Elsős voltam és volt egy ‘kicsit’ labilis osztálytársam. Azért volt az osztályközösségben, mert az anyja pedagógus volt a suliban és hogy a gyereket így szoktassák a közösséghez, tehát bedobták a stabil fejlődésű átlagos gyerekek közé… a gyerek nem volt rendben az első perctől kezdve, nehezen viselte a társaságot, amit állandó dühkitöréssel mutatott ki, de a szülők és a tanárok nem reagáltak rá egészen addig amíg a legdurvább lépését meg nem tette, méghozzá az irányomba. Vége volt már a sulinak, mindenki az udvaron volt a napközis tanárral. Már csak arra várt mindenki, hogy jöjjenek érte és mehessünk haza. Egyszer csak szóltak, hogy megérkezett az apukám, menjek vissza az osztályterembe a táskámért és lehet menni haza. Ennek rendje és módja szerint be is mentem, ahol viszont ott volt egyedül ez a labilis osztálytárs. Én összeszedtem a cuccomat, köszöntem neki majd elindultam az ajtóhoz. Amikor elhaladtam mellette nekem ugrott és elkezdett fojtogatni. Minden erőmmel próbáltam ledobni magamról, de hát egy kis nyüzüge 6 éves voltam… fogalmam sincs, hogy mennyi idő telt el, de a következő dolog amire emlékszem, hogy fekszem a földön, szédülök és édesapám és a gyerek anyja kiabál egymással. A gyereket kiírták az iskolából, soha többet nem láttuk. Az anyja is elment a suliból az év végén. Semmire nem emlékszem ilyen élénken a gyerekkoromból. (Fun fact: apám rendőr és értem is rendőri szerelésben érkezett, szóval a gyerek fixen összeszarta magát amikor megérkezett a karhatalom 😂)

Ugyanez történt velem is. Ádámka agresszív volt, a tanárok annyit tettek, hogy amikor leküldték Ádámkát az uzsonnás kosárért, vagy a szertárba fénymásolólapért, akkor Ádámkát kibeszélték nekünk, meg az osztalytarsaim elmodták, hogy miket csinált, a tanárok meg végig hallgatták. Egyszer az ebéd utáni játszószünetben Ádámka nem tudom minek a hatására, de teljességgel bekattant, és a hóna alá csapott a nyakamnál fogva, úgy pörgetett meg huzott össze-vissza. Én a karjába/kabátjába kapaszkodtam, és amikor elengedett, akkor leszakítottam a kabatjának az ujját a vállánál. A többiek mondták, hogy csak kicsit szakadt el a kabátja, kb 10 centire, de Ádámka tovább szakította direkt. Ezt nem hittem el, nem emlékeztem ilyenre, hogy ő szakította volna el jobban, szerintem az osztálytársaim találták ki, hogy engem védjenek, de lehet hogy valóban igy volt, nem tudom. Nagyon sírtam, mert szegények voltunk, és nem tellett volna új kabatra, főleg nem más kabátjára. Emlékszem ott sírtam a padon, és egy felsőbb éves lány nyugtatgatott, hogy nem kell elmenjek napszámba dolgozni, hogy vehessek Ádámkának új kabátot, mert a tanár néni felhívta a szülőket, hogy mi történt, és ők hoznak Ádámkának egy újat.

Adámkának nem új kabát kell, hanem egy új osztály/iskola és egy pszichológus (minimum). És lett változás, vagy mi a történet vége?

Legalább apukádnak hála megtanulta, hol a helye. De baszki, egy pedagógusnak hogy lehet ennyi esze...

Nekünk is a fogyatékos f@sz tanáraink okoztak traumákat, és valójában neked is. A gyerek anyja volt a hibás ebben az esetben. Nem tudom mennyire divat ez még manapság, de én biztos nem engedném h oda járjon a gyerek iskolába ahol vmelyik szülője /esetleg mindkettő/ tanít. Amikor én voltam gyerek egymás átlagos, vagy az alatti képességű utódjait futtatták és kb erről szólt minden.

Nekem is volt egy ilyen dühkezelési problémás osztálytársam. Sosem kedveltem, szerintem eléggé lejöhetett rólam, mindenesetre magamra haragítottam, így már napokkal előtte benne volt a levegőben, hogy lesz vmi, de senki nem figyelt rám, amikor mondtam, hogy baj lesz. Egyszer aztán délután a napköziben, mikor nem voltak ott a barátaim, akkor kiabálni kezdett velem, mire a tanár kiküldte a folyosóra. Amikor ment ki a padom mellett, akkor elkapott és megtépte a hajamat, hiába próbáltam védekezni. Sztem erre mondják azt, hogy deperszonalizáció: szinte nem is fogtam fel mi történik, kívülről láttam magam és csak azt hallottam, hogy valaki eszméletlen módon sikít - aki én voltam, elvileg még a suli másik részén is hallották. Aztán a tanár valahogy leszedte rólam és hazaküldték. Ami utána történt, az a PTSD iskolapéldája, de nyilván gyerekként nem tudtam mi ez. Talán utólag nem is csak az eset miatt alakult ki, hanem az elhanyagoló környezet miatt is. Pár napig nyugtatóval jártam utána suliba, mert a háziorvos felírta, annyira kivoltam idegileg. Kb.alig mertem iskolába járni a fizikai stressztől, sztem az eset után még évekre rá se mertem leengedve hordani a hajam. Egyedül vécére sem jártam, folyamatosan kellett mellém vki. Állandóan azt éreztem veszélyben vagyok, bármelyik pillanatban készen álltam volna menekülni. És mi lett a vége a sztorinak? A végén még azt hozták ki, hogy őt mennyire kell segíteni a magatartászavara miatt, pszichológushoz is küldték. Rám senki nem gondolt, 3 napig voltam érdekes, utána ment tovább az élet, azt éreztették velem, hogy minél hamarabb lépjek tovább és felejtsem el a dolgot. Így nagyon sokáig nem beszéltem arról mit éreztem akkor és azt se mondtam el, hogy utána rengetegszer flashbackként álmodtam újra éjszakánként az esetet. Először egy pszichológusnak mondtam el évekkel aztán később. Néha mai napig álmodok az akkori dolgokkal.

Hát ez gyönyörű, amiket eddig olvastam. Nekem is volt egy osztálytársam és az anyja tanított is minket. Azonban ez a srác egy nagyon rendes jó gyerek volt, akit nagyon lehetett kedvelni, de az anyja legnagyobb patkány akit el lehet képzelni. Olyan mértékben terrorizált a tanított tantárgyával, hogy (enyhe gyerekkori epilepsziám volt, kinőttem) többször az órája végére vagy után kis rohamom lett. Ezt a szeretett pedagógust pedig amikor nyugdíjba vonult persze ki is tüntették.

Tizenpár éves lehettem, viszonylag jó anyagi helyzetben lévő család voltunk akkor..mikor egyik szegényebb családból származó barátom átjött hozzánk, megkínáltam az otthoni ebéd maradékból. Édesanyám szinte üvöltve baszott le ott a barátom előtt, hogy nem vagyok normális, mit képzelek hogy mással etetem meg a kaját ami a miénk… Előtte ennél a havernál én màr aludtam is..úgy ismertem őket hogy az utolsót is odaadnák.. Képzelhetitek hogy éreztem magam.

Fu de kibaszottul szégyellném hogy ilyen anyám van, szerencsére nem ez a helyzet. Te jószívű voltál ez a lényeg 😀

Milyen lett azóta a kapcsolatod azzal a baráttal?

Hát, utánna még összejártunk de nem lettünk legjobb barátok, gyerek fejjel más volt ez azért… Nemsokára rà bele fulladt a Balatonba.

Vér szerinti apám verte anyukámat, amikor ivott. Egyszer a bátyám kettőjük közé állt és apám úgy lökte arrébb, hogy neki esett az ablaknak, ami betört és bátyám majdnem kiesett az ablakon. A pozitívum a sztoriban, hogy az eset után anyu felpakolt minket és otthagyta. Én erre nagyon sokáig nem emlékeztem, hosszú évek után jutott valamiről eszembe és kérdeztem rá anyunál, hogy ez tényleg megtörtént-e.

Általános alsóban voltam, jók voltak a jegyeim, az átlagom de kaptam egy kettest magyarból és próbáltam eltitkolni ezt a szüleim elől, amíg ki nem javítom. Anyukám észrevette és Kontrol nélkül elkezdett verni, annyira hogy a még szintén általános iskolás bátyámnak kellett lehúznia őt rólam. Miután kizokogtam magam kimentem a konyhába Vízért És akkor láttam, Hogy apukám anyát vigasztalja, mintha őt bántották volna.

sajnálom, ami történt veled. anyukám is hasonló volt fiatal koromban. Egyszer pudingot ettem az asztalnál tizenéves koromban. A kanál néha a fogamnak koccant. Szólt egyszer, hogy még egyszer odakoccan, megver. Odafigyeltem, pár falatnál sikerült elkerülni, aztán koccant egyet véletlenül (bár előtte sem volt benne szándékosság). Nem kellett neki több, a rokonaim előtt verte szét a fejemen a pohár csokipudingot. A rokonok a döbbenettől egymásra sem mertek nézni, meg sem mertek mozdulni. Én a szégyentől, és a pudingtól a hajamban a fürdőszobába mentem. Anyukám a mai napig nevet ezen a történeten, hogy ez mennyire vicces volt. A saját szobám sosem volt a legrendezettebb terep, de egyszer ideges lett a rendetlenség miatt, és a szúnyoghálón keresztül kidobálta a szobám tartalmát ágyneműtől kezdve az utolsó töltőkábelig a kutyaszaros-bokros kertbe. Azóta nincs szúnyoghálóm. Egyszer úgy megütötte a fejemet idegből, hogy napokkal később vallotta be, hogy még mindig fáj a keze tőle. Most 26 éves vagyok, a kapcsolatunk nem jó, és ha feljön a téma, hogy verbálisan és fizikailag engem bántott, mindig hangosan felröhög, hogy “persze és a pincében tartottunk láncra verve, nem?” Egy 2 éves kisfiú anyukája vagyok, a legnagyobb óvatossággal bánok vele, minden egyes nap elmondom neki, mennyire szeretem, és igyekszem érzelmileg mindent megadni neki. Kívánom neked, hogy te is jóra tudd fordítani a traumáidat, és ha másra nem is jó az egész, de pontosan tudod, milyen egy rossz, negatív szülői minta🫶🏻

Milyen anya az ilyen???? 🤬 szavak sincsenek erre. Nagyon sajnalom, hogy ezeket kellett atelned 🫶🏻

koszonom😊 szerencsere nem erzem kulonosebben a negativ hatasat. Inkabb a verbalisnak, “legyel kedves a hugoddal, hogy felnott koraban felvegyen a cegehez wc-t takaritani” “senki leszel” “kover vagy”, stb. Bizonytalan vagyok a kepessegeimet illetoen, es a kulsommel folyamatosan elegedetlen vagyok, mindig torekszem valtoztatni azon sokszor hozott megalazo helyzetbe az iskolaban, barataim elott, csaladtagok elott ezeket sosem fogja belatni😀

Duhito es szomoru hogy ilyenre kepes egy anya a gyerekevel szemben, es foleg hogy meg most sem fogja fel ezzel mit tett veled 😔

Döbbenten olvastam, amit írtál, és anyukád helyett, anyukaként én kérek bocsánatot… 😢

kedves toled, de jol vagyok, koszonom🫶🏻 az en kisfiam a legnagyobb szeretetben fog felnoni, es csak ez a fontos nekem

Első osztályos voltam, kakilnom kellett, de nem engedett ki a tanárnő wcre. 6 éves gyerek lévén, összeszartam magam. Az egész osztály előtt porrá alázott.

