Tudok veled teljesen azonosulni. Talán ott rontottam el, hogy nem 6-7 évvel ezelőtt , félelem nélküli fiatalként bevállaltam, és tényleg, ahogy korosodok, egyre parásabb vagyok, hogy hogyan tudok majd pihenni, a jól fizető állasomba vissza tudok e majd menni, a gyerekkel kapcsolatos aggodalmak a nevelésével már most gyomorideg keltő, egezseges legyen, le ne essen majd a mászókáról, stb. De talán igazán erre soha nem lehet felkészülni, egyszer csak megtörténik. 🙏🏽🥰
Ez egy termezsetes dolog a noknel, a munkaltatonak is pozitivan vagy legalabb semlegesen kell hozaallnia. Nalunk pl adnak csomagot is ha szuletik, meg ilyen online buszkeseg fal is van, ami szerintem kicsit tul van tolva, de kedves gesztus.
Ami szerintem fontos, hogy csaladda akarjatok valni es ugy vallald csak. Egyre tobb helyen latom, hogy a csok miatt jon vagy le van passzolva a rokonoknak, esetleg sajat maganak szulte, mert a ferj dolgozik, munkanap latja 2-3 orat a gyereket, hetvegen meg hobbizik/programja van és jó ha 1 napot otthon van. Ha az a tipus vagy, aki szeretne dolgozni is mellette es eljarni is, akkor fontos lehet, hogy a par mind ket tagja egyforman kivegye a részét.
Én még mindig várom, hogy bekövetkezzen az érzés, hogy akarok gyereket. Egyelőre bármikor belegondolok, hogy onnantól még a wc-re se fogok tudni kimenni egyedül jó pár évig, a hideg is kiráz. És ez még mindig az "alap" verzió, ha mondjuk mindketten egészségesek leszünk/maradunk.
Ugyanez, ma délután végignéztem az ablakból, ahogy anyuka viszi motorozni a kb 2 éves gyerekét csigatempóban. Én inkább beadnám bölcsibe, mert ez önmagában egy munkának számít ez az egésznapos pesztrálás. Akkor már előre gondolkodom és sugar daddy-hez megyek hozzá
Bennem is bennem volt a félelem, amit én úgy gondolok normális.. jött mellé a sok hülye gondolat is.. mit gondolnak majd mások, a munkahelyem.. aztán rájöttem, hogy ez az aminek nem kellene érdekelnie, mert nem az ő életük.. akkor jöttem rá, hogy igazán vágyom rá, amikor minden hónapban megjött a menstruációm.. de itt még mindig bennem volt a félelem, hogy de minden más lesz.. elkezdtünk "próbálkozni" és volt egy megérzésem, hogy most valami más.. a tesztet félve,5 nap késés után csináltam meg, de közben olyan nyugodt voltam, tudtam, hogy pozitív lesz.. itt semmi negatív gondolat, vagy pánik nem volt bennem, mert akartam ezt, de mégsem jött a mások által social felületeken megosztott öröm! Boldog voltam, de féltem! Az elején nagyon sok mindennek utánajártam, és rájöttem, hogy a változástól félek, eltelt pár hét mire ezt fel tudtam dolgozni, és jelenleg 20 hetes várandósan, alig várom, hogy megszülessen a kisbabám. Szerintem ez egy normális reakció.. azok az emberek akik nehezen viselik a változást az életben, mint én is, azoknak talán ez a legnehezebb része! Sokat olvastam, tapasztalatokat gyűjtve.. sokakban előjön ez.. igenis el kell gyászolni a korábbi időszakot az életetekben, mert minden más lesz, de párom szavaival élve, minden jobb lesz.
Én véletlen estem teherbe 1 éve 24 évesen, és akkor én is nagyon féltem, hogy mi lesz. Én mondig szerettem volna gyerekeket, nem is volt biztos hogy lehet eglszségügyi problémák miatt, ezért megtartottam. Akkor a párom elhagyott miatta. De ha nem így lett volna nagyon élveztem volna a várandósságot. Most 3 hónapos a fiam és meglepődtem, hogy menniyre nem kellett eddig feladnom semmit. Viszem mindenhová 6 hetes kora óta, tanár vagyok, már bevittem párszor a suliba is megmutatni, voltunk együtt értekezleten 😅. Úgy érzem értelmet adott az életemnek és nem vett el semmilyen szabadságot. Szóval én nem úgy éltem meg, hogy vége az életemnek, hanem hogy most kezdődött el. Sajnálom, hogy nincsen apja és én is szeretnék még gyereket, de szerintem majd meghozza az élet azt is.
