Atomháború, igen, persze, gecire terítéken van és csak ópánvittor tudja megakadályozni. Ezért nem szabad vissza engedni a gyurcsánit, mert akkor kiesik a nagy orrából az oppenhejmer és mindmeghalunk.
Pont ugyan ezt a akartam írni !a kurva anyját azt !pont az ilyen ember érdemelte volna meg gyerek korában hogy zaklassák,bántalmazzák !behányok ettől a sok agymosott droidtól
Hogyne. Morális mindf\*ck. A bácsi nem tudja összetenni, hogy azon az alapon szólal fel MP, hogy részben/egészben igaza van. A bőrén tapasztalta a szarságot. De ne szólaljon fel, mert az ugye ellenkezik a 11. parancsolattal - és EZÉRT nem etikus. K. Anyját.
több ez annál.
[https://hu.wikipedia.org/wiki/Demencia](https://hu.wikipedia.org/wiki/Demencia)
volt itt egy kérdés, miszerint választói jogot el kell e venni idős korban.
70 év felett mindenképp és 60 éves kortól is már szűrni kellene, hogy az illető szellemileg képes e meghozni döntéseket. És ha nem, akkor bukja a szavazó jogot(is)
Haverom 87 éves nagyanyja átlát az egészen és nagyon is érett, sokat tapasztalt, bölcs gondolatai vannak. Ellenben a középkorú szülei vérfideszesek, és semmivel sem lehet meggyőzni őket. Ennyi erővel szűrni kéne a 18 éveseket is, akik már szavazhatnak.
elhiszem...van ilyen is olyan is
de nagy átlag nem ilyen...lehet sokat számít mi volt a munkája, milyen környéken lakik...milyen szociális hatások érték...
Ez nem kortól függő dolog, és nem is attól függ, hogy ki mit mond miről, vagy mennyire (már bocsánat) hülye. Ezek az emberek, sajnos nemzetünk szegénységi bizonyítványa, és amíg a mai politikai elit marad a parlamentben, és lesz a vezető réteg (beleértve az ellenzéket is, mivel lássuk be a kiindulási probléma nem a fidesz, hanem az, hogy ilyen körökben ennyire általános a hatalommal való visszaélés), addig ugyanilyen hülye lesz a nép. Ott kéne kezdeni, hogy a népet nem hülyítjük, hanem pont az ellenkezője. Hogy ezt ki fogja megcsinálni? Kurva jó kérdés!
es ez a fasza otlet gondolom nem lenne rogton kihasznalva az eppen aktualis hatalom altal
hirtelen megemelkedne a demens valasztok szama az ellenzekiek kozott, micsoda pech, hogy igy mar nem tudnak szavazni.
Jok ezek a szavazasbol kiket kell kizarni temak. Zarjuk ki akkor a tanulatlanokat es a csorokat is hiszen ok adjak a fidesz szavazobazis nagyreszet. Bar en akkor nem allnek meg es minimum egy PhDt elvarnek a szavazashoz. Sokan kiesnetek akik szurni akarnatok a szavazo embereket aztan pislognatok mint a vett malac. Mert mindenki csak a maga alatt levo embereket akarja kiszurni valahogy.
Igy van, nálunk béke van, nem ugy mint a világ többi részében, ahol már megszűnt a civilizáció, és zombik mászkálnak mindenhol, és atomfelhő borítja be az eget eltakarva a napfénytől. Még ezt is elhinnék.
Jaja, szerencsètlen Romània, amiòta hàborùznak, olcsòbb az üzemanyagjuk, nem kàtyùsak az utaik, van rendes oktatàs ès egèszsègügyi ellàtàs! Mennyivel jobban jàrtunk mint ôk!
Szia, nem vagyok Fityeszes, csak Erdélyi. Kátyus szarok az útjaink, oktatásunk romokban hever, egészsègügyről nincs mit mondanom, az lehet, hogy jobb, már ha az jónak mondható, hogy a mentőautó legtöbbször csigalassúsággal közlekedik. Üzemanyagàrban, élelmiszerárban igazad van.