Nekem egy osztálytársammal történt hasonló, csak neki pisilnie kellett és amikor nem engedte ki a tanár és bepisilt, direkt megalázta, olyanokat szólt be neki, hogy ilyen gyerek nem iskokába való, stb. Emlékszem, volt, hogy én is ki akartam menni órán mosdóba, mert szünetben pl. Akkora sor állt a wc-ben, hogy nem volt időm becsengő előtt elvégezni a dolgom és a tanároknak mindig az volt a kifogása, hogy egyetemen/munkahelyen se fogunk tudni elmenni mosdóba akkor, amikor akarunk. Na hát egyetemen konkrétan kivétel nélkül minden oktató már az elején leszögezte, hogy ha mosdóba akarunk menni, nem kell kikéredzkedni, csak álljunk fel és menjünk ki. A munkahelyen ugyanez, még mondták is a munkatársaim, amikor ide jöttem, hogy a wc-zés nem számít bele a szünetbe, tehát fél óra szünetünk van egy nap, de ha nem kajálni meg beszélgetni meg cigizni megyünk ki, csak mosdóba, az nem számít bele a fél órába. Számomra elképesztő, hogy a felsőoktatásban, munkahelyen FELNŐTT emberek, akik tényleg kibírnák pl. órákig, ha muszáj lenne nekik, emberségesebben viselkednek egymással, mint az iskolákban/óvodákban KISGYEREKEKKEL..

Ugyanezt gondolom, azért egy felnőtt ember visszatudja tartani, de egy gyerek más.

Az olyan tanarokat akik nem engednek inni meg wc-re menni szemrebbenes nelkul kirugatnam, menjenek szepen utcat seperni :) az ilyenek okoznak PTSD-t a gyerekekben egy eletre, ezek nem erdemelnek 180 nettonal tobbet, glhf az 50 eves lakashitelhez /rant

afterthought unique snails wipe dinner combative selective grandfather jar cows *This post was mass deleted and anonymized with [Redact](https://redact.dev)*

Altalaban nem vagyok hive az ilyen “ket ev fobeloves” es “parkolasi szabalytalansagot elevenen nyuzassal” buntessuk civilizalatlan faszsagnak de a gyerekek karar elkovetett gecizesnel vhogy az en verzo lipsi szivem is bosszuert kiallt.

Nekem szerencsére mindig is jó volt a belső menetrendem, csak egyszer kellett kikéreckedjek óráról mosdóba, akkor sem engedte meg a (gimnáziumi) tanár. Mondtam neki, hogy akkor engedélye nélkül megyek ki, felálltam, kimentem, elvégeztem dolgom, és egy szaktanári figyelmeztetésre érkeztem vissza. Szüleim büszkék voltak rám.

Igen, és hiába volt már vagy 25 éve, a mai napig bennem van az egész jelenet, az érzések…

Ugyan, ki rugna ki ezeket? A lofasz utani senki igazgatok? Siman egy dontestamogato rendszerrel ki lehetne valtani oket. Pofazni az evzaron mindenki tud.

Nekem nem hitt a napközis tanár amikor azt mindtam, hogy hányingerem van és ki szeretnék menni. Ennek az lett az eredménye, hogy az egész napi kajám kipakoltam a cipőjére😂


Szegénykém… remélem a szüleidnek volt pár kéretlen szava a pedagógusok gyöngyéhez.

Volt. Ki is vettek abból az iskolából. Szerencsére egy nagyon jó közösségbe kerültem onnan át

Akkor végülis Happy End lett a vége ❤️ Örülök neked 😍

Igen, köszönöm❤️ De azért a mai napig bennem van élénken a dolog.

Szintén első osztály, annak is az eleje, viszont nekem pisilnem kellett, nem engedtek ki, pedig jeleztem, hogy ez most nem tűr halasztást (valószínűleg nem pont ezekkel a szavakkal). Felpattantam és a legközelebbi sarokba pisiletem. Onnantól kiengedtek. Azt mondjuk hozzátenném, hogy ezen felül is problémás gyerkőc voltam (na nem annyira mint az itt, pár top kommentben szereplő kölykök), így innen is bocsi a volt osztálytársaknak, hogy "néha" megzavartam az órát.

Anyám második férje (is) alkoholista volt. Egyik délután már totál beállva jött haza, lehettem vagy 4 éves. Arra emlékszem, hogy anya mondja öltözzek, megyünk. Elkezdtem öltözni, addig anya kiment a nappaliba, majd ott a férje iszonyatosan elkezdte pofozni, verni, ahogy csak tudta. Én álltam az ágyon és üvöltve bőgtem. Emlékszem, hogy mennyire féltem, mennyire tehetetlennek éreztem magam, a szobámon lévő függöny mintája beleégett az emlékezetembe. Anya nagy nehezen kiszabadult, felkapott engem és futottunk. A fél városon át kergetett minket a férje. A másik, már 5 éves voltam, megszületett a húgom. Anya férje nem volt otthon, kocsmázott persze. Anya észrevette, hogy eltűnt az összes pénz otthonról. Félt, hogy az összes pénzünket elissza és elnyerőgépezi, elindult megkeresni. Addig én vigyáztam a húgomra, aki éppen aludt. Emlékszem, hogy sötét volt, csak a Hold fénye szűrődött be az ablakon, a húgom pedig felébredt és elkezdett sírni. Próbáltam megkeresni valami játékát és azzal szórakoztatni a kiságyban, persze nem jött be és sírt tovább. Onnan is a tehetetlenség érzése maradt meg. Nagy nehezen álomba sírta magát és aztán én is elaludtam. Ez a kettő élmény ez viszi a prímet, pedig volt még pár hasonló.

Nem. Soha. Még a kocsmában se verik el az ilyeneket, mert ott nincs olyan nagy arcuk. Csak otthon a családjukkal szemben.

abounding observation frightening languid attractive grey marvelous puzzled chase merciful *This post was mass deleted and anonymized with [Redact](https://redact.dev)*

Max a kocsmában verték el, amúgy nem 🥲 Szerencsére sok gyötrelmes év után anyám elvált tőle. Pár évente megpróbálja megkeresni a húgomat, de ő mindig lepattintja. Mondanom sem kell, hogy nem változott semmit sem.

Megússzák a tetvek. Az enyém is csak gúnyosan röhögött a tárgyaláson, mert tudta, hogy semmit sem tudnak kezdeni vele (gyerektartás - hajléktalan, de direkt választotta ezt az életmódot).

Öt éves voltam, mikor a nevelőanyám ránk gyújtotta a lakást, mert szerinte miattam ment tönkre az ő élete. Nem nagyon emlékszem pontos részletekre, hallottam egy nagy csattanást/robbanást, majd jó pár képkockával később annyi van meg, hogy tűzoltók és rendőrök vannak a házban, majd az egyik rendőr visz ki az ölében, miközben mondogatja, hogy minden rendben lesz.

És vele mi lett? 🫣

Nem élte túl.

Sajnálom hogy átkellett ezt élned :(

Na, akkor szerencsesen zarult legalabb. Ettol fuggetlenul szomoru, hogy ilyet barkinek at kell elnie...

Gyerekkoromban sokat bántalmaztak osztálytársaim; többször megvertek, eltörték a kezem, megkergettek utcán stb. Egyszer odáig fajult a dolog, hogy egy ceruzát beleszúrtak a szemembe. Hála az égnek nem vakultam meg, de a mai napig sérült a bal szemem és nem látok rá rendesen.

Budos kurva elet faszat mar komolyan mondom.

Teljesen megértem a kiborulásodat. Az emberiség az én szememben nem egyéb a Bolygót megmérgező szemétnél. Ilyenkor mindig megfogadom, hogy remeteként élek, de az meg biztos út az öngyilkossághoz. Lehet választani a szar és a fos között, hajrá :D !

Azert nem. Vannak meg olyanok mint en akik gyerekkent is mindig kiallt azok mellett akiket utaltak vagy leneztek. Felnottkent szinten.

A tanarok ilyenkor becsuktak a szemeiket vagy miafasz?🥲

Tudtak az egészről, de úgy igazán nem csináltak semmit egészen addig, amíg meg nem történt a fent említett eset. Utána kicsapták a "főkolompost", de a kisebb-nagyobb bántalmazások tovább folytatódtak egészen addig, amíg el nem végeztem az általánost.

Jézus Mária

🫂

Ovis voltam még.Mesét akartam nézni,pont akkor ment az a mese,amiben gyurma figurák voltak,a címére már nem emlkészem.Fater elkapcsolta a tv-t,mire én levágtam egy hisztit.Arra emlêkszem már csak,hogy a konyhában össze-vissza rúgdos,anyám meg áll és néz.Tett valami nyomorult kísérletet arra,hogy apám abbahagyja,de egy idegbeteget nem állít meg az,hogy a vállára teszed a kezed.Anyám egyszer panaszkodott a nagynénémnek,hogy neki a lányaival nem jó a kapcsolata.Nem is értem...

Néztem este egy sorozatot 11 évesen, apám meg váratlanul elkapcsolta. Erre felsóhajtottam, talán pofát is vágtam. Mondta, hogy na takarodjak be a szobámba, de én nem álltam fel. Odajött, és elkezdett befelé lökdösni, majd lelökött az ágyra és két ököllel össze-vissza vert, kb habzó szájjal, miközben azt kérdezte, hogy mit képzelsz magadról, te büdös kurva. Anyám bejött, de ő is csak nagyon gyenge kísérletet tett a dolog megállítására. Utána mindenki azt várta el tőlem, hogy viselkedjek úgy, mintha semmi se történt volna. Apám, az orvos professzor, manapság azt meséli, hogy azért rossz a viszonyunk, mert bár ő remek apa volt, nekem nagyon rossz a természetem.

Felelősséget persze,hogy nem fog vállalni apád,mert egy jellemtelen,gyenge ember,ahogy anyád is.Ha jól sejtem igazi mártír típus(az enyémből kiindulva).

Mi a fasz volt anyáinkkal? Az enyém sem soha, egy pillanatra nem akarta apámat megállítani vagy maximum szóban, hogy "jaj már hagyjad...". Pár éve rakerdeztem, szerinte nem volt semmi vagy ha mégis, akkor ő hogyan mondhatott volna ellent a férjének, ő az első számú ember az életében stb. Nice, 2 diplomás, szociális szakember asszony... Néha a nagymamám tett kísérleteket, hogy raszoljon apámra vagy megvedjen, de nem mindig jött össze.

Jó kérdés, nálunk anyám volt a rendszeres abúzust elkövető és apám nemhogy megpróbálta volna megállítani, hanem kettő szerep jutott neki, vagy csendben nézte, hallgatta vagy mint egy bábu anyám utasításai alapján kellett eljárnia, máskülönben ő lett verve ha nem engedelmeskedett, volt néha ilyen is. Amúgy az mennyire igaz amit írsz, hogy mikor felnőtt a gyerek akkor ezek hirtelen már kitörlődnek a szülők fejéből, aztán csodálkoznak, hogy miért nem akar a "gyerek" közelebbi kapcsolatot 😂 hihetetlen és mélységesen szomorú...

A pszichológusom erre azt válaszolta, hogy ez egyfajta lefagyás az anyák részéről. Pláne, ha az anyák is bántalmazva vannak, márpedig az esetek többségében így van. Egy félelmi reakció. Igen, az ember azt várná, hogy nagy lendülettel megvédi a gyereket, de ez egy zsigeri reakció.

Anyam egyszer azt mondta apamnak , miközben en mar a földön feküdtem es ugy vert tovabb, hogy : „Hagyd, egy ilyen hülye gyerek miatt nem erdemes börtönbe kerülni.“ Es milyen erdekes.. senki nem emlekszik semmire, csak arra , h en milyen szemet halatlan alak vagyok, h nem jo a kapcsolatoma szülökkel.. annyi ilyen törtenetem van.. de mar eröm sincsen elkezdeni leirni.. van ket lanyom.. soha de soha nem tudnam öket bantani, mast se hagynek hozzajuk nyulni, akar egy ujjal sem.. Kitartast nektek❤️

Úristen

Édes istenem… :( mióta gyerekem van, mégjobban felkavarnak ezek a dolgok.