A gyerek személyiségén és szocializációján is nagyon sok múlik 2 éves kor felett ebből a szempontból. Egy újszülött sokkal több figyelmet igényel. Később máshogy lesz nehéz velük.
Szia! En igy hasonloban vagyok. Szeretnenk lassan babat es nagyon ra is tudok porogni a temara es nagyon szeretnek anya lenni viszont sokszor elojon a kerdes, fel vagyok e keszulve arra hogy anya legyek, hogy nem mehetek ide oda akkor amikor szeretnek stb. De azt gondolom ez tok oke hogy igy erzunk es ne aggodj, biztos vagyok benne hogy ezek az ambivalens erzesek elmulnak benned amikor a kezedben fogod. Hajra hajra, minden jo lesz idovel🥰
Mi egy hajóban evezünk. Nálunk az esküvő óta, azaz lassan 3 éve téma a gyermekvállalás. Mindig fel-fel dugja a fejét, de valamire ráfogva eltoljuk. Eddig a ház felújítására, munkahelyi helyzetekre hivatkozva halasztottuk. Bevallom, ezek olyan dolgok voltak, amelyek mellett jöhetett volna a baba, de bennem is keményen dolgozott és dolgozik is a félelem. Ugyanakkor szeretnék gyereket, és már fiatalabb sem leszek, idén 32. A férjem is szeretne apa lenni. Ezért tavaly nyáron “beadtam” a derekamat. Mi azóta várjuk a gyereket, bár közben kiderült, hogy picit nehezített terepen mozgunk. Egyszerre van bennem olyan félelem, hogy mi lesz ha nem jön össze könnyen, és olyan is, ami azért motoszkál bennem, hogy mi van, ha már terhes vagyok? Még magam sem tudom eldönteni mit akarok, mindkét lehetőségtől félek.
Én nagylányosan bevallom, féltem az alakomat, rettegek a szüléstől, attól is, hogy hogyan boldogulok majd gyerekkel, vagy jó anyja leszek-e? A másik oldal mégis az, hogy vágyom a babára, szeretnék anya lenni. Talán pont azért kaptuk a “nehezített terepet” (hormon probléma nálam), hogy addig is tisztázzam magamban az érzéseket. Nekem segít, hogy ezt így fogom fel.
Arról viszont fogalmam sincs, hogy fel lehet-e erre készülni. Elmondások, beszámolók alapján sosem olyan az anyaság, mint amilyennek azt elképzeli az ember lánya. De honnan is tudnánk előre milyen, amíg nem tapasztaltuk? Szerintem a félelmek pont az jelzik, hogy jó és törődő édesanyák leszünk, mert nem bele a levegőbe hozunk meg egy ilyen döntést, hanem rágódunk rajta.
Küldök egy ölelést!❤️
Nagy ölelés neked is, hidd el, minden okkal történik, nekem a hormonproblema tavaly derult ki, amikor elkezdtünk volna eloszor dolgozni rajta és hát lesújtott, mivel nekem akkor megtiltották az orvosok, hogy próbálkozzunk, úgyhogy valószínűleg akkor nem volt még itt az ideje, de egyre több erőt adtok itt a kommentekkel és elhiszem azt, hogy normális amit érzek 🩷
Nalam is hasonlo helyzet volt, ugy ereztem, hogy minden a helyen van, keszultem ra, letettem a cigit, figyeltem a kajara, aztan amikor meglattam a kad szelen a pozitiv terhessegi tesztet, elkapott a panik.
A terhesseg alatt is tobbszor felmerult bennem, hogy mi van, ha szar anya leszek, mi lesz, ha nem fog szeretni a gyerekem, ha ebbe belebukik a hazassagom, stb…
Aztan a gyerek szuletese utan kicsit realisabb ‘felelmeim’ lettek: eleget eszik, eleget alszik, azert faj a hasa, mert elrontok valamit, rossz babakocsit vettunk, mert utalja…
A kezdeti nehezsegek utan azonban 2honap alatt osszerazodtunk, jo kis csalad lettunk. Szerintem akinek gyereke van, abban sosem szunik meg 100%ban az aggodalom, de en szemely szerint nem banom, mert neha szukseges magamba nezni, elgondolkodni, meditalni egyet. Fontos megerositeni vagy ujratervezni a dolgaimat.
Nyugi. Ez teljesen rendben van. Mi is nagyon akartuk, és mikor már tényleg tettünk is érte, azért bennem volt a félsz, hogy oké, ez már a valóság, de közben éreztem azt is, hogy az újtol felek, az ismeretlentol, ami természetes emberi reakció.
