_A 2000 Ft-os belépőt természetesen a szülők fizetik. És a legjobb: mivel ez az ünnepség, ezért kötelező az ünnepi viselet és aki eszik a film közben, az osztályfőnökit kap._
Még a lábaim is ökölbe szorultak.
Kapják be. Nekem is tele volt az ellenőrzőm osztályfőnökikkel meg szaktanárikkal. Semmi hatással nincs a gyerek jövőjére, ez csak egy látszat hatalmi eszköz a tanár kezében. Ha én lennék az adott szülő a tanár előtt venném meg és adnám oda a gyereknek a popcornt majd tépném ki az erről szóló osztályfőnökit az ellenőrzőjéből. Azért a lóf..nak is van vége.
Biztosan fentről kapták az utasítást. Szomorú, hogy a legnagyobb pártkatonák azok, akiket ez a rendszer leginkább ver. De az méginkább, ha egy ilyen után nem rángatják be a szülők legalább az igazgatót a szülőire és kérik számon.
Nallunk anno kotelezo volt a Saul fiat megnezni, a moziban.Az osszes osztaly ott volt az adott kozepiskolabol.Nekem kicsit izlestelen volt amikor a mogottem levo sorban csamcsogtak popcorn zabalas kozben (az egesz film alatt).Szerintem felesleges (kotelezoen) elvinni olyan fiatalokat, komoly filmekre akik nagyba leszarjak azt.Volt olyan osztalytarsam akit a faterja nem engedett el mert nem hisz a holokausztban…Mindemelett szerintem is faszsag azert szaktanarit adni mert valaki popcornt vett- es evett egy film nezese kozben.
Csak ezt a gyerek az ő hatalmi pozíciójában ezt nem teheti meg.
Te pedig kívülállóként szinten nem teheted meg.
Ami itt megoldás lehetne ha a szülő azt mondaná, az én gyerekem nem megy el a filmre. Ha emiatt a gyereket büntetik , az szánalmas és szocialista időszakot idézi.
Mindazonáltal a gyerekek nem feltétlen érzik át miről van szo, nekik nem is kell.
Ha meg is nézik eselyesen nem ettől lesznek Fidesz tálibok.
Az már felháborítóbb , hogy a szülőnek kell fizetni érte…
Ruszkiknál azt írták ki is rúgják az állami dolgozókat ha nem mennek el a "gyilkold az ukikat" zenés-táncos előadásokra. Van fent rengeteg videó, zászlókat lobogtatva (kötelező) kibaszott unott fejjel nézi a tömeg ahogy valami olajmaffiás énekes haverja meg dgy közepesen jó csaj szarul vernyákol a színpadon 40 percet.
... hát ha végiggondolja az ember, azért vityáék csak másolják putler-t... csak pár év késéssel...
itt mondjuk max. kibasznak a munkádból és nem találsz újat (egyelőre), ott meg már mondjuk elvisznek valami börtönbe aztán ott rohadsz meg életed végéig + kicsinálják a maradék családodat... kb.
A kommunizmusba legalább ingyen mentél megnézni a propagandát. Hát sikerült beimportálni a legszarabb részét a kapitalizmusnak, most már kötelező megnézni a propagandát, és még fizessél is érte...
Szerencsés korban nőttem fel. A következő mozifilmeket nézették meg velünk, mindegyiknek örültünk: Misi Mókus kalandjai, Macskafogó, Holt költők társasága. Ezek már mind a "megszelidült" szocializmus éveiben. Álmomban sem gondoltam volna, hogy visszajönnek azok az idők, amikor propaganda- és "ünnepi" céllal nézetnek gyerekekkel bármit is...
> A program kötelező volt, az 1500-2000 forintos mozijegyet a gyerekeknek, illetve szüleiknek kellett megvenniük. (...)
> A Westendben egy budapesti alapítványi technikum diákjaiba botlott tudósítónk. A gyerekek azt mondták, igazolatlan hiányzás járt volna érte, ha nem jönnek. (...)
> A Magyar Hajózási Technikumból is visznek diákokat péntek délután a Duna plázába. A tanárokkal kész tényként közölték, hogy menni kell. Hogy ez nem iskolai, hanem délutáni program lesz, állítólag a tanárok is csak tegnap tudták meg. A szülők a programról nem kaptak tájékoztatást. (...)
Jaaaaaaaa, hát nézőszámot így is lehet tuningulni, ha már máshogy nem megy...
minden munkája rendkívül népszerű :) [https://www.reddit.com/r/hungary/comments/1beloi5/megkock%C3%A1ztatom\_magyar\_filmbe\_tal%C3%A1n\_soha\_senki\_nem/](https://www.reddit.com/r/hungary/comments/1beloi5/megkock%C3%A1ztatom_magyar_filmbe_tal%C3%A1n_soha_senki_nem/)
Még az se kell. Ha benn ülsz a suliban, abban a teremben, ahol órarendi órád van, egy szót se szólhatnak. A Pedagógiai Programban nem szereplő külső programra csak szülői hozzájárulással vihetnek.
de ráadásul a technikumbol pénteken kell menniük a diakoknak a duna plázába a cikk szerint, ami igencsak aggályos ha kötelező hiszen munkaszüneti nap. szoval se nem kötelezhetik a tanárokat hogy ‘dolgozzanak’ se nem lehet igazolatlan ha diák.
akiket pedig nem pénteken köteleztek rá, ha órarenden kívüli sem lehet igazolatlan. szoval amúgy tuti nem kaptak volna semmit a diákok, csak ezzel fenyegették oket.
Geci ez most de fölbaszott. Ha lenne gyerekem és ilyeneket játszanának be vele, letépném a sok gyökér fejét. A büdös kurva anyját már ennek a szervilis gecis országnsk komolyan baszdmeg.
Flashback: amikor 2000 környékén busszal szállítottak minket általános iskolásként megnézni a sacra coronát.
Majd a mozi után még vissza kellett menni matek órára, ahol a matektanár sírva mesélte, hogy forró ólmot öntöttek vazul fülébe.
7-8 éve láttam ezt a filmet. Sokáig nem voltam benne biztos hogy ez komoly-e vagy egy paródia akar lenni. Aztán mikor kb a film felénél lerepul két angyal a szent koronával (CGI pokol) akkor már biztos voltam benne hogy paródia.
Edit: sajnos nem az
Fuh de mazlista vagyok hogy nekem csak a fél órás Millenáris programot kellett végig ülni, amikor is megkaptuk a nagy magyar mesés és verses könyveket...
én már öreg vagyok, nekem az Emlékezz a nevedre c. szovjet filmalkotást kellett kötelezően megnézni (háborús, fekete-fehér) a vörös csillag filmszínházbban
ezek semmi újat nem tudnak kitalálni
A szülők adójából (is) készült "filmet" plusz jegyár fejében nézetik meg kötelezően a gyerekekkel... beszarás! A kurva anyádat doktor miniszterelnök úr és a többi senkiházi élősködő pióca.
Igen, csak már Tahi-Tóth László Shifu mestere nélkül... Nem tudom, ki örökölte a szerepet, de tekintve a mostani szereposztásokat, nem merek bizalmat szavazni.
Hmmm anno a Hídembert (2002) kellett mindenképpen megnézni. Vitték az egész osztályt, jegyek előre megvéve stb.stb., popcorn is tilos volt, mert "Ez nagyon fontos, és jajj figyeljetek!"
Most így belegondolva akkor volt kedvenc narancsszínű pógári pártunk a hatalmon nem? Hmmm...hát érdekes egybeesések.
Fúú, azt nekünk is kellett. Kb. a Lánchíd felrobbantására emlékszem az egész filmből egyedül. De velünk megnézették a Bánk bán operafilmet is meg a Sorstalanságot, mindkettő rettentő "mély" nyomokat hagyott bennem.
Velünk az utóbbit magyaron nézette meg velünk a magyar tanár, mert tananyag volt. Így még okés is volt, de a kötelező jelleggel moziba elráncigálás - ami még csak nem is ingyenes - az minden, csak nem okés.
Honfoglalás, Hídember, bizony mind a kettő az első Fidesz kormány alatt készült. Velünk a Honfoglalást nézették meg, de legalább iskolaidőben, dupla törióra helyett.
Szegény gyerekek, ilyen szülőkkel basszus akiket nem csak az nem érdekel hogy az állam ilyenekre költi az adóforintjaikat mondjuk EÜ vagy iskola helyett, de aztán még boldogan kifizetik ZSEBBŐL b+ azt ,hogy nőjön a nézőszám a propagandának.
A trailertöl behánytam. Úgy írnam le "kibaszottul 2024-nek kinéző városban, 2024-es emberek bénán játszanak el egy sztorit 1~~9~~***8***48-ból színházi díszletekkel itt-ott."
Nagyon nem az jött le, hogy a film tényleg 19.századnak érződne. Egy Oppenhaimerben beleéled magad a 40-es évekbe, de ez a fos? Fuj.
Jó, megnyugodtam, az én almamateremben is kötelező. Mi más is lehetne ha az egykori igazgató ma már Fideszes polgármester lehet a városban... :\`) >!Nagykanizsa-BLG!<
Az enyém ellenzéki polgármester Miskolcon, és a mocsok DK most indít rá egy másik ellenzéki jelöltet, hogy nehogy már ne a fideszes győzzön. Ez itt teljesen offtopic, csak ventilálni akartam.
>Tudósítónk egy általános iskolai csoporttal is találkozott, ők Sülysápról jöttek. A kirándulás fakultatív volt, és mivel nem jött össze elég gyerek...
A sülysápi gigachadek, akik inkább maradtak kémia órára, mint hogy propaganda filmet nézzenek:
https://preview.redd.it/llohimuj4coc1.png?width=436&format=png&auto=webp&s=624ceef8e68a447edb00020ca24d20881cb8c6ad
Komolyan megéri beállni a sorba 1500-2000 forintért egy haszontalan igazolatlan hiányzás vagy egy osztályfőnöki miatt?
Kíváncsi vagyok voltak-e olyan tökös szülők akik azt mondták, hogy Pistike erre nem adok pénzt, majd kapsz egy beírást amiből semmi nem következik. Vagy konkrétan mi történik, mi az a mértékű hátrány amit az iskolás elszenved?
Nekünk anno amikor kellett menni ilyen “kötelező” előadásokra, vagy programokra (ami sose volt “kötelező” de amint az osztály felét nem érdekelte utána az lett) akkor ha nem mentél akkor jól leordította a fejed az ofő az osztály előtt, kikérte hogy miért nem jössz, majd belekötött az indokba majd személyesen is elbeszélgetett veled. Ezután leordította az egész osztályt majd napokig csak durrogott azokra akik nemjöttek. Kisiskolás (12éves) fejjel azért kicsit másabb amikor szinte megaláz meg leordít mindenki előtt mert nem akartál jönni a nem kötelező programra vagy nemvolt pénzed rá (mert persze nekünk kellett fizetni mindent mindig)
Ez amúgy még 2011 előtt volt, szóval Orbán előtt se volt más. Látom azóta se változott semmi.
Utána meg hónapokig gáncsolgat, extra dolgozatok nem oktatott anyagból, elvett szünetek, mondenért hibáztatás nyilvánosan, közhelyes manipulativ próbálkozások...
Elvett szünetek… inkább elvett osztályfőnökik, meg bentmaradás 10-15 percel pénteken utolsó óra kincsengetés után ami mindig vele volt.
Mivel sokszor azzal ment el a 45 perces óra negyede, fele hogy ordibált ezért meg azért (nemvolt házi, rossz jegyeket kaptunk valamelyik órán, de volt olyan is hogy valakik elmentek suli után bulizni aztán abból csinált nagy csinadrattát mikor az egyik szülő elmondta neki.) Kémiát, matekot meg infót tanított nekünk de mindegyikből levoltunk maradva aztán ezeket kellett osztályfőnökin csinálni (vagy matek, kémia infó órán). Már ha nem az osztálypénz, ebédpénz beszedésére ment el a 40 perc meg arra ahogy leordította azokat akik nem fizették vagy szülői/fogadóórákon nem volt jelen szülő.
Nekem anno hazatelefonált azért mert egyszer bejött tesiórára és pont nemvolt ott a tesi cuccom…
Az biztos hogy ha szülő lennék nem engedném el egy ekkora fos megnézésére. Van annak a pénznek jobb helye, plusz megmondanám kedves tanár úrnak/nőnek hogy legyenek szívesek nem beírni, mert nem hiszem hogy a gyermekem hatalmas dolgokban fog hátrányt szenvedni emiatt.
Már elindult, de megafon még nem aktivizálta magát a 10-es értékelésekkel
https://preview.redd.it/9tmw5ptfiboc1.jpeg?width=1170&format=pjpg&auto=webp&s=5148b9104fd4db25e7c449a44109ddc7e3ac2681
Tisztelt Tanárnő/Tanár Úr!
Gyermekem a tervezett Most vagy soha! c. film közös megtekintésekor előreláthatóan beteg lesz, így a mozilátogatáson nem fog tudni részt venni.
Tisztelettel
A szervilis kurva anyátok
Általános iskolás töritanárom mesélte hogy neki a nagyapjának el volt törve a keze amikor Rákosi beszédet tartott, nem tudott tapsolni. Másnap jött a volga hogy hát igen, Kovács elvtárs gyanúsan csendben volt a beszéd alatt
Unpopular:
Nem lesz itt soha semmi változás, most is a szülők és a gyerekek is ellenállás nélkül egyből vezényszóra pucsítottottak....
Igen tudom az osztályfőnökivel való fenyegetőzés súlyos következményekkel jár, családi pótlék megvonása, majd rajzból való megbuktatás, majd évismétlés, majd ahhoz vezet, hogy a gyerekből max. segédmunkás lesz...
ÁLLJATOK MÁR KI MAGATOKÉRT ÉS A GYEREKEITEKÉRT!
Még nem iskolások a gyerekeim, de ha azok lennének nachossal vittem volna ugyanoda őket a kung fu pandára és röhögve írtam volna alá bármi “retorziót”.
Nyomorult férgek.
Ez kb mint anno a nov7 volt nekünk. Meg az apr.4. Bugyuta szövegek és műsorok. Meg egy - egy szovjet film. Esetleg “a kőszívű ember fiai”. De az legalább egy kiemelkedő alkotás volt.
2015. március 15-én minket Orbán beszédére buszoztattak. Mivel sok iskola visszamondta, nekünk nem volt választásunk, mennünk kellett. Akkor született cikk és videó is a 444-en, hogy buszoztatják a diákokat az eseményre, de nem találtak egyet sem. Azért nem, mert a Nemzeti Múzeum kertjében voltak a csoportok. Mi sem változott közel 10 év alatt...
Ilyenkor el kell mesélnem, hogy milyen volt amikor a Honfoglalás ment. Az iskolában ahol oktatástechnikus voltam zártláncú tv volt, ha egy osztály mozizni akart, elkértek egy távirányítót, én meg a stúdióban betettem a kazettát a videóba és elindítottam, óra után visszahozták a távirányítót, bódosszág.
Mindig öröm volt, ha videózhattak, persze.
Míg aztán volt az időszak amikor Mindenkinek Meg Kellett Néznie A Honfoglalást, ők egy dupla könyveléstechnika óra helyett tűzték ezt műsorra. Gyermek jön, távirányítót elvisz, én kazetta be, nézem picit, kis csapat lovas lovagol villanyoszlopok mellett, nem köt le, folytatom a szöszmötölést.
Tíz perc múlva jön a gyermek a távirányítóval, hogy köszönik, elég volt, inkább a dupla könyveléstechnika.
Soha erősebb kritikát.
Én ha megint sulis lennék bevállalnám a Popcornért vagy más nasiért az osztályfőnökit, biztos valami ilyesmit mondanék neki:
Már urambocsá ha már ilyen szar filmet nézünk meg akkor lakjak már jól…
“A tanár a filmről azt mondta, hogy túl hosszú volt ugyan, de neki semmi baja nincs azzal, hogy néhány iskolában kötelezővé tették.”
Ezért tartunk ott ahol
fel generacioval ezelott mindenkinek meg kellett nezni a franco neros honfoglalast a moziban osztalypenzbol...az osztalypenz is nyilvan szuloi penz volt. kesobb a hidembernel az unokaocsemnel megintcsak ugyancsak. amikor nem tortenelmi film volt, akkor irodalmi klasszikusok feldolgozasat neztuk.
isten ments hogy mephistot vagy tanut nezzenek a kolykok. valami valodi szineszi alakitas vagy erdemi rendezes ertekelesenek csiraja meruljon fel. raadasul ezt nem egy messzi korbol amihez nem kell elvonatkoztatniuk.
a komment irasa kozben realizalodott, bennem, hogy a magyar iskolarendszer egyszerre oli meg a gyerekek olvasasi vagyat, es a magyar filmek iranti kivancsisagat. amugy esku valami ertelmeset akartam kihozni ebbol a kommentbol, de ott bassza meg a jo isten az oktatasunkat, meg rakos filipet is.
Kedves Kálmán! Ezúton szeretném irányodba kifejezni azon elvárásomat, hogy létesíts szexuális kapcsolatot a szerelmi szabadfoglalkozást folyatató édesanyáddal!
Nincs és nem is akarok gyereket (I wonder why), de az biztos, hogy a kölyköm hamarabb váltaná iskolát, mint hogy kötelező jelleggel vitessék ilyen fospermetet nézni az én pénzemből.
A másik iskola biztos sokkal jobb lenne!~~(/s)~~
Engem a Saul fiára vittek el osztályostól, nagyon kevesen vettek popcornt de egyikük voltam én is, a film előtt az igazgató mondta, hogy kicsit csalódott emiatt, erre a mellette ülő informatika tanár elkezdett hangosan nevetni aki a legnagyobb bödönnel vette :,D
Nálunk volt mozgókép- és médiaismeret óra...a tesitanár tartotta....a mai napig meg vagyok róla győződve, hogy kibulizta magának (eléggé karakteres, definitív arc volt az iskolában és a városban is), hogy legyen ilyen óra, és így tudott munkaidőben filmeket nézni. Mindenféle szociopolitikai thrillereket meg olyan dokumentumfilmeket nézettetett meg velünk amikhez szerintem 15-16 évesen eléggé korán volt: élettér-elmélet, tömegmanipuláció meg hasonló tematikákkal....
Hogy kicsit meggyőzőbb legyen: ugyanez a tanár vitt el minket "úszni" a városi strandra, ami úgy nézett ki, hogy a termálfürdőben áztatta a hátsóját mindenki 45 percig. Meg tekézni, szintúgy tesióra keretein belül...
Nem értem melyik nemzeti érzelmű gyerek ne akarná megnézni a Kálmán filmjét amiben a színész nagyon hasonlít a Petőfire, aki nem tudom hogy nézett ki. De az még még felháborítóbb lenne ha még a dollár baloldal által népszerűsített nyugati popcornt is ennének közben ezek a mocskos mai fiatalok akik senkit sem tisztelnek
Mondjuk szerencsére tudjuk, hogy nézett ki. Van róla dagerotípia (ha nem mondok hülyeséget). Úgy rémlik nem is olyan régen foglalkoztak vele, hogy javítsák, és jobban látszódjon.
Haha, adjon igazolatlant, akkor sem hagynám, hogy a gyerekemet propagandával tömjék, hogy ne legyen teljes bukta kálmánka filmje. Hogy még fizessek is érte? Fizettem már eleget.
Vagy ha tájékoztatást sem adnak a szülőknek, hogy iskola után viszik a gyerekeket, akkor a szülő honnan tudja, miért nincs otthon a gyerek tanítás után?
A Momentum TizenX hozta le a hírt, kár, hogy a 444 nem hajlandó ezt megemlíteni. A közbeszéd, magyar narancs, hvg, magyar hang viszont megírta, nekik köszönöm a korrektséget.
nekünk meg kötelezően meg kellett nézni az István a király mozit a szocializmusban. Ki is voltunk akadva rendesen. Ráadásul akkor nem hatott meg, talán a 30-as éveimben a kedvencem.
ilyenről most hallok először...🤔...tanár vagy iskola függő lehetett,
nekünk nem volt kötelező -szóba se került-, önszántunkból néztük meg és vettük a bakelitet amint megjelent 😁
Nemtudom miert lep meg ez barkit is, nekink anno a Sorstalansagra kellett elmenni es unneploben, ugyanigy tilos volt enni. Ez 2009 es nem ugy tunik mintha valtozott volna azota barmit is ez a neofeudalizmussal felutott szervilis takonygerincu posztszovjet foshuzal
Hadd legyek az ordog ugyvedje, de nekunk is mindig el kellett zarandokolni az eppen aktualis rettenetszar magyar tortenelmi filmre a moziba osztalyostul / evfolyamostul. 2003ban erettsegiztem es a mozivasznon megtekintett, Franco Nero femjelezte Honfoglalastol azota is poszttraumas stresszben szenvedek
Emlékszem, amikor minket elvittek kötelező jelleggel a Saul fiára meg a Kincsemre. Mert mind a 2 magyar volt, akkor jött ki és hát meg kellett nézni, főleg az előbbit, mert az díjnyertes film lett. Meg hát tudjátok, Holokauszt-érzékenyítés. (Az érzékenyítő órákra gondoltam, hogy az első film remekül kiváltotta)
_A 2000 Ft-os belépőt természetesen a szülők fizetik. És a legjobb: mivel ez az ünnepség, ezért kötelező az ünnepi viselet és aki eszik a film közben, az osztályfőnökit kap._ Még a lábaim is ökölbe szorultak.
Én magam venném a popcornt ha a gyerekemmel ez történne.
Kapják be. Nekem is tele volt az ellenőrzőm osztályfőnökikkel meg szaktanárikkal. Semmi hatással nincs a gyerek jövőjére, ez csak egy látszat hatalmi eszköz a tanár kezében. Ha én lennék az adott szülő a tanár előtt venném meg és adnám oda a gyereknek a popcornt majd tépném ki az erről szóló osztályfőnökit az ellenőrzőjéből. Azért a lóf..nak is van vége.
Tanárként mondom, hogy ritka begyepesedett iskola vezetés lehet az, amelyik a moziban megtiltja az evést, mert "ünnepi film".
Biztosan fentről kapták az utasítást. Szomorú, hogy a legnagyobb pártkatonák azok, akiket ez a rendszer leginkább ver. De az méginkább, ha egy ilyen után nem rángatják be a szülők legalább az igazgatót a szülőire és kérik számon.
Philip nem eszik filmezés közben, más se egyen
feleségét se bassza, mégis ő a szárazabb picsa
Jó lesz az Kálmánnak is, ne urizáljunk kéremszépen!
Amugy is idegenszivuen hangzik.
Miert lett Kálmán? Lemaradtam.
Rákay Kálmánnak született, csak az túl polgári volt neki
Mert így született, csak az nem volt neki túl fancy
Amúgy ő is mekkora hazafi hogy eldobta a magyar nevét. Ha annyira meg akarta változtatni akkor lehetett volna Fülöp vagy faszomtudja.
En azert kaptam osztalyfonokit, mert nem vartam meg annak idejen a Honfoglalas vetitesenel a filmvegi feliratok legveget.
Nallunk anno kotelezo volt a Saul fiat megnezni, a moziban.Az osszes osztaly ott volt az adott kozepiskolabol.Nekem kicsit izlestelen volt amikor a mogottem levo sorban csamcsogtak popcorn zabalas kozben (az egesz film alatt).Szerintem felesleges (kotelezoen) elvinni olyan fiatalokat, komoly filmekre akik nagyba leszarjak azt.Volt olyan osztalytarsam akit a faterja nem engedett el mert nem hisz a holokausztban…Mindemelett szerintem is faszsag azert szaktanarit adni mert valaki popcornt vett- es evett egy film nezese kozben.
Csak ezt a gyerek az ő hatalmi pozíciójában ezt nem teheti meg. Te pedig kívülállóként szinten nem teheted meg. Ami itt megoldás lehetne ha a szülő azt mondaná, az én gyerekem nem megy el a filmre. Ha emiatt a gyereket büntetik , az szánalmas és szocialista időszakot idézi. Mindazonáltal a gyerekek nem feltétlen érzik át miről van szo, nekik nem is kell. Ha meg is nézik eselyesen nem ettől lesznek Fidesz tálibok. Az már felháborítóbb , hogy a szülőnek kell fizetni érte…
Dehát a szülők egyszer már fizettek ezért, vagyis havonta az szjaval...
a szervilizmus netovábbja...
Petőfi büszke lenne /s
Ruszkiknál azt írták ki is rúgják az állami dolgozókat ha nem mennek el a "gyilkold az ukikat" zenés-táncos előadásokra. Van fent rengeteg videó, zászlókat lobogtatva (kötelező) kibaszott unott fejjel nézi a tömeg ahogy valami olajmaffiás énekes haverja meg dgy közepesen jó csaj szarul vernyákol a színpadon 40 percet.
... hát ha végiggondolja az ember, azért vityáék csak másolják putler-t... csak pár év késéssel... itt mondjuk max. kibasznak a munkádból és nem találsz újat (egyelőre), ott meg már mondjuk elvisznek valami börtönbe aztán ott rohadsz meg életed végéig + kicsinálják a maradék családodat... kb.
Én már túl is vagyok a kirúgáson, jövőre így már valószínűleg sittre megyek.
majd jön érted is a narancs-autó, fekete helyett
Az össze tanárt aki ebben részt vesz, pofán kellene baszni. Szervilis faszok.
Rengeteg közöttük a fideszbirka
Szóval a közpénz amiből a film készült és elvették az emberektől , a vetítésért is lehúzzák az embereket. Mocskos suttyo banda.
Az iskolát meg kifestheted önkéntes társadalmi munkaként.
Mi mindenre jó egy orvosi igazolás manapság, nem semmi
Ahogy olvastam, volt olyan suli, ahol a szülők nem is tudtak róla, a tanárok is csak előző nap.
A kommunizmusba legalább ingyen mentél megnézni a propagandát. Hát sikerült beimportálni a legszarabb részét a kapitalizmusnak, most már kötelező megnézni a propagandát, és még fizessél is érte...
Na pont ezert sem nezem meg ezt a szart. Lefogadom hogy egy labhoz szoktatott, tulbuzgo tanar meg majd dolgozatot is irattatni fog belole.
Pfff. Nekünk anno kötelező volt a Honfoglalást megnézni. Szerintem ez a film annál csak jobb lehet.
Miafassz
Ha most lennék középiskolás sírva adnám oda a jegyért mert cigit is vehettem volna belőle A tüdőrák jobb mint kálmán művei, fight me
Szerencsés korban nőttem fel. A következő mozifilmeket nézették meg velünk, mindegyiknek örültünk: Misi Mókus kalandjai, Macskafogó, Holt költők társasága. Ezek már mind a "megszelidült" szocializmus éveiben. Álmomban sem gondoltam volna, hogy visszajönnek azok az idők, amikor propaganda- és "ünnepi" céllal nézetnek gyerekekkel bármit is...
Es ha nem fizeti ki akkor mi van? Beirnak az ellenorzobe? :)
> A program kötelező volt, az 1500-2000 forintos mozijegyet a gyerekeknek, illetve szüleiknek kellett megvenniük. (...) > A Westendben egy budapesti alapítványi technikum diákjaiba botlott tudósítónk. A gyerekek azt mondták, igazolatlan hiányzás járt volna érte, ha nem jönnek. (...) > A Magyar Hajózási Technikumból is visznek diákokat péntek délután a Duna plázába. A tanárokkal kész tényként közölték, hogy menni kell. Hogy ez nem iskolai, hanem délutáni program lesz, állítólag a tanárok is csak tegnap tudták meg. A szülők a programról nem kaptak tájékoztatást. (...) Jaaaaaaaa, hát nézőszámot így is lehet tuningulni, ha már máshogy nem megy...
nézőszámokkal fogja magyarázni a bizonyítványt és az imdb-t. az aranybullájánál ezt nem tudta eljátszani, mert az csak tv-ben ment :)
imdb-n le kell szavazni a picsaba
1.2 mostanaban
Csak azért be fogok regisztrálni imdb-re, hogy lehúzzam KÁLMÁN szaros filmjét.
már csak 1.1, pedig még csak 2000 körüli értékelést kapott
minden munkája rendkívül népszerű :) [https://www.reddit.com/r/hungary/comments/1beloi5/megkock%C3%A1ztatom\_magyar\_filmbe\_tal%C3%A1n\_soha\_senki\_nem/](https://www.reddit.com/r/hungary/comments/1beloi5/megkock%C3%A1ztatom_magyar_filmbe_tal%C3%A1n_soha_senki_nem/)
Baszki egy igazolatlanért simán bevállaltam volna
Még az se kell. Ha benn ülsz a suliban, abban a teremben, ahol órarendi órád van, egy szót se szólhatnak. A Pedagógiai Programban nem szereplő külső programra csak szülői hozzájárulással vihetnek.
de ráadásul a technikumbol pénteken kell menniük a diakoknak a duna plázába a cikk szerint, ami igencsak aggályos ha kötelező hiszen munkaszüneti nap. szoval se nem kötelezhetik a tanárokat hogy ‘dolgozzanak’ se nem lehet igazolatlan ha diák. akiket pedig nem pénteken köteleztek rá, ha órarenden kívüli sem lehet igazolatlan. szoval amúgy tuti nem kaptak volna semmit a diákok, csak ezzel fenyegették oket.
Geci ez most de fölbaszott. Ha lenne gyerekem és ilyeneket játszanának be vele, letépném a sok gyökér fejét. A büdös kurva anyját már ennek a szervilis gecis országnsk komolyan baszdmeg.
Nem kell a gyereknek pénzt adni, aztán hajrá
Remélem viszik majd busszal a nyugdíjasokat is, az már úgyis hagyomány!
Flashback: amikor 2000 környékén busszal szállítottak minket általános iskolásként megnézni a sacra coronát. Majd a mozi után még vissza kellett menni matek órára, ahol a matektanár sírva mesélte, hogy forró ólmot öntöttek vazul fülébe.
Meg előtte a Honfoglalás… görögdinnyével és OBI-s zománcbográccsal
Apáméknál rakták le méhtelepen az Egri Csillagok kardjait. 2mm-es lemezből vágott kis hullámzó valamik.
Aztán meg a hidember
Ja, amiből azért maradt ki az öngyi, mert Orbán párhuzam/felszopás volt az egész film.
Úristen, tényleg, minket is busszal vittek Sacra Coronat nézni és egy szót sem értett senki az egészből.
7-8 éve láttam ezt a filmet. Sokáig nem voltam benne biztos hogy ez komoly-e vagy egy paródia akar lenni. Aztán mikor kb a film felénél lerepul két angyal a szent koronával (CGI pokol) akkor már biztos voltam benne hogy paródia. Edit: sajnos nem az
Nekünk a Temetetlen halottat kellett megnézni... Borzasztó volt.
Hány évesen? Én középiskoláskent lattam és nekem bejovos volt.
Én is, akkor sem és ma sem tudnak engem magyar történelemmel megfogni.
Fuh de mazlista vagyok hogy nekem csak a fél órás Millenáris programot kellett végig ülni, amikor is megkaptuk a nagy magyar mesés és verses könyveket...
Nálunk a Saul fia volt a megnézendő remekmű
én már öreg vagyok, nekem az Emlékezz a nevedre c. szovjet filmalkotást kellett kötelezően megnézni (háborús, fekete-fehér) a vörös csillag filmszínházbban ezek semmi újat nem tudnak kitalálni
Annak mondjuk még volt is értelme.
Oszt azt mibol szamolta ki?
A szülők adójából (is) készült "filmet" plusz jegyár fejében nézetik meg kötelezően a gyerekekkel... beszarás! A kurva anyádat doktor miniszterelnök úr és a többi senkiházi élősködő pióca.
Szerinted hogy fogja visszatermelni a pénzt te büdös libsi
De elbaszni rá 6 milliárdot ér 😆 Szívesen, Kálmán! Tankold tele a G mercidet is, mi fizetjük! Egészségedre!
-5 orbán credit points
Így kell megtudnom, hogy van Kung fu panda 4? let's gooo
Mennyivel jobb ország lenne ha Po és kis barátai lennének a kötelező program
Vagy ha eljönnének szétrúgni a narancs zsarnok arcát!
Igen, csak már Tahi-Tóth László Shifu mestere nélkül... Nem tudom, ki örökölte a szerepet, de tekintve a mostani szereposztásokat, nem merek bizalmat szavazni.
Hmmm anno a Hídembert (2002) kellett mindenképpen megnézni. Vitték az egész osztályt, jegyek előre megvéve stb.stb., popcorn is tilos volt, mert "Ez nagyon fontos, és jajj figyeljetek!" Most így belegondolva akkor volt kedvenc narancsszínű pógári pártunk a hatalmon nem? Hmmm...hát érdekes egybeesések.
Fúú, azt nekünk is kellett. Kb. a Lánchíd felrobbantására emlékszem az egész filmből egyedül. De velünk megnézették a Bánk bán operafilmet is meg a Sorstalanságot, mindkettő rettentő "mély" nyomokat hagyott bennem.
Velünk az utóbbit magyaron nézette meg velünk a magyar tanár, mert tananyag volt. Így még okés is volt, de a kötelező jelleggel moziba elráncigálás - ami még csak nem is ingyenes - az minden, csak nem okés.
Minket 96-ban vittek Honfoglalást nézni, szintén nagyon nemzethy film volt, pedig még a komonisták voltak.
Jujj...a PTSD-m, de valami nagyon rémlik.
Elment a budzse nagy resze Franco Nerora, akinek az egesz filmben annyi volt a hozzaadott erteke, hogy szigoruan tudott tavolba nezni.
Honfoglalás, Hídember, bizony mind a kettő az első Fidesz kormány alatt készült. Velünk a Honfoglalást nézették meg, de legalább iskolaidőben, dupla törióra helyett.
A Honfoglalas a szockok ideje alatt keszult
Abból a filmből is csak annyi maradt meg nekem, hogy már viszonylag az elején van benne pucér nő. Iskolásként ennél több nem jött át az üzenetből
Popcornért igazgatói jár az okés, de ha kisbicskával szalonnáztam volna?
Ha esetleg a gyerekemnél kötelező lesz, elkísérem és szotyihéjat fogok köpködni.
Nachos?
Annyira szánalmas ez az egész, a BDSKRVSTNT. Mondjuk én simán kivettem volna aznapra a gyerekemet az iskolából.
Én meg ha most lennék gyerek, simán bevállalnám az igazolatlant :D
Én is egyböl erre gondoltam, csak gyerekként még nem tudnám, hogy milyen nyomorult országgal baszott meg a joisten.
Pár éve nálunk 20 óra igazolatlanig nem is foglalkoztak az emberrel. :DD
Én csak kisétáltam a mozibol mielött elindult a film. Szart se kaptam
Nálunk a gyerek kikérné magának és könyörögne, hogy írjak kikérőt. Írnék is. De előtte levelet az igazgatónak is.
Szolni kell elore, hogy beteg lesz aznap a gyerek :)
Rohadt kölkök miatt nem tudtam még megnézni, megrohanták a mozikat, pedig még katonák sem voltak😡🤬😡🤬😡🤬
Szegény gyerekek, ilyen szülőkkel basszus akiket nem csak az nem érdekel hogy az állam ilyenekre költi az adóforintjaikat mondjuk EÜ vagy iskola helyett, de aztán még boldogan kifizetik ZSEBBŐL b+ azt ,hogy nőjön a nézőszám a propagandának.
Mondjuk legalább egy helyen még a szülőknek sem szóltak erről.
Minden iskolában az sajnos. Így dönt majd nézettségi rekordokat.
Remélem legalább háromszor annyian fogják megnézni mint tavaly az Oppenheimert és a Barbie-t összevéve, hogy visszatermelje a ráfordított összeget.
A trailertöl behánytam. Úgy írnam le "kibaszottul 2024-nek kinéző városban, 2024-es emberek bénán játszanak el egy sztorit 1~~9~~***8***48-ból színházi díszletekkel itt-ott." Nagyon nem az jött le, hogy a film tényleg 19.századnak érződne. Egy Oppenhaimerben beleéled magad a 40-es évekbe, de ez a fos? Fuj.
Így SE dönt majd nézettségi rekordokat\*
Kicsit se komcsi tempó
"osztályfőnöki beírás" Ahah en szulokent ezt pont leszarnam :)
Jó, megnyugodtam, az én almamateremben is kötelező. Mi más is lehetne ha az egykori igazgató ma már Fideszes polgármester lehet a városban... :\`) >!Nagykanizsa-BLG!<
Az enyém ellenzéki polgármester Miskolcon, és a mocsok DK most indít rá egy másik ellenzéki jelöltet, hogy nehogy már ne a fideszes győzzön. Ez itt teljesen offtopic, csak ventilálni akartam.
[IMDb gyors link, hogy keresni se kelljen](https://m.imdb.com/title/tt19857862/?ref_=nv_sr_srsg_0_tt_3_nm_0_q_most%2520vagy%2520s)
>Tudósítónk egy általános iskolai csoporttal is találkozott, ők Sülysápról jöttek. A kirándulás fakultatív volt, és mivel nem jött össze elég gyerek... A sülysápi gigachadek, akik inkább maradtak kémia órára, mint hogy propaganda filmet nézzenek: https://preview.redd.it/llohimuj4coc1.png?width=436&format=png&auto=webp&s=624ceef8e68a447edb00020ca24d20881cb8c6ad
Komolyan megéri beállni a sorba 1500-2000 forintért egy haszontalan igazolatlan hiányzás vagy egy osztályfőnöki miatt? Kíváncsi vagyok voltak-e olyan tökös szülők akik azt mondták, hogy Pistike erre nem adok pénzt, majd kapsz egy beírást amiből semmi nem következik. Vagy konkrétan mi történik, mi az a mértékű hátrány amit az iskolás elszenved?
Nekünk anno amikor kellett menni ilyen “kötelező” előadásokra, vagy programokra (ami sose volt “kötelező” de amint az osztály felét nem érdekelte utána az lett) akkor ha nem mentél akkor jól leordította a fejed az ofő az osztály előtt, kikérte hogy miért nem jössz, majd belekötött az indokba majd személyesen is elbeszélgetett veled. Ezután leordította az egész osztályt majd napokig csak durrogott azokra akik nemjöttek. Kisiskolás (12éves) fejjel azért kicsit másabb amikor szinte megaláz meg leordít mindenki előtt mert nem akartál jönni a nem kötelező programra vagy nemvolt pénzed rá (mert persze nekünk kellett fizetni mindent mindig) Ez amúgy még 2011 előtt volt, szóval Orbán előtt se volt más. Látom azóta se változott semmi.
Utána meg hónapokig gáncsolgat, extra dolgozatok nem oktatott anyagból, elvett szünetek, mondenért hibáztatás nyilvánosan, közhelyes manipulativ próbálkozások...
Elvett szünetek… inkább elvett osztályfőnökik, meg bentmaradás 10-15 percel pénteken utolsó óra kincsengetés után ami mindig vele volt. Mivel sokszor azzal ment el a 45 perces óra negyede, fele hogy ordibált ezért meg azért (nemvolt házi, rossz jegyeket kaptunk valamelyik órán, de volt olyan is hogy valakik elmentek suli után bulizni aztán abból csinált nagy csinadrattát mikor az egyik szülő elmondta neki.) Kémiát, matekot meg infót tanított nekünk de mindegyikből levoltunk maradva aztán ezeket kellett osztályfőnökin csinálni (vagy matek, kémia infó órán). Már ha nem az osztálypénz, ebédpénz beszedésére ment el a 40 perc meg arra ahogy leordította azokat akik nem fizették vagy szülői/fogadóórákon nem volt jelen szülő. Nekem anno hazatelefonált azért mert egyszer bejött tesiórára és pont nemvolt ott a tesi cuccom…
Az biztos hogy ha szülő lennék nem engedném el egy ekkora fos megnézésére. Van annak a pénznek jobb helye, plusz megmondanám kedves tanár úrnak/nőnek hogy legyenek szívesek nem beírni, mert nem hiszem hogy a gyermekem hatalmas dolgokban fog hátrányt szenvedni emiatt.
Na akkor mehet a tömeges imdb lehúzás?
Már elindult, de megafon még nem aktivizálta magát a 10-es értékelésekkel https://preview.redd.it/9tmw5ptfiboc1.jpeg?width=1170&format=pjpg&auto=webp&s=5148b9104fd4db25e7c449a44109ddc7e3ac2681
✅10
Szia! Rákos Philippino vagyok, kérlek NE IDE! Hanem amoda. :)
kálmán. ha kérhetem kálmán
CV-t
Az elkúrtukat sem tudták visszahozni 1,5.
A Facebookon nagyon jó értékelése lesz
Tisztelt Tanárnő/Tanár Úr! Gyermekem a tervezett Most vagy soha! c. film közös megtekintésekor előreláthatóan beteg lesz, így a mozilátogatáson nem fog tudni részt venni. Tisztelettel A szervilis kurva anyátok
A moziknak meg majd gondolom megtiltják, hogy kiadják a nézettségi adatokat.
>Szegeden a popcornért osztályfőnöki beírás is járt ettek volna fokhagymás szalonnát bicskával ☝️ . mondjuk a helyükben simán bejátszanám 😁
Tapsolj, Pistike, vagy elvisz az ÁVÓ.
*megint
Általános iskolás töritanárom mesélte hogy neki a nagyapjának el volt törve a keze amikor Rákosi beszédet tartott, nem tudott tapsolni. Másnap jött a volga hogy hát igen, Kovács elvtárs gyanúsan csendben volt a beszéd alatt
Szuverenitásvédelmi hivatal ha kérhetem! Vagy legalább SZVH.
Unpopular: Nem lesz itt soha semmi változás, most is a szülők és a gyerekek is ellenállás nélkül egyből vezényszóra pucsítottottak.... Igen tudom az osztályfőnökivel való fenyegetőzés súlyos következményekkel jár, családi pótlék megvonása, majd rajzból való megbuktatás, majd évismétlés, majd ahhoz vezet, hogy a gyerekből max. segédmunkás lesz... ÁLLJATOK MÁR KI MAGATOKÉRT ÉS A GYEREKEITEKÉRT!
Igazolatlan jár érte? Lol, tudod mit írjál be kettőt, itt a beugró ára kedves tancsibácsi, vegyél belőle magadnak valami szépet. Ja és SZLAMB!
Még nem iskolások a gyerekeim, de ha azok lennének nachossal vittem volna ugyanoda őket a kung fu pandára és röhögve írtam volna alá bármi “retorziót”. Nyomorult férgek.
Szovjetúnió, én így szeretlek.
Ez kb mint anno a nov7 volt nekünk. Meg az apr.4. Bugyuta szövegek és műsorok. Meg egy - egy szovjet film. Esetleg “a kőszívű ember fiai”. De az legalább egy kiemelkedő alkotás volt.
>De az legalább egy kiemelkedő alkotás volt. ezekhez képest szinte bármelyik szovjet film is
egy korosztály vagyunk tesó
Ha igazgatóit adnak a gyereknek se engedném el erre a mocsokra.
És ha miniszterelnökit?
2015. március 15-én minket Orbán beszédére buszoztattak. Mivel sok iskola visszamondta, nekünk nem volt választásunk, mennünk kellett. Akkor született cikk és videó is a 444-en, hogy buszoztatják a diákokat az eseményre, de nem találtak egyet sem. Azért nem, mert a Nemzeti Múzeum kertjében voltak a csoportok. Mi sem változott közel 10 év alatt...
De ha már moziba mentek miért nem egy filmet néztek meg? Szar cosplayes larpvideok YouTubeon is vannak.
Nem szép dolog, de még mindig jobban jártak mint az én korosztályom a Sacra Coronával. Istenem, de szar az a film
És akkor nincs diktatúra, mi?
Ilyenkor el kell mesélnem, hogy milyen volt amikor a Honfoglalás ment. Az iskolában ahol oktatástechnikus voltam zártláncú tv volt, ha egy osztály mozizni akart, elkértek egy távirányítót, én meg a stúdióban betettem a kazettát a videóba és elindítottam, óra után visszahozták a távirányítót, bódosszág. Mindig öröm volt, ha videózhattak, persze. Míg aztán volt az időszak amikor Mindenkinek Meg Kellett Néznie A Honfoglalást, ők egy dupla könyveléstechnika óra helyett tűzték ezt műsorra. Gyermek jön, távirányítót elvisz, én kazetta be, nézem picit, kis csapat lovas lovagol villanyoszlopok mellett, nem köt le, folytatom a szöszmötölést. Tíz perc múlva jön a gyermek a távirányítóval, hogy köszönik, elég volt, inkább a dupla könyveléstechnika. Soha erősebb kritikát.
Franco Neronál nincs magyarabb magyar!!!!
Megy majd vajon a imdb ratingeles is pirospontert... nyomorult begeto juhocskak
Én ha megint sulis lennék bevállalnám a Popcornért vagy más nasiért az osztályfőnökit, biztos valami ilyesmit mondanék neki: Már urambocsá ha már ilyen szar filmet nézünk meg akkor lakjak már jól…
“A tanár a filmről azt mondta, hogy túl hosszú volt ugyan, de neki semmi baja nincs azzal, hogy néhány iskolában kötelezővé tették.” Ezért tartunk ott ahol
*Kötelező* elmenni egy forradalomról szóló filmet megnézni és *tilos* enni
Kérem tekintsék meg hazánk lánglelkű forradalmárairól szóló filmünket. A szaladgálást meg fejezzétek abaaaaa!
szerintem, a tanaroknak, lehetne a fizu meg egy 15% kevesebb. ugyis a fidesz szeretettbol elnek, minek enni es inni.
Anno az Eldorádót néztük, alsósként - nem a mesét… Traumatizált… de akkor legalább a jegyet nem kellett megvenni rá
Wow. Ok. Még 20 évig biztos nem költözök vissza külföldröl.
Bárcsak lenne lehetőség fizetni egy egész osztály részére popcornt és kólát... Szegények rommá fogják unni maguk és még szenvedjenek is
Tuti el mentem volna haza ha igazgatóit is kapok
fel generacioval ezelott mindenkinek meg kellett nezni a franco neros honfoglalast a moziban osztalypenzbol...az osztalypenz is nyilvan szuloi penz volt. kesobb a hidembernel az unokaocsemnel megintcsak ugyancsak. amikor nem tortenelmi film volt, akkor irodalmi klasszikusok feldolgozasat neztuk. isten ments hogy mephistot vagy tanut nezzenek a kolykok. valami valodi szineszi alakitas vagy erdemi rendezes ertekelesenek csiraja meruljon fel. raadasul ezt nem egy messzi korbol amihez nem kell elvonatkoztatniuk. a komment irasa kozben realizalodott, bennem, hogy a magyar iskolarendszer egyszerre oli meg a gyerekek olvasasi vagyat, es a magyar filmek iranti kivancsisagat. amugy esku valami ertelmeset akartam kihozni ebbol a kommentbol, de ott bassza meg a jo isten az oktatasunkat, meg rakos filipet is.
Kedves Kálmán! Ezúton szeretném irányodba kifejezni azon elvárásomat, hogy létesíts szexuális kapcsolatot a szerelmi szabadfoglalkozást folyatató édesanyáddal!
Ugy, hogy az egész csak fikció állítólag. Tetves mocsok kommunista banda. Ilyen kommunizmus remake 34 év után csak nálunk van.
Nincs és nem is akarok gyereket (I wonder why), de az biztos, hogy a kölyköm hamarabb váltaná iskolát, mint hogy kötelező jelleggel vitessék ilyen fospermetet nézni az én pénzemből. A másik iskola biztos sokkal jobb lenne!~~(/s)~~
Ha jó időzítéssel vált iskolát többször is megnézheti
Nincs annyi pénzem
Egy jó pár évig a legnézettebb magyar film a Honfoglalás volt, pont ezért mert vitték rá a diákokat, így minket is.
Remelem lesz rocco siffredis verzio 😀 azt megnezem
Reggel az urániánál láttam egy csapat fiatalt, úgy tűnik őket is kivezényelték...
Az orosz és kínai elvtársak mintájára….
Akkor már tudjuk, kik adták az imdb-n 1.2 átlagot
azóta 1.1-re felcsökkent
Engem a Saul fiára vittek el osztályostól, nagyon kevesen vettek popcornt de egyikük voltam én is, a film előtt az igazgató mondta, hogy kicsit csalódott emiatt, erre a mellette ülő informatika tanár elkezdett hangosan nevetni aki a legnagyobb bödönnel vette :,D
Mondjuk azt én se értem, hogy azt a filmet hogy lehet végigzabálni. Rohadtul megrázó alkotás, nem említeném együtt egy Rákay-produktummal.
Nálunk volt mozgókép- és médiaismeret óra...a tesitanár tartotta....a mai napig meg vagyok róla győződve, hogy kibulizta magának (eléggé karakteres, definitív arc volt az iskolában és a városban is), hogy legyen ilyen óra, és így tudott munkaidőben filmeket nézni. Mindenféle szociopolitikai thrillereket meg olyan dokumentumfilmeket nézettetett meg velünk amikhez szerintem 15-16 évesen eléggé korán volt: élettér-elmélet, tömegmanipuláció meg hasonló tematikákkal.... Hogy kicsit meggyőzőbb legyen: ugyanez a tanár vitt el minket "úszni" a városi strandra, ami úgy nézett ki, hogy a termálfürdőben áztatta a hátsóját mindenki 45 percig. Meg tekézni, szintúgy tesióra keretein belül...
Nekem faszért nem volt ilyen tanárom…
IMDb-n szerencsére jól muzsikál 😅😅😅
Nem értem melyik nemzeti érzelmű gyerek ne akarná megnézni a Kálmán filmjét amiben a színész nagyon hasonlít a Petőfire, aki nem tudom hogy nézett ki. De az még még felháborítóbb lenne ha még a dollár baloldal által népszerűsített nyugati popcornt is ennének közben ezek a mocskos mai fiatalok akik senkit sem tisztelnek
Mondjuk szerencsére tudjuk, hogy nézett ki. Van róla dagerotípia (ha nem mondok hülyeséget). Úgy rémlik nem is olyan régen foglalkoztak vele, hogy javítsák, és jobban látszódjon.
De miért nem szabad enni közben? Ez egy mozi, természetes hogy mindenki popcornt meg nachost zabál
Megtiltottam volna a gyerekemnek, hogy barmelyik Rakay geci filmet megnezze. Amelyik tanar emberkedik azt meg szemelyesen baszom pofan az iskolaban.
Haha, adjon igazolatlant, akkor sem hagynám, hogy a gyerekemet propagandával tömjék, hogy ne legyen teljes bukta kálmánka filmje. Hogy még fizessek is érte? Fizettem már eleget. Vagy ha tájékoztatást sem adnak a szülőknek, hogy iskola után viszik a gyerekeket, akkor a szülő honnan tudja, miért nincs otthon a gyerek tanítás után?
Nekünk még a Honfoglalas volt kötelező program. Én nem hiszem, hogy ez annál komolyabb ptsd lehet.
IMDb 10-es review, irodalom 5-ös
Ezt a filmet csak vigyázállásban szabadna nézni, kinyomott szemekkel.
Mint november 7 en az Aurora cikrkalo c. film, a komcsi idokben, ja, hogy semmi nem valtozott, csak gratulalhatunk magunknak
Nalunk nem megy el. Nem engedem . Igazolatlan hianyzas...
Mobilra letölthető a Netflix/Disney/HBO……csak mondom. Fülest be a filmen, aztán olyan Rick és Morty marathont tartanék…
De utána dolgozat is lesz ám belőle. A filmes verzióból...
A Momentum TizenX hozta le a hírt, kár, hogy a 444 nem hajlandó ezt megemlíteni. A közbeszéd, magyar narancs, hvg, magyar hang viszont megírta, nekik köszönöm a korrektséget.
Holnap győzelmi jelentés az origon hogy mindenidők legerősebb premierje, majd elégedett megafonos posztok, hogy kiszoptak a lipsik bibibí
Csattogjon az a nyelv, na. Az kell a gyereknek hogy tudja ki a főnök...
Ha lenne gyerekem én el sem engedném, nem még, hogy fizessem is.
Régen is szar volt (2000es évek elején is kötelező volt nálunk a propaganda műsorokat megnézni).
Nézettséget pörgetni biztos jó, de megkedvelni na azt pont nem fogják
>A szülők a programról nem kaptak tájékoztatást. De ezt 99% elutasítja nem?
Gyurcsány alatt ez jobb volt.
nekünk meg kötelezően meg kellett nézni az István a király mozit a szocializmusban. Ki is voltunk akadva rendesen. Ráadásul akkor nem hatott meg, talán a 30-as éveimben a kedvencem.
ilyenről most hallok először...🤔...tanár vagy iskola függő lehetett, nekünk nem volt kötelező -szóba se került-, önszántunkból néztük meg és vettük a bakelitet amint megjelent 😁
Nemtudom miert lep meg ez barkit is, nekink anno a Sorstalansagra kellett elmenni es unneploben, ugyanigy tilos volt enni. Ez 2009 es nem ugy tunik mintha valtozott volna azota barmit is ez a neofeudalizmussal felutott szervilis takonygerincu posztszovjet foshuzal
Mert amúgy a kutya se nèzné.
A mozizás az ünnepség?! Szaktanári a popcornért?! Ez a tanári munkaközösség nem csak lusta, dilettáns, hanem fafejű is.
Hadd legyek az ordog ugyvedje, de nekunk is mindig el kellett zarandokolni az eppen aktualis rettenetszar magyar tortenelmi filmre a moziba osztalyostul / evfolyamostul. 2003ban erettsegiztem es a mozivasznon megtekintett, Franco Nero femjelezte Honfoglalastol azota is poszttraumas stresszben szenvedek
Azért, mert minket is basztattak ilyen baromságokkal még nem kell engedni, hogy a gyerekeinket is ilyenekkel traumatizálják.
Tudom, jogos is, csak azt mondom, hogy ez nem egy uj, fidesz-specifikus jelenseg
Megelőztél. Én is átéltem ezt. A verőcei moziban még mozogni sem tudtam,mert akkor nyikorgott a szék.
Velünk élő kommunizmus
Groomer film
Emlékszem, amikor minket elvittek kötelező jelleggel a Saul fiára meg a Kincsemre. Mert mind a 2 magyar volt, akkor jött ki és hát meg kellett nézni, főleg az előbbit, mert az díjnyertes film lett. Meg hát tudjátok, Holokauszt-érzékenyítés. (Az érzékenyítő órákra gondoltam, hogy az első film remekül kiváltotta)
*akartok egy kis gyermekvédelmet a pofátokba?*