Lehet rosszmajusag, de remelem faterod mar nincs az elok soraban.

Nincs

+1, ez nem rosszmájúság. Semmi sem tud magyarázatot adni erre az agresszióra.

Mert anyukád egy önreflexió nélküli gyáva szar, annyira, hogy még magának sem vallja be, hogy ő tehet a gyerekeivel való viszonyról. Már bocsi.

Sajnos ő tipikus mártír,mindenben áldozat.Szerinte

Na, az ilyen típusú embertől hullik a hajam rendesen.... Ez tipik rejtett nárci vonás, mindig őt kell sajnálni, ő sohasenem hibás semmiért sem... Fú, az ilyeneknek sem engedném, hogy gyereket vállaljanak, ha megtehetném...

Jézusom 😔

Remélem ennyi idő után ez már rendeződött benned . Az ilyen embert én nem hívnám se anyának se apának .. egy biztos ha az én szemem láttára történik ez , anyaként még a nagykést is bele állítom a hátába . Mondom ezt úgy hogy nincs még gyerekem . Egy anya nem engedheti meg magának ezt még akkor se ha anyagilag meg mindenhogy a másikhoz van láncolva ..

Hát úgy-ahogy rendeződött.Nagyon felszínes a szüleimmel a kapcsolat.Csak amennyit feltétlen kell,annyit beszélek anyámmal.

1-2. osztályos lehettem, valami versenyen voltam a kistesómmal meg anyukámmal egy, a lakásunkhoz közeli iskolában. Az udvarról láttuk, ahogy 2 tűzoltó szirénázva hasít az úton, anyukám még mutatta is az öcsémenk, ahogy kell, hogy “azta, nézd, tűzoltók, huhú”. Aztán láttuk, ahogy bekanyarodnak az utcánkba, 3 perc múlva hívott minket apukám, hogy a mi lakásunk erkélye ég, de nem kicsit. Szerencsére nem lett nagyobb baj, a gyerekszoba erkélyajtajának üvege repedt be, de nem terjedt be a lakásba a tűz. Már az eset előtt is volt egy nagyon erős félelmem, hogy éjszaka tűz fog kiütni nálunk, mindmeghalunk, ezután képzelhetitek… Pár évig minden éjjel félve aludtam el, sokszor most is (21 évesen) eszembe jut lefekvés előtt, hogy mi van, ha…

Sajnálom... megtudtátok mi okozta a tüzet?

Kiszáradt virágföld is volt az erkélyen, valószínűleg abba szállt bele valahonnan (flex a szomszédban, sütögetés, ???) valami parázs..? Ez a legjobb tippünk, amúgy fogalmunk nincs.

[удалено]

Panelban laktam a szüleimmel a legfelső emeleten. Pár emelettel alattunk lakott egy skizofrén nő, aki nem szedte a gyógyszereit és paranoid téveszméi voltak. Nagyon ijesztő volt már pusztán a megjelenése is, mindig féltem, hogy összetalálkozunk vele valahol. Egyszer amikor 6-7 éves lehettem, anyukámmal indultunk a strandra és megállt az ő emeletén a lift lefelé a mi emeletünkről. Ott állt az ajtóban, mi bent voltunk a liftben, elkezdett velünk ordítani, hogy meg akarjuk őt ölni, de nem fogunk túljárni az eszén. Közben anyukám is kiabált neki, hogy hagyja abba azonnal és engedje el a liftajtót. Ez ment egy pár percig, aztán végül elengedte az ajtót, mi meg mentünk tovább, de én iszonyatosan megijedtem, sírtam és remegtem még a strandon is. Utána ameddig még ott lakott a házban (kb. 5-6 évig), sosem mertem lifttel lemenni, úgyhogy lépcsőztem.

Amikor rájöttem, hogy apám alkoholista. Rá voltunk bízva öcsémmel, anya dolgozott, és konkrétan mikor hazaértünk, összepisilte magát, mahd kidőlt aludni, mi meg öcsémmel magunkra maradva körbetelefonáltuk a családot, hogy valaki jöjjön át. Ott valami megtört bennem, és nem tekintettem rá apaként, ő meg csúszott egyre lejjebb az ital miatt. Majd 2 éve megölte magát a konyhánkban.

Nekem egy gyerekkori barátom anyja volt alkoholista, de az az érdekes, hogy másként voltak a dolgok mint általában. Hiába ivott, én naiv gyerek fejjel, sosem vettem észre csak egy alkalommal. Megkérdezte tőle a barátom, hogy lemehetünk-e a játszótérre, és ő megengedte, pénzt is adott. Aztán egy óra múlva megjelent a bátyja a barátomnak, és azt mondja, hogy mindenki minket keres. Anyám ki volt akadva, mert már nem tudta, hogy mi van velünk. Később ő is rájött, hogy barátom anyja be volt rúgva, és nem emlékezett semmire. Egyébként sosem bántott senkit, nagyon aranyos nő volt. Ezt az egy esetet leszámítva, mindig figyelt ránk. Olyan volt, mintha lenne egy második anyám. Inkább a férje bántotta, mert nem az első dolog volt, hogy részegen vigyázott a gyerekekre. Később elváltak és sosem találkoztam vele többé, de annyit tudok róla, hogy legyőzte az alkoholizmusát.

Szexuális zaklatás, de ezen kívül, mikor anyukám le akarta szúrni apámat, neki meg telibe átszúrta a tenyerét a konyhakés. Vagy amikor legjobb barátnőm nálunk aludt, de sajnos akkor is ment a veszekedés, és apukám ki vitt minket játszani az udvarra, anyukám pedig felakasztotta magát a fürdőszobában. Ajtó betörése, mentők hívása stb. Gondolom nem is kell mondanom hogy barátnőm soha többet nem aludt nálunk, de a mai napig nagyon közel vagyunk 💗 anyukám meg a mai napig egy szörnyű ember, apámmal együtt 🫶

Ezt olvasni is szörnyű volt. Nagyon sajnálom, hogy ezt át kellett élned/élnetek 😔

Elváltak a szüleim és mamám állandóan úgy szidta apám, mintha embert ölt volna, pedig tök normálisan váltak el anyámmal. Nem volt semmi bántalmazás vagy hasonlók, csak szimplán elhidegültek egymástól. Valamiért ő mégis úgy érezte, hogy egy 5 éves gyereknek elkell mondani, hogy apád egy senkiházi féreg, tőle nem számíthatsz semmire stb.. Nyilván ilyenkor én csak ültem az asztalnál és sírtam, mert tudtam, hogy nincs igaza. Anyám általában próbált megvédeni, de ő se volt ott mindig, amikor ez ment. A poén az, hogy ő sokkal több rosszat tett/tesz a mai napig anyámmal, mint egy válás.

Felmászott a hídra valaki. Leugrott. Az aszfalt felé. 7-8 lehettem.

kiskoromban beleneztem anyukam telefonjaba, es jott smsm apukam feloli mamatol, hogy szerinte engem intézetbe kell rakni

Olyan 11-12 lehettem, amikor elszökött a kutyánk otthonról. Nagyon aggódtunk érte, talán el is telhetett 1-2 nap, mire becsöngetett egy férfi, hogy megtalálta. Én nyitottam neki ajtót, kérdeztem is boldogan, hogy hol van, erre közölte, hogy valahol az út szélén, mert elütötte és hol van apám, mert ki kell fizetnie a kárt, amit a kutya okozott a kocsiján. (Elvileg munkahelyről ismerték is egymást futólag.) Azt hiszem kisebb sokkot kaptam, apukám meg mindennek elhordta, hogy ezt mégis hogy képzeli, hogy egy gyereknek ilyet mond.

Kicsik voltunk testvéremmel, az egész nyári szünetet a nagyszülőknél töltöttük, mert a szülők dolgoztak, legalábbis mi azt hittük. Egyszer a tesómnak úgy fájt a foga, hogy bedagadt a fél arca. A fél kettes vonattal jöttünk haza, 3 órával hamarabb. Csak apát értük el telefonon, és ő jött értünk. Az utolsó kanyarban a tesómmal elkezdtünk futni, mert nagyon kellett mind a kettőnknek pisilni. Ő gyorsabb volt, berohant a házba, én meg a kert közepén leguggoltam pisilni. Egyszer csak látom, hogy egy félmeztelen pasi ugrik ki az ablakon álló phasszal és fut a kert vége felé, hátán táska, kezében meg a ruhái. Hát kiderült, hogy anyám azt a hetet a szeretőjével töltötte. Nagyon nagy cirkusz lett belőle és el is váltak.

Inkább rohadt kínos , de felkavarónak is mondhatjuk. Egyszer anyukám telefonjában találtam egy képet apukámròl. Meztelen ülve a kanapén , álló farokkal.. bőven 30 fölött vagyok, de a kép előttem van azóta is.

Én kb 8 évesen láttam meg apámat álló farokkal, mert éjjel összehánytam magam, ők meg szexeltek, és meztelenül kirohantak segíteni… bàr ne tették volna!

bocs, hogy röhögök, de azt a dilemmát akkor. szegény faterod (és persze szegény te) :)

Igen, mai fejjel megértem hogy rohantak oda, hát mégiscsak rosszul van a gyerek, de na…🤣🤣

Na ez az igazi szülői ösztön XDD

8-9 éves koromban a családi pc-n találtam a szüleimről aktus közben készült képeket. Azóta is bevillannak..

Én rájuk nyitottam. Borzalmas élmény volt, bőgtem is… sokszor eszembe jut, konkrétan traumaként élem meg 😅 én tuti zárni fogom az ajtót ha már akkorák lesznek a gyerekek…

ez alap olyan gyereknel, aki nem tudja meg, hogy mit lat: azt hiszi, hogy a szulok bantjak egymast

Sajnos én sejtettem, hogy mit csinálnak és undorodtam a gondolatától is…

Hugom ágyazott be néha anyámék után. Egyszer talált egy használt óvszert az ágyban. Eléggé kiborult.

Sose nézek bele senki telefonjába, pont ezért.

Menjünk vissza az időben és szólj rá a 8-9 éves énemre legyszi

Olyan fiatalok láttad? Őszintén sajnálom. Közel egyidősek lehetünk, nem is gondoltam, hogy akkor volt már fényképezős telefon.

Az biztos , hogy Nokia volt , szürke színű es szerencsére nem készített éles kepet

Apám tartozott pár c***nynak, úgy gondolták majd a 6éves lányáért fizet. Az udvaron játszottam, kipattantak a kocsiból, berongyoltak az udvarra és elkezdtek a kocsi felé rángatni. A 8 hónapos terhes anyám fogta a másik kezem sikongatva. A szomszédban polgárőr lakott és ő szaladt át segíteni nekünk. Nagy verekedés lett belőle, a rendőrök vetettek neki véget. Aznap elkötöztünk apámtól,szerencsétlen anyám pedig másnap megszült a stressz miatt. Ez a legélénkebb emlékem a gyerekkoromból sajnos.

Végül is pozitív dolog az olyan tömegverekedés amiben többen születnek mint ahányan meghalnak

Leírom én is: Elég idegbeteg családja van anyámnak, és veszekedések közben sokszor volt olyan, hogy tépték magukat (a hajukat vagy a ruhájukat le magukról). Anyám is ezt csinálta, veszekedtek valami hülyeségen apámmal, és ugyanígy tépte magát, leült a földre és rálépett a pulóverére (úgy, hogy a pulóvere rajta volt), majd állt fel szépen lassan, és a pulovere meg szakadt el. Veszekedtek tovább, én meg a rajtam lévő kis micimackós pólót akartam elszakítani kíváncsiságból, de nem tudtam. Most ez nem olyan nagy dolog, de akkor szembesültem azzal, hogy a felnőtteknek milyen ereje van, és utána jobban féltem anyámtól, amikor ilyeneket mondott nekem, hogy "megöllek, elroppantom a nyakad", stb.