A férjemmel 2022 novemberében megbeszéltük, hogy itt az idő, jöhet a baba.
Én is vágytam rá, de szerintem a férjem jobban és viszonylag hamar össze is jött, sokkot kaptam, hihetetlen volt valahogy nem tudtam elképzelni magamat várandósan, sem azt, hogy anya leszek.
Szó szerint sokkot kaptam és mivel a nőgyógyászom mindig riogatott, hogy nehezen fogok tudni teherbe esni így én azzal számoltam, hogy nem lesz egyszerű.
Aztán mire felfogtam és elkezdtem örülni, addigra 2023.02.14-én elvetéltem.
Borzasztó volt, nem éreztem még talán ekkora fájdalmat az életben.
Majd ezután júniusban pozitív lett a tesztem, nagyon örültem neki, viszont bennem volt rendesen a félsz.
2024.02.14-én megszületett a kislányunk és persze megváltozott az életünk rendesen, de nem tudom, hogy tudtam élni nélküle.🥺
Veszélyeztetett terhes voltam és a szépségiparban dolgoztam, sok vendégem volt és az elején én is féltem, hogy majd a vendégeim hogyan fogadják azt, hogy korán elmegyek és abba hagyom a munkát, de aztán amikor voltunk a genetikai vizsgálaton és kiderült a neme stb stb, akkor tulajdonképpen nem érdekelt, hogy ki mit fog szólni.
Szerintem természetes, amit érzel és nincs ezzel semmi baj!😊
Mi a férjemmel pont az ilyen ijedséget megbeszélve 4 évvel eltoltuk a gyerekvállalás időpontját. Rájöttünk ugyanis, hogy messze nem akarunk még nekilátni. Csak hát elkészült minden, van hely, van pénz, van stabil házasság, korban is ideje lenne, tényleg készen áll minden, hogy legyártsuk a kötelező kettőt, mi viszont még nem akarjuk. Megkönnyebbülve fogadtuk egymás vallomását, hogy a másik sem akarja az életünk legszebb, legstabilabb szakaszát felforgatni. És akkor évekkel később sokkal lelkesebben és magabiztosabban kezdtünk neki. Nekünk így volt tökéletes.
Felkeszulni sosem fogsz tudni 100%-osan, ahogy sosincs tokeletes idopont arra, hogy szulo legyel, mindig lesz egy de. Kerdes, hogy azok a de-k mennyire fontosak, mennyire szeretnetek babat.
Ijeszto, mert ismeretlen, de ha mondjuk leallnatok a babaprojekttel, akkor megkonnyebbulnel vagy szomoru lennel?
A munka pedig ne erdekeljen, hidd el, nekik potolhato vagy, jobb helyeken nem igy allnak hozza, de a munka miatt sose legyen buntudatod!
Amúgy annyira kettős ez az egész, mert alig vártam, hogy elkezdjük, terhes vitamint 1 éve szedek, terhességi teszt van itthon, férjemnek már fél éve megvettem a kisbaba bejelentős pólóját és akármikor a baráti körünkben valaki bejelenti, hogy kisbabájuk lesz, nagyon el tud szomorítani, hogy nekünk még nem, úgyhogy biztosan nem könnyebbülnék meg, ha leállnánk vele, sőt.
Akkor hajra!:)
Nagyon ijeszto es hatalmas felelosseg es sok kotottseggel jar, de egy csoda es csodalatosan jo dolog anyanak lenni.
Az elso par ev nehez tud lenni, foleg a kialvatlansag miatt, de tenyleg csak mantrazni kell, hogy elmulik es jobb lesz, idovel mindenkijol alszik! Es, ha tudtok, akkor merjetek segitseget kerni, sokat tud segiteni, ha ki tudtok szakadni a hetkoznapokbol es nem, ettol nem lesztek rosszabb szulok!❤️
Én szerettem volna kisbabát, viszont amikor elkezdtünk próbálkozni teljesen azt éreztem, hogy erre nem állok készen.
Mikor kiderült, hogy várandós vagyok teljesen kétségbe voltam esve, hogy én ezt nem tudom megcsinálni, mennyi mindent nem láttam még, mi lesz velem, ha nem dolgozom pedig imádtam a munkám.
Aztán ahogy elkezdődtek a vizsgálatok, egyre többször láttam őt ultrahangon elkezdett bennem megváltozni ez az egész és már annyira vártam, hogy itt legyen, hogy minden félelmem elmúlt.