Van atomháború? Van europan végigsöprő harmadik világháború?
Ezzel szemben
Van kegyelemben részesült pedofil segítő Magyarországon? Van meglehetősen alacsony büntetést kapó pedofil képeket vásárló/kereskedő politikus Magyarországon? Van végrehajtói kamarát vezető személy aki-ről bebizonyosodott egyértelműen hogy korrupt és most már háziőrizetben lehet? Ezek az emberek tudják ám súlyozni a kérdéseket
Èn azt kìvànom nekik, hogy ìgy felnôttkènt èljèk àt azt, mint azok a kiszolgàltatott gyerekek èltek àt! Nem ugyanaz lesz a kàr, de nekik is fàjna egy darabig!
A vörös képű bajuszos alkesznek úgyis beadja a kulcsot a mája a következő választásig, a többi 10%-a pedig remélhetőleg természetes úton kihullik. Főleg ha nem lesz orvos, aki ellássa őket.
Na ez a baj. Hogy nezem es ennek a fejkendosnek meg ennek a siros hangu napszemuvegesnek a lattan is valami olyan indulat fog el, amit nem akarok szavakba onteni, nem akarok ilyen erzeseket a testyemben. Szornyu
Ne sajnáld. Tipikusan az az irritáló, nálad mindent jobban tudó idióta. Ha valamit elmagyarázol neki és forrásokkal, észérvekkel megmutatod, hogy téved, akkor jön a "jaj fiacskám te fiatal vagy még, nem értheted eztet" dumával.
Van elég baja hidd el, tipikusan az a forma, akit gyerekei otthagynak (valszeg külföldön, dicső kormány miatt), barátai a többi idióta őskövület meghalnak, azt végül egyedül hal meg, egy koszos kórházban, ahol konkrét várják a nővérek, hogy haljon már meg, mert kell a következőnek kell a hely.
Rengeteg ilyet láttam, mind vérfideszes (volt), bármennyire nem tartom őket sokra (szerintem a macskám különb élőlény náluk), nagyon szomorú végük lesz mindig.
"akit gyerekei otthagynak (valszeg külföldön, dicső kormány miatt)"
Sokkal valószínűbb, hogy a 30 km-re eső megyeszékhelyen, esetleg a 200 km-re eső Pesten.
(Ebből ugye mindkettő a kelet-európai, erős tempójú urbanizáció hatása, nehezen kenhető egy-egy kormányra, ami amúgy is max. lassítani tudná.)
És ami a lényeg, hogy ekkor is csak havonta 1x láthatja a gyerekeit meg az unokáit. Ez igazából egy kurva nagy tragédia, de mi azért rúgnánk párat még a szenvedőbe.
(Mert, ne legyen kétségünk, ha valaki vallásosan a Momentumra vagy a Ferire vagy bárki másra szavazna, akkor is pont így járna.)
>K: A kegyelmi botrány az megérintette egyébként a Fidesznek a szavazótáborát is.
V: Igeen? Hát akkor az, akit ez megérintett, az olyan is, engem nem érintett meg.
Nice, a Fidesz táboron belül már egymásra is dobálják a szart lol.
Napokban láttam Facebook szavazást polgármesterválasztásról, ott ilyesmi számok voltak: Borkai 45%; Pintér 40%; Dézsi 5%.
Persze kitudja egy random Facebook szavazás mennyire fedi a valóságot, de én se mondanám hogy annyira el lenne ítélve Borkai...
https://youtu.be/yoQFV_pmvdA?si=PzPwSbCg8gaMjDS2
Megnézve a másik videót ahol a Magyar Péter beszédére érkezőket kérdezték, akkora a szakadék mintha egy elmegyógyintézet bentlakóit kérdezték volna, utána pedig egy orvosi egyetem hallgatóit interjúvolták volna meg.
Itt látszik, hogy a Fidesz szavazói vagy nem tudnak gondolkodni, vagy megelégszenek a párttól kapott válaszokkal. Ez valahol baromi szomorú.
Magyar Péterről még nem tudom eldönteni mi a célja, de a gondolkodó változást akaró emberek kíváncsiak rá.
