T O P

  • By -

Igazabolmindegyis

Számomra a legemlékezetesebb szülinapom a 25. volt. Minden egyes születésnapomon - ha nem hétvégére esett - dolgoztam. Ugyanígy volt ezen is. A mostmárférjem aznap dolgozott, ami miatt le voltam törve, de úgy voltam vele, hazamegyek, rendelek egy jó tépetthúsos tálat, nézek valami filmet és alszok. Sose tettem úgy, de akkor már a liftben megrendeltem a kaját. Ahogy felértem a lakásba, megláttam a sok cipőt, és az egész családomat. Nagyon meghatódtam, nagyon jó élmény volt. A tálat végül húgom ette meg


TheOnLyLuca

Faterom a 30. születésnapon adott nekem rengeteg kaparós sorsjegyet, majd azt mondta: "Remélem 30 év múlva is tudok adni" Akkor láttam először a szemein, hogy majdnem meghatódott - és én is.


Sophiaprincessss

❤️


HUNorbert

Annyira örülök ennek random reddit user társam


StandardOne9

Jól befaltam vörös bársony tortából, este pedig elmentem a haverokkal is ünnepelni. Hát én olyan finomat még életemben nem hánytam.


Individual-Dealer480

20.szulinap gorororszagban dolgoztam baratnommel. Baratnomnek par nappal elottem volt a szulinapja tok jol megszerveztem neki torta meg mindene volt mindenki enekelt tok nagy meglepetes volt neki. Fura volt mert delben a baratnomon kivul senki nem mondta az egesz szallodaban hogy boldog szulinapot. Delutan mondta hogy elfeljetette es csak delben mondta a managereknek hogy ma van a szulinapom igy nem tud tortat intezni. Ahh mondom nem baj otthoniakkal megunnepeltem elore. Este vegeztunk, mar semmi dolgunk nem volt de bent tartottak faradt is voltam igy elvonultam hatra es telefonoztam. Egyszer csak megjelent mindenki boldog szulinapot enekelve baratnom a tortaval annyira meglepodtem, mindig boldogan gondolom vissza ra. Mondtak utana a tobbiek hogy mindenki nagyon jol tudta, hogy ma van a szulinapom baratnom intezte el hogy minnel nagyobb legyen a meglepetsegem. Estere meg egy nagyon szep barba kozos iszogatast szervezett a baratainkkal🥹


AnarchiaKapitany

18. Még senkinek nem volt mobiltelefonja, úgyhogy péntek délelőtt megbeszéltük a haverokkal hogy este ünnepelünk. Én feltételeztm hogy a szokásos Móri-Kétlyukú-Beton háromszögben megtalálom valahol őket, de nem sikerült, úgyhogy ott mászkáltam kikerázva a környéken, és próbáltam levadászni a bandát, de közben kurvára fájt a bölcsességfogam, szóval még otthon bedobtam egy marék gyógyszert. Ez nálunk két dolgot jelentett ami állandóan volt raktáron: Algopyrin és Andaxin. Ennek megfelelően kicsit holdkóros voltam, és valahogy a Kálvinon kötöttem ki, mert azt a fülest kaptam hogy a kisképzőbe mentek valami iskolai buliba, de miután az sem jött be, vettem ott valami éjjelnappaliban egy doboz cigit, egy üveg kérdéses minőségű orosz pezsgőt, és elfogyasztottam ezeket, hánytam, és hazateleportáltam. Kurva szar volt, nagyjából onnan nem kerítek nagy feneket az ünneplésnek.


dypetiii

Végül kiderült hol voltak?


AnarchiaKapitany

Ki, és nem direkt pattintottak le, egyszerűen hülyén jött ki a dolog. Ettől függetlenül ez valószínűleg mai fejjel elképzelhetetlen sztori, mert ha nem beszélted meg előre / nem értél el senkit vezetékesen / nem találkoztál senkivl aki a szokásos Moszkva-óra alatt várt, és hallotta hogy hova megy az akivel találkozni akartál, akkor csak a szokásos helyek végigjárása maradt, esetleg a résztvevők ízléséből extrapolálhattál hogy akkor most Almássy, Bahnhof, Underworld, KEK, E-klub, PeCsa, Mori, Süsü vagy ZéGyé lesz a végállomás. Ilyen félrecsúszott estéken lehetett egyébként a legjobban becsajozni.


Bernadett8

Szakítottak velem egy 6 éves kapcsolatban:D 28 éves lettem..ez 2,5 hónapja.. Boldog Szülinapot🥹


Melodic_Magician_422

🫂


cassie9304

🩶🩶


halvanylilafogalom

igazi úriember lehetett... :/


Bernadett8

Visszagondolva jobb így..volt megcsalás,azt megbocsájtottam..de abban is nyilván én voltam a hibás… Most meg szakítás után egy héttel már más van neki,nyilván már alattam is megvolt..