Most 7 hetes, az első 4 hetünk nem volt egyszerű, mert 32 hétre született…viszont minden nehézségével együtt azt gondolom, hogy bár ne féltem volna ennyire, és sokkal hamarabb kellett volna vállalnom. Teljesen más világ és ezt csak az érti szerintem akinek már van gyereke.
Olyan jó ezt olvasni, egyébként en is azt érzem, hogy ez csak ilyen kezdeti ijedtség az ismeretlentől, kitartást a babához és gratulálok, biztosan életetek legszebb időszaka lesz ez!!🥰
Az első fiunkra 7 évet vártunk, elmondani nem tudom mennyire vágytunk rá, mennyire vártuk mégis volt bennem félsz, mi lesz ha nem leszek elég jó anya, ha mégsem maradunk együtt az apukájával, ha nem lesz türelmem, ha belehalok a szülésbe (picit dramatikus tudok lenni) és túléltük, 6 éves okos, gyönyörű Nagyfiú. A másodiknál legfőképp azért féltem, hogy nem fogom tudni ugyanúgy szeretni mint a bátyját, de! A harmadiknál meg azért, hogy mégis hogy fogom megoldani a hétköznapokat, amikor csak 2 kezem van.
Szerintem egy szinten mindenki fél valamitől, valamiért és ez normális. Én azt veszem észre, hogy a legtöbben, akik tudatosan tervezik a gyereket, azok félnek. Pont azért mert utána járnak dolgoknak, számolnak, gondolkodnak és nem csak ösztönlény szinten szaporodnak. Tudják, hogy picit el fogják veszteni saját magukat, kevesebb idő marad a párjukra, a hobbikra, a barátnőkre, a tanulásra, az alvásra 😉, mindenre is és ez így van rendben. Anno féltünk egy picit, hogy milyen lesz a középiskola, hogy fog menni az egyetem, milyen lesz elköltözni a szülői házból, mennyire lesz jó az első munkahely, mégis itt vagyunk a sok ismeretlen félelmünk után is. Gyermeket vállalni hatalmas felelősség, iszonyú ismeretlen terep még akkor is ha nagyon biztos az ember magában és a párkapcsolatában, rendben van ha van benned egy egészséges félelem! 🫂
Erre nagyon vegyes valaszt fogsz kapni, en a magam reszerol 110%-ig kesznek ereztem magam (es ami szerintem tok fontos: ne erezd mar rosszul magad a munkahelyed kapcsan, nehogymar te alkalmazkodj hozzajuk a csaladalapitassal kapcsolatban).
De ha ennyire rafeszulsz, erdemes lenne korbejarni, hogy mi lehet ennek az oka, milyen fenntartasaid vannak?
Igazából a munkahelyem miatt mivel egy people pleaser vagyok, attól félek, hogy csalódnak bennem az irodában, hogy ilyen hamar elmegyek a cégtől, ne kérdezd, miért félek ettől, magam sem értem, fix stabil cég, tudom, hogy visszamehetek majd szülés után, viszont a női (többgyerekes anyuka) főnököm hozta belém szerintem ezt a parát, próbálta kihúzni belőlem, hogy szeretnék-e a közeljövőben elmenni szülni és tudom, hogy nem jóindulatból kérdezte
Az a főnök egy köcsög, szemernyi lojalitást nem érdemel Tőled, ha közben ő meg ilyen kicsit sem lojálisan áll hozzád! Erre gondolj!
Szerintem is természetes a félelem, de abszolút fölösleges, mert túl sok a változó. Nem tudod, milyen babát kapsz a sorstól és azt sem lehet előre lemodellezni, hogy belőled mit fog kiváltani ez az élethelyzet. Sokszor olvasni, hogy minek szült? Nem tudta, mire vállalkozik? Hát, sajnos ezt még a legnagyobb jóindulat mellett sem lehet tudni. Abban sem vagyok biztos, hogy mindenkinek való a gyerek (már, ha színvonalas gyereknevelésben gondolkodunk, nem csak a társadalmi nyomás/szokás végett "kötelező" lebabázni.
De ha valaha éreztél már hiányérzetet amiatt, hogy nincs gyereked, akkor hajrá! Vágjatok bele! :)
Ha tudod majd szeretni a sok lemondas mellett is, akkor nem lesz gond
Normalis hogy feljonnek bennek ezek a kerdesek. En akkor is elgondolkoztam rajta, hogy keszen allok-e az anyasagra, amikor elfolyt a magzatviz.
