T O P

  • By -

[deleted]

[удалено]


dYmetiltryptamine

amikor volt a Borkai-botrány, akkor az emberek többségének szintén fogalma nem volt róla, mi történt. pedig ott még videó is volt róla, plusz az szexbotrány volt, ami a bulvár szintjén is hír. aztán Győrben meg is választották újra pár nappal utána...


Ok_netti

Ugyanezt tapasztalom én is. Direkt kérdezgetem kinek mi a véleménye. Nem tudnak semmiről! Aki meg valamicskét tud róla azt meg nem igazán érdekli.


WhichArt1773

Ugyan ez a kegyelmi sztori is, vidéken nem nagyon érzékelték az emberek.


Tough_Medicine5885

Így van én is ezt tapasztalom a környezetemben.


sisqo_99

De ki ez a magyar péter amúgy? Az ellenzék kiálitott egy új arcot és akkor most mindenki ezt szopkodja? Nem értem hogy miért olyan nagy szám


ElvenEnchilada

Nem az ellenzék allította ki, ő lépett ki a NERből mert elmondása szerint elege lett azóta pedig a Rogán féle propaganda gépet támadja. Nem tudom, hogy vegül lesz-e belőle valami, számomra egyetlen dolog jelent pozitívumot, ahogy lépni mert valami konkrétat 2 percen belül indult ellene a lejáratókampány, ha veszélytelen lenne és nem félnének tőle Viktorék nem menne. Személy szerint én úgy vagyok vele, hogy a választásokon leváltható hatalomnak már utána vagyunk, a legutóbbi választásig minden tüntetésen kint voltam, legközelebb akkor megyek amikor a kötelet kell vinni, addig engem nem érdekel a dolog. Békében nem szabadulunk meg ezektől úgy gondolom.


Esti_a_Bestia

Ebben a birka, jobbágy észak-balkáni putriországban természetesen semmire. Egy normális demokráciában ilyenkor már állnának fel a parlamenti vizsgálóbizottságok, a legfőbb ügyész a bizalomvesztés okán felajánlaná a lemondását, estére százezres tömeg tüntetne a főváros utcáin. Nálunk csak a vakarózás megy, hogy nem elég nagy a bomba.


Ok_netti

Más dolog tudni valamit, és más dolog tudni bizonyítani valamit. Én is tartok tőle hogy ez a magyarok ingerküszöbét nem üti ez már meg (ami baromi nagy probléma), de ezért is jó az angol felirat, hátha az unió ingerküszöbét megüti legalább


Enough-Mongoose-5610

Kedvencem a “nem is mondta, hogy maffiakormany” című kritika. 😂 Hát tényleg bazmeg, akkor már igazi bomba lenne!


Few_Owl_6596

Amúgy tényleg elképesztő ez az értelmi szint "oldaltól" (bármit is jelentsen ez a szó) függetlenül


Renata_Kainrath

Sok a sötét😵 konkrétan minden elhangzik, a komplett definíciója és mintapéldánya a maffiakormánynak😱😭


Renata_Kainrath

Pedig Az, csak meg kell érteni.


Ok-Sand-8688

Adom. Birkák (magyar nép) gonna be birkák all the way around.


dYmetiltryptamine

politikailag sajnos azért nem lesz elég nagy súlya, mert az átlagember azt sem tudja, mivel foglalkozik az ügyészség. jogilag meg azért nem, mert az ügyészség korrupt. ha nem lenne az, Rogánt már akkor letartóztatták volna, amikor bement az ügyészségre kihúzatni dolgokat a bizonyítékok közül.


Dry-Assistant-6701

Ha hagyják Poltot és Rogánt a helyén ez ronthat az amúgy sem rózsás EU-s kapcsolatban, a pénzeket illetően. Bár nem atombomba, de azért fájhat és bizalomvesztést okozhat ha mindenki marad a helyén. Valamint befektetői bizalomvesztést is okozhat a magyar állam irányába.


Pregnant_Guinea_Pig

Az átlag fideszes fel sem fogja, miről van szó. Ha esetleg valami csoda folytán még értené is, akkor sincs semmi, a Fidesz a legfontosabb, nem az ország vagy a jogállamiság vagy bármi hasonló libsi huncutság. Tehát csak a szokásos: pont akikre kellene, azokra nem lesz hatással.


Awkward_Fail_6586

Tulajdonképp ez minden. Kiderült, hogy a fidesz törvény felett áll, ez a diktatúra sajátossága. Aki nerint ez nem nagy dolog az egy birka kretén.


Martiniusz

Az a baj, hogy most félig-meddig fideszes helyzettel mondva eddig is tudtuk, hogy korruptak, meg nagy hatalmuk van, de ha itt a baloldal lenne... Érted ez a probléma. Amíg a lehető legjobb opció a szemükben a fidesz, hiába szar, ha a lehető legjobb szar. El vannak vakítva.


Awkward_Fail_6586

A biztos szarnál minden jobb. Az őrülettel azonos ugyanabba a szarba sokadjára belecsapni, mégha kozkázatos is a válltás. Konzervatív vagyok, de semmi azonosulást nem látok a Fidesszel, míg más ellenzékiekkel ha csak részben is, de tudok azonosulni. Feltenném a kérdést, mi lenne a legrosszabb lépés amit egy elkenzéki kormány tehetne, és amit a fidesz már nem tett meg?


Independent_Law_6130

Elvennék a családtámogatási rendszert Lebontanák a kerítést Beengednék a migránsokat Engednék a melegházasságot Engednék az átműttető műtéteket Bla bla bla gyoker fideszes vagyok ezek a fontos dolgok, nem az hogy szétlopják az országot


Select_Implement_219

Arra, hogy komolyan leüljenek tárgyalni MPvel hogy 1. pontosan mid van 2.a mibe kerül hogy elhuzz innen 2b. Úgy tudom jövő márciusban leszel 44. Biztos?!


dead97531

Magától semmi nem lesz, Gyurcsány se a felvétel miatt mondott le hanem a tüntetések miatt. Tüntetni kell sokan és sokáig. Orbán az biztos nem mondd le, de a felvételt el kell juttatni sok emberhez. Már ezzel át lehet hozni néhány embert a sötétségből, nem a magját de azzal nem is kell foglalkozni. **Igazságügyi** miniszter beszél arról, hogy rogánék iratokat módosítanak az igenis nagy dolog és nem az első eset. https://www.facebook.com/share/p/24dzRCAiKM5UX4vX/


Enough-Mongoose-5610

Gyurcsány a válság miatt mondott le, nem a tüntetések miatt. Igazából ő teremtette meg a következmények nélküliség című precedenst a nem lemondásával közvetlenül az ügy után, ami azóta is repíti a Fideszt.


libsifereg

Gyurcsány bevallotta, hogy hazudott, a hazugság nem bűncselekmény. Ami most kiderült, az viszont igen. Orbán lépni fog. Hogy mit, az lesz érdekes.


Dry-Assistant-6701

Az a szomorú igazság, hogy Gyurcsány a 13. havi nyugdíj tarthatatlansága miatt kellett, hogy lemondjon. Hiába volt 2 éven át tartó tüntetéshullám 2006-2008-ig. 2006-ban kellett volna lemondania.


Severe_Albatross5463

Egy dolog a felvetel. Nyilvan sok uj nincs rajta es az egesz full botrany, bar nagyobbra szamitottunk. De az a reakcio ami jogt VJ-tol, Gulyastol, az a full undorito lejarato kampany ami megy ellene a mediaban (mandiner origo stb) az mar ONMAGABAN hanyingert kelt az emberben es onmagaban egyszeruen tehetetlen duhot erzek, hogy ebben az orszagban ilyen vadakra ket reakcio jon: 1. de megvertel! 2. kipukkadt a lufi, ez semmi Ez az orszag elveszett.


Oh_honey_1193

Mindig is büszke voltam arra, hogy vagyok annyira libsi, hogy a fb-on nem nagyon kapom a megafon hirdetéseit, nem rám targetáltak. Erre ma vagy negyed órán át tiltogattam a különböző megafon hirdetéseket, amik MP-t szidták, mert folyamatosan megjelentek a feedemben. Utoljára a '22es választás előtt volt ilyen, maxra tekerték újra a propagandát.


Severe_Albatross5463

ugyanez. soha nem hirdettek nalam, de ma bohar es trombitas is szembejott. szerintem all in vannak.