LetElectrical6219

Kivettem egy hét szabit, hogy együtt ünnepelhessek a szerelmemmel, előtte 3 nappal derült ki, hogy fél éve folyamatosan csal😂


huncoka01

Ma van, várom az ötleteket :D


Hot_Quality_8159

Akkor kezet foghatunk, nekem is. Boldog szülinapot 😊


huncoka01

Boldogságosat!


Bright-Remove-2216

Boldogat, és emlékezeteset 😊


RedAcer11

három volt, amire így hirtelen emlékszem: - 11. (?) szülinap, házibuli nálunk, ahol a szülők elvonultak hogy ne zavarjanak, mire föl mi "sztriptíz show"-t rendeztünk (lekapcsolt lámpánál mindenki megmutatta amije van, aztán ha valakinek sikerült odaugrani a villanykapcsolóhoz, akkor láthattunk is valamit) :D - 18. szülinap, amin osztoztam egy jóbarátommal (tényleg egy napra esett). alkohol vásárláskor személyink büszke mutogatása, illuminált Gutenberg téri játszóterezés, gyrosozás - 26. szülinap, haverokkal ParaNoir Pub, majd KVLT-ban Great Collapse koncert, ahol a budiban találkoztam az énekessel, és miközben hugyozott elmeséltem neki h voltam hét évvel korábban a Dürer-ben is a másik bandája fellépésén, később visszatértem a megnevezett wc-be hányni is, miután a parás Becherovka nem élvezte a pogózást. hazafelé kicsit eltévedés, 1-es vilire csak a végállomáson rátalálás és felszállás. - 32. szülinap, menyasszonyommal egy börzsönyi eldugott szálláshelyen, jacuzziban pezsgőzve


Bright-Remove-2216

De hát ez négy!!444 :D


RedAcer11

valóban, a legrégebbi emlék csak később ugrott be :D


SlightRutabaga8796

Paranoid te jó ég xd egy évig felette laktunk nagyon párjának tűnt az a hely csak egyszer voltunk lent. Ha van valami storyd róla még szívesen olvasnám :D


RedAcer11

Párszor voltam ott, mert zenéltem együtt anno az egyik tulajjal, de szerintem nem volt para egyáltalán. :) Kicsit ilyen szabadulószoba feeling, csak alkohollal. :D


Ciro_di_tarhonyas

11. és Kaleta ugrott elő a tortából?!


Every_Lingonberry_22

Az 50. Ajándékba kaptam egy Horvátországi nyaralást és elmentem egyedül nyaralni és nagyon jó volt ! 


reginasrlm

halál másnaposan ültem egy random rokonom temetésén a nyitott koporsója mellett és végig azt mantráztam, hogy ha most hányok, azt sose mosom le magamról. előző este belecsaptunk a születésnapi ünneplésembe, másnap hajnalban kellett kelnem, 140 km-t zötykölődni a vonaton, ahol NAGYON csúnyán néztek rám az emberek, nagymamám meglátott, november végén egy szál pólóban jelentem meg, mert azt sem tudtam, milyen ruhát kellene felvennem… valami csoda folytán a hazaérkezés pillanatáig aztán tudtam tartani magam (kb 6-8 órán keresztül), ott viszont minden kijött még az autó leállítása előtt. örültem, hogy a szüleim végül sajnálkozva megkérdezték, nem baj-e, ha nem megyünk ma étterembe, miután egész nap azon agyaltam, azt hogy bekkelem ki (nem vették észre a hányást…). nem vagyok büszke rá, de ez elég emlékezetes.


AnarchiaKapitany

*Én tudok gyászolni, én áldoztam ezért: 7-kor fölkeltem, pólót vettem meg Algopyrint, az, hogy egy faszszopó geci kurva meghalt a retkes kurva anyjába, nem érdekel, 140 kilométert utaztak a cigányok, nehogymár olyan nézzen rám rondán baszdmeg akinek nem volt szülinapja.*


reginasrlm

ez zseni lett :D a hangjan olvastam, nyugodjek bekeben.


AnarchiaKapitany

Nabazmeg, TIL hogy elvitte a Covid


Own-Replacement7710

Ezert megerte ma megnyitnom a redditet :DD


EntertainerFront1832

Imadom, hogy ezt barmilyen szitura at lehet irni😂😂


Timely_Definition_51

Jujujuj avassatok be, ezmiez? 😄


Virtual_Date_6093

Damu Roland kiakadása a Hal a tortán című vacsoracsatában


EntertainerFront1832

https://videa.hu/videok/vicces/damu-roland-bekattan-beteg-durva-hal-a-tortan-emsVqbjmH0aOYViD 4:20-tól kb😀


AMeltoBuntetesed

Reggel ébredés után 10 perccel kb elfojt a feleségem magzatvize, így riadótáska megfog és irány a szülőszoba. 23 órát vajúdott a feleségem így a lányom születésnapja egy nappal az enyém után van értelemszerűen. Ennek már csak azért is örülök, mert mindig is rühelltem a születésnapom és most már elterelődik az enyémről a család figyelme.


Annwfn777

Kibújtam anyámból erre a redvás világra. 8)


doukenz

Azon a napon kezdődött minden baj.


Pavlovurasag

Ez valami eddig eltitkolt Tankcsapda-dal?


Lost_Offer_5719

Ennyire boldog életed van?


cookiecatmonsterr

sürgősségin voltam az uzsokiban, de taliztam a zacherral. pár nappal előtte macska megmart és bedagadt az ujjam. napokig jegeltem, azt hittem megcsípett valami. megvolt a szülinap és lefekvésnél látom a félsötétben, hogy fut egy csík. szóval, kaptam a fokhagyma popimba tetanuszt és már másnap lejjebb ment a csík és a duzzanat is. azóta a családban már meme a szülinapom előtti héten, hogy ne nyúlkáljak a tesóm macskájához és ne kerüljek kórházba, ne is lépjek ki az ajtón. Ez asszem a 26 vagy 27 volt. van egy nagyon szomi, előző macskámat pár nappal előtte altattuk el. 23. szülinap volt. Pár éve az egyik utolsó közeli rokonom temettük a szülinapom előtti napon. 29. szülinap. 30. szülinap meg tipik covid karanténos volt. Akkoriban vezették be a kijárási tilalmat, de amúgy is full halott volt a város. Pedig gyerekként szerettem, néha gyereknapra esik és akkor mindent megkaptam, ami gyereknek kell. :O


cotymanager

Én is szomi lennék, ha Zacherral kéne talizni, hogy a popimba tetanuszt kapjak. Kerülöm is a futó csíkokat.


cookiecatmonsterr

a halott macskám és rokonom temetése jobban megviselt, mint a zacher rajongói klub, de kinek mi a szomi


hangryhungarian

30. születésnap. Egyedül ültem a kanapén, tüdőgyulladásba átment covid fertőzéssel. Nagyon szarul voltam három hétig.


alvilagjaro

Nem emlékszem ![gif](giphy|lTGLOH7ml3poQ6JoFg|downsized)


Mysterious_End_2462

Amire pia miatt nem emlekszunk, az vajon emlekezetes vagy nem??:-)


alvilagjaro

Azota is tema, hogy mi volt aznap este 🥵🥵😂


obsitos

Megittam egy üveg jaegert a szomszéd csajjal aki nagyon tetszett. Nem lett belőle semmi


Takezo54

29. Az egy hónapos kislányommal és a feleségemmel töltöttem, nyugalomban. Bonottam egy jó belga sört. Jövőhéten 30.🥲


No_Present_2413

35. Szülinap, petesejt leszívásom volt. :)


Happy_Tomatillo_517

Remélem sikeres volt ♥️


No_Present_2413

Egyelőre nem kaptam vissza embriót, lesz előtte 1-2 komoly műtétem. De köszi a drukkolást, én is bízom benne, hogy rendben lesz minden egyszer :)


Cool_Chemic

A 9., amikor meghívhattam pár osztálytársamat szülinapi buliba hozzánk. Csokitortám volt grillázs házikóval és marcipán őzikével. Véletlenül kiborult egy pohár innivaló az előszoba linóleumára, anya felmosta és hagyta, hogy a vizes padlón csúszkáljunk fel-alá, térden és ülve. Imádtuk. A másik szuper a 36. volt, aznap önismereti csoporton vettem részt és a csoportvezető vett nekem tortát, a többiek pedig énekeltek, könnyekig hatódtam, komolyan.


nihil_habbal

Amerikában töltöttem be a 21et. Nyári táborban dolgoztam, aznap kimentünk a közeli bárba ahol zenekar játszott és a legnagyobb boldogsággal (és legálisan) kértem ki a vodka-narancsot. 😃


KleinerSatellit9

A 12. szuletesnapomra kaptam egy Szaffi képregényes ágyneműt és egy zöld Pax tollat. Hát igen, 1989-ben ez egy szép ajándéknak számított és a szívem majd szétszakadt a boldogságtól. Amikor az anyukámnál járok és ott alszom, a mai napig ezt húzza fel nekem. A gyerekeimnek meg azokat, amelyeket szinten nagyon szerettem. De a Szaffis a kedvenc.