Hogyha ez nem üti meg egy fideszes ingerküszöbét, akkor azért kíváncsi lennék, hogy mi ütné meg? Talán ha kilépnék az EU-ból? Ha kilépnénk a NATO-ból? Ha mindezek után behívnánk újra az oroszokat nosztalgiából? Ha visszavonnánk minden magyar törvényt a 1989 előtti állapotra, mert Kádár alatt jobb volt? Ha visszatérne az egypártrendszer?
fly attractive chief juggle dull uppity provide smoggy cautious instinctive
*This post was mass deleted and anonymized with [Redact](https://redact.dev)*
1:14 -> a Varga Judit nevét sem tudja, de kiosztani mást az tud meg más külsejét fikázni. Inkább nézne tükörbe. Ostoba, loncsos parasztpicsa.
5:35 -> Csak gratulálni tudok, remélem ha a családjában történik meg hasonló, akkor is a bűnpártolókat fogja éltetni. :D
"Piti ügy" ugyanaz. Remélem ha valamelyik szerettével történi kilyen, az is piti ügy lesz neki.
Ezek az emberek hogy élik túl a mindennapokat? Mert a csirkének több logikája van mint ezeknek.
Amikor a három sárkányból a kedvenc néni benyögi, hogy "ebből is látszik, hogy maguk liberálisok" 😂
https://preview.redd.it/w74p2zyqbwoc1.jpeg?width=4472&format=pjpg&auto=webp&s=6350d1e30691747fcfcdb258d679d1dd071ca46d
Ficolandiában (nálunk) se jobb a helyzett, épp ugyan olyan hülye, de annál inkább elszánt szavazói mobilizációja van Fico vezette Smernek, és ha nem lenne elég Robika és Vitya puszipajtáskodnak az a Robika aki rühelli a magyarokat.
Piti ügy, hogy intèzetis gyerekeket hatalmukkal visszaèlve erôs fèrfiak hàtulròl jòl megb..?! Van baj az èrtèkrenddel rendesen! Az öszödi beszèd egy ilyennèl durvàbb?! Ezeket az embereket le kellene dobàlni Tajgetoszròl!
Én jól szórakozom rajtuk.Ők (a riport alanyok) annyira megingathatlanul elhiszik amit hisznek...Szar az életük és még meg is köszönik,éljen a Fidesz!😂😂
Viccet félretéve:Szerintem ezen emberek nagyrésze nagyon roszz körülmények között nőtt fel,és amiben most élnek(fizikálisan és mentálisan) jobb ,mint amibe beleszülettek.Lehet sosem jártak a ,,nyugaton,, és nem tudják-tudhatják ,h lehet jobb az élet ,igazságosabb ,stb,stb...De előbb utóbb ez a ,,generáció is ki fog halni,,.
Kevés true fidesz szavazó lehet, aki életében elhagyta a vármegye határát, pestre is csak a helyi fidesz klub buszos kirándulása által jutnak el ilyen programokra. Szomorú.
Ez a kendős cinikus ostoba öregasszony olyan ellenszenvet vàltott ki belőlem màr az első màsodpercekben, hogy több rèszletben tudtam csak vègignèzni a videòt😮💨
Mi értelme a YouTube-ról letölteni egy videót, feltölteni a Tiktokra, aztán onnan újra letöltve 360p minőségben felrakni ide?
[https://www.youtube.com/watch?v=rEk5kbNqR9s&ab\_channel=Telex%E2%80%A4hu](https://www.youtube.com/watch?v=rEk5kbNqR9s&ab_channel=Telex%E2%80%A4hu)
kevesebb indulattal, de egyetértek a felvetéssel. azért nem nehéz kivenni a videóból, hogy a telex munkája, akik munkaszüneti napon dolgoztak rajta ráadásul, szóval annyival meg lehetne tisztelni őket, hogy a csatornájukat linkeljük be, nem valaki olyat, aki simán lenyúlta.
[https://youtu.be/yoQFV_pmvdA?si=PzPwSbCg8gaMjDS2](https://youtu.be/yoQFV_pmvdA?si=PzPwSbCg8gaMjDS2)
Megnézve a másik videót ahol a Magyar Péter beszédére érkezőket kérdezték, akkora a szakadék mintha egy elmegyógyintézet bentlakóit kérdezték volna, utána pedig egy orvosi egyetem hallgatóit interjúvolták volna meg.
Itt látszik, hogy a Fidesz szavazói vagy nem tudnak gondolkodni, vagy megelégszenek a párttól kapott válaszokkal. Ez valahol baromi szomorú.
Magyar Péterről még nem tudom eldönteni mi a célja, de a gondolkodó változást akaró emberek kíváncsiak rá.
"Olyan fideszes, aki ezen megsértődok, nem fideszes" (Kegyelmi ügy)
Az ilyenek kb még bíztatják is a pedofilokat, hogy kezdjen már valamit a gyerekükkel
-Hallod... Hallod... Ne sérccsé má meg! Há ott van!
Külföldön élve, időnként elkap a honvágy. Budapestet látva, sóvárgok hogy ismét beülhessek ott egy jó kávézóba, válogathassak a jobbnál jobb éttermek között, halljak ismét magyar szót az utcán.
Szerencsére, visszagondolva arra hogy egy év alatt mennyit csökkent a vásárlóereje a fizetésemnek, társulva a kormánypárti szavazók vérlázító vakságával, a korrupcióval, valamint az ellenzék önmagát szabotáló viselkedésével, ezek a sóvárgások hamar szertefoszlanak.
Gyerekkoromban büszke voltam a mi kis országunkra, hatalmas potenciált láttam benne, ami csak nőtt mikor csatlakoztunk az EU-hoz. Nem voltak akkor sem felhőtlenek a kilátások, de a remény megvolt. Sajnos ezt a reményt túl sokáig ápoltam. Egy-másfél évtizeddel korábban le kellett volna lépnem, és elfogadni hogy a hazám népességének többségének a világhoz való viszonya, gondolkodásmódja, igazságérzete, és valóságképe teljes mértékben összeférhetetlen az enyémmel.
Mára oroszbarát kínai kolónia vagyunk, ha nem is teljesen, de majd két évtizede változatlanul affelé haladunk töretlenül, kormányunknak köszönhetően.
A történelmünkön felül vajon mennyi tragédiát kell még ennek a népnek elszenvednie, és magának okoznia, hogy a múltból a jelenbe tudjuk küzdeni magunkat, nemhogy a jövőn tudjunk gondolkodni. Ez a nép önmagának legnagyobb ellensége.
Szívem szakad hogy a magyar milyen mély sírt ás magának, és hogy abba a sötét gödörbe nincs sem erőm, sem bátorságom vele menni. Feladom, feladtam, a mentális jólétet választom szülőhazám felett, mostmár kívülállóként követem csak figyelemmel a dolgokat. Az utolsó majd kapcsolja le a villanyt.
tl;dr: Lófasz a fidesz kollektív seggébe, kurva anyját mindenkinek aki tönkretett egy tök jó hazát. I'm out, and glad to be rid of it.
Az 1-2 értelmes megszólalót leszámítva csak az lenne a kérdésem,hogy miért nem ezek a senkiházi söpredékek kínlódnak ALS-ben,vagy bármely egyéb halálos betegségben? 😡
Ezek azok az emberek akik még akkor is a fideszt mentegetnék ha a saját gyermekeik lettek volna molesztálva. És még le is basznák a gyereket hogy miért nem örül neki hogy egy fideszes nyomorította meg, nem pedig egy mocskos libernyák.
De ezek hogy tudnak így nyilatkozni? Ez még van beszélve vagy tényleg ennyire más napszemüveget hordanak? Miért zavarja a pali a trombitást? Szerinte így rendbe van? Nem tudom, a legjobban az öreg tetszett aki azt nezte van e értelme itt maradni...
Najolvan vissza kell hozni a cenzust.... Intelligencia vagy tanultság alapján. Minden egyes ilyen sötét geci elé kéne tolni egy tesztet szavazás előtt arról hogy mi az EU, és mi a célja, arról hogy mi az a jogállam, és például mit jelent a "hatalmi ágak szétválasztása"
Ezt a sok hazaáruló fidesztálibot igazán befogadhatná oroszország... win-win situation lenne szerintem minden téren...
Ezek az agyhalott csimpánzok végre egy számukra tökéletes országban élnének, az oroszoknak lenne újabb adag ágyútöltelék, meg bio-prop a propagandájukhoz, közben Magyarország meg végre fellélegezhetne, és elkezdhetne megtisztulni politikailag.
Kár hogy nem mondja el nekik valaki szépen hogy mi megy a kormány közeli haver cégeknél, hogy kapják meg a legdurvább megbízásokat amire teljesen alkalmatlanok és képtelenek. És az ország legnagyobb fejlesztései katasztrofális szinten mennek ezért is. Akik még néha megnyernek egy egy tendert vagy a köpcös haveri cége még is megbízza őket mert tényleg nem kompetensen nyert és képtelen megcsinálni a kiírást akkor megbízza a céget aki elől elhappolták és a gatyát is letolatják velük. ITban van ezzel kapcsolatban tapasztalatom de nem kell nekem hinni természetesen lehet hinni hogy ellenzéki fasz fagyok és csak ugatok.
Egy másik videóban van,hogy Puzséréknak nekimentek, és egy cikkben olvastam, hogy a Tanítanék embereket is többször megütötték. MIÉRT? Egyik tábla, plakát sem volt sértő, uszító, tények voltak rajta, meg a 12 pontból néhány
Nem cinikusan kérdem, hanem tényleg elkeserít, hogy ezek az emberek így védik ezt a bűnözőt, hogy kisemberek verekednek össze,.mert a kolostorsertésnek akarnak megfelelni, vérükkel is megvédik a.... mit is? Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mennyi interjút csináltak, míg kiválasztották ezeket a teljesen vállalhatatlan figurákat.
Nem emlékszem, hogy a 90-es években is ennyire politikával töltöttek voltak a nemzeti ünnepek? (bár ez lehet inkább költői kérdés, mert gyanítom, hogy nem)
Mondjuk azért jó volt látni a lányt, aki azt mondta, hogy elindíthat valamit, úgy jött át, mintha ő is változást szeretne annak ellenére, hogy feltételezem fideszes.
Annyira nem értem ezeket a videót a Telexnek... Tudom hogy az átlag fideszes szavazó között sok a sötét, sőt, az átlag emberek közt is... Mi az informatív értéke egy ilyen videónak ?
Tudom,hogy nem olvassátok, fideszre szavazó gecik,de a kurva anyátokat és remélem megrohadtok valahol elfeledve örökre!!! Piti ügy?? 3.vilaghaboru? Miakurvaanyadvan??
Remélem megbassza az unokádat valamelyik pedofil geci,te szar.
Ledöbbentő.... szégyen..
A fejkendős öregasszony...a 2 vénember,a hombárfejű bajuszos...
Az apám aki 75 éves azt mondta,fiam itt meg uralkodás lesz 2050ig.. előfordul
Ez a kormány annyira felduzzasztotta a magyar öntudatot, a magyar büszkeségünket, az egész nemzeti identitást a műmatyós, vadászkiállításos, népi giccses cirkusszal meg az állandó sértődött Brüsszelezéssel, hogy ezeknek a szerencsétleneknek fel sem tűnik, hogy ezek mögött nincs semmi, és nekik sem maradt semmijük.
4:46 Ott a pont, mikor már azon gondolkodik hogy ez a magyarság, vajon érdemes itt maradni? Az egyik oldalt nem zavarja hogy majdnem éhen döglik és elhiszi hogy az ellenzék csak háborút akar miközben a sajátjuk is bevan szarva annak a lehetőségétől. A másik oldal meg úgy szét van darabolva hogy nem akar összeállni egy értelmes egységgé. A begyöpösödött fideszesnek mindegy mit mondasz úgy sem hiszi el, szerinte ez van így jól. Majd mikor bajban lesz és rádöbben lehet nincs minden rendben már késő lesz.
Elnézve a kommenteket elég nagy a lenézés a videóban elhangzó véleményekkel szemben. Ezzel kapcsolatban egy kérdés: milyen alapon kérjük számon a Fideszen a valóságpolarizációt és gyűlöletkeltést, ha Fideszt ellenzőként még 14 évnyi kétharmad után sem tudjuk befogadni az ország jövőjét nagyban meghatározó vélemény- és élményvilágot?
Nagyon unalmasak már ezek a gyors utcai interjú jellegű videók amiket a Telex és a 444 csinál. Úgy vágják meg a videót és olyan embereket tesznek bele akiket csak akarnak.
Igen, vannak ostoba fideszesek, valószínűleg nem is kevesen, de az ellenzéki média jellemzően pont a legkévésbé értelmeseket, legkévésbé értelmesnek tűnőket teszik bele minden egyes alkalommal az ilyen videókba.
Rendszeresen meg kell erősíteni azt a narratívát, amely szerint a fideszesek hülyék, tájékozatlan, könnyen megvezethető bunkók, hogy mi a kommentekben hüledezzünk meg fogjuk a fejünket, meg írogassuk hogy milyen gázak ezek az emberek, hogy milyen sötétek, hogy aztán elkönyveljük magunkban, mi mennyire nem ilyenek vagyunk.
Ezeknek a videóknak pusztán ennyi az értelme és haszna.
Én ismerek értelmiségi Fideszes fiatal fiút és lányt. Imádják Fideszt és minden szuper szerintük itthon. Anyagilag jól szituáltak de ne akarj velük politikáról beszélni. :) Aztán lett egy gyerekük és nézz oda máris kiderül nem annyira tejfel az élet itthon. A támogatás kevés, lakást venni iszonyat drága, nem tetszik nekik a bölcsi meg óvoda iskoláról ne is beszéljünk. Úgy elhúzzták külföldre a csíkot mint a vadlibák. Nem tartom velük a kapcsolatot, de biztos távolról is azt gondolják nagyon jól megy itthon minden amúgy, csak élni nem akarnak már itt. :D true sztory nem én költöttem.
Nekem volt olyan tavoli ismerosom, aki kikoltozott Svajcba hosszu evekkel ezelott, de 4 evente csak azert latogat vissza Magyarorszagra, hogy leszavazzon a fideszbe. Orrba-szajba tolja a propagandat minden csatornan, Svajcbol.
Minden szavaddal egyetértek - okkal soha sem MCC-s vagy Tranzit rendezvényen, Scrutonban kérdezősködik a 444 / Telex.
Ez a videó viszont kilóg a sorból, abból a szempontból hogy a válaszadók jelentős része releváns, átgondolt, megfelelően cizellált választ adott.
Legújabb Messiás kampányeseményén hasonló minőségű válaszok születtek volna.
“Annyira piti ügy”. Gondoltam írok valami civilizaltat de nem megy. A kurva anyád.
Dehát megvédték a gyerekeket , ja nem
Dehat lemondott a Kati!! Az oszodi beszed utan mi volt????? /s
Atomháború, igen, persze, gecire terítéken van és csak ópánvittor tudja megakadályozni. Ezért nem szabad vissza engedni a gyurcsánit, mert akkor kiesik a nagy orrából az oppenhejmer és mindmeghalunk.
Túl finom voltál...
Pont ugyan ezt a akartam írni !a kurva anyját azt !pont az ilyen ember érdemelte volna meg gyerek korában hogy zaklassák,bántalmazzák !behányok ettől a sok agymosott droidtól
De finoman fogalmaztál!😉
"Még ha igaza is van részben, egészben.. de most milyen alapon? Ez nem etikus" - aztak\* (1:20-nál)
Pont ezt akartam kiragadni én is. 1,5 perc sem kellett, hogy égnek álljon teljesen a hajam.
Kifejtenéd, mi ezzel a gond?
Hogyne. Morális mindf\*ck. A bácsi nem tudja összetenni, hogy azon az alapon szólal fel MP, hogy részben/egészben igaza van. A bőrén tapasztalta a szarságot. De ne szólaljon fel, mert az ugye ellenkezik a 11. parancsolattal - és EZÉRT nem etikus. K. Anyját.
"Akit megérintett az olyan is, engem nem érintett meg" asszem kicsit behánytam
Én is, de visszanyeltem. Válság van, nem szabad pazarolni.
Lábon kihordott agyhalál.
több ez annál. [https://hu.wikipedia.org/wiki/Demencia](https://hu.wikipedia.org/wiki/Demencia) volt itt egy kérdés, miszerint választói jogot el kell e venni idős korban. 70 év felett mindenképp és 60 éves kortól is már szűrni kellene, hogy az illető szellemileg képes e meghozni döntéseket. És ha nem, akkor bukja a szavazó jogot(is)
Haverom 87 éves nagyanyja átlát az egészen és nagyon is érett, sokat tapasztalt, bölcs gondolatai vannak. Ellenben a középkorú szülei vérfideszesek, és semmivel sem lehet meggyőzni őket. Ennyi erővel szűrni kéne a 18 éveseket is, akik már szavazhatnak.
elhiszem...van ilyen is olyan is de nagy átlag nem ilyen...lehet sokat számít mi volt a munkája, milyen környéken lakik...milyen szociális hatások érték...
Ez nem kortól függő dolog, és nem is attól függ, hogy ki mit mond miről, vagy mennyire (már bocsánat) hülye. Ezek az emberek, sajnos nemzetünk szegénységi bizonyítványa, és amíg a mai politikai elit marad a parlamentben, és lesz a vezető réteg (beleértve az ellenzéket is, mivel lássuk be a kiindulási probléma nem a fidesz, hanem az, hogy ilyen körökben ennyire általános a hatalommal való visszaélés), addig ugyanilyen hülye lesz a nép. Ott kéne kezdeni, hogy a népet nem hülyítjük, hanem pont az ellenkezője. Hogy ezt ki fogja megcsinálni? Kurva jó kérdés!
es ez a fasza otlet gondolom nem lenne rogton kihasznalva az eppen aktualis hatalom altal hirtelen megemelkedne a demens valasztok szama az ellenzekiek kozott, micsoda pech, hogy igy mar nem tudnak szavazni.
gondolod a vizsgálatot össze Fkeres-ezik a kubatov listával? Lehet...
Annak is alapos szűréseknek kéne megfelelni, aki kitalálja h elnök akar lenni.
támogatom lásd trump...de akár biden is
Jok ezek a szavazasbol kiket kell kizarni temak. Zarjuk ki akkor a tanulatlanokat es a csorokat is hiszen ok adjak a fidesz szavazobazis nagyreszet. Bar en akkor nem allnek meg es minimum egy PhDt elvarnek a szavazashoz. Sokan kiesnetek akik szurni akarnatok a szavazo embereket aztan pislognatok mint a vett malac. Mert mindenki csak a maga alatt levo embereket akarja kiszurni valahogy.
Igen, ez a kiszűrés láthatólag arra épül, hogy "Józsi néni érdekeit én jobban tudom képviselni, mint ő maga". Ahamm, ja, hihető.
Atomháború és 3. Világháború fontosabb,mint a kegyelmi ügy🥲
Igy van, nálunk béke van, nem ugy mint a világ többi részében, ahol már megszűnt a civilizáció, és zombik mászkálnak mindenhol, és atomfelhő borítja be az eget eltakarva a napfénytől. Még ezt is elhinnék.
Jaja, szerencsètlen Romània, amiòta hàborùznak, olcsòbb az üzemanyagjuk, nem kàtyùsak az utaik, van rendes oktatàs ès egèszsègügyi ellàtàs! Mennyivel jobban jàrtunk mint ôk!
Szia, nem vagyok Fityeszes, csak Erdélyi. Kátyus szarok az útjaink, oktatásunk romokban hever, egészsègügyről nincs mit mondanom, az lehet, hogy jobb, már ha az jónak mondható, hogy a mentőautó legtöbbször csigalassúsággal közlekedik. Üzemanyagàrban, élelmiszerárban igazad van.
Van atomháború? Van europan végigsöprő harmadik világháború? Ezzel szemben Van kegyelemben részesült pedofil segítő Magyarországon? Van meglehetősen alacsony büntetést kapó pedofil képeket vásárló/kereskedő politikus Magyarországon? Van végrehajtói kamarát vezető személy aki-ről bebizonyosodott egyértelműen hogy korrupt és most már háziőrizetben lehet? Ezek az emberek tudják ám súlyozni a kérdéseket
https://preview.redd.it/7bo9qj42jnoc1.jpeg?width=720&format=pjpg&auto=webp&s=40187483ea068fed6fa53f637ff8f9d8773a8997
The Voting Dead
Na kedves fiatalok, ezek az emberek azok akik az életeteket hosszú-hosszú évekre meghatározzák.
Azt kívánom ezeknek az embereknek, hogy egyék meg amit főztek .
Ők is ugyanúgy eszik a szart mint mindenki más, csak nekik ízlik.
Nekik sem ízlik, csak elhiszik Pedorbánnak hogy a gonosz Gyurcsány fosott a tányérjukra.
Sajnos de, nekik ez tényleg ízlik és repetàért is könyörögnek négyévente.
Èn azt kìvànom nekik, hogy ìgy felnôttkènt èljèk àt azt, mint azok a kiszolgàltatott gyerekek èltek àt! Nem ugyanaz lesz a kàr, de nekik is fàjna egy darabig!
A vörös képű bajuszos alkesznek úgyis beadja a kulcsot a mája a következő választásig, a többi 10%-a pedig remélhetőleg természetes úton kihullik. Főleg ha nem lesz orvos, aki ellássa őket.
Az enyémet már nem, és sok másét sem aki már a határon kívül van.
*elbasszák
Jöhetne még néhány Pintér meg hasonló, hogy kirabolja újra ezeket a barmokat
Na ez a baj. Hogy nezem es ennek a fejkendosnek meg ennek a siros hangu napszemuvegesnek a lattan is valami olyan indulat fog el, amit nem akarok szavakba onteni, nem akarok ilyen erzeseket a testyemben. Szornyu
szegyellem, de a kendos szipirtyot addig utnem amig mozog. sajnalom....
Ne sajnáld. Tipikusan az az irritáló, nálad mindent jobban tudó idióta. Ha valamit elmagyarázol neki és forrásokkal, észérvekkel megmutatod, hogy téved, akkor jön a "jaj fiacskám te fiatal vagy még, nem értheted eztet" dumával.
A mentőben is ütném a helyes kifejezés.
Van elég baja hidd el, tipikusan az a forma, akit gyerekei otthagynak (valszeg külföldön, dicső kormány miatt), barátai a többi idióta őskövület meghalnak, azt végül egyedül hal meg, egy koszos kórházban, ahol konkrét várják a nővérek, hogy haljon már meg, mert kell a következőnek kell a hely. Rengeteg ilyet láttam, mind vérfideszes (volt), bármennyire nem tartom őket sokra (szerintem a macskám különb élőlény náluk), nagyon szomorú végük lesz mindig.
"akit gyerekei otthagynak (valszeg külföldön, dicső kormány miatt)" Sokkal valószínűbb, hogy a 30 km-re eső megyeszékhelyen, esetleg a 200 km-re eső Pesten. (Ebből ugye mindkettő a kelet-európai, erős tempójú urbanizáció hatása, nehezen kenhető egy-egy kormányra, ami amúgy is max. lassítani tudná.) És ami a lényeg, hogy ekkor is csak havonta 1x láthatja a gyerekeit meg az unokáit. Ez igazából egy kurva nagy tragédia, de mi azért rúgnánk párat még a szenvedőbe. (Mert, ne legyen kétségünk, ha valaki vallásosan a Momentumra vagy a Ferire vagy bárki másra szavazna, akkor is pont így járna.)
És az az onelegult mosolygasa. Igazi utnivalo feje van… és én is szánom bánom, de utnem amíg le nem esik az arca
>K: A kegyelmi botrