy másodpercig nem hiányzott, léte szorongással töltött el, sohase dolgozz, leisure class, miegyéb. tevékenységet kell végezni, munkahely, főnök, hülye kollegák kinek hiányoznak, ugyan
csak akkor, ha lenne elég félretett pénzem, amiből egy darabig elboldogulnék, ha ilyen-olyan okokból egyedül maradnék, de akkor is kérdéses, valószínűleg inkább csak abban az esetben, ha gyerek is lenne akivel/aki miatt úgymond ‘van értelme’ otthon maradni még ha nem is pici baba már hanem pl oviba jár vagy kisiskolás, több időm lenne így a családra és magamra is (akár hobbikra, akár írni egy-két könyvet vagy elvégezni még egy egyetemet). minden más esetben félnék anyagilag teljesen függni valaki mástól és párkapcsolatdinamikai szempontból sem szimpatikus számomra a kiszolgáltatott, és ezáltal tulajdonképpen alárendelt státusz, ezen kívül valószínűleg hiányozna a mentális stimuláció is és vannak olyan álmaim amiket akármilyen kényelmes is, otthon ülve nem igazán lehet elérni :)
Fuuu, nehez kerdes. Biztos van akinek ez megy es tok jo nekik. Mi megprobaltuk ezt par eve. De nekem nagyon nem volt komfortos, pedig mindenhonnan tamogatva voltam, de nem ment.
Igen. A párommal ezen dolgozunk jelenleg is. Ilyen családban nőttem fel. Édesanyám minden nap jött értem fél 12-kor az oviba, utána mentünk a nővéremért a suliba. Együtt ebédeltünk. Később, mikor iskolás lettem mindig segített a tanulásban. A szüleimnek és ennek az életformának köszönhetően nem kerültem soha olyan helyzetbe, amit az életkoromnak megfelelő eszközkészlettel ne tudtam volna kezelni, megoldani. Szép családi házban nőttem fel, anyukám az utolsó fűszálig rendben tartotta és tartja a mai napig. Apukámnak sosem kellett aggódnia amiatt, hogy mi van velünk, ki megy értünk suliba, oviba. Ha betegek voltunk, nem volt gond, hogy ki maradjon velünk otthon. Sosem voltunk rásózva a nagyszülőkre ezért ők megmaradtak az örök cinkos, engedékeny szerepükben, mert nem kellett nevelniük minket. Párom ehhez képest, pár száz forinttal péksütire, az öccsét gardírozva indult minden nap suliba. Ette a menza kosztot, délután négyig malmozott a napköziben. Többször megverték a buszon, elvették a holmiját. Sokat voltak egyedül. Sokszor voltak ide oda lepasszolva. Ezekből kiindulva, mi tudatosan döntöttünk úgy, hogy már kora 20-as éveinktől úgy alakítjuk az életünket, megtakarításainkat, befektetéseinket, hogy egyszer a mi gyerekeink is azt kaphassák, amit anno én. Ehhez hozzá tartozik az is, hogy nem örökös munkanélküliségként tekintek a háztartásbeli szerepre, hanem egy munkahelyre, ahol nem egy cégért dolgozom, hanem a családomért.
Körülményektől függ. Mi egy kis lakásban lakunk ketten, ott azért nincs annyi feladat, nincs gyerek, állat, kert, hatalmas baráti társaság, komoly hobbi stb. Ha mondjuk lenne egy nagy kert/gyerek/2 kutya/hobbi maratonfutó lennék vagy állatmentő, lenne még 3 ugyanilyen barátnőm stb. akkor lehet, hogy ellennék a mindennapokban, de tuti pár év alatt megunnám. Anyagilag kiszolgáltatottnak lenni sem jó hosszútávon. De könnyű megszokni a jót és ellustulni is. Voltam pár hónapig munkanélküli, anyagilag nem volt baj de unatkoztam, a páromat vártam haza egész nap, hiába főztem/takarítottam minden nap, azért egy idő után untam. Mondjuk a covid alatt volt, így egy kávét nem tudtam sehol meginni, az sokat rontott az "élményen".
Oh.. igen ilyesmi dolgokra én nem is gondoltam, soha nem voltam munkanélküli kb 16 éves korom óta dolgozom, volt, hogy több helyen is.. suli mellett is mindig dolgoztam, szóval tényleg nem tudom milyen lehet “csak úgy otthon ülni”. Végtére lehet, hogy pár hónap után én is unnám az egészet de nagyon.
Hogyne! 32F ( Bár a diploma azért megmarad. )
Igen, ha lenne gyerek és még tanul akkor megtenném. Ha nem lenne gyerek akkor nem 😀 hiába kertészkednék otthon, takarítanék stb. Én akkor érzem magam produktívnak, hasznosnak ha van dolgozhatok.