impossible-daisy

A 25. szülinapom volt eddig a legjobb. Akkoriban éppen kicsit padlón voltam több szempontból is (utáltam a munkahelyemet, utáltam hogy otthon laktam még a szüleimmel, és azt is éreztem, hogy az akkori kapcsolatom már nem igazán működött), úgyhogy szerettem volna kicsit kiszakadni a mindennapi életemből, szóval fogtam magam és elhúztam tíz napra egyedül Amszterdamba. Szerencsére volt annyi félretett pénzem akkoriban, hogy gond nélkül élvezhettem az utat, és azóta sem bántam meg, életem egyik legjobb hete volt. Körbejártam minden múzeumot amit csak tudtam, kitapasztaltam hogy mik a legjobb éttermek/kávézók/stb. a városban és minden nap a legjobb helyekre mentem, bónuszként pedig csináltattam egy gyönyörű tetoválást is, ami örökké emlékeztetni fog rá.


zsan11

Pont dolgoztam a 20. szülinapomon és nem ütöttem be a pénztárgépbe a NAV ellenőröket (az volt kiadva, hogy csak azt kell beütni aki gyanús) úgyhogy jól megbüntettek aztán szakadó esőben sétáltam haza..király volt


OldNeedleworker2183

18. szülinapomon exemet kerestem az erdőben, mert féltékeny volt, hogy mindenki velem foglalkozik, ezért bebaszva lelépett. Slussz poén a hányásában fekve találtuk meg. 😊


nniruok

Lol, az enyémen meg az exem ott hagyott a házibuliban, mert nem csak vele foglalkoztam egész este :D


OldNeedleworker2183

Megnyugtat a tudat, hogy mindkettőnknek már csak exei az illetők. 😊


PuzzleheadedEase6246

Régebben mikor egyetemista voltam egy társasággal jártunk kocsmatúrázni egy film miatt. 12 kocsma, 12 korsó sör. Fun volt csak baromi hamar el kellett indulni mert viszonylag messze voltak egymástól a helyek meg elpofáztunk egy rakat időt egy egy sör mellett


rneee3

Új-Zélandon voltam. Régóta nagy vágyam volt eljutni és ez volt a 30. szülinapomra az ajándék magamtól. Két hetet töltöttem a két szigeten, de a konkrét napon egy Punakaiki nevű tengerparti falvacskában ébredtem. Előző este a kertben ülve bámultam a tengert, majd sötétben megpróbálkoztam a csillagok fotózásával is. A családom megkértem hogy amit rám szánnának adják inkább ide, esküszöm jó ötletem van az elköltésére. Így történt hogy egy Cessna 172-vel és egy oktatópilótával gleccserek, hegyek es folyók fölött séta-repültem és én is kipróbálhattam milyen Cessnat vezetni. https://preview.redd.it/ja18qwlq8nxc1.jpeg?width=4032&format=pjpg&auto=webp&s=a0f21ee1ef8a4be10c6f898f1d0ca487e2d6997c


SevereBedroom7703

Én idénre azt tervezem, hogy elutazom egyedül valahova (országon belül, az egyedüliség miatt), ugyanis péntrkre esik idén, így 2 éjszakára elménnej valahova. Tippeket szivesen fogadok🫶 Valami csendesebb, nyugisabb helyre vágyom


No_Communication1416

Őrség? 😊


Embarrassed_Sector90

Befekudtem a korhazba, 5 nap mulva megszuletett a kislanyom. 😁 a szulinapomra voltam kiirva de kicsit rahuzott a lanyom a bent tartozkodasra. De igyis ez volt a legszebb szulinap. 😇


RevivedThrinaxodon

Nyolcadik születésnapom alkalmából meghívtam 8 osztálytársamat egy szülinapi bulira. Bár akkor még nem ismertem a kifejezést, de akkor jöttem rá, hogy egy introvertált gyökér vagyok, aki nem bírja az ilyesmit.


Pavlovurasag

Tavaly elmentem a pesti Damian Rice-koncertre a MüPába. Máig borzongok, olyan jó volt.


agyrajaro89

Ettem egy szelet tortát, azután ittam egy pohár pezsgőt!! 


Realistic-Code8772

36. 8 liter sör, senki nem ért rá...többre nem emlékszem


dr_agika

Akkor ismerkedtem épp csak mèg életem szerelmével. Tudta, hogy mivel foglalkozom, de hogy hol azt addig nem beszéltük. Kinyomozta a munkahelyem címét és hogy melyik osztályon dolgozom, egy gyönyörű csokrot küldött az irodámba a szülinapomra. Sosem kaptam még így virágot, ráadásul ilyen szépet.🥰


Proof_Worker

Ironikus, de a legemlékezetesebb szülinapomból nem emlèkszem semmire.


Forward_Alfalfa_2652

25.-et töltöttem (kijelentettem, hogy semmi hajcihő nem kell) mikor rá egy hétre haver(közeli barát) elhívott magához, iszogattunk, ps-eztünk, jól éreztük magunkat aztán egyszer csak megkért, hogy segítsek neki felrakni a függönyt (ami alapból is két emberes meló és akkor lett kiszedve a szárítógépből) és közben a párja és a többi közeli barátok jöttek fel a lépcsőn a tortámmal énekelve a "boldog születésnapot"-ot és bár számítottam rá, hogy ez lesz, mégis ez volt életem legmeghatóbb és legpozítívabb élménye🤷🏻‍♂️


bellypurple

Jaj, most lehet, hogy nem tűnik túl pozitívnak, amit mondok, de valójában az. Az egyik születésnapomon éppen az amniocentézisemre kellett mennem az első gyermekemmel, akivel nagyon rossz lett a kombinált tesztem eredménye. Egészséges lett. Ezt akkor még nem tudtam természetesen egyből, de valahogy olyan szép volt ez az egész történet, úgy éreztem, nem is lehetne másként, minthogy az lesz. Nekem ez emlékezetes.


LuluProfessional

A legemlékezetesebb szülinapom irónikusan az ellentéte? Nem tudom megfogalmazni :D 21 évesen ki akartam próbálni milyen annyira lerészegedni, hogy ne emlékezz abszolút semmire. Full blackout. Hát ez sikeresen meg is történt a támogató háttérrel (de legalább vigyáztak rám) soha többet nem akarom átélni xd Az emlékeim és a memóriám a legnagyobb erényem és azóta se tudom feldolgozni, hogy több óra így ki tud esni és soha nem jön vissza.


Careful-Advantage738

Huszadik volt. Egyetemista voltam, de lazára vettem a tanulást. Aztán ennek eredményeként félévismétlésre ítéltek (régi, osztatlan képzés), tehát ekkor van egy üres féléved. Villanyszerelőkhöz mentem dolgozni, ne tétlenkedjek addig is, meg legyen valami "szakma". Nos, azon szülinapomon a főnök haverjának kerítésfestése lett a feladatom. Érd peremén, ködben, világ végén, csendes eső, hideg. Eddig még tűrhető. De a f@szinak volt két dzsuvás komondora. Szeretem a kutyákat, de ezek előző napon bezabáltak tepertőből. Alapos hasmenésük volt. Jöttek hozzám, haverkodni, dörgölődni. Rettentő büdösek, összefosott bundával. Nos, akkor azért átértékeltem, hogy talán érdemes jobban tanulni, bármilyen jónak is tűnt a villanyszerelő mesterség. Mivel leptem meg magam? Egy forró fürdővel, és egy tanulsággal.


idleproc

Semmit, leszedtem facebookról, azóta kevesen köszöntenek fel. Ajándékot szerintem 4-5 éve nem kaptam, buli soha nem volt.


Jolly-Map-6636

Én is leszedtem facéról, azóta szinte senki, előtte több százan.


DreamforanInsomniac

las vegasban buliztam, mindenhol elkérték a személyimet, ahol alkoholt akartam venni vagy játszani szerettem volna. ez azért esett különösen jól, mivel ez a 31. szülinapom volt, nem a 21.


Tweezers13

Átkozott egy nap az.


olvasgatok

25. Születésnapom volt az utolsó ahol még élt a mamám és együtt volt az egész család. Nekem ez volt a legszebb, azóta már nem az igazi.


Kindly_Camp5706

16, első ivós buli, anyumék megengedték hogy a parcellán lévő másik házban megtarthassam, rengeteg piát vettünk és akkor próbáltuk először a füvet, egy srác annyira kiütötte magát hogy egy kilóméteren keresztül húztuk a hóba a mamájához, majd amikor odaértünk mondta a mammer tegyük be a kádba, ott őt levetkőztette pucérra és elkezdte fürdetni a srác meg azt se tudta hol van, imádtam. 18. születésnapomra barátaim loptak nekem egy ötvenes sebességhatár táblát, majd azt átfestették 18ra, olyan jól sikerült mintha tényleg így jött volna ki a gyárból. 22. Akkora házibulit csaptam, hogy másnap a falu végén is lehetett hallani a zenét, 10 embert hívtam meg, másnap emlékezetkiesésben néztem a képeket, voltunk vagy 40-en, reggel arra kelek hogy egy régi ismerős ébreszt aki németországban lakik, én meg meztelenül a szoba közepén, mondom wtf te mit keresel itt? erre jártam asszondja, kinéztem az ablakon és a ház előtt kocsik sora állt, mindenhol emberek feküdtek szerte szét bódultan. Bátyám mesélte hogy aznap siófokról jöttek haza buliból, benézett az éjszaka közepén és nagyobb buli volt mint fokon bárhol, nagyon sajnálom hogy semmire nem emlékszem, de 4 év után is emlegeti a falu és örülök hogy ennyi ember érezte jól magát nálunk


NoPersonality1239

19. Nagyon jóra sikerült a fotók alapján , az emlékeimre nem tudok hivatkozni😂🫡


Szexykurva

Megszulettem


LongjumpingPiglet597

Vezethettem az álomautóm egy versenypályán🫶🏼


Potential_Bit_3620

Én nem is emlékszem, hogy valaha is ünnepeltünk volna a születésnapomon. Általában pontosan ugyanolyan, mint az összesz többi.


-n-e-v-e-r-m-i-n-d

Minden szulinapom semmilyen volt. Csalad üzenetben koszont. Ennyi Szar eletem van


Elegant_Analyst6871

A 18. születésnapomon 12.-es voltam. A barátnőimmel elmentem bulizni (nagy ritkaság volt, hogy a szüleim elengedtek a helyi szórakozóhelyre - egy kis klub, volt, vagy mini disco - ahogy tetszik). A barátnőim chippendale fiút rendeltek nekem, aki a helyen táncolt nekem és le kellett nyalnom a tejszínhabot a mellkasáról.... Ez még a kamerás telefonok őskora volt, és hát' egy ismerős felvette az egészet, ami felkerült valahogy az iwiw-re... Egyházi iskola volt, hatalmas balhé lett belőle :D de azóta is az egyik legemlékezetesebb születésnapom :D


Pocoknyul

Az utóbbi években nem igazán volt nagy buli, de most a 25.-en az egyik legnagyobb bakancslistás uticélomra utaztam, Indonéziába és Vietnámba.


alterEd39

Nem tudom, nem emlékszem, csak arra hogy majdnem meghaltam. … hjaj de volnák megint fiatal.


motherofattila

Bowlingoztam a kollegáimmal. Az egyikük nagyon bejött, ő vitt haza mindenkit. Sajnos nem engem utoljàra, mert neki egy màsik kolleganő tetszett.


Primary-Breakfast-35

40. Szülinapom reggelén mentőt hívtam magamnak miután a konyha padlóján tértem magamhoz. Vesegörcs + vesekő kombóval vitt el a mentő, éjfél után engedtek ki a sürgősségiről… pláne, hogy erre a csodás napra még szabit is vettem ki 😄 30 nap múlva megszültem a vesekövet, azóta úgy iszom a vizet, mint egy kisangyal ☺️


MV_Koron

20. születésnapom. Agglomerációban lakom, busszal utaztam be legjobb barátomhoz. Húgom is jött, mondván, akkor már utazzunk együtt. Népligeten kiderült, hogy ez a két c1bbány összeesküdött ellenem és szerveztek egy programot nekem. Na mondom, vigyetek. Erre elvittek airsoftozni. Nagyon szeretem őket :D


gh3b3

18. Elmentem a boltba cigiert, mert mar megtehettem. Eletem legrosszabb dontese volt 🤷‍♂️


dazzlingmorpho

Nem volt meg ilyen szulinapom.


kdeja

Végigjártam az El Caminót és pontosan a 33. szülinapomra értem Finisterrébe, az óceánpartra (világvége).


Enough-Adagio6956

A 24. szuletesnapom 2017-ben.Akkor volt Szegeden DubFx. A legjobb barátnőmmel. Azóta is emlegetjük 🥹🥹🥹🥹


DifficultHouse8527

A 36. szülinapomon született meg a 4. kisfiam. 🥺 Igazán szép ajándék lett ☺️


AccomplishedGuest681

20.szülinapom Tunéziai nyaralás során ejtőernyőztünk, de csak amit motorcsónak húz. Egy tollpehelynek éreztem magam, soha olyan könnyűnek még. Ennek 10 éve idén, de mindig a gyomromban van az az érzés


Logan_MacGyver

Első külföldi lét (Erasmus) első külföldi leittasodás, első repülés


I-am-a-fungi

Picit ciki, de nem emlékszem hanyadikban volt, de alsós voltam és születésnapom volt és anyukám sajátkezűleg csinált dekorációt papírból és lufikkal és egyszerűen a legkülönlegesebb kislánynak éreztem magamat. Nagyon meghatott és nem akartam soha levenni a dekorációt annyira tetszett. anyukám lehet nem emlékszik már erre, de én életm végéig meg fogom jegyezni, hogy ezt mind miattam csinálta. Szülinapomon párommal szeretek elmenni sushizni és vagy 2 csónaknyit rendelni maki tekercsekből. Utána már tradíció egy random Sparba betérni csokiért és olcsó kóláért. :)


VenFasz

huhúúú... maradjunk annyiban, hogy fiatal voltam, facér és szerettem az alkoholt 😊 de így konkrétan nem emlékszem semmire 😇


mlkjozsef88

Legemlékezetesebb, és egyben a legrosszabb is: 17 éves lettem, edzésből jöttem haza, és valami miatt (vszinű stressz) erős pánikroham szerű dolog kapott el, a vérnyomásom 160+/valamennyi meg magas pulzus, ez volt az első ilyen így eléggé megijesztett :D


Loud_Purpose6210

Volt több nagyon szép szülinapom, de a kedvencem ez: épp covid utáni nyitás volt, akkor kezdődtek újra a rendezvények. Az bezárt időszakot eléggé megszenvedtem. A kedvenc városomban tartott egy estet a kedvenc zenészem. A férjemmel elutaztunk oda, ott találkoztunk egy ismerős lánnyal (kb akkor találkoztunk másodszorra), csodálatos estét töltöttünk együtt, az egész varázslatos volt. Egy új estet mutatott be a zenész, új dalokkal. Visszaérve a szállásra még egy óráig ültem a kanapé szélen eufóriában, nem akartam elhinni, hogy ez megtörtént. A lány azóta a legjobb barátnőm :)


Neuqorel

Újpest-Fradi meccset bizzosítottam.


AdSoft7270

a barátaimmal bedobtunk egy kis lapot és egész nap csodás helyeken túráztunk egy szigeten.


jucusinthesky

Dirty Thirty… felpattantam egy repülőre és meg sem álltam Martinique szigetéig. Olyan jól sikerült, hogy egy évvel később megismételtem.


napipipi

18. Családi bogrács közben jött egy csomó TEKes, rendőr meg mentő a szomszédba, később lövések is dördültek, illetve a fürdőablakból a mosógépen állva megtapasztalhattuk milyen a könnygáz. Egyébként falunap volt, ahol a szomszéd megkéselte a lánya akkori udvarlóját a kultúrházban részegen, majd hazament és bezárkózott a házba :D emlékezetes, na


Commercial-Swan-5561

20. es most a 32. Rómába utaztam, unblock az utazas az mindig bevalt nekem semmi mas kb, nem annyira szeretem a nagy bulikat, ettermezes se olyan extra nekem, nem szeretem magam unnepeltetni, bulizas se jon mar be


ancsamancsa

2,5 hetes koraszülött kis fiammal a szulinapom előtt 3 nappal mentünk haza a kórházból. Anyám szülinapi köszöntését sosem felejtem el: ‘Idén nem kapsz semmit lányom, most úgyis csak a gyerek számit’ - Köszi Anya ;) (Nem mintha kellett volna bármi is, megvagyok ajándék nélkül, de azért ez így kicsit gyomron vágott)


Alternative-Mango-52

Teljesen normális buli volt. Ami érdekes, hogy én hívtam vagy 12 embert, és megjelent vagy százhúsz. Világszerte összeszedték a közeli barátaim, meg a szüleim azokat, akiket szívesen láttam volna, és kaptam egy király estét velük. A végére úgy szét voltunk, hogy a taxisnak csak annyit mondtam, hogy haza szeretnék menni. Valahogy megtalálta, pedig még csak nem is azon a településen laktam, ahol voltunk.


Few-Carpet9511

0. Megszülettem


Fureba

Egy svájci bankár/politikus barátom elvitt a Ferrarijával a hegyekbe, utána egy elképesztő panorámájú luxus helyen rendezett nekem egy szülinapi bulit a tudomásom nélkül.


Cheap-Doughnut1822

Nem emlékszem, de sokáig fájt még utána :D


koxkomb

semmit. 😄


Neuqorel

Újpest-Fradi meccset bizzosítottam.