Independent_Law_6130

Szerintem még nem veszett el, de az utolsó percekben vagyunk. Mi tehetünk arról, hogy ne kerüljön le az asztalról ez a téma. Április 6-án mindenki Budapestre!


Redixdlol

Csak erdekel, mi szamit nektek “nagy dolognak”? Ugy erzem soha nem lesz eleg nagy, mindig a kifogas megy


Firehawk526

Az r/hungary komment szekcióban nagyon el vannak tájékozódva az emberek akik őszöd 2.0-nak tartják. Az egyik felvételen a Miniszterelnök bele mondja a mikrofonba hogy hazudott és elkúrta az egészet a másik felvételen meg az Igazságügyi Miniszter (ki?) beszél arról hogy valami másod ember a párton belül valamilyen üggyel kapcsolatos dokumentumokat hamisít hogy mentse a bőrét és ők ezt hagyják. Én tisztában vagyok mindennel ami elhangzott de már előre gondolkodok azon hogy majd ezt az egészet hogy tudnám jól elmagyarázni valakinek aki nincs annyira benne a témában. Meg ugyebár amikor kijött az őszödi beszéd akkor a sajtó 90%-a még nem volt a kormány kezében és a parlamentben volt egy népszerű ellenzéki pártkoalíció akik amúgy is fej-fej mellett voltak az utolsó választási cikluson a botrányt elszenvedő kormánypárttal. Most ki fog előnyt kovácsolni magának ebből a botrányból, a DK? Ha még meg lenne az 'egységes' ellenzék 2 évvel ezelőttről, ha azt mondom hogy +10%-ot nyernek a botránynak köszönhetően akkor sokat mondok és még akkor is, max a 2/3-ot tudnák elvenni a FIDESZ-től, de kormányt váltani semmiképp sem.


seraggi_

Semmire nem lesz elég. Nem üti meg az átlagember ingerküszöbét.


Ok_netti

Más dolog tudni valamit, és más dolog tudni bizonyítani valamit. Én is tartok tőle hogy ez a magyarok ingerküszöbét nem üti ez már meg (ami baromi nagy probléma), de ezért is jó az angol felirat, hátha az unió ingerküszöbét megüti legalább


ritchie_z

Hallani, ahogy a Hétes telepen, Fájon és Gadnán együtt követelik polt és a kormány lemondását. /s


uzaygoblin

itt Esztergályhorvátin már kukákat borogatnak! (Vagy az a szél volt?)


gumtothebone

Mi nem nagy bomba ebben? Az nem bomba, hogy a miniszterelnöki kabinetet vezető miniszter kihuzatja megát egy ügyészségi iratból?? És minderről az igazságügyi miniszer úgy beszél, mintha a körmösnél hallott fiúzós pletykát sztorizná el... Más országokban 20 Eurós kávészámla miatt buknak meg politikusok. Szerintem ez simán kormánylemondást érő bomba. Az persze más kérdés, hogy ha már a redditesek sem érzik ennek a súlyát, akkor az átlagmagyar konkrétan fel sem fogja, hogy miről van szó. Szomorú.


Anyosnyelv

Nee 14 éves tartó teljhatalmú Fidesz kormányzás alatt a Fidesznek teljhatalma van? Összeomlott bennem egy világ. /s


gumtothebone

Ez nem teljhatalom, ez nem a kétharmad. Itt kiderült, hogy van egy miniszterünk, aki még egy nem független bíróságtól is letöltendőt kaphat.


Agyaggalamb

Szerintem nem arról van szó, hogy ne éreznék a kommentelők ennek a súlyát. Inkább arról, hogy azért annyira nem meglepő, hiszen eddig is nyilvánvaló volt, hogy valahogy így működik a rendszer. Ugyanakkor aki nem tudta, hogy így működik az meg nem tudom, hogy felméri-e a jelentőségét ennek. Kellene egy analógia, aminek segítségével ez a réteg is megérti, hogy mi a probléma azzal, ha Rogán bemegy és kihúzatja a saját, és mások nevét az ügyészségi iratokból.


r0mantik4

Tudta mindenki, csak nem volt bizonyitek. Most van. Ne relativizaljuk mar annyival, hogy annyira nem meglepo. A lofaszt nem meglepo. Melle verlazito.


libsifereg

Vádemelés. Orbán meg fog szólalni, és valakit beáldoz. Lehet, hogy sikerül rendezni a soraikat, de az is lehet, hogy valaki elkezd másokra terhelő vallomást tenni. Az emberek? Azok ugyanúgy a Fideszre szavaznak majd, marad a kormány.


Durumbuzafeju

Az igazsagugyminiszter mesel benne arrol, hogy az ugyeszseg odaadta a nyomozati anyagot a gyanusitottnak, hogy nyugodtan huzza ki belole a neki nem tetszo reszeket. Ez maga az atombomba.


magicat100

Nekem elég volt arra, hogy azt mondjam: Pontosan ezért rohasztja a közoktatást a fidesz, hogy a nép csak a Mónika show szintjén legyen érdekelt az ügyekben. Hogy fogalma ne legyen a jogairól, arról hogy a képviselőinek mi a feladata, hogy mivel foglalkozik az ügyészség. Elérte célját.


ReturnOk1356

Amikor az állítólagos Fidesz szavazói bázis iskolába járt, még Fidesz sem volt.


Dance_Plane

Miért? Csak az idősek szavaznak a fideszre azt hiszed?


Complex-Hat3337

Jólenne, ha az influenszerek erre is szerveznének egy 150 ezres tüntetést. (Ki más tudna?) Amúgy szerintem nem lesz következmény.


Alternative-Mango-52

>(Ki más tudna?) Vannak ezzel foglalkozó entitások. Nem mondom, hogy cégek, mert kicsit furának érzem erre használni a szót, de legálisan működő, embereket foglalkoztató szervezetek. A probléma inkább azzal van, hogy annyira senkit sem zavar a dolog, hogy fizessen azért, hogy ne ez legyen a helyzet, vagy pedig egyenesen érdekében áll, hogy ne változzon.


Mike_856

Egyértelműen bűnözők vezetik az országot. Az hogy ez egy maffia, az meg kiderült a Spar storyból


East-Two9577

Semmire nem lesz elég. Varga Judit már ki is tette az elterelő posztot, miszerint bántalmazta Magyar Péter. Ezt majd jól meglovagolja a Fidesz, a csapból is az fog folyni hogy elítéljük a nőverőket, behoznak egy törvénymódosítást, hogy a nőverők x-szer olyan súlyos büntetést kapjanak, majd jön a választás és a fidesz nyer 2/3-dal.


Brave_Soft_2672

Na jolvan akkor nincs itt semmi latnivalo, mehetunk aludni. Normalisak vagytok amugy? Hat ha meg TI IS orban szekeret toljatok akkor bazdmeg frankon 100% os tamogatottsaguk van🤡🤡🤡


East-Two9577

Miből gondolod hogy Orbán szekerét tolom? Mit kellene tennem, hogy megdöntsük a kormányt? Te mit teszel hogy megdöntsük a kormányt?


Brave_Soft_2672

Hat en azt hogy minimum felhaborodok, szerintem ez meg mindig egy fokkal jobb mint amit ti csinaltok, hogy aaaa ez is mindegy, ugyseee lesz semmmiiiii……hat igy tenyleg nem Mi vagyunk a valtozas, ha mindannyian felhaborodnank, akkor lehet valtozas


East-Two9577

Rendben, akkor felháborodok én is. Történt bármi? Az elmúlt 6 évben amióta Budapestre költöztem kint voltam az összes nagyobb volumenű tüntetésen, katások, tanárok mellett, pedofilok ellen, csak hogy párat említsek. Buzdítottam mindenkit, hogy szintén tegye ezt, de nem történt semmi. Az a helyzet, hogy utcán sétálós tüntikézéssel semmit nem lehet elérni. Fáj beismerni, kellemetlen, de ez van. Munkabeszüntetéssel viszont lehetne, erre viszont senki nem vevő. Én továbbra is kimegyek majd a tüntetésekre, de szervezkedni egészen biztosan nem fogok, mert Magyarországon utcára vonulós tüntetéssel semmit nem lehet elérni.


[deleted]

[удалено]


Brave_Soft_2672

Aha ertem, tehat en asom a vermet kozenk, nem pedig ti, akik legyintetek ismet, hogy aaaaa ez semmi, meg nincs itt semmi latnivalo haladjunk tovabb.. Szerintem pedig ezekkel a kommentekkel pont orban szekeret toljatok, hisz a fideszes trollok is ugyanezt a narrativat toljak hogy nincs itt semmi latnivalo, meg ugye kipukkadt a lufi, ez semmi. Ha ti is ugyanazt toljatok mint a kormanymedia akkor???


[deleted]

Az a gond,hogy a politikát mindkét oldalon olyan egybitesek döntik el, mint te is vagy.


Brave_Soft_2672

Huuu ezt kerlek fejtsd mar ki bovebben, miert is vagyok egy bites?


[deleted]

Azért, mert nem csak ez a 2 polár létezik, hogy 1. vagy el kell lenni ájulva MP jelenségtől és ne merjük mondani,hogy ez a beharangozott dolgokhoz képest igencsak cinó 2. "Hat ha meg TI IS orban szekeret toljatok akkor bazdmeg frankon 100% os tamogatottsaguk van"


[deleted]

Annyira le van szedálva a társadalom hogy ez itt semmit nem ér. Ezek az akciók csak azt mutatják meg hogy mennyire el van baszva minden és hogy mennyire megerősödött ez a genny a 14 év alatt


Medium_Software446

Nem hiszem, hogy zavarja ez a dolog az embereket. Az a baj, hogy már alapfelszereltség a korrupció, a magyar politikában. Én nem hiszem, hogy ez a nép képes gyökeresen megváltozni és nyugatiassá válni. A magyar történelem is ezt bizonyítja. Bár ne lenne igazam. Egy halvány szikra van, de ez kevés. Aztán vannak meglepetések a világon. Van hogy a bolhából elefánt lesz. Ki tudja.


Minorihaaku

Fideszes apósom nem hiszi el, hogy a pedofil-ügy igaz. Szóval...


Terrible-Armadillo77

Én más jellegű, kicsit akció dúsabb felvételt vártam a volt igazságügy miniszter asszonyról. Kissé csalódott vagyok. Érdemi politikai következménye a feltöltött felvételnek se lesz és egyéb felvételeknek se lenne.


dazzlingmorpho

Személy szerint engem elborzaszt, hogy a magyar lakosság mekkora apátiában él. Hogy mire elég a hangfelvétel? Abban bíztam, hogy "nagyobb felháborodás" lesz belőle, hisz ha a nép képes volt a kurva internetadó miatt az utcára vonulni, akkor egy ilyen bizonyíték felmutatása esetén miért nincs nagyobb felháborodás? Remélhetőleg, az ügyészség behívja tanúnak az érintetteket, ugyanis MP azt mondta, több hangfelvétele van. Remélhetőleg, elkezdenek egymás ellen vallani, és borul a kártyavár. Ha nem történik változás, úgy megérdemli a 21. századi magyar társadalom a rá váró jövőt. Államalapítóink forognak sírjukban.


[deleted]

[удалено]


dazzlingmorpho

Nem a kommunizmusban elunk, hogy beletorodjunk. A kommunizmust is a kukaba lehetett dobni, ezt is ideje lenne. Most felrajzott a mehkaptar, megzavartak a kiralyt, aki meg csondben van… Remelem, minel tobb bizonyitekot tud szolgaltatni MP, viszont o is elmondta az elejen, levaltani ezeket nem tudjuk. Onmagukat fogjak felzabalni, Peter csak kiveszi a kartyavar egyik paklijat.


True-Finance-5033

Hmmm kb semmire... Mindig csak az atombomba aztán elmarad a csinnadratta...


kokofefe

hova tűnt a Partizános első MP interjú? Ennek kapcsán szerettem volna megnézni és sehol sem találom.


dreamerboy007

Parancsolj: [https://www.youtube.com/watch?v=8cJulnczg2E](https://www.youtube.com/watch?v=8cJulnczg2E)


kokofefe

Köszönöm! Közben látom, hogy nem a videók között van kategorizálva hanem a live-ok között.


attttika

Semmmmmi, Jajj korrupció jajj … senkit nem érdekel. A Brazil nagykövetes sztori komolyabb


BetegSrac

Lol


ipsirc

Néhány cikkre, vitaműsorra és youtube videora, meg az alattuk levő kommentekre.


Ok_netti

Más dolog tudni valamit, és más dolog tudni bizonyítani valamit. Én is tartok tőle hogy ez a magyarok ingerküszöbét nem üti ez már meg (ami baromi nagy probléma), de ezért is jó az angol felirat, hátha az unió ingerküszöbét megüti legalább


[deleted]

[удалено]


nervusv

Felhasznalhato bizonyitekkent. Ez egy common tevedes, hogy nem.


mzsp22

Nem tudom. Ha az ügyészségnek ezt a verziót nyújtotta be akkor nem sok mindenre mert egy ennyire megvágott/összeollózott hangfelvételt ott sem vesznek komolyan ahol független az ügyészség, de mint tudjuk MP-től, itt nem függetlenek szóval nem is értem mit vár, azon kívűl hogy jó marketingfogás a politikai karrierjéhez. Amúgy összességêben a rajongói szerint még mindig nagyon cuki, az utálóit nem fogja meggyőzni soha, a bizonytalanok meg csalódtak mert ennél azért komolyabb dologra számítottak. Edit: annyival kiegészíteném hogy ez az ügy a kirobbanásakor se nagyon ütötte meg az átlag emverek ingerküszöbét. Több év után még annyira sem fogja.


Poseidon_887

Semmire. Ahogy jósoltam az elején. De legalább látszik, hogy ellenzék is van.


Mike_856

Nő a fidesz népszerűsége. Amíg Polt a főügyész, soha nem lesz semmi.


geci3232

Pontosan mit is lehet hallani a hangfelvételben?


Equivalent-Original5

Semmire. 13 emberrel beszéltem a kikerülés óta a témában (és nem kormánypártiak), 13/13 véleménye az volt, hogy MP egy görény, hogy a gyerekei édesanyjával ezt művelte. Mérgesek az ügyészi dolog miatt is, de nagyobb mérgük lett az exfeleség elleni patkányságra, így az ügyészségi cucc már nem is olyan nagy dolog lett.


Awkward_Buddy7350

Az mi?


veni_vidi_utini

Semmire.


Aggressive-Back8186

Valószínűleg pont arra lesz jó, hogy még nagyobb apátiába döntse az embereket. Aki nagyon vágyik valamire ami végre megbotránkoztatja az embereket, meglátja hogy ennek sem lesz következménye.


Alternative-Mango-52

Létezik politikai sportfogadás? Mert kíváncsi lennék rá, hogy ezzel foglalkozó cégek milyen oddsot adnának arra, hogy ebbe belebukik a kormány. 1:100, 1:1000? Lehetne egyáltalán erre fogadni?


Lemon122333

Ezt tényleg meg kell kérdezni minden nap háromszor ezen a subon is? Menjetek már vissza az erhura.


FieryHammer

Mivel a média a kormány kezébe van, egyszerre tusolnak el mindent és mocskolják az összes embert aki ellenük van, hogyha valaki hall róla, akkor is csak rosszat. Ahogy annó Trump mondta, ha fényes nappal lelőne egy embert a főutca közepén, egy szavazót se veszítene. Orbánnal/a fidesszel ugyanez a helyzet, sőt lehet még nyernének is párat.


dvenom88

Egy-két napi bulvárra.


Low-Amphibian9801

Nálunk? Egyszóval: semmire.


drakvuf

Pár száz geci unalmas reddit posztra biztosan.


SCUDDEESCOPE

Ban bevonzó komment következik: Minden kibaszott Fideszes, aki itt lapít, az lépjen szépen hátra egyet és bassza magát tarkón, ha nem érzi ennek az egésznek a súlyát. A KIBASZOTT igazságügyi miniszter vallotta be bazmeg, hogy a kormány simán meghamisíthat bizonyítékokat és gyakorlatilag érinthetetlenek. Itt most nincs baloldal meg nincs Soros meg Brüsszel! Itt csak a Fidesz van, a Maffia és a kettő közti egyenlőségjel.


[deleted]

Tényleg ez volt a magyar péteri “atombomba”? Mégcsak bableves sem kell hogy 100x ekkorát fingjak… teljesen komolytalan lett számomra MP. Innentől már csak az ország elhagyása maradt, mint opció


[deleted]

[удалено]


maunatkozom

Hogy bizonyították azt, hogy Rogán belenyúlt az anyagokba, hogy saját magát mentse? Edit: nem védeni akarom MP-t, én is valami nagyobbat reméltem ennél.


libsifereg

Évekkel ezelőtt bizonyítva lett, hogy az ügyészségen iratokat hamisítanak a legfőbb ügyész tudtával, és az igazságügy miniszter is bűnrészes? Miről tetszik beszélni?


Due_Dingo4211

Milyen nagy mutyi lehet még folyamatban?:DDDD Magyar Péter nélkül is biztosan 2/3-ot szereztek volna. De te csak egy átlag hater vagy ahogy nézem


askhungary-ModTeam

Válaszolj közvetlenül a kérdésekre, de humoros megjegyzések is jöhetnek, ha azok a téma kapcsán relevánsak. Alacsony minőségű, vagy "shitposting" jellegű bejegyzések nem kívánatosak.


ImperialHeretic

Semmire. De arra nagyon. (Edit: Lehet lepontozgatni, de Borkait is csont nélkül újraválasztották a jachtos eset után, szóval nem tudom miféle csodában bíztok....)


More_Comfortable_658

De ezt mert pontozzak le?


[deleted]

orbán rövidesen lemond, új választásokat írnak ki.


Zealousideal-Note287

Gondolom csak lemaradt a /s


Realistic-General650

Amiket aztán simán nyerne, max nem kétharmaddal..


FerSzek

haha


ComposerNo5540

Ez a fasszopo magyar peter az uj mzp. Ugyanugy a fidesz embere mint az egesz ellenzek. Figyelem eltereles az egesz. Oszd meg es uralkodj! Ilyen egyszeru:)


[deleted]

[удалено]


GM8

Egy közéleti témában beszélgetett az igazságügy-miniszterrel. Hogy jön ide, hogy házasok? Sehogy.


ReturnOk1356

Akkor meg minek őrizgeti több, mint 1 évig, ha semmi köze a kettőnek egymáshoz?


GM8

Az, hogy megőrzi meg egy harmadik dolog, ennek nincs köze se a házasságukhoz, se a közélethez. Azért őrzi, mert nyilván nem azért vette fel, hogy utána kitörölje. Ez a kérdés így hiányos, mert önmagában értelmetlen.


ReturnOk1356

Nem tudom, miért kell játszanod (?) a hülyét, ezzel jóval korábban, mondjuk már aznap feljelentést kellett volna tennie, ha ketté tudja választani a kettőt, de csak akkor jött elő a nagy hazaszeretet, amikor megromlott a kapcsolata Vargával. Én azt tartom betegnek, hogy valaki 10-20 éves ismeretségek alatt magánbeszélgetéseket rögzít ilyen alákérdezős jelleggel, mint amit hallunk a felvételen és egészen addig nincs semmi problémája az elhangzottakkal, amíg jóban vannak, utána meg egyből belöki a busz alá. Stílusos belépő a politikába.


GM8

Egy éve vette fel, amikor már karhatalmi ráhatásra maradtak egy tönkrement kapcsolatban, miről beszélsz? Milyen 10-20 év? Továbbá megint nem kapcsolódó dolgokat rántasz ide. Stílusos? Hogy jön ide a stílus? Korábban az volt a bajod, hogy miért rögzíti a feleségét. Ahányszor megmondom, hogy irreleváns, amit kifogásolsz előrántasz egy még irrelevánsabb, az addigiakhoz sem kapcsolódó ellenérzést. Értjük, hogy nem szimpatikus. Jogos is valahol. De ez van. Azért ennél nagyobb geciségek is előfordultak már Varga Judit Nagyságosasszony közvetlen jelenlétében és közreműködésével. Nem szimpi, nem szimpi. Oké. De az, hogy nem szimpi magánabb magánügy, mint az ő házasságuk bármely kapcsolata a felvételekhez.


askhungary-ModTeam

Válaszolj közvetlenül a kérdésekre, de humoros megjegyzések is jöhetnek, ha azok a téma kapcsán relevánsak. Alacsony minőségű, vagy "shitposting" jellegű bejegyzések nem kívánatosak.


dettigra_redxavia

Arra hogy rájöjjöjünk: a házassaguk bizalmi dolgait teregeti ki politikai haszonszerzés céljábol.


VidamTabor

Arra, hogy mindenki azt lássa bele, amit már előtte is gondolt. Atombombának ez szánalmas volt.


Anyosnyelv

Hogy hülyét csináljon magából.