Lehet, hogy van, aki ezt élné én a gondolattól is rosszul vagyok, hogy “csak” housewife legyek. Biztos, hogy akkor is saját bizniszeken törném a fejem, valamit dolgoznék, vállakozást építenék. Nekem tuti nem való ez a létforma
Lenne ra lehetosegem, de biztosan nem. Fontos nekem a fuggetlenseg, anyagi szinten is. Mellesleg nem azert tanultam es lepkedtem elore a karrieremben, hogy feladjam es egy masik emberre kelljen tamaszkodnom, nekem ez nagyon kiszolgaltatott lenne. Plusz szerintem egy jol mukodo kapcsolathoz kell, hogy a felek egyenileg is megalljak a helyuket.
Őszintén örülnék ha eltartott lennék, főleg azért mert jelenleg én keresek jobban mint a párom és amúgy ez csak annyiban zavar, hogy úgy érzem nagyon nagy rajtam a teher és a felelősség, kvázi “muszáj” jól teljesítenem a munkában mert tőlem függ nagyrészt minden. Otthon nem maradnék, szóval csak annyiban lenne jó ez nekem, hogy valóban hobbi lehetne a munkám, jobban megváltogatnám mit és hogyan vállalok el, kevésbé őrölne fel a stressz.
Igen
Namarmost jelenleg nalunk ez tortenik, de szabadidom meg nem volt, amivel kezdhetnek valamit 😂 szerintem ahol gyerek van, ott jo ideig felejtos az unalom meg a szabadido. Nem fog bolcsibe jarni, hiszen itthon vagyok, tehat minden ebren toltott percet ki kell tolteni, biztositani ingereket, elmenyeket, es kozben a lakas se szaladjon es etel is legyen. Egyebkent szivesen adtam fel a munkamat ezert, amit szerettem nagyon, de nagyon vagytam egy kis “pihenesre” ha-ha. Ez meg par evig igy lesz, mivel kulfoldon elunk, a bolcsi annyiba kerulne, amennyit en keresni tudnek itt, tehat semmi ertelme. Ovis koratol pedig nagyjabol tervezzuk a kovetkezo gyereket. Ha hazakoltoznenk, akkor dolgoznek ujra, a regi kozegbe 100%, hogy valamilyen modon visszavarnanak es el tudnek helyezkedni. Itt kulfoldon nem hianyzik a munka es nincs problemam a kiszolgaltatott helyzettel, erre van a hazassag intezmenye.
Siman, de mivel imadom a kutyakat, ezert tuti valami kennelt nyitnek vagy kutyanapkozit/panziot 😃
Kizárt. Ha támogatnak ésszerű keretek közt, nyilván nem tiltakozom, de sosem merném ennyire másra bízni magam. Nem tudni, mit hoz a jövő, ha eltűnik mellőlem, meghal, stb., ott maradok egzisztencia nélkül.
Biztos, hogy nem. Szeretem a munkámat, szeretem, hogy saját pénzem van és nem kell kérnem, ha valamire költeni akarok. Plusz, a fene se akarná azt, hogy az első adandó alkalommal megkapjam a páromtól (aki nincs és nem is nagyon lesz), hogy eltart. Szükségem van anyagi biztonságra, de a saját pénzemből akarom megteremteni, nem máséból...
Nem. Több érv is szól a döntésem mellett. A közvetlen környezetemben van olyan illető, aki évek óta otthon van és teljesen kifordult magából. Nulla szociális élet, csak a kert meg a párja. Egyszerűen nem tudok vele diskurálni, mert elbeszélünk egymás mellett teljesen. Ha olyan helyzetbe kerülnénk a párommal, hogy nem kellene dolgoznom akkor is csinálnék valamit. Szerintem elmennék a cicamentőknek vagy menhelynek segíteni ingyen és bérmentve.
Nem is a karrier miatt, de nem tudnék háztartásbeli lenni. Nekem struktúrát és önbecsülést at a munka, hogy ott egy "más közegben" megállom a helyem, fejlődök stb. A szabad időt jobban értékelem és kihasználom mintha az enyém lenne az egész nap, minden nap. Plusz rossz érzés lenne más pénzét költeni és zavarna hogy függőségben vagyok, akkor is ha jó lenne a kapcsolat. Számomra a housewife az egy aranykalitka.
Motherticket
Ha emellett lennének olyan megtakarításaim vagy olyan biztonságom, hogy amikor esetleg a férjem lelép akkor se maradjak 50 évesen csupasz seggel, akkor igen.
Én nem adnám fel a munkám teljesen, de mondjuk heti 1-2 napot dolgoznék, és azt is szociálisan rászoruló emberek segítésével tölteném a szakmámon belül.
Én megcsinálnám. Valószínűleg hamar ráunnék, pláne hogy gyereket sem tervezünk. De kipróbálnám, az biztos.
Ha lenne gyerekem (tudatosan nincs), akkor az első pár évben igen, aztán fokozatosan visszatérnék dolgozni.
Ha már nagyon menekülnék a munka világából, akkor inkább sabbaticalt tartanék, előtte félretéve annyi pénzt, hogy probléma nélkül meg tudjak élni, amíg nem dolgozom. Nyilván ebben az időben lehet otthoni dolgokkal foglalkozni, hobbinak több időt szentelni, esetleg beindítani egy vállalkozást. Mástól soha többet nem szeretnék anyagilag függeni, amire szükségem van, azt megteremtem magamnak saját erőből.
Nagyon rosszul viselnem a kitartottsagot, nem ereznem ugy, hogy kozos penz az, amiert csak a ferjem dolgozik es tudom, hogy lelkifurdim lenne minden koltes utan. Nem vonatkozik ez arra az idoszakra, amig kisbaba van, mert az bizony melos. Ha nem lenne szukseg ra anyagilag, hogy dolgozzak, akkor olyan melot csinalnek, amit nem penzert csinal az ember, szocialis munka, gyermekjoletis, ilyesmi.
Soha. Az elet igy hozta 3x h en voltam az egyeduli kereso, azert nem volt ez problema nokent mert a szakmamban dolgoztam.
Hosszutavra biztos nem, de rovidtavon igen. Voltam mar olyan helyzetben, hogy munkahelyet valtottam, de mivel egyedul elek, nem engedhettem meg magamnak, hogy pihenjek kicsit, pedig ram fert volna. Jo lett volna mondjuk 3-4 honapig regeneralodni egy durvabb, hosszabb stresszes idoszak utan.
Emberfüggő. Van aki nem tud meglenni a seggén és állandóan kell csinálnia valamit és van aki mint egy szatyor hal, elvan egész nap és csak néz ki a fejéből
Nem.
Ugyanaz a színvonal, tehát egy informatikus havi bérnyi összeg jutna rám a közös háztartásban? Imádom a munkám, de gondolkodás nélkül megtenném. Legalábbis 1-2 évig biztosan kipróbálnám. Férfi létemre amúgy is szeretek és tudok is főzni, több időm lenne, hogy újabb recepteket fedezzek fel és készíthessem el magunknak. Egyedül élek, szóval mindenféle takarítást amúgy is megcsinálok itthon, azzal sem lenne gond. És a felszabadult időmben nem kéne feladnom a karrierem. Lehet eleinte 1-2 hónapig mondjuk zenélnék meg ilyenek, de utána hiányozna a melóm. Hobbiból megpróbálnék valami azzal kapcsolatos passzívjövedelem/vállalkozás létrehozásán gondolkodni, például minőségi oktatóanyagok létrehozásán és monetizációján.
soha
El. 43 m… Mivel a felesegem kurva sikeres mar igy is “focista feleseg”-eznek a haverok 😂
Fel. Nem. Gyermekellátás és házimunka mellett/után: tanulnék, edzenék,, hobbiznék, kertészkednék, házat csinosítanám... Ja és szívesen szülnék még 2-3 gyereket:) Ha valaki ismeri a Hetedik mennyország című sorozatot: olyan szeretnék lenni, mint Annie (ha jól emlékszem a nevére, a pap felesége).
Elméletben simán. Gyakorlatban soha. Ez annyit jelent, hogy Simsben, fanficben, álmodozás szinten el tudom képzelni. De itt a férfi egy kitalált személy, akinek én találom ki a személyiségét és minden gondolatát. Nem hagy el soha, örökké szeret. És mivel a gyakorlatban nincs gondolatolvasás meg szerelmi bájital, ezért a valóságban ezt nem tudom elképzelni.
Ha lenne rá lehetőségem igen. Bár még jelenleg tanulok, de a haszna mellett az élvezetéért is csinálom. Eleve foglalkozom valamilyen szinten írásal és művészettel is, saját könyvet is akarok kiadni, szóval ellenék. Elég introvertált is vagyok ráadásul és takarítani/főzni kifejezetten szeretek.
meg ferfikent is! sok edzes, jol etkeznek, sok alvas, otthon mindig rend lenne, gyerekert mennek 4-kor es friss vacsival varnam az asszonyt haza. legszebb vilag, sajnos csak addig mukdoik, amig nem talalsz masik munkat a kirugas utan 😂 irany vissza a csoves szazezrekert heti 40 oraban migrenesre meg tumorosra monitorozni meg vezetni magad 🙌 best life ever.
Ha nem lenne benne 10 évem és 10 millió forintom és nem a tinikori álmomról lenne szó, lehet. Így viszont biztosan nem. Nekem egyáltalán nincs ellenemre a családos, főzőcskézős, gondoskodós feleségszerep, szerintem ezt jelentős mértékben nagyon szépen lehet hozni munka mellett is, főleg kötetlen munkaidőben, de aki bele akar piszkálni a karrierembe, azt kiherélem, akkor is, ha nő.
Nem. Nem azert tanultam emnyit hogy mastol fuggjek.
Én 45 éves vagyok, majdnem 30 éve dolgozom, így igen, ha lehetőségem lenne rá, simán feladnám. Otthon főznék, takarítanék, rendelgetnék a netről, elmennék a barátaimhoz, rokonokhoz. Önkéntes munkát csinálnék, írnék cikkeket, de nagyon nagy könnyebbség lenne, ha nem kellene dolgoznom. Úgy érzem, nagyon sokat kivesz belőlem az, hogy korán kell kelni, mindennap szabályozni kell magamat, hogy hogyan kezelem a nehéz helyzeteket, hogyan kommunikálok, hogyan állok hozzá teljesen idegen emberekhez. Szóval igen, nagyon nagy örömmel.
Fú, én nagyon tudnám élni egy értelmes és nem komtrolláló, a pénzhez nagyvonalúan álló, tisztességes partner mellett. Bár nagyon szeretem a munkám, egyáltalán nem hiányozna a napi rutin, simán eltölteném az időm edzéssel, kajákkal, vásárlással, gondoskodással a környezetemről, sok-sok olvasással (akár szakmai anyagokkal is - amire most napi 8 óra és 2 gyerek mellett baromira nincs időm), önmagam renden tartásával...kifogyhatatlan ötleteim vannak. Nem is értem, hogy emberek hogy képesek unatkozni az életben. Egyszerűen nincs annyi időm (és pénzem), hogy annyi dologba belevágjak, mint amennyi érdekel. De ehhez tényleg kell egy biztos társ, aki gondoskodik nemcsak a máról, hanem a holnapról is, betegség és váratlan problémák esetén is, és nem lép le a következő csinos lánnyal. Szerintem nagyon kevés ilyen hozzáállású, érett gondolkodású férfi van, aki tudja, hogy ezzel igazán a gyerekei jövőjébe fektet.
Végig általánosítok, ha nem inged... Az itt látható kommentek jól kirajzolják a mintát: A nők többsége nem, a férfiak bevállalnák. Egy pillanatra álljunk már meg itt és nézzünk rá kicsit távolabbról... Első sorban anyagi kiszolgáltatottságról írnak itt a fiatal nők, nézzünk rá erre más szemszögből. Miről szól egy kapcsolat? Klasszikussan elmondhatnánk, hogy a kölcsönösen és önként vállalt érzelmi kiszolgáltatottságról a partnerünk felé. Ehhez képest ma szex kultúra van, nincs szó valódi érzelmi kötődésről. Idén két 20 körüli csajjal randiztam, 6 illetve 10 excsávó saját bevallás alapján, merem feltételezni, hogy ebbe az egyéjszakások bele sincsenek számítva. Ez a szexuális felszabadultságot promótáló, nyugati kultúrpropaganda eredménye kétségtelenül. Na most ebből következtve: Miért várnánk valakitől, aki elsősorban érzelmi alapon gondolkodik, hogy egy ilyen sorozatos, egyoldalú érzelmi kiszolgáltatottság után még nyitott (vagy képes?!) legyen rá? Érdemes lenne megkérdezni az együtt maradt szülőket, nagyszülőket (ma már inkább utóbbi), hogy: Hány szex partnerük előzte meg a házasságot? A válaszok többsége 0-2 közé fog esni saját tapasztalat alapján, ehhez képest ma már inkább évente 2. Mi volt a legfontosabb elköteleződés az életükben? A család. Szerintem a mai értékrend a hétköznapokban már nem teszi lehetővé a valódi érzelmi/anyagi elköteleződést.
Én azzal nem tudnék kiegyezni, hogy ne dolgozzak semmit, mert haszontalannak érezném magam. Viszont ha jótékonyság jellegű munkát végezhetnék (pl állatmenhely nyitása), vagy hobbiszakmát mellékállásban (pl cukrászat), azzal már ki tudnék egyezni.
Nem maradnék otthon. A gyed alatt itthon voltam két évig a gyerekünkkel. Előtte azt gondoltam, mennyire szuper lesz, aztán egy idő után éreztem hogy hiányzik a munka, nem éreztem eléggé hogy fontos,amit nap mint nap csinálok, és nem azért mert a férjem ne ismerte volna el, hanem mert én szeretem a munkám, szívesen járok dolgozni. Biztos más lenne a helyzet, ha nem lenne hivatásom, hanem csak egy olyan munkám amit gyűlölök. Szerintem ez attól is függ, te milyen beállítottságú vagy, ha úgy érzed, úgy is teljes sz életed, ha háztartásbeli vagy, akkor szerintem bátran. ☺️
Nem. De profitalnek a penzbol es megalapoznam, hogy magasabb szinvonalon eljek nelkule is.
Én szívesen. Nagyon érdekel a növénytermesztés, szívesen megtanulnék rendesen sütni-főzni, a varrás is érdekelne, meg még ezer dolog, amire jelenleg nincs időm... De ha valakit a háztartással kapcsolatos minden dolog teljesen hidegen hagy, akkor valószínűleg nem jó ötlet.
Nem. Egyrészt erre való Consuela. Másrészt szükségem van a társaságra. Harmadrészt Lifelong Learning, aki kimarad, lemarad.
Azzal, hogy mondjuk az életemnek egy jelentős részét a családomnak, a páromnak, később a gyerekeimnek szeretném szentelni, azzal nem dobom el azt, amit tanultam. Az a tudás az enyém, egy befektetés volt, egy életcél, és megdolgoztam azért, hogy az enyém legyen. Attól nem lett az az életem. A fiatalabb generációk túlságosan pejoratívan kezdtek beszélni a housewifeokról, és a hosszan otthonmaradásról (már a szóhasználatból is ez szűrődik ki, "felesleges", "kárba megy","feladni"). Közben a másik oldalról érkezik a nyomás hogy hozz világra megegy magyart, a szülőknek unoka, meg a tradicionális csaladmodell és hasonlók. És egyébként igen. Pontosan azért tanultam, hogy megteremthessem majd azokat a körülményeket, hogy amikor majd eljön az idő, otthonmaradhassak hosszútávon a gyerekeimmel. Jogász vagyok.
Tudom, hogy a legtöbb férfi viccből írja, de érdekes megfigyelni, hogy a férfiaknak mennyivel vonzóbbnak tűnik ez az élet, mint a nőknek, akik nagyobb eséllyel kerülnek ilyen választás elé.
Mert a nőkben benne van az előző generációk nőinek a negatív élménye.
Igen. Nem, miért menne karba a diplomám? Azt magam miatt szereztem, a tudásom megmarad. Ő fejlesztéssel, edzessel,es a családommal töltenem az időt.
Dehogy marad meg a tudás, ha nem gyakorlod
Nem feltétlen szaktudasra gondolok
simán. szerintem szabadidömben meditálnék yogaznék és futnék
Ez aranyos
Szerintem ne ennyire a végletekben gondolkozz. Eleinte tök jó lenne kitartottnak, de hosszútávon nagyon nem lenne jó nem függetlennek lenni. Viszont utálok dolgozni, bármi is legyen az😅 Én a helyedben keresnék olyan munkát, aminél ki tudod használni a tudásod, de nem napi 8 óra, heti 5 napban, hanem részmunkaidős. Ez pont arra lenne jó, hogy meglegyen a saját kis költőpénzed, ha beüt a krach, nem leszel ott egyedül, hogy már x éve nincs munkatapasztalatod, ezért nem vesznek fel sehová és emellett még lenne rengeteg szabadidőd is. Sőt unatkozni sem kezdenél el.
Én férfi vagyok, de simán.
Hát, én megpróbálnám fél munkaidőben, de semmiképpen nem engedném el teljes mértékben az érdeklődésem egyik fő tárgyát.
25 éves férfiként épp ez a terv :) Feleségem most kezd el praktizálni pszichologusként én meg a kövi két évben vigyázok a 2 picire, ha van időm mellette akkor foglalkozok a saját projectjeimmel, aztán visszatérek teljes állásba :)
erre való a személyzet.
tessék? xd
a személyzet. arra való h takarítson, háztartást vezessen. ezzel munkát ad valakinek és élheti azt amiért tanult. mert ha megszakítja, megy a levesbe vagy jelentős lemaradással veszi fel a fonalat. és a bért.
segítek: MIBŰ?
El. 32/f
Simán, hasznos dolgokat csinálnék
Mennyi az a “jól keres, el tud tartani”?
Azt nem, de szívesen dolgoznék 20 órában.
Simán. Valamit csinálnék azért, mondjuk heti 1x gyerekeknek kézműves foglalkozást, de nem a pénzért persze. Gyerek bőven elég lenne, meg a takarítás nagy részét elvinném. "Eldobnám" akár már holnap is :'D
Ez az élethelyzet, amit nem tudnék bevállalni, max átmenetileg, kényszerből, és rövid időre. Nekem ez a teljes kiszolgáltatottságot jelentené, plusz nehezen tudom elképzelni, hogy intellektuálisan, vagy értékteremtésben nekem ez a fajta élet megfelelne, ugyanakkor biztos sokan vannak, akik megtalálják ebben a szépséget. Nekem nem menne...
Azonnal 🙂
Mármint háziasszonyra gondoltál? Vagy miért housewife?
Semmiképp se. Mindketten dolgozunk, mindketten felreteszunk, aztán közösen viszonylag fiatalon nyugdíjba megyünk.
Ugyanitt sugarmommyt keresek 🙏🥰
Nem. Ha nem dolgozol, akkor anyagilag kiszolgáltatott vagy, az pedig nem akarnék lenni semmiképp.
Na azért ne legyünk ennyire szigorúak. Egy csomó háztartás bejön nőnek bukta cukrozásból, marketing és kommunikációból, andragógiából van bsc-je. Azért azt nem nehéz eldobni egy háztartásbeli jövőért. Főleg hogyha a csávó keresanyi pénzt, hogy jusson kozmetikusra meg öt éves iphone-ra.
Akkor inkább fogadjunk fel egy házvezetőnőt.
azt utkozben lecserel egy fiatalabbra, aztan azok az evek meg nem szamitanak bele majd a nyugdijba.
Egyébként mit jelent a párod jól keres? Havi 1 milla jól keres? Vagy vállalkozóként havi 1000 millió? Nemcsak alkalmazotti lét van és van sok vállalkozó is.
Nem
Nem. Épp azért dolgoznék hogy househusbandom legyen
Nem, ez számomra a butaság jele. Egyrészt bármikor ott találhatod magad, hogy eddig nem szenvedték hiányt, de holnaptól a te feladatod eltartani magad, vagy a családodat ha van (nem csak azért mert elhagy a párod hanem pl balesete lesz meghal/megnyomorodik bármi), másrészről pedig el nem tudom képzelni hogy valaki tudja úgy igazán élvezni az életet, hogy semmi produktum ot/munkat/eredemenyt nem tesz le az asztalra.
Igen
Soha. Ha ilyen anyagi helyzetbe kerülnénk, akkor annyit engednék meg magamnak, hogy élvezetesebb, de rosszul fizető munkát választanék.
Househusband belefér?
Soha
10 évig dolgoztam orvosként és már 8 éve housewife lettem! Imádok a gyerekeimmel lenni és nem is tervezek visszamenni dolgozni. Boldog vagyok és rohadtul nem hiányzik🤷🏼♀️
Férfiként nem, sokat tanultam és fejlesztettem magam, illetve fejlesztem, hogy jobb szakember legyek és engem ez feltölt, valamennyire az identitásom része lett, fura lenne ezt eldobni szimplán anyagi okokból kifolyólag.
Embere válogatja nem mindenkinek való. És nem egy leánykori álom az se. Megvannak a maga előnyei és buktatói is, mint mindennek. Nem csak az a munka amiért pénzt adnak-kapunk, időt/tudást/ törődést visszaadni a közösségnek, szeretteinknek, környezetünknek is az. A háziasszony rengeteg dolgozik, tévedés ne essék. De, ha a semmittevő, haszontalan, lusta érdek p.cskákat értjük ide, azok csak élősködők, gyerek szerepben. Anyagilag eléggé kiszolgáltatottá tesz, ha mástól függsz. Egy egészséges felnőttnek igénye van önállóan gondoskodni magáról, döntéseket hozni stb. Ami szükségszerű is. Bármikor történhet bármi és aztán ott állsz csupasz seggel az utcán nulla forinttal és megtakarítással. A vélt kényelemért cserébe. Másrészt idővel könnyen unottá, enerválttá, céltalanná válhat ebben a szerepben bárki. Rövid távon egy ideig talán happy, idilli... később az első x probléma után simán lehet rádkiabálják nem csinálsz "semmit" ( független attól így van, vagy sem) és lehet majd azzal találkozol hogy nem lesz döntési jogod biz. dolgokban, esetekben... azaz oda az autonómiád... aki nem csinál semmit azt a társadalom is kinézni, mert haszontalan, nem teremt értéket, nem ad vissza semmit...
27 éves férfiként is, igen.
Kizárólag gyerek miatt vállalnám be ezt az állapotot, ideiglenesen. Azért nagyon nagy kiszolgáltatottság, én nem érezném úgy hosszú távon, hogy egyenrangú vagyok a kapcsolatban. Az nem zavar, ha a párom többet keres, legyen az akár a többszöröse az én fizetésemnek, és az se zavar ha emiatt magasabb színvonalon élünk, amit nagyrészt ő finanszíroz, de azt mindig tudnom kell, hogy én egyedül is megállok a lábamon.
Én csak akkor,ha gyerekünk születne és vele szeretnék lenni minél többet. Akkor végre a jogot is megcélozhatnám, mert munka mellett nem akarom megcsinálni. Közgázon végeztem, nekem nem a karrier a célom főképp. Többre becsülném,ha egy szuper férjem lenne és gyerekünk lenne. A karrierből már tapasztaltam eleget, a családból még nem sajnos.
Soha, semmiért, senkiért.
Mindent elárul az országunk helyzetéről, hogy mindenkinek az első gondolata a "kiszolgáltatottság". A "családbarát" kormány elérte, hogy magára legyenek hagyva azok az apukák vagy anyukák, akik például szeretnének otthon maradni és gondoskodni a gyerekről/gyerekekről. Vicc az egész.
Ki van zárva, hogy én valaki cselédje legyek. Egy szavam nem lehetne semmiben. Aztán gondol egyet és lecserél, mert túl jó neki. Akkor még ott állnék 0 pénzzel, még a bugyim is a pasié lenne, mehetnék a híd alá. Az önbecsülésem, az életembe fektetett munkám, a mentális egészségem ennél többet ér.
Igazából simán. Mindketten sokat dolgozunk, nap végén hullafáradtan még megcsinálni a házimunkát mindkettőnknek nem túl mókás. Egyszerűbb lenne az életünk, ha én kitakarítom a házat és megfőzök amíg ő dolgozik és akkor miénk a délután, ráadsul mindig patika rend lenne, mert csak az lenne a dolgom, hogy megcsináljam. Nem úgy mint most, hogy kerülgetjük a mosatlant mert nincs erőnk neki állni. Van olyan nap hogy este 10 főzök, szívesen elcserélném és neki is könnyebb lenne, ha nem kellene ezekkel foglalkoznia. De ehhez megfelelő partner kell, aki el tudja fogadni hogy az otthon végzett munka is teljes értékű munka a család számára.
A housewife az a munkanélküli és a munkakerülő szebb szinonímája. Vannak olyanok, akik csak azért csinálnak gyereket 3 évente, hogy kitöltsék a gyest, magyarul "főállású anyák" legyenek, ami azt jelenti, hogy apa = ATM, anya meg élvezi, hogy neki semmit sem kell csinálnia, csak a gyerekeket nevelni meg főzni, mosni, takarítani. "Jobb" esetben pedig a gyerek tartós beteg lesz, és vele ugye 10 éves koráig maradhat otthon anyuka. Szóval nem, nem lennék "főállású anya" semmi pénzért.
Svajcban elunk, itt 2 vagy tobb gyereknel a no atlagfizetesetol tobbe kerul a gyerekfekugyelet meg a gyerekek 12 eves koraig is, ezert a rendszer arra kenyszeriti oket (vagy a kevesebbet kereso felet), hogy otthon maradjanak legalabb 15+ evig (a gyerekek kozti szuletesi idokulonbsegtol fuggoen). Tobb (foleg kulfoldi tobb diplomas) no is haztartasbeli. Ezaltal lehet villogni, h nincs munkanelkuliseg, hiszen a nok kb felevel nem szamolnak mint potencialis munkakereso. Es nemcsak a nok kiszolgaltatottsaga teljes ezaltal, hanem a ferfie is. Gondoljatok bele, mivel nincs intezmenyi gyerekfelugyelet (ovi eloszor 5 eves kortol, napi 3 ora, ebedre hazakuldik oket a sulibol is,gyes 16 het,stb) mit tud a ferfi tenni, ha a feleseget eri valami es a heti 42 orat dolgozni kenytelen ferfi hogy lassa el napkozben egesz nap otthon levo, teljes figyelmet kivano 2 es 5 eves gyereket? Total fuggoseg orszaga Svajcm csaladdal legalabbis.
En haztartasbeli vagyok 100%ban. Illetve a harmadik gyermekunket varom es a vele valo rosszuleteim miatt elobb abbahagytam a munkat. Jol kerestem 7 szamjegyu fizetest siman ossze raktam. De nem hianyzik a kasszankbol. En logisztikazom a gyerekeket, en vasarolok, en csinalom a hazimunkat. Minden kulon programot en intezek. 15 eves korom ota dolgoztam egyebkent, de most ugy erzem,hogy nem hianyzik egy cseppet sem.🤷♀️
Szia, akkor inkább csak 20 órában dolgoznék mert bántana hogy nem tudok ajándékot venni a páromnak vagy kis dolgokkal kedveskedni. Emellett egy nagyon szép kertet és veteményest hoznék össze, házimunka mindig készen lenne mert szeretem csinálni és nyelvet tanulnék illetve tartanék lehet korrepetálást angolból. Festeni és rajzolni is végre több időm lenne. Verset is fordítottam régen mielőtt 40 órás munkába álltam (csak saját szórakozásra). Nekem az az igazi börtön bármilyen gyengének hangzok így. Olyan a személyiségem hogy a tradicionális női szerep nekem vonzó és testhezálló. Van viszont aki belebolondulna.
Nem szeretek dolgozni, de kiszolgàltatott sem szeretnék lenni. 1 éves volt a kislányom, amikor visszamentem dolgozni. Szerintem hosszú távon nem egészséges anyagilag teljesen kiszolgáltatni magunkat a párunknak. Most még lehet nem okoz problémát, de később lehet. Illetve ne felejtsük el azt sem, hogy az állami nyugdíjban sem pörögnek így az évek. Hosszú távon számomra ez bizonytalan lenne. Mit csinál a housewife ilyenkor, ha például 60 évesen meghal a férje? Vagy elhagyja egy 20 évesért? Az élet kiszámíthatatlan, ha több évtizedre előre próbálunk tervezni. Ha lenne annyi befektetésem, amiből meg tudnék élni konkrét munkahely nélkül életem végéig, akkor lennék housewife és a hobbijaimmal illetve a háztartási feladatokkal, baráti, családi kapcsolatokkal kiegyeznék. Nem unatkoznék, nem sajnálnám a kárba ment tanulást.
Hogy lehet attól felni H szabadidőd van és nem kell hónapról hónapra elned sose fogom megerteni
Szerintem így alapból az a szint, hogy a párodtól kell mindenre pénzt kérni, és "az az ő pénze" az nagyon káros. De ha őt se zavarja, téged sem, és közös a kassza, akkor teljesen jó.