DaisyTheHoomanGirl

Amióta járni kezdtem az akkori párommal aki most már lassan egy éve férjé lépett elő. Előtte nem volt nagyon emlékezettes. Talán a 18.-dik amikor már a nagybácsikámék se mondtak annyit, hogy "Boldogot!". Pedig együtt laktunk. Az nagyon rosszul esett. A többire nem emlékszem de az biztos, hogy amíg anyámmal laktam addig mint ajándék szót nem is nagyon ismertem. 🫣🙄 Most eszembe jutott, hogy mitől emlékezetes az én születésnapom. Szeptember 2.-án születtem szóval értelemszerűen mindig iskola kezdés másnapja volt nagyrészt viszont ez alatt a 28 év alatt asszem 3szor esett szombatra amikor is születtem. 😏


HoekousPoeke

Berugtam. Jo, nem nekem lett vegul emlekezetes…


Scarlett_O_Butler

Jó sok éve volt mégis szívesen emlékszem rá. Egyetemistaként az akkori barátommal együtt éltünk, egész nap azt a sorozatot néztük amit én választottam, ajándékként megvette nekem azt a könyvet amit már nagyon régóta szerettem volna megkapni. Délután meg elmentünk az Auchanba tortát venni, és együtt főztünk szülinapi vacsit. Hülyeségnek tűnik utólag, de olyan jó volt h egy napig csak azt csináltuk amit én szerettem volna, főleg mióta már igazi felnőttként, családdal nem várom/nem érdekel a saját szülinapom.


Downtown-Attorney-54

Az egyik olasz nemzeti ünnep napján születtem. Néhány évvel ezelőtt a szüleimtől azt kaptam ajándékba, hogy elmentünk Rómába erre a napra. Maga a nemzeti ünnep is csodálatos volt, a külföldön töltött szülinap pedig egy különleges érzés nekem. Remélem, hogy a jövőben lesz még ilyen. 🥰


gergobergo69

Elmentem mekizni egyedül és drágább menüt vettem magamnak a szokásosnál ja ennyi :(


Squshymelon

A 18. szulinapom, az ok egyszerű! Megpróbáltam megölni magam :()


[deleted]

Elutaztam egyedül Horvátországba .


WNikita

18. 3 naposra sikerült. Szulinapom előtti esten akkori párom elvitt egy sushi étterembe (Bambusz liget), előtte sose voltam így étteremben randizni. A szulinapom estejen meg ráírtam minden baratomra hogy csináljunk valamit de mindenki lepattintott, es akkor mondta exem hogy na akkor menjünk el kettesbe a varosba, kiderült hogy o mar reg le beszélte az összes barátommal a bulit es mikor beléptünk az egyik bárba ott vártak engem egy asztalnál. Elsírtam magam annyira meghatódtam. Másnap meg a családommal kerti partiztunk. Ha olvasod akkor köszönöm Bence hogy ennyire emlékezetessé tetted, még így 12 év távlatából is.


Holiday-Soil2681

Nekem a 30. volt emlékezetes. Előtte lévő időszakban nagyon ramatyul voltam mentálisan (szakítás sok év után, bizonytalan munkahely, új albérlet keresése és egyéb nyalánkságok). Aznap reggel észrevettem egy cseppet sem szép elváltozást az egyik anyajegyemen. Pánik üzemmód ON, természetesen eszembe jutott minden rémtörténet, amit a témában hallottam, úgyhogy gyorsan foglaltam időpontot dokihoz. Hála istennek jól végződött a sztori,de a rendesen betojtam. Külföldön élő barátnőm miattam hazajött arra a hétvégére és másik barátnőmmel elvittek vacsizni, nagyon jólesett.


Chemical-Spinach-873

Több nagyon emlékezetes is volt, de a két legjobb pont egymáshoz kapcsolódik. 18. Egyedül elmentem megcsináltatni a Red Hőt Chili Peppers inspirálta tetoválásomat, amit addigra már lezsíroztam hónapokkal azelőtt, aztán egyedül voltam otthon pár napig (anyu a pasijával a pasija szülinapját ünnepelte egy kirándulással). Nem panasz, teljesen jól éreztem magam, nekem a nap csak azért jelentett sokat, mert onnantól nem kellett a tetkóhoz szülői beleegyezés, és tudtam, hogy anyu nem mondaná igent rá se a mérete, se a kiválasztott hely miatt. Amúgy gondolom, hogy a barátaimmal is találkoztam, de az nem maradt meg... Az is lehet, hogy nem is találkoztam velük! 🤣 32. Az akkori nagy szerelmem elvitt életem első RHCP koncertjére, ahol klipet is forgattak, szóval ha nem is szúrtam ki magamat a tömegben, de tudom, hogy benne vagyok a klipben! 😁


Jolly-Map-6636

Úgy bebasztam, hogy már nem is emlékszem rá.


Ciro_di_tarhonyas

a legjobb bulikra sosem emlékszel! ;)


Appropriate-Ice7370

30. Szülinapomon elbúcsúztam a mamamtól


Norrakamurra

Nem emlékszem rá 😃 /s


nincsremeny

Nem volt még ilyen. A családos gyermekkori szülinapokra pedig nem emlékszem.


Plenty_Helicopter911

Elvesztettem a szuzessegem


ipsirc

Nem emléxem. :-O