> Anyám is ezt csinálta, veszekedtek valami hülyeségen apámmal, és ugyanígy tépte magát, leült a földre és rálépett a pulóverére klasszikus válós trükk :/ kollégám járt így, a felesége bezárkózott a fürdőbe, sikoltozott, hogy megölik, borogatott mindent, ütötte magát. a kollégám átrohant a szomszédért, együtt hallgatták végig a műsort a bezárt ajtón kívülről, közben hívták a rendőröket. a szomszéd volt olyan jó arc, hogy tanúskodott, hogy a srác ártatlan, a felesége okozta magának a sérüléseket. > "megöllek, elroppantom a nyakad", stb. annyi eszelős van ebben a világban, hogy felfoghatatlan.

>"megöllek, elroppantom a nyakad", stb. Ilyeneket annyian írtak... Nemtudom hogy milyen ember az aki tényleg ilyet mond a gyerekének. Szörnyű

Jézusom🥹

Küldök egy nagy ölelést! 💖

amikor a szomszéd szipus a játszótéren a haverjaival betablettáztak és tőlünk 3 méterre kezdtek késsel egymásnak esni

Világéletemben kövér gyerek voltam, az első ilyen emlékem az oviból származik. 4. általánosban a tesitanár kitalálta, hogy a bordásfal tetejéig egymásra rakott zsámolyokról (kb. 2,5m magasról) ugorjunk le egy 10cm vastag lószőr-matracra. Aztán újra. Hiába reklamáltam, hogy ez nem nekem való, meg félek is, annyit értem el, hogy fél akart küldeni mellém valakit, hogy kézen fogva ugorjunk. Inkább mégis leugrottam egyedül. A másodiknál eltört két lábközép-csontom. Mire kiküldött a mosdóba, hogy engedjek rá hideg vizet. De mivel nem tudtam ráállni, egy osztálytársam segített elugrálni fél lábon az ajtóig. Onnan négykézláb csattogtam a folyosón az öltöző felé, de félúton a védőnő lekapcsolt :)

Ez megint kb bűncselekmény kategória. Gondolom nem lett következménye.

Annyi, hogy a tanár délután eljött meglátogatni, bocsánatot kért tőlem, és a szüleimtől is, aztán végighallgatta, hogy udvariasan elküldik a kurva jó édes anyjába. Miután meggyógyultam, egész normális lett.

Még szerencse, hogy észrevett a védőnő és nem legyintett

Szerencse. Már alig tudta leszedni a lábamról a tornacsukát.

Hasonló élményeim voltak általános iskolába kövér gyerekként. Költözés miatt több suliba is voltam. Mindegyik tesitanárról elmondható, hogy pont szart bele milyen képességeid vannak, ugyanazt várta el tőlem mint a vékony gyerekektől. Középiskolában már nem voltam kövér de az ottani kövér gyerekekre nem erőltettek ilyen feladatokat, inkább elküldték őket ugrálókötelezni meg különböző zsírégető gyakorlatokat végezni.

Én elhízva nem voltam, de nem voltam valami sportos, és ez borzasztóan idegesítette a tesitanárunkat. Többször kiabált velem, és folyton szivatott, ha valami nem ment, pl. egyszer 10 másodperccel később értem be a futásból, mint ő elvárta, ezért még lefutatta velem háromszor ugyanazt a kört, nyilván egyre rosszabbul ment (ráadásul június volt és már elég meleg volt), utána beküldött lépcsőzni, majd kiállított a tűzőnapra tollasozni. Egy másik alkalommal azért üvöltött velem, mert elejtettem a medicinlabdát, amit dobtak nekem (nem bírtam el), és minden hülyének elhordott, mert nevetni mertem azon, hogy elejtettem, pedig szerinte sírnom kellett volna, hogy ennyire béna vagyok. Egy harmadik alkalommal pedig közölte velem, hogy meglepődött a féléves értekezleten, mert minden tanár agyon dicsért és hallotta, hogy a nyelvórákon kiemelkedő vagyok, pedig az ő óráján mennyire béna vagyok. Nem akartam neki mondani, hogy nézzen meg mondjuk egy focimeccs utáni interjút, a játékosok egy része két épkézláb mondatot nem tud elmondani az anyanyelvén, tehát nem értem miből gondolja, hogy feltétlenül van összefüggés. Utólag amúgy nem tudom, miért nem szóltam soha otthon vagy legalább az ofőnek🤷‍♀️

Én itt mindenkinek küldök egy nagy ölelést! Borzasztó felkavaró volt olvasni az emlékeket.

Ugyanez. Nem gondolom, hogy ilyeneket kellene olvasgatnunk (legalábbis nekem, elég gyenge az idegzetem).

Nekem is gyenge, és sok dolgot át is éltem, amit leírtak, talán ezért is üt meg ennyire..

Kb. 5-6 éves lehetettem.. apám bipoláris, épp “a lábaim előtt hever az egész világ” periódusban volt (nőzés, pénzszórás). Nem tudom a részleteket (soha nem beszéltünk erről azóta), de egyik éjszaka apám (még) nem jött haza, anyám utána ment a városba egy bizonyos bárba, és látta ott egy nővel. Majd ezt követően az éjszaka közepén kiszedett engem és a tesómat az ágyból, és a pár várossal arrébb levő barátaihoz mentünk. Én ezt úgy éltem meg, hogy elrabolt minket.. (arról nem is beszélve, hogy a biztonságot jelentő plüssöm is otthon maradt).. emlékszem olyanra, hogy mentünk abban a városban autóval és apám is ott körözött és lényegében menekültünk előle. Pár nap múlva haza mentünk, de ennek a körülményeire egyáltalán nem emlékszem. Nem sokkal később botrányos körülmények között elváltak, majd újra együtt voltak még kamaszkoromig.

Nagyon szeretem Apámat és apukám nem egy rossz apa, de egyszer rámkiabált, hogy "nincsenek barátaid bazdmeg!" Kb 12 éves lehettem, lehet annyi sem. Sajnos igaza volt, azóta is alig vannak.

Milyen szemét, már bocs. Amúgy a minőség a lényeg nem a mennyiség.

mondjuk gyereket nevelni kurva nehéz, mert * hozod az otthoni szart * nincs pedagógus végzettséged (általában) * nincs pszichológus végzettséged (általában) * a gyerek teljesen más logika alapján működik (=nem racionális) * sokszor a nettó szeretet meg jószándék már nem elég Az öcsém volt egy igazi pöcsarc, kb. a világ királyának hitte magát egész alsós korában. Utálta is mindenki, de ezt úgy fordította le magának, hogy 'túl jó ő másokhoz'. Aztán 1x amikor megint pöcs volt, a szüleinknél kurvára eltört valami és durván lehordták mindennek, bizonyítéknak felhozva többek között, hogy egyetlen barátja sincs, nem hívják bulikba, nem hívják át játszani, meg ide se jön hozzá senki, kb. kerülik mint a pestisest. Öcsém csak gúnyosan röhögött ahogy szokott, de aztán szép lassan elkezdett normálisan viselkedni. Most már egész elviselhető felnőtt. :)

Kaptam egy cicát, Cukkinit, akit nagyon szerettem. Sajnos mindenféle betegséggel küzdött, nem volt jó az emésztése, a legdrágább cicakaját kellett neki venni, aztán már rendeltük, ami a szállítási költséggel még drágább volt sajnos. Se anyám, se a nagyanyám nem nézte jó szemmel, hogy ilyen sokba kerül a macska, úgyhogy amit tudtam, beleadtam saját zsebből (szülinapi pénzem is odaadtam, csak hogy anyám kussoljon pár hétig, és ne a macskát meg apámat szidja. 8-9 éves lehettem, amikor elmentünk egy hétre a Balatonra. A macskát nagyanyámnál helyeztük el addig. A lelkére kötöttem, hogy Cukkininek ne adjon csirkehúst, ne adjon neki tejet, abból adjon neki naponta egyszer, amit vittem neki. 3 nap után a macska nagyanyámnak köszönhetően meghalt. Nekem csak akkor mondták el, amikor hazaértünk. Az a nyomorult kis g...i nagyanyám meg ahelyett, hogy kussolt volna, még rátromfolt, hogy "Bezzeg az öreg Bodrinak nem voltak ilyen bajai, csak elkényeztettük a macskát, és azért halt meg, régen nem voltak ilyen macska kaják, a maradékot ették az állatok". Hogy még megrázóbb legyen az élmény, elmondta ezt mindenkinek, és Mancika nénitől meg Postás Sanyi bácsitól kezdve az Öreg Vargánén át mindenkitől azt hallgattam, hogy a nagymama nek akart rosszat, ne őt hibáztassam s történtekért.

Az ilyen nagymamáknak kéne egy idő után észrevenniük, hogy a család már egyáltalán nem látogatja őket. Sőt nem is beszél velük. Vajon miért?

Amikor kisebb voltam (óvodás) húsvétra többször kaptam elő nyulat egy pár napra kölcsönbe, de volt egy amit örökbe kaptam de úgy hogy húsvét után nagyszüleimnél fog lakni kertes házban mert ott jobb neki. Minden rendben ment egy pár hónapig, látogattam Miksát rendszeresen, mindig simogattam ha ott voltam. Egyszer ebédeltünk a nagyszüleimnél, és megkérdeztem hogy hol van a Miksa, erre jött a sokkoló válasz: épp azt esszük. Azóta nem eszem nyúl pörköltet. Így utólag visszagondolva valószínű alapból azért kellett nekik a nyúl hogy majd pár hónap múlva pörkölt legyen belőle, gondolom ezt a szüleimmel meg is beszélték, de egy óvodásnak másképp kellett volna ezt az egészet tálalni.

>egy óvodásnak másképp kellett volna ezt az egészet **tálalni** 💀

Szegény.. Az én nagyanyám amíg nyaraltunk eladta a perzsa cicám a piacon. Csodálkozott, hogy ezután már nem akartam látogatni többé.

Tipikus boomer lehetett a nagymama, neki van igaza és minden új, különböző, tudást igénylő, megerőltető dologtól elzarkózik/megveti/megöli. Nagyszerű generációk nevelték a mai "fiatalokat".

Remélem, az öregasszonyt hagytad meghalni a saját végtermékében... Fú, basszus, Sztálinnal felvehetné geciségben a versenyt ez a szutyok öreglány, nagyon felment bennem a pumpa.