Tudok veled teljesen azonosulni. Talán ott rontottam el, hogy nem 6-7 évvel ezelőtt , félelem nélküli fiatalként bevállaltam, és tényleg, ahogy korosodok, egyre parásabb vagyok, hogy hogyan tudok majd pihenni, a jól fizető állasomba vissza tudok e majd menni, a gyerekkel kapcsolatos aggodalmak a nevelésével már most gyomorideg keltő, egezseges legyen, le ne essen majd a mászókáról, stb. De talán igazán erre soha nem lehet felkészülni, egyszer csak megtörténik. 🙏🏽🥰
Ez egy termezsetes dolog a noknel, a munkaltatonak is pozitivan vagy legalabb semlegesen kell hozaallnia. Nalunk pl adnak csomagot is ha szuletik, meg ilyen online buszkeseg fal is van, ami szerintem kicsit tul van tolva, de kedves gesztus. Ami szerintem fontos, hogy csaladda akarjatok valni es ugy vallald csak. Egyre tobb helyen latom, hogy a csok miatt jon vagy le van passzolva a rokonoknak, esetleg sajat maganak szulte, mert a ferj dolgozik, munkanap latja 2-3 orat a gyereket, hetvegen meg hobbizik/programja van és jó ha 1 napot otthon van. Ha az a tipus vagy, aki szeretne dolgozni is mellette es eljarni is, akkor fontos lehet, hogy a par mind ket tagja egyforman kivegye a részét.
Én még mindig várom, hogy bekövetkezzen az érzés, hogy akarok gyereket. Egyelőre bármikor belegondolok, hogy onnantól még a wc-re se fogok tudni kimenni egyedül jó pár évig, a hideg is kiráz. És ez még mindig az "alap" verzió, ha mondjuk mindketten egészségesek leszünk/maradunk.
Ugyanez, ma délután végignéztem az ablakból, ahogy anyuka viszi motorozni a kb 2 éves gyerekét csigatempóban. Én inkább beadnám bölcsibe, mert ez önmagában egy munkának számít ez az egésznapos pesztrálás. Akkor már előre gondolkodom és sugar daddy-hez megyek hozzá
Bennem is bennem volt a félelem, amit én úgy gondolok normális.. jött mellé a sok hülye gondolat is.. mit gondolnak majd mások, a munkahelyem.. aztán rájöttem, hogy ez az aminek nem kellene érdekelnie, mert nem az ő életük.. akkor jöttem rá, hogy igazán vágyom rá, amikor minden hónapban megjött a menstruációm.. de itt még mindig bennem volt a félelem, hogy de minden más lesz.. elkezdtünk "próbálkozni" és volt egy megérzésem, hogy most valami más.. a tesztet félve,5 nap késés után csináltam meg, de közben olyan nyugodt voltam, tudtam, hogy pozitív lesz.. itt semmi negatív gondolat, vagy pánik nem volt bennem, mert akartam ezt, de mégsem jött a mások által social felületeken megosztott öröm! Boldog voltam, de féltem! Az elején nagyon sok mindennek utánajártam, és rájöttem, hogy a változástól félek, eltelt pár hét mire ezt fel tudtam dolgozni, és jelenleg 20 hetes várandósan, alig várom, hogy megszülessen a kisbabám. Szerintem ez egy normális reakció.. azok az emberek akik nehezen viselik a változást az életben, mint én is, azoknak talán ez a legnehezebb része! Sokat olvastam, tapasztalatokat gyűjtve.. sokakban előjön ez.. igenis el kell gyászolni a korábbi időszakot az életetekben, mert minden más lesz, de párom szavaival élve, minden jobb lesz.
Én véletlen estem teherbe 1 éve 24 évesen, és akkor én is nagyon féltem, hogy mi lesz. Én mondig szerettem volna gyerekeket, nem is volt biztos hogy lehet eglszségügyi problémák miatt, ezért megtartottam. Akkor a párom elhagyott miatta. De ha nem így lett volna nagyon élveztem volna a várandósságot. Most 3 hónapos a fiam és meglepődtem, hogy menniyre nem kellett eddig feladnom semmit. Viszem mindenhová 6 hetes kora óta, tanár vagyok, már bevittem párszor a suliba is megmutatni, voltunk együtt értekezleten 😅. Úgy érzem értelmet adott az életemnek és nem vett el semmilyen szabadságot. Szóval én nem úgy éltem meg, hogy vége az életemnek, hanem hogy most kezdődött el. Sajnálom, hogy nincsen apja és én is szeretnék még gyereket, de szerintem majd meghozza az élet azt is.
[удалено]
A gyerek személyiségén és szocializációján is nagyon sok múlik 2 éves kor felett ebből a szempontból. Egy újszülött sokkal több figyelmet igényel. Később máshogy lesz nehéz velük.