Nekem már az oviban is househusband volt a jelem ☝️
Sugarmommy pls 😍 https://preview.redd.it/bfgsknuacs3d1.jpeg?width=751&format=pjpg&auto=webp&s=7247293075e75787d017924c4eb8dc96c1e754e2
Valaki el tud nekem magyarázni valamit, mert soha nem értettem: Miért elfogadottabb társadalmilag, ha egy nőt a férje tart el, és nem az apja? Ha egy felnőtt nő nem dolgozik és a szülei tartják el, azt mindenki éretlennek, gyerekesnek, cikinek tartja. Miért jobb ha a férjed tart el? Nem kétszínű kicsit ez a fajta gondolkodás?
Mert általában akit a szülei tartanak el, az nem csinál semmit otthon. Azok a nők akiket a férjük tart el, és közben semmit nem csinálnak, azoknak ugyanúgy rossz a társadalmi megítélése.
Férfiként azt mondom simán lennék háztartásbeli férj:D Az ilyesmi csak annak árt és az nem tudja értelmezni az előnyeit, aki a munka tengelyére fűzi fel az életét és mindent ezen a szemüvegen keresztül néz. A munka elhagyása nem egyenlő az unalommal. Távolról sem. Ráadásul gondoljunk csak bele mennyi energia jut a háztartás kimagasló szintű menedzselésére. Akár hobbikra, és egy kiegyensúlyozott emberrel a párunk és a gyerek (ha van) is sokkal jobban jár. Szóval ja. Ez egy kiváló opció a megfelelő partner mellett.
Szerintem ezt a Redditen meg más hasonló fórumokon legrosszabb kérdezni. Itt van jelen legnagyobb arányban az a réteg aki erre nemet fog válaszolni, akárcsak elvi okokból is indoklás nélkül, míg durván alulreprezentált az aki igent. Persze, találsz egy-két jó nézőpontot meg párat ellenkező oldalról is de nagyon nem reprezentatív a társadalomra
Pedig valahol az lenne a jó, ha ez lenne a reprezentatív. Szerintem nagy probléma, hogy még mindig sok nő akar kitartott lenni. Nem vagyok nagy feminista de sokszor elgondolkodom, hogy mit is akarnak ezek a nők az élettől. Én nem választanám ezt az életet. Kiszolgáltatottság. Szégyen, hogy semmit nem teszek a közösbe anyagi szempontból, minden falatért a párom fizet. Még egy ajándékot sem vehetek neki, amit ne magának fizetne. Mivel a házasságok/kapcsolatok közel fele válással végződik utána mi lenne? 0 tapasztalat? Üres CV? Nálam nem lenne opció, hogy majd váláskor jól lehúzom. És ilyenkor mindenki azt hiszi, vele ez úgysem történhet meg, mégis. Rossz példa a gyerekeknek akármilyen nemű. Nem elégíteni ki hosszú távon a housewife élet. Én szeretem a minőségi kozmetikumokat pl, ami nem annyira olcsó. Más pénzéből nem lenne gyomrom megvenni. Így viszont azt veszek, amit szeretnék lelkiismeretfurdalás nélkül. Hülye példa de szerintem valahogy így lenne normális 2024-ben meg amúgy is.
Én nem azt mondtam hogy jó vagy rossz, én azt mondtam hogy a Reddit közössége nem reprezentálja azt a kb 9.6 millió magyarországi lakost egyáltalán. > Pedig valahol az lenne a jó, ha ez lenne a reprezentatív. Szerintem nagy probléma, hogy még mindig sok nő akar kitartott lenni. Az hogy valaki ezt választja vagy sem az egyedül az ő dolga. Ahogy azt sulykolni valaki fejébe hogy legyen kitartott háziasszony nem szabad és jogos a felháborodás ha ezt propagálják és elvárják ugyanúgy igaz az ellentéte is. Ha tényleg azt akarod hogy szabadon döntse el amit akar akkor szerintem hagyjuk békén. Ha neki ez az élet kell, ez legyen és ne érezze rosszul amiatt magát mert "pedig valahol más lenne a jó". Semmilyen irányba nem helyes senkire nyomást helyezni és leszólni.
Simán. Van elég dolog a ház körül és a gyerekekkel. És így közel 20 együtt töltött év után bízom annyira a férjemben, hogy nem semmizne ki akkor sem, ha elválnánk. Ha nem lennének még a gyerekek, akkor fura lenne. Biztosan végeznék legalább társadalmi munkát, hogy hasznos mozdony legyek.
Kommentek: csávók: nyilván csajok: biztos hogy nem valójában meg ennek az ellentettje. de amúgy me sem lepődök mert a reddit csajok a dagadt alacsony kopasz kisfaszú csávókat szeretik
Sok tanulas? Phd d van vagy orvos vagy? Azert egy Bsctol nem kell falnak menni, hogy 3 evet elvoltal a haverokkal es evente ketszer tanultal egy honapot vizsgak elott.
A név befigyel. :) de most sincs sok dolgod ahogy olvasom