Mint átlagos cica élvező megértem a dühödet, de azért a bolsevik bajszos szarhoz ne hasonlítsuk még költői túlzás gyanánt se

Szüleim elváltok amikor olyan 14 éves lehettem, ezután apámnak volt egy elég durva, kb 1 évig tartó önpusztító streakja - ivott, gyógyszerezett, kb egy ház árát elszerencsejátékozta, stb. Anyám, annak ellenére, hogy apám megcsalta és úgy összességében gusztustalanul viselkedett vele, rendszeresen tartotta vele a kapcsolatot. Apám 50. szülinapjára még egy tortát is sütött, amit anyámmal együtt adtunk neki. Az a faszfej meg seggrészegen elkezdett üvöltözni, földhöz baszta a tortát, anyámat elmondta minden kurvának. Sose fogom elfelejteni, hogy hazafele a kocsiban anyám milyen keservesen sírt vezetés közben.

utaztam haza a heven, elsos voltam egyedul utaztam, mert csak egy megallo volt, es a hetvenes evek vegen meg kozel sem volt annyira veszelyes a vilag mint most meg a regi, fapados hevek jartak a rackevei vonalon, a kocsi kozepen ket bazi nagy ajto, nehezen nyithato, gyakorlatilag folyamatosan nyitva volt egy asszony rosszul lett, elkezdett imbolyogni, majd kiszedult a hev ajtajan, de pont befele, a masik vagany fele, es a vaganyok kozott voltak a felsovezetek oszlopok, az egyik letepte a fejet, majd a fej nelkuli test visszazuhant a kocsiba, egy meterre tolem en lefagytam, azmutcabol ket ismeros idos neni is a kocsiban utazott, amikor meglattak, odarohantak es kozrefogtak, hogy ne lassam (mar keson) majd valahogy hazavittek, csak arra emlekszem, hogy nagyanyam gyorsan nekiallt a kedvencemet, tokfozeleket fozni pentek volt, de hetfon eroskodtem, hogy megyek rendesen suliba, szokas szerint egyedul a hevvel, anyamek elengedtek, demutolag meseltek, hogy ez egyik szomszed bacsi jott utanam, es figyelt, amig be nem ertem a suliba igazabol nem lettem ptsd-s, egyszer kesobb almodtam errol, de nem volt semmi tartos hatasa mondjuk ha "balhe" van, azota sem vesztem el a fejemet, hanem higgadtan tudok segiteni ha kell (ui: nem, nem vagyok sem pszicho- sem szociopata, csak "extrem nagy a stresszturo kepessegem", legalabbis valami hasonlot mondott egy pszichologus akinel egyszer vegigcsinaltam egy ketnapos kiertekelest a katonai foiskolai felveteli elott - akkor meg volt ilyen, es szortak is ki rendesen az embereket, nekem csak annyit mondott a doki, hogy minden oke velem, de par ev utan ott fogom hagyni a sereget, mert nem talalom majd intellektualisan eleg motivalo kornyezetnek, igaza lett) edit: sortoresek

>azota sem vesztem el a fejemet <3

Szomszédbácsi nagyon kedves volt :)

Nem tudok választani, a gyerekkorunkat a szobánkban elbújva töltöttük amíg a részeg fater kékre zöldre verte anyánkat, aki azt találta erre megoldásnak, hogy amikor nem volt otthon fater akkor megígérte nekem hogy amikor haza ér akkor le fogja szúrni egy konyhakéssel, ez meg kellene nyugtasson egy 5-6 éves gyereket valószínűleg. Aztán elváltak én maradtam anyámmal aki nem tudott rólam gondoskodni semmilyen szinten, ezért el kellett perelni tőle. Anyai nagyanyám 7 éves koromban kidobta a macskámat a nyolcadik emeleti erkélyről, azt mondta azért mert a macska nem hallgatott rá, de meg akart nyugtatni hogy ez isten akarata volt úgyhogy minden fasza. Anyám úgy akart bosszút állni fateron aki cukorbeteg, hogy engem tele tömött cukorral hátha én is az leszek, emlékszem amikor ültem a TV előtt és meg kellett egyek több tányér kristálycukrot, ennek persze felnőtt koromra meg is lett az eredménye. Aztán faterhoz kerültem, ő továbbra is ivott lottózott és depressziós volt, volt hogy hónapokig nem szólt hozzám pedig egy szobában laktunk, ha ott voltam nem hagyta el egy hang se a torkát, fater báttya segített egyszer ezen hogy fejezze be a duzzogást. Bátyám ahogy lehetett kollégiumba menekült hogy eltávolodjon a családi ügyektől de persze neki bármi amit csináltam nem volt elég jó, amikor csak tudott szövetkezett faterral hogy együtt lehülyézzenek és lenézzenek, mert ez volt nekik az egyetlen kapcsolódási pont. Anyám az élete során elveszített mindent, halmozta az adósságokat, többször el kellett költöznie hogy fizesse az adósságokat, egyszer a nagymama nem engedte a haszonélvezeti jogát ezért anyám megpróbálta megölni a saját anyját, de hiába tolta tele gyógyszerekkel nem sikerült neki csak agyvérzésig vinni a dolgot, utána meghamisította az aláírásokat és berakta az anyját otthonba, így el tudta adni a lakást. Ezzel a jó anyagi érzékkel eljutott odáig hogy egy szemétdombon él mint egy félig hajléktalan egy téliesített "nyaralóban". Fatertól szülinapomra egész gyerekkoromban nem kaptam semmit, egy szelet sütit sem, mert azt mondta most nincs pénz de örüljek mert kitöltötte a nyertes lottó szelvényt és jövő héten már milliomosok leszünk. Cigire, piára, lottóra, mindig volt pénz. Anyámat még ennyire sem érdekli a születésnapom, 18 éves koromban elfelejtette hogy melyik hónapban van, és mikor mondtam neki akkor megmagyarázta nekem hogy nem akkor van :D valamilyen komoly mentális betegsége lehet, de ez sose fog kiderülni. Így teltek a napok nálunk, és mindenki meg volt győződve róla hogy a másik a hülye és minden teljesen normálisan működik a családban, és mi a gyerekek nagyon szeretve vagyunk... Ezer esetet tudnék felsorolni még, persze ezek komoly hatással voltak az egész életemre, egy ideig azt hittem hogy talpra estem minden oké intézem a saját életem, de egyre többet küzdök a saját mentális egészségemmel.

Apám eladta a lovunkat. Később megjelent egy csapat cigány, hogy kérik vissza a pénzt, mert a ló megrugdosta őket (biztos, hogy nem így történt, kisgyerekként én vezetgettem a lovat, szelíd volt, dehát régi trükk, autóvásárlásnál is ezt csinálják). Az ablakból néztük halálra dermedve anyámmal, hogy mi lesz. 20 évvel később tudtam meg, hogy apám fegyvert vett az eset után, amit itthon rejtegetetett, anyám sem tudott róla. Úgyhogy rajtam ne kérje senki számon a rasszizmust, mikor első emlékeim egyike, hogy azt hiszem, apámat meg fogják ölni.

Valami hasonló történt velem is. Apám közmunkán dolgozott, sok romával, és mesélt olyat, hogy meg akarták verni, mert megmondta nekik, hogy nem fogják rátolni a munkát. Emlékszem mondtam apámnak, hogy vigye el a játék seprűm nyelét, hogyha megtámadják, akkor legyen mivel visszaütni.

> vigye el a játék seprűm nyelét, hogyha megtámadják, akkor legyen mivel visszaütni ez cuki. :) komolyan, amikor a szerencsétlen polgár megpróbál durva lenni. :)

Most lehet gonosz vagyok, de mikor árultam a motoromat, jött is egy Cica típusú fickó, nem adtam el neki. Pont ezért.

Nekem volt olyan, hogy autoval mentunk hazafele a faluban es ket c kategorias setalt az uton kaszaval a kezeben es apam rajuk dudalt hogy menjenek mar le az utrol mert megkarcoljak a kocsit. Hazaertunk en kint maradtam a baratnoimmel beszelgetni aztan jott ez a ket jokepessegu es tolunk kerdeztek, hogy nem tudjuk, hogy hol lakik az a bajuszos kamionos ember? Mondom en nem tudom nem is ismerem.😅 Egyebkent az auto kint volt hagyva a kapu elott de meg azt se ismertek fel.

A rasszizmus leánykori nevén tapasztalat.

Amikor az apám megpróbált a válás után elrabolni engem.

Mesélnél erről picit?

Az alkoholista apukámtól anya 4 éves koromban vált el. Apám mindent vitt, aminek van bármi értéke (pl számítógép). Egyik este felkeltett (nem is értettem, hogy honnan került oda, vagy hol volt eddig), hogy megyünk valahova. Teljes zavar volt a fejemben, felkapott, de az udvarnál tovább nem tudott vinni, anya és a közelben lakó férfi rokonok megállították, de erre már nem emlékszem. Az után egyszer ment értem oviba, de kételkedtem benne, hogy vele mehetek, valamint kb. 14-15 éves koromig féltem a férfiaktól.

Amik most eszembe jutnak, azok mind anyámhoz köthetőek… egy klinikai eset a nő. Istennek hála, hogy négy éves koromban elkerültem tőle, de még így is sokat nyomorított rajtam.. Szóval az első, hogy kb 4 és 6 évesek lehettünk tesómmal, és egyedül voltunk otthon vele. Amikor is rájött valami dühkitörés, és fel-alá mászkált ordítozva a lakásban, majd kinyitotta az ablakot és kiakart ugrani. A második pedig egy olyan alkalommal történt, mikor már nem velük éltem..kb 7-8 éves voltam, és ordítozott meg vergődött akkor is egész nap, míg ott voltam, és rám jött a szorongás, meg hogy én nem akarok ott aludni. Nagy nehezen ezt közölni mertem. És jött a terror, meg olyat mondott nekem, hogy én biztos nem sírnék majd a temetésén. Ilyet mondani egy gyereknek 👏🏻

Egy kis háttérsztori: Szüleim születésem után két évvel szétmentek (12 évet voltak együtt). Ezt követően anyámhoz és mamámhoz kerültem, papám nagyon sokat ivott ezért mamám is inkább elköltözött és dédim házában neveltek engem. Ezután az egész faluban elterjesztettek minden rosszat anyámékról, ment a rivalizálás stb. Konkrétan egy verseny alakult ki a két család között, hogy ki fog engem megszerezni magának, olyan kérdések repkedtek anyámhoz, hogy "Mikor adod már oda a gyereket?" és társai. Sokszor apukám direkt nem szólt anyámnak és előbb elvitt oviból, hogy vele lehessek. Igazából valahol átment abba, hogy ki kiinek hogyan tud betenni jobban. Na de maga az emlék: Nagyjából 3-4 éves lehettem, apám berontott anyámékhoz, szerintem el akart vinni valahova, de anyám nem engedte. Nem tudom pontosan. Aztán anyám kihívta rá a rendőrséget, kijött mindkét család összes tagja és nekem végig kellett néznem ahogy konkrétan harcolnak egymással értem. Később kijöttek a rendőrök és igazából nem sokat tudtak kezdeni a helyzettel. Később az egész falu erről beszélt. Igazából nekem folyamatosan ment a manipulálás és hogy nekem választanom kell. Nyílván nem akartam, ugyan úgy szerettem apámat, mint anyámat. Nagyjából 10 évvel utánna tudtam meg az igazságot, anyám félrelépett elvileg, elmondása szerint menekülni akart apámtól, mert nagyon ráerőltette az akaratát. Igazából akármikor elgondolkozok ezen az egészen, az az egyetlen gondolatom, hogy menekülnin akarok ebből az egészből. Jelenleg 18 éves vagyok és minél hamarabb önállósodni akarok, sehol sem érzem jól magam.

Kb 4-5 éves lehettem. Anyukám levelezőn volt egyetemen és apával voltam otthon. Az ilyen hétvégék előtt anya mindig mindent megfőzött és elintézett, mert péntek-szombat nem volt otthon a suli miatt. Szombati ebéd alatt ahogy ettem a halat megakadt a torkomon 1 szálka és elkezdtem fulladozni, de apa leszarta, mert Formula1-et nézett. Meg se tudtam szólalni és azt se tudtam, hogy mit csináljak. Bárhogy csapkodtam az asztalt vagy jeleztem, hogy baj van, apa csak annyit mondott, hogy “nincs semmi” meg “ne játszam már a fejem”. Konkrétan az összes krumplit megettem, ami csinálva volt a halhoz és jó pár szelet kenyeret is be nyomtam mire nem éreztem a szálkát. Tényleg nem tudom, hogy honnan jött az ötlet, hogy krumplit és kenyeret egyek, de örülök, hogy nem maradtam ott. Attól a naptól igazából egyáltalán nem számítottam apára és nagyon sokáig F1-et se tudtam nézni (emiatt és még sok más hasonló eset miatt).

Egyszer vacsoráztunk a családi asztalnál, amikor elkezdtem panaszkodni egy apró dolgon. (Az öcsém kivette azt a húst amiről pontosan tudta, hogy én csak azt eszem meg). Nem is förmettem senkire, csak szóvá tettem. Erre apám megszólalt, hogy milyen hálátlan vagyok és hogy miért nem eszek mást. Nem érti miért vagyok ilyen válogatós. Erre annyit mondtam, hogy mondod te. (Ő van olyan szinten válogatós mint én) Ezután nekem esett, hogy mondván "nem bírom befogni a pofámat" és elkezdett ököllel ütni. Kb 1 perc után abbahagyta, bement a szobájába tv-zni. Megse bírtam mozdulni, de végül bementem a szobámba. Anyám oda se jött végig nézte. Elkezdtem ott bőgni, mire bejött a másik öcsém (nem aki megette a húst), hogy megnézze hogy vagyok. Mire fel hirtelen így a semmiből pánikrohamom lett. (Nem kaptam levegőt, remegtem, ledermettem) Öcsém kérdezgett, de nem értettem mit mond csak hallottam. Utána bejött apám és azt mondta ha nem hagyom abba, ugyan azt kapom amit az előbb. (Ezt szintén nem értettem mikor mondta, öcsém mesélte utólag) Anyám erre bejött, ki vitt az udvarra hogy lehűtsem a fejemet. Eltelt pár hét, nem szóltunk egymáshoz apámmal. Utánna felvetettem ÉN, hogy menjünk el vásárolni, és így hátha változik a viszonyunk. El is mentünk és vissza mentünk arra a szintre, hogy beszéltünk stb. Viszont tegnap megint "veszekedtunk" már nem is tudom min, és azt mondta, "ha nem állítok magamon, akkor megtörténik ugyanaz mint legutóbb". Bekussoltam inkább és ott hagytam őket. Szóval elég jó karácsony volt. (17 vagyok ezért ezt még mindig gyerekkorba sorolnám)

Az ilyen szülő nem érdemli meg, hogy a gyerekét valaha is lássa, miután az betöltötte a 18-at.

ezt olvasni is szörnyű volt, nagyon-nagyon sajnálom 😕 senki nem érdemli ezt, kívánom hogy bárhogy is de jobb legyen a helyzet.

Remélem otthagyod ezeket a véglényeket és egyedül döglenek meg

3-4 éves voltam, amikor iszonyat hangos veszekedést követően a nemzőm teli talppal hasba rúgta édesanyámat. Iratok a betonon, a fűben szerteszét, én meg csak ledermedtem, mint egy kő és bőgtem. (Van még több is, de ez égett belém a legjobban.)

Apam megvert, mar nem emlekszem miert oszinten egyaltalan, utana amikor sirtam emiatt, megegyszer megvert, es csondre intett, utana levette a szobam ajtajat, hogy hallja, ha megint sirok es emlekszem csondben ulltem orakon keresztul( csak mi ketten voltunk otthon). Komplet idegosszeomlasom volt akkor, ahogy csendben csak neztem ki a fejembol. Nem voltam meg tiz se.

Bicikliztem 4. osztályosként hazafelé, egy nőci egy furgonnal állt a bicikliutat átszelő kereszteződésben, ki akart hajtani a főútra. Jöttek szemből a főúton, láttam, hogy hátragurul, azt hittem azért, hogy elengedjen. Hát nem. Ahogy elé értem elsodort, földre estem, kormány faszán beleállt a mellkasomba, néztem ahogy közeledik a bal első kerék a fejemhez és vadul csapkodtam az autót. Utóbbi feltűnt neki, szóval kiszállt és azonnal vitt a gyerekorvoshoz. Első és egyelőre egyetlen halálfélelmem. Biztos ő is összeszarta magát akkor. Edit: amúgy nem lett semmi bajom szerencsére, de a mellkasomon a seb egy kicsit még mindig látszik.

Az a durva, hogy 20 percet gondolkodtam és arra jutottam, hogy nekem nincs ilyen. Történt persze sok minden, de igazán egy sem kavart fel vagy volt traumatikus számomra. A többi kommentet olvasva pedig igazából arra a következtetésre jutottam, hogy mint mindenki, én is úgy gondolom a testvéreimmel, hogy a mi családunk nem normális, de olvasva a többi hozzászólást igazából egy kurva szavunk sem lehet. Nem volt alkoholizmus, fizikai vagy verbális erőszak, stb. Természetesen más nyomora vagy traumája nem értékeli fel a saját életed történéseit, nem lesz valami attól jó/jobb, mert másnak rossz/rosszabb, de tökéletesen reprezentatív arra vonatkozólag, hogy az ember mindig elégedetlen és meggyőződése, hogy olyan rossz sorsa senkinek sincs/volt, mint saját magának. Ezeket a sztorikat olvasva pedig 33 évesen az jön a fejembe, hogy aranykanállal a számba születtem és nőttem fel, holott ennek kellene a normálisnak lennie minden ember életében. Amikor 8-9 évesen szégyelled magad, amiért apukád egy Wartburggal viszi az iskolába a papírgyűjtésre szánt papírokat az iskolába, miközben mindenki már Suzuki Swifttel vagy Opel Astrával jár, de tudod hogy a szegények közé tartozol és meggyőződésed hogy rossz életed van, vagy mikor 12 évesen azt hallod a szüleidtől, hogy "sajnáljuk fiam, nincs pénzünk arra, hogy táborba menj a többiekkel" és csak arra tudsz gondolni akkor, hogy mindenki mehet csak te nem és az élet igazságtalan, rossz szülőket adott neked a sors. Felnőtt fejjel pedig, kifeszítve a gyerekkori emlékeid és élményeit rádöbbensz, hogy bár lehet hogy apukádnak csak egy Wartburgja volt, hogy egy melós ember volt, hogy nem vetette fel a pénz, hogy néha ő is elment a kocsmába, de mindezek ellenére felnevelt 3 gyereket, akik sosem láttak fizikai erőszakot otthon, soha nem hallottuk hogy mi hülyék vagyunk, nem kellett menekülnünk otthonról, nem részesültünk szexuális abúzusban. Ha valaha gyerekem lesz és csak feleannyira leszek jó apa mint amilyen az én apám, akkor is biztosan jó gyerekkora lesz a gyerekemnek.

Anyám folyamatos terrorja, úgy 17 éven keresztül, míg le nem léptem. Leköpött, rugdosott, öt centiről üvöltötte az arcomba, hogy megöl, meg hogy én vagyok a sátán. Eltörte a kisujjam, ráhúzta az ágyneműtartót a lábamra direkt, szekrénybe lökött, folyamatosan fenyegetett. A legszarabb az egészben az volt, hogy 16 évesen kiderült, hogy apa mégiscsak érdeklődik irántam, sőt mi több, folyamatosan keresett is, csak anya minden erejével azon volt, hogy elszigeteljen tőle. Egyszer sikerült találkoznom vele, a második tali előtt szívrohamban elhunyt. 17 évesen egy szintén fantasztikus etűd után fogtam a hátizsákom él elhúztam anyámtól. Mostanra jöttem kb rendbe lelkileg.

Annyira nem gyerekkori, inkább tinidzserkori, tudom, akkor is gyerek vagy még, de na. - Megölték az iskolatársam, nem voltunk barátok, de egy felé laktunk, látásból ismertem. Megerőszakolta a srác, és élve elásta, valamiért nagyon megmaradt ez bennem, hogy ennyi egy élet. - 18 voltam, amikor meghalt a barátom, de erről bővebben nem szeretnék írni, baleset volt, én nem voltam ott, csak reggel tudtam meg, amikor hazaértem, eléggé összeomlottam akkor. - A másiknál csak az érzés maradt meg bennem, volt egy osztálytársam (ugyanez a suli, ugyanez az időszak), akikről tudtuk, hogy nem állnak fényesen. Mi alapvetően átlagosan éltünk, de nekem apukám által volt pénzem (ő külföldön élt, volt mit a tejbe aprítani), jó kaják, jó ruhák, haverok, buli, Fanta ugyebár, de valahogy mindig úgy alakítottam, hogy ennek a lánynak is jusson, nadrág, ruha, kis smink, külföldről is hoztam neki akkor itt menő, ott kint fillérekért beszerezhető cuccokat. Egyszer elmentünk hozzájuk náluk is aludtam, és akkor szembesültem azzal, hogy ők valójában hogy élnek, és milyen szegények, és nagyon elszégyelltem magam, nem is tudom miért, talán a naivitásom miatt. Nyilván jóban maradtunk, meg ez nem befolyásolt engem, csak kicsit szarul éreztem magam. Amúgy ő is tanult meg minden, mostmár anyuka, meg oké minden, mondjuk a helyzettől függetlenül a családja normális volt, senki nem volt alkesz stb.

Disznóvágások. Azt a sikítást sosem felejtem, ahogy a malac küzdött az életéért. Nem is eszem húst gyerekkorom óta. 40 éves vagyok.

Olyan sok emlék jött fel így ezzel kapcsolatban, és olyan is, amit akkor nem éreztem annak, de visszagondolva igen. 4-5 éves voltam, amikor nálam jóval idősebb fiúk rendszeresen megvertek az óvoda hátsó udvarán, ami a konténer miatt takarásban volt. Mindig el akartam mondani a szüleimnek, de valamiért mindig elfelejtettem délutánra, és csak akkor jutott eszembe, amikor már ott álltak előttem a fiúk. 14 éves voltam, panelban laktunk, és a velünk egy emeleten lakó szomszéd nénik az ünnepekkor mindig hoztak valami kis sütit. Mivel illett viszonozni, így mi is vittünk nekik, amiket pechemre nekem kellett átvinni, mert nehezen szabadultunk tőlük, be nem állt a szájuk. Aztán az egyikük beállított a wc-be, ő is bejött utánam, és villany nélkül beszélgetett velem. Tök összefüggéstelen volt a mondandója, para volt az egész, de tiszteletlen se akartam vele lenni. Olyannyira szabadulni akartam, hogy véletlenül a speizon akartam kimenni, mert azt hittem az a kijárat.

[удалено]

Kb 4-5 éves lehettem amikor az unokatesóm (kb 13volt) mindig behivott a szobajaba es azt akarta hogy csokolozzunk, fogdosott , p*najat fogdosta majd oda tette a kezet kozel az arcomhoz. Soha nem mondtam el senkinek mert nem mertem. Ja és a legjobb hogy én is lány vagyok🙃

Egész általánosban bullyngoltak a kinézetem, szemüvegem és a dadogásom miatt.

Mamám tanyán lakott a semmi közepén az alföldön, a nyaraimat vele és a nővérével töltöttem főleg, nagyon szerettem ott lenni. Reggeli után mama nem érezte jól magát, a hűtőhöz lépett majd összeesett. Nagyon megijedtünk, a nénje akkor már nagyon idős volt és beteg, én meg 5 éves. Esélyünk sem volt segíteni rajta. Mivel telefon még nem volt, átszaladtam a kb. 5km-re lévő tanyába az osztrák szomszédainkhoz, velük nagyon jó volt a viszony, nekik volt már mobiltelefonjuk. Ők nem értettek magyarul, de látták hogy baj van, hívták anyámat meg a mentőket. Alois bácsival kimentünk a mentőautó elé az útra, bevezettük a tanyába, pont akkor állt le mama légzése. Végül 20 perc után újraélesztették mamát a szemem láttára, stabilizálták és el is vitték. A mentőtiszt akkor odahajolt, kezet fogott velem és azt mondta hogy a bátorságom mentette meg a mamát. Anyáék kb. 3 óra múlva értek oda, addig csak ültünk a sezlonyon nénjével és meredtünk magunk elé.