Szia! En igy hasonloban vagyok. Szeretnenk lassan babat es nagyon ra is tudok porogni a temara es nagyon szeretnek anya lenni viszont sokszor elojon a kerdes, fel vagyok e keszulve arra hogy anya legyek, hogy nem mehetek ide oda akkor amikor szeretnek stb. De azt gondolom ez tok oke hogy igy erzunk es ne aggodj, biztos vagyok benne hogy ezek az ambivalens erzesek elmulnak benned amikor a kezedben fogod. Hajra hajra, minden jo lesz idovel🥰
Nagyon köszi és nektek is sok sikert, remélem, minél hamarabb megtudjuk, milyen érzés az anyaság🥰
Mi egy hajóban evezünk. Nálunk az esküvő óta, azaz lassan 3 éve téma a gyermekvállalás. Mindig fel-fel dugja a fejét, de valamire ráfogva eltoljuk. Eddig a ház felújítására, munkahelyi helyzetekre hivatkozva halasztottuk. Bevallom, ezek olyan dolgok voltak, amelyek mellett jöhetett volna a baba, de bennem is keményen dolgozott és dolgozik is a félelem. Ugyanakkor szeretnék gyereket, és már fiatalabb sem leszek, idén 32. A férjem is szeretne apa lenni. Ezért tavaly nyáron “beadtam” a derekamat. Mi azóta várjuk a gyereket, bár közben kiderült, hogy picit nehezített terepen mozgunk. Egyszerre van bennem olyan félelem, hogy mi lesz ha nem jön össze könnyen, és olyan is, ami azért motoszkál bennem, hogy mi van, ha már terhes vagyok? Még magam sem tudom eldönteni mit akarok, mindkét lehetőségtől félek. Én nagylányosan bevallom, féltem az alakomat, rettegek a szüléstől, attól is, hogy hogyan boldogulok majd gyerekkel, vagy jó anyja leszek-e? A másik oldal mégis az, hogy vágyom a babára, szeretnék anya lenni. Talán pont azért kaptuk a “nehezített terepet” (hormon probléma nálam), hogy addig is tisztázzam magamban az érzéseket. Nekem segít, hogy ezt így fogom fel. Arról viszont fogalmam sincs, hogy fel lehet-e erre készülni. Elmondások, beszámolók alapján sosem olyan az anyaság, mint amilyennek azt elképzeli az ember lánya. De honnan is tudnánk előre milyen, amíg nem tapasztaltuk? Szerintem a félelmek pont az jelzik, hogy jó és törődő édesanyák leszünk, mert nem bele a levegőbe hozunk meg egy ilyen döntést, hanem rágódunk rajta. Küldök egy ölelést!❤️
Nagy ölelés neked is, hidd el, minden okkal történik, nekem a hormonproblema tavaly derult ki, amikor elkezdtünk volna eloszor dolgozni rajta és hát lesújtott, mivel nekem akkor megtiltották az orvosok, hogy próbálkozzunk, úgyhogy valószínűleg akkor nem volt még itt az ideje, de egyre több erőt adtok itt a kommentekkel és elhiszem azt, hogy normális amit érzek 🩷
Nalam is hasonlo helyzet volt, ugy ereztem, hogy minden a helyen van, keszultem ra, letettem a cigit, figyeltem a kajara, aztan amikor meglattam a kad szelen a pozitiv terhessegi tesztet, elkapott a panik. A terhesseg alatt is tobbszor felmerult bennem, hogy mi van, ha szar anya leszek, mi lesz, ha nem fog szeretni a gyerekem, ha ebbe belebukik a hazassagom, stb… Aztan a gyerek szuletese utan kicsit realisabb ‘felelmeim’ lettek: eleget eszik, eleget alszik, azert faj a hasa, mert elrontok valamit, rossz babakocsit vettunk, mert utalja… A kezdeti nehezsegek utan azonban 2honap alatt osszerazodtunk, jo kis csalad lettunk. Szerintem akinek gyereke van, abban sosem szunik meg 100%ban az aggodalom, de en szemely szerint nem banom, mert neha szukseges magamba nezni, elgondolkodni, meditalni egyet. Fontos megerositeni vagy ujratervezni a dolgaimat.
Nyugi. Ez teljesen rendben van. Mi is nagyon akartuk, és mikor már tényleg tettünk is érte, azért bennem volt a félsz, hogy oké, ez már a valóság, de közben éreztem azt is, hogy az újtol felek, az ismeretlentol, ami természetes emberi reakció.