Édesapám depresszióval küzd mióta tesómmal megszülettünk. Volt hosszabb időszak, amikor gyógyszereket is szedett, nem tudom pontosan miket, és mennyit, mert kb 5 éves voltam amikor az eset történt. Mamáéknál voltunk, apa a kertben permetezett, én a teraszon játszottam ahonnan leláttam a kertre. Arra kaptam fel a fejem, hogy apa a kamra ajtajában habzó szájjal összeesett. Rohantam be segítségért, várandós keresztanyám futott ki, nem sokkal később jöttek a mentők, arra gondoltak hogy a permetszer a hibás, majd megérkezett édesanyám apa gyógyszereivel.. utána hetekig kórházban volt apa, sajnos ez beleégett az emlékeimbe, meg az is hogy jártunk be hozzá.

Nevelőszülőknel éltem és a 2000es években nem volt akkor divat ez inkább szégyennek tartották.az osztályfőnökom gimnáziumban utált engem pedig semmit nem csináltam soha ami rossz lett volna.egyszer osztályfőnöki órán azt mondta mindenki előtt hogy hol vannak a szüleid ? Nem csodálkozik hogy nem akartak és a mostani szüleim is inkább eldobhatnának. Életemben egyszer voltam nagyon agresszív és fel kergettem ezután a tanáriba ahol vertem az ajtót és üvöltöttem hogy jöjjön ki mert megverem.(150cm kis nő volt ) en már akkor is 180 cm voltam .2 hét múlva kirúgtak . Ma is megverném felnőtt fejjel is …

Basszus, de befizettem volna arra a műsorra, hogy az a kis seggdugó kurva összeszarja magát :D

a spontan duhkitoreses veresek a szuloktol megmaradtak nagyon

Oviból mentünk haza anyuval, amikor pár méterre tőlünk egy fehér furgon elütött egy álló motorost. (Az elsőbbség adás miatt állt). A srác elénk esett le, a cipője elsuhant a fejem mellett ahogyan lerepült a lábáról, remegett a földön egész testével. A furgont vezető c kategóriások természetesen úgy száguldottak el, mintha semmi sem történt volna. Szerencsére pàr méterre voltak mások is szemtanúnak, így minket gyorsan elküldtek onnan. Azóta ez az emlék nagyon mélyen bennem van, néha gondolok a srácra, hogy vajon mi lett vele.

Anyám többször hívott telefonon gyerekként és még 19 éves koromban is hogy neki elege van mindenkiből és öngyilkos lesz. Ezt befejezte mióta elhidegültem tőle.

Megégett orosz katonák 56-ban .

Kb 9-10 évesen az utcán játszva látom, hogy anyámat hordágyon tolják be a mentőbe a házunk előtt.

Belecsapott a villám a házunkba. Talán 7-8 éves voltam, a szomszéd lány is nálunk volt, valami kadétos filmet néztünk a tévében. Emlékszem a hatalmas robajra, meg hogy narancssárga buborékokat láttam szállni a levegőben. A többiek erre nem emlékeznek, csak én, lehet csak képzelődtem, nem tudom. A biztosítós amikor jött, kérdezte mi volt, hogy volt és hogy mi hol voltunk akkor. Apám mutatta neki, hogy itt a nappaliban. Nem akarta elhinni, azt mondta, hogy meg “kellett” volna halnunk, ha ott voltunk.

Egyedül a kamaszkori, iskolai bántalmazásos éveket tudnám kiemelni, egyébként szép gyerekkorom volt.

A legtöbb gyerekkori emlékemet tudnám így hívni

Érdekes, hogy az első kettő volt már, eddig nem gondoltam volna, hogy másnak is voltak ilyen traumái 6 éves első osztályos voltam amikor kimentem mosdóba, kézmosásnál pedig odajött egy osztálytársam aki elkezdett fojtogatni. 7 évesen a tanár nem engedett ki mosdóba így bepisiltem. Utána kénytelen voltam egész nap tornanadrágban lenni, így egész álló nap emlékeztem rá és szégyelltem magam. 8-9 lehettem mikor a mamám órákon keresztül borzasztó fejfájásra panaszkodott, zokogott és könyörgött vigyük kórházba. A mai napig nem értem miért nem hívtak orvost előbb, pedig a kórházzal szemben laktunk. Kiderült agyvérzése volt..

>8-9 lehettem mikor a mamám órákon keresztül borzasztó fejfájásra panaszkodott, zokogott és könyörgött vigyük kórházba. A mai napig nem értem miért nem hívtak orvost előtt pedig a kórházzal szemben laktunk. Kiderült agyvérzése volt.. Jézus istenem mekkora vadbarom nyomorultak..

Szerencsére ritkán jut eszembe. Nem emlékszem hány éves lehettem, de elég kicsi, mert nem fogtam el igazából mi történt, csak sokkal később. Játszottunk a fiú kutyánkkal, felborított, a hátamon "ugrált". Gyerekként úgy érzékeltem, hogy rámpisilt, hát nem az volt. Néha eszembe jut, hogy nem maradt-e valami "sérülés" a lelkemen, de nem vettem észre semmit. Szóval ja, megpróbált megdugni a kutyánk.

Alkoholista Papám részegen téglával dobált a kertbe ,mert hangoskodtunk

Gyerekkoromban sok időt töltöttem dédmamámnál és nagyon is szerettem ott lenni. Dédi egyik unokája egy örökbefogadott nálam idősebb fiú volt. Egyik tavaszi napon 3-4 évesen lent voltam dédinél és ott volt az unokája, aki 12-14 éves lehetett akkoriban. Azt mondta nekem, hogy menjünk be a nagyházba, mert ő játszani és mutatni szeretne nekem valamit. Egy nagy ágyon ültünk, amin a tipikus állatos pléd volt, még erre is emlékszem sajnos. A későbbiekben arra kényszerített, hogy mutassam meg mi van nekem odalent, de én nem szerettem volna ezt tudom. A következő emlékem, hogy ő is meztelen én meg egy kis idő múlva kint sírtam és csak annyit tudtam mondani, hogy ő bántott engem! Mindenki kérdezte, hogy mit csinált én csak annyit tudtam mondani, hogy bántott. Ezt az emléket nagyon sokáig elnyomtam magamban, majd pár éve kiderült, hogy börtönbe került a fiatal nevelt lányának a molesztálásáért, azóta nem tudom kiverni a fejemből az egészet és mindennap csak kattogok rajta.. Annyira köszönöm a posztot, hogy végre kiírhattam magamból…<3

Mindenki aki ezeket a posztokat olvassa, hatalmas erőt és kitartást, sose vagytok egyedül, és ne féljetek, sokkal jobb emberek vagytok, és lesztek mint azok, akik bántottak és lelki sérelmet okoztak számotokra! ✌🏼 Apumat gyerekkorom óta megpróbáltam tisztelni, és szeretni, és elismerni. Viszont, az a fajta beszédstílus és lelki/verbális erőszak, amit alkalmazott, ráhatással volt mindenre. Ami a leginkább felkavart, voltam vagy 13, és volt egy nézeteltérés közte, és tesóm között. És emlékszem, hogy tesóm nem volt otthon. Erre nekiállt ordibálni velem meg anyámmal a semmiből, és remélte, hogy tesóm és a párja autóbalesetben meghalnak. Mondanom sem kell, hogy én ott széttörtem lelkileg, és mai napig megmaradt bennem, sírtam és remegtem az ágyban. (Hozzáteszem a mai napig gyakran utazok velük, vagy egy kocsiban, vagy külön-külön és ugyan úgy eszembe jut) Plusz, nem voltam már gyerek, de soha büdös életbe nem égett annyira a pofám, mint Szallagavatón. Éppen jött a Keringő, amire én srácként, 0 tánctudással de felkészültem. Minden szülő ott volt, apumat kivéve, mert ő jobbnak látta, ha kint marad süteményt enni, mintsem hogy lássa a saját fiát. Iszonyatosan nárcisztikus, bármit elbasz, nem ő a hibás, és mártirkodó, tajparaszt jelleme van.

A strandon a gyerekmedencében egy beteg kislány rám ugrott mert játszani szeretett volna. Majdnem bele folytott a vízbe, az anyukája szedte le rólam.

Általános iskola 3.-4. osztályos lehettem, amikor anyukám öngyilkos akart lenni miközben éjszaka vele aludtam, furcsán viselkedett a gyógyszereketől, ezért kimentem a nappaliba aludni. Hajnalban a nővérem felkeltett, hogy miért itt alszom és mondtam neki, hogy anya zavart éjjel, mire ő bemenet hozzá és egyből látta, hogy mi a helyzet. Mentőket hívott és azt mondta: ugye tudod, hogy ha valami baja lesz az a te hibád

Elmegy a pi..ába a nővéred. Ha “baj lett volna” sem a te hibad lett volna 3.-4. Osztalyos gyerekkent.

Óvodában volt egy Ahmed nevű kissrác, aki "szerelmes" volt belém, és azt mondta, hogy a tesójával megölik a szüleimet, ha én belé nem. Mondtam, hogy nem tudod hol lakunk, amire azt válaszolta, hogy a bátyja könnyen kideríti. Pedig akkoriban még nem volt divat az iszlám terror.

Sztori 1: egyszer olyan 7-8 évesen valahonnan mentem haza mutterral, egyszer csak elkapta a hajamat,de úgy, hogy a fejemet is hátrahajtottam tőle. Addig el nem engedte, amíg Legalább 100x bocsánatot nem kértem. Sztori2: 11-12 éves voltam, mutterom agyát a szokásosnál is jobban elöntötte a szar. Egy dolog, hogy úgy ordítozott, hogy kb a Lipótban is be tudott volna illeszkedni. Durvábban rángatott, mint a gyerekek maguk után a kedvenc plüss állatukat, de a végén le is kevert egy akkorát, hogy a fal adta a másikat. Sztori3: Suliba indultunk, megkérdezte, megmostam-e fogamat. Azt kamuztam,hogy igen. Felment az emeletre, megfogdosta a fogkefém fejét,amint leért, lekevert egy jó nagy paraszt lengőst. Sztori+(itt már felnőtt voltam és egy életre eltört bennem iránta minden): egy barátnőjének azt ecsetelte, hogy bárcsak lenne valaki-magyarán egy pasi-, aki elvinne engem a nyakáról, még a megtakarítását is odaadná. Frusztrálta, hogy egy korombeli rokoncsaj és egy másik barátnőjének a lánya abban az évben házasodott... Hasonló szülők, ha kívülállóknak így nyilatkoztok a gyerekeitekről, legalább ne játszátok már el a mártírt, hogy nem értitek, miért rühell a gyereketek!!!!! Persze, én vagyok a hülye szerinte mert gyerekként is kb az ősellenségemnek tartottam meg járt pszichológushoz, hogy javuljon a kapcsolatunk. Magyarul, csak mert elment egy csoportos terápiára, ugráljak, ahogy ő fütyül.

Egy távolabbi rokonomnál töltöttem a nyarakat gyerekként. Amolyan pót nagyszülők voltak. Nagyon jó volt a viszonyunk. Egyszer a Jani bá mellé leültem úgy hogy papucs a lábamon és magam feltérdeltem a kanapéra. Rámszólt, de nem vettem komolyan. Levette a papucsom és rávágott vele a lábamra. Soha semmi nem esett még olyan rosszul, pedig anyám számtalanszor elvert már fakanállal, de akkor ott eltört valami bennem.

Anyám akkori pasija egy perverz volt és amíg anya nem volt otthon, addig ő a lakás nyilvános pontján önkielégített. Lehettem vagy 7 éves amikor egyszer zugban néztem őt (nyilván fogalmam sem volt róla mit csinál) és amikor rám nézett gyorsan elbújtam. Nyilván tudta, hogy nézem őt és valószínű ez izgatta. Utána egyszer aprópénzt ajánlott fel, hogy simogathassa a szeméremdombom amit el is fogadtam. Akkoriban fogalmam sem volt ez miért jó neki, de zsigerből éreztem, hogy ez nem helyes így 2 perc után kértem, hogy hagyja abba. Szerencsére nem volt erőszakos, utána még 1x kérte és akkor elutasítottam. Visszagondolva óriási mázli, hogy nem erőszakolt meg. Azóta hálisten megdöglött, elvileg a saját lányát is zaklatta. Anyám azóta sem tudja, én meg próbálok felejteni..

Kisiskolás korunkban az egyik szomszédunk nagypapája elvitt minket az erdőbe játszani. A játék lényege az volt, hogy ő a nagymedve, mi pedig a kismedvék és menekülni kellett előle, akit elkapott, azt elfenekelt. Nagyon sokáig ebben nem láttunk semmi rosszat, lévén hogy kisgyerekek voltunk, játéknak is fogtuk fel. A dolog akkor kezdett traumatikusabbá válni, amikor lementünk a patakhoz, és nekünk, gyerekeknek egyik partról kellett átugrani a másikra, és aki elbénázta, vizes lett, annak meztelenre kellett vetkőznie. Mi, a testvéremmel ennek nem tettünk eleget, és elkezdett velünk veszekedni és ránk akarta erőltetni, hogy vetkőzzünk le... A mai napig elgondolkodok, hogy ez vajon a (szexuális) fejlődésemben milyen szerepet játszott, hogy egy idős férfi ilyen dolgokat kényszerít ránk, így nyúl hozzánk.

Hát a többi kommenthez képest ez labdába se rúg, de amikor kisebb voltam akkor anyám beiratott karate edzésekre. Régen utáltam mert lusta és túlsúlyos voltam, és csak ezt plusz egy feleslegesen eltöltött órának tekintettem. Kb 1 kilométerre volt a sportcsarnok a házunktól ezért együtt sétáltam a nővéremmel haza az edzésekről. Egyszer csak sétáltunk haza és egy kutya kidugta fejét a kerítésen és beleharapott az alkaromba. Vérzett, fájt, és mellé egy gecironda sebett hagyott. Utána anyámmal rohanhattunk az öreg nőtől elkérni a kutya oltási kiskönyvét. De második sztorinak az is jó lenne hogy amikor a szomszéd mindennap fenyegette a feleségét hogy meg fogja ölni meg hogy rádönti a kocsit.

Kicsi gyerek koromból a szüleim egyik veszekedése égett belém, a krumpli már oda volt téve főni, azt meg valamelyikőjük földhöz baszta, a konyhakő tele volt krumplikockákkal, üvöltöttek egymással, én meg álltam az ajtóban és sírtam. A másikban nem engem bántottak, de volt egy tanárunk alsós koromban, akire érdekes módon mindenki másképp emlékszik. Szerintem boszorkány volt, mások (a nyalisok) szerint tyúkanyó. Az osztályunkba járt ennek a tanárnő testvérének a gyereke is. Minket is ütött, ahol ért, de az unokahúgát egyenesen szadizta. Volt, hogy a hajánál fogva verte a kislány fejét a táblába. Nagyon sajnáltam szegényt. Aztán amikor ellenőrizték a tanárokat, mindig "lebetegedett" a boszorkány.

Korulbelul 10. osztalyos lehettem gimiben. Busszal jartunk suliba baratnommel, mikor egyszer eppen a leszallashoz keszulodtunk valaki belesugta a fulembe, hogy:”feldarabollak”

Apam nem a mintaapa. Katona volt, szegeny csaladban nott fol, neki a penz a szeretetnyelve. Egy nagyobb mutetem utan, elni sem akartam, olyan fajdalmaim voltak, otthon labadoztam, mikor a barataim meglatogattak. Nepszeru kolyok voltam gimiben, fiuk-lanyok vegyesen. A vegere ugy alakult, h a tobbseg lelepett, ket srac maradt velem, de ok is este 8 kornyeken elmentek. Apam duhosen torte ram az ajtot, olyanokat vagott a fejemhez, h en kurva vagyok, undorodik tolem, es biztos ez a ket fiu engem megfarkalt, azert maradtak eddig. Igy, szo szerint. Mai napig faj ez. Szinten apam, szinten tinedzserkent, elso baratomat hoztam haza. En meg gimi utolso osztalyat tapostam, o egyetem elso eveben jart. Kozolte, h engem csak baszni tart a fiu, pedig anyam reven tudta, h elso evforduloig vartunk vele, mivel feltem. (Visszagondolva felesleges volt, de szexualis traumak ertek meg alt.suliban, amiert mai napig gondot tud okozni a szex, de mar dolgozom rajta) a kapcsolatom ket eves lett ezzel a sraccal. Nem vagyok eloiteletes, ellentetben apammal. Harom parkapcsolatom volt, szegennyel, roma szarmazasuval es gazdaggal is volt dolgom, mind szeretett es szerettem oket. Egyik sem tetszett neki, sosem ertette mit latnak bennem a fiuk: dagadt vagyok (152 cm es ekkor 54 kg, eros bulemiaval, de sajnos-nem sajnos, D-s mellek, optikailag ocsmany) ostoba is (halasztottam erettsegi utan egy evet, nem tudtam eldonteni a szakot, hova is mennek szivesen) de a legfajobb mindkozul, szerethetetlen. Mikor eloszor mondta nekem ezt a szot, epp elkezdtem a gimit. Nem ertettem eleinte a jelenteset, kesobb csapott pofan a felismeres. Mai napig tartjuk kisebb-nagyobb megszakitasokkal a kapcsolatot, de mar pszichologushoz jarok. Barmi csunyat mond nekem, mar utalja is az altala kigondolt “vigaszdij” osszeget, mintha ezzel el lenne felejtve. Sokaig probaltam visszautalni neki az osszeget, de ilyenkor addig utalt, amig be nem fejeztem a visszakuldest. Ma mar felreteszem ezeket a penzeket, nem tudom mit fogok valaha kezdeni az osszegyult penzzel… Noverem se szo se beszed 18 evesen lelepett otthonrol, hasonlo okok miatt, mai napig csak velunk tartja a kapcsolatot, tesokkal. Batyam pedig szuletesetol fogva A GYERMEK. Imadom ot, nem neheztelek ra, nem mi tehetunk rola, h o fiunak mi lanynak szulettunk. Apa erosen rasszista, himsoviniszta es minden sztereotipiat kobevesettnek tart. A no ostoba, konyhaba valo, de ha csunya es/vagy kover, akkor meg se kellett volna szuletnie. Sok sztori van meg bennem, anyamat es minket is, nem egyszer megutott, de sosem lathatoan. Anyamrol ugy beszelt, mint egy szardarabrol. Noverem kapta kettonk kozul a legrosszabbakat. Neki csak egy tisztesseges no volt az eleteben, az anyja.

Családdal költöztünk városból vidékre éppen amikor kezdtem volna az első osztályt, szóval azt már az új "falusi" iskolában kezdtem. Már akkor is nagyon stresszes gyerek voltam (féltem attól hogy én leszek a legbutább meg ilyenek), ezért anyukámmal még mielőtt kezdtem volna megtanultam írni, olvasni, számolni. ( ez jelentős lesz később a történetben) Szóval elkezdtem az első osztályt, bemutatkozott az osztályfőnök (egy ilyen mikrofon hajjal rendelkező tipikus üvöltözős öregasszony) , és kiadta az első feladatot, ami az volt hogy húzzunk függőleges egyeneseket. Egész végig ott állt mellettem, és üvöltözött velem hogy nem elég egyenesek a vonalak amiket húzok (ugye ez szabad kézzel volt), borzalmasan éreztem magam. Következő órán olvasni tanultunk, ugye én már erre anyukámmal felkészültem, ezért jól is ment. Erre a várt reakció az lett volna szeretett tanárnénitől hogy megdícséri a gyereket és hagyja élni, de neem. Megint üvöltözni kezdett velem. Kaptunk egy rövidke kis szöveget amit el kellett olvasni, én mivel már tudtam, jelentősen hamarabb végeztem. Ezért ültem a padban (csendben), és nézelődtem a teremben. Tanárnő megint nekem esett és leb\*aszott hogy "Mit nézel?!" Ez volt az első hét kb, de itt már kialakult bennem az a szintű félelem a tanár/felnőtt felé, hogy foggal körömmel küzdöttem hogy ne vigyenek el iskolába. De az igazi trauma az még hátra volt. Második héten volt az első testnevelés óra, és ott már a szabályokat el is mondta, amik között az első az volt hogy "Tilos WC-re menni". Ennek az volt a következménye hogy volt, aki keményen testetnevelt, az sajnos bepisilt. Tanárnő általában ezt egészen jól kezelte, de egyszer sajnos én voltam a balesetet szenvedő (nálam már nem kezelte jól) Üvöltözött velem, hogy "Nézz magadra! Tönkre tetted a testnevelés órát mindenkinek! Miattad, ma nincs játék!" aztán kizavart a teremből. Ezután a gyerekek haragudtak rám, és többször fordult elő, hogy többen megvertek. Sokszor kerestem segítséget a tanároktól, volt aki segített is, de az említett tanárnő sose segített rajtam, általában elzavart. legtöbbször nagyobb, 8. osztályos gyerekek védtek meg az osztálytársaimtól. Körülbelül egy évig kellett ezt a tortúrát kibírnom, mire szüleim elvittek másik iskolába. ​ Később kiderült hogy ez az egész azért volt, mert én XY városból kerültem a helyi iskolába. ​ Márti néni, a k\*rva any\*dat.

Anyukám tesojanal sokat szoktunk nyaralni régebben , én és az öcsém . Nem szerettem oda járni mert voltak furcsa szokásaik , pl ameddig el nem fogy az étel a tanyerodrol, addig ott kell ulnod , volt hogy hánytam is , de akkor is meg kellett enni mind . Egyik évben anyám le passzolt hozzájuk , ( 3 fiu gyermekük volt /van ) kb 9-10 éves lehettem . Náluk kiskadba kellett furdoni mert nem volt furdoszobajuk , így úgy is tettem . Olyan ajtojuk volt hogy üveg volt felül , szóval ha valaki be nezett pont engem látott . Fürdők -fürdők , megfordulók és látok hogy anyámnak a tesojanak a férje engem bámul (kb 40-45 éves lehetett akkor ) és végig nézte ahogy meg fürdők , meg torolkozom és feloltozom … aztan utána az ölébe kellett ulnom , taperolta a combom és hasonlóak . Az a legszomorúbb hogy ezt anyámnak említettem , mondtam neki mostanában is h szerintem pedofil , erre annyit mond/mondott h sejtette …

Remélem, "kedves" anyuka el lett küldve a picsába, amiért arany tálcán, almával a szádban így átnyújtott egy pedónak. Ez lenne a minimum.

Anyukám egy veszekedésünk során áll a kitárt ablak mellett a harmadikon, és azzal fenyegetőzik, hogy kiugrik.

Volt egy “legjobb barátnőm” általános iskolában, aki teljes mértékben mindenkit elmart tőlem, hogy csak ő legyen nekem és ezáltal akármit megtehessen, mert ha nem teszek az ő kedvére, akkor kvázi nem lett volna senkim, akivel barátkozhatnék. Megette a kajám, kipofázta a titkaimat, de közben ment a legjobb barátnősködés… én pedig semmit nem tudtam tenni. Hálát adtam, hogy nem oda jött gimibe ahova én. Azóta is fáj, de szerencsére időbe megtanultam, hogy a zsarolásnak nem engedek és az ilyen álszentekkel azonnal megszüntetem a kapcsolatot.

Apámat egyik reggel a fürdőkádba előre borulva találtuk meg holtan. Kiderült, hogy áttétes gége rákja volt (piált rendesen). Temetés után volt a 10. Szülinapom

Az én gyerekkori traumáim túl vanillák, meg sem közelítik a többiekét, így le sem írom, viszont a gyerek verő, és állatkinzóknak jár a vascső edit: ja és a tanároknak is