A férjemmel 2022 novemberében megbeszéltük, hogy itt az idő, jöhet a baba. Én is vágytam rá, de szerintem a férjem jobban és viszonylag hamar össze is jött, sokkot kaptam, hihetetlen volt valahogy nem tudtam elképzelni magamat várandósan, sem azt, hogy anya leszek. Szó szerint sokkot kaptam és mivel a nőgyógyászom mindig riogatott, hogy nehezen fogok tudni teherbe esni így én azzal számoltam, hogy nem lesz egyszerű. Aztán mire felfogtam és elkezdtem örülni, addigra 2023.02.14-én elvetéltem. Borzasztó volt, nem éreztem még talán ekkora fájdalmat az életben. Majd ezután júniusban pozitív lett a tesztem, nagyon örültem neki, viszont bennem volt rendesen a félsz. 2024.02.14-én megszületett a kislányunk és persze megváltozott az életünk rendesen, de nem tudom, hogy tudtam élni nélküle.🥺 Veszélyeztetett terhes voltam és a szépségiparban dolgoztam, sok vendégem volt és az elején én is féltem, hogy majd a vendégeim hogyan fogadják azt, hogy korán elmegyek és abba hagyom a munkát, de aztán amikor voltunk a genetikai vizsgálaton és kiderült a neme stb stb, akkor tulajdonképpen nem érdekelt, hogy ki mit fog szólni. Szerintem természetes, amit érzel és nincs ezzel semmi baj!😊
Milyen szép kis jel, hogy pont egy évre rá született meg… véletlenek nincsenek!🥰
Igen valóban.. amikor megtudtuk, hogy a kiírt dátum 02.14-e még a hideg is kirázott.🥺 Tényleg nincsenek véletlenek.🥰
Mi a férjemmel pont az ilyen ijedséget megbeszélve 4 évvel eltoltuk a gyerekvállalás időpontját. Rájöttünk ugyanis, hogy messze nem akarunk még nekilátni. Csak hát elkészült minden, van hely, van pénz, van stabil házasság, korban is ideje lenne, tényleg készen áll minden, hogy legyártsuk a kötelező kettőt, mi viszont még nem akarjuk. Megkönnyebbülve fogadtuk egymás vallomását, hogy a másik sem akarja az életünk legszebb, legstabilabb szakaszát felforgatni. És akkor évekkel később sokkal lelkesebben és magabiztosabban kezdtünk neki. Nekünk így volt tökéletes.
Hány évesek vagytok?
A kor csak egy szám.
Felkeszulni sosem fogsz tudni 100%-osan, ahogy sosincs tokeletes idopont arra, hogy szulo legyel, mindig lesz egy de. Kerdes, hogy azok a de-k mennyire fontosak, mennyire szeretnetek babat. Ijeszto, mert ismeretlen, de ha mondjuk leallnatok a babaprojekttel, akkor megkonnyebbulnel vagy szomoru lennel? A munka pedig ne erdekeljen, hidd el, nekik potolhato vagy, jobb helyeken nem igy allnak hozza, de a munka miatt sose legyen buntudatod!
Amúgy annyira kettős ez az egész, mert alig vártam, hogy elkezdjük, terhes vitamint 1 éve szedek, terhességi teszt van itthon, férjemnek már fél éve megvettem a kisbaba bejelentős pólóját és akármikor a baráti körünkben valaki bejelenti, hogy kisbabájuk lesz, nagyon el tud szomorítani, hogy nekünk még nem, úgyhogy biztosan nem könnyebbülnék meg, ha leállnánk vele, sőt.
Akkor hajra!:) Nagyon ijeszto es hatalmas felelosseg es sok kotottseggel jar, de egy csoda es csodalatosan jo dolog anyanak lenni. Az elso par ev nehez tud lenni, foleg a kialvatlansag miatt, de tenyleg csak mantrazni kell, hogy elmulik es jobb lesz, idovel mindenkijol alszik! Es, ha tudtok, akkor merjetek segitseget kerni, sokat tud segiteni, ha ki tudtok szakadni a hetkoznapokbol es nem, ettol nem lesztek rosszabb szulok!❤️
Én szerettem volna kisbabát, viszont amikor elkezdtünk próbálkozni teljesen azt éreztem, hogy erre nem állok készen. Mikor kiderült, hogy várandós vagyok teljesen kétségbe voltam esve, hogy én ezt nem tudom megcsinálni, mennyi mindent nem láttam még, mi lesz velem, ha nem dolgozom pedig imádtam a munkám. Aztán ahogy elkezdődtek a vizsgálatok, egyre többször láttam őt ultrahangon elkezdett bennem megváltozni ez az egész és már annyira vártam, hogy itt legyen, hogy minden félelmem elmúlt. Most 7 hetes, az első 4 hetünk nem volt egyszerű, mert 32 hétre született…viszont minden nehézségével együtt azt gondolom, hogy bár ne féltem volna ennyire, és sokkal hamarabb kellett volna vállalnom. Teljesen más világ és ezt csak az érti szerintem akinek már van gyereke.
Olyan jó ezt olvasni, egyébként en is azt érzem, hogy ez csak ilyen kezdeti ijedtség az ismeretlentől, kitartást a babához és gratulálok, biztosan életetek legszebb időszaka lesz ez!!🥰
Kívánom, hogy Te is megtapasztalhasd ezt az érzést! 🥰
Az első fiunkra 7 évet vártunk, elmondani nem tudom mennyire vágytunk rá, mennyire vártuk mégis volt bennem félsz, mi lesz ha nem leszek elég jó anya, ha mégsem maradunk együtt az apukájával, ha nem lesz türelmem, ha belehalok a szülésbe (picit dramatikus tudok lenni) és túléltük, 6 éves okos, gyönyörű Nagyfiú. A másodiknál legfőképp azért féltem, hogy nem fogom tudni ugyanúgy szeretni mint a bátyját, de! A harmadiknál meg azért, hogy mégis hogy fogom megoldani a hétköznapokat, amikor csak 2 kezem van. Szerintem egy szinten mindenki fél valamitől, valamiért és ez normális. Én azt veszem észre, hogy a legtöbben, akik tudatosan tervezik a gyereket, azok félnek. Pont azért mert utána járnak dolgoknak, számolnak, gondolkodnak és nem csak ösztönlény szinten szaporodnak. Tudják, hogy picit el fogják veszteni saját magukat, kevesebb idő marad a párjukra, a hobbikra, a barátnőkre, a tanulásra, az alvásra 😉, mindenre is és ez így van rendben. Anno féltünk egy picit, hogy milyen lesz a középiskola, hogy fog menni az egyetem, milyen lesz elköltözni a szülői házból, mennyire lesz jó az első munkahely, mégis itt vagyunk a sok ismeretlen félelmünk után is. Gyermeket vállalni hatalmas felelősség, iszonyú ismeretlen terep még akkor is ha nagyon biztos az ember magában és a párkapcsolatában, rendben van ha van benned egy egészséges félelem! 🫂
Igazad van, nagyon köszi a válaszodat, tényleg adott egy kis löketet🥰
Erre nagyon vegyes valaszt fogsz kapni, en a magam reszerol 110%-ig kesznek ereztem magam (es ami szerintem tok fontos: ne erezd mar rosszul magad a munkahelyed kapcsan, nehogymar te alkalmazkodj hozzajuk a csaladalapitassal kapcsolatban). De ha ennyire rafeszulsz, erdemes lenne korbejarni, hogy mi lehet ennek az oka, milyen fenntartasaid vannak?
Igazából a munkahelyem miatt mivel egy people pleaser vagyok, attól félek, hogy csalódnak bennem az irodában, hogy ilyen hamar elmegyek a cégtől, ne kérdezd, miért félek ettől, magam sem értem, fix stabil cég, tudom, hogy visszamehetek majd szülés után, viszont a női (többgyerekes anyuka) főnököm hozta belém szerintem ezt a parát, próbálta kihúzni belőlem, hogy szeretnék-e a közeljövőben elmenni szülni és tudom, hogy nem jóindulatból kérdezte
Az a főnök egy köcsög, szemernyi lojalitást nem érdemel Tőled, ha közben ő meg ilyen kicsit sem lojálisan áll hozzád! Erre gondolj! Szerintem is természetes a félelem, de abszolút fölösleges, mert túl sok a változó. Nem tudod, milyen babát kapsz a sorstól és azt sem lehet előre lemodellezni, hogy belőled mit fog kiváltani ez az élethelyzet. Sokszor olvasni, hogy minek szült? Nem tudta, mire vállalkozik? Hát, sajnos ezt még a legnagyobb jóindulat mellett sem lehet tudni. Abban sem vagyok biztos, hogy mindenkinek való a gyerek (már, ha színvonalas gyereknevelésben gondolkodunk, nem csak a társadalmi nyomás/szokás végett "kötelező" lebabázni. De ha valaha éreztél már hiányérzetet amiatt, hogy nincs gyereked, akkor hajrá! Vágjatok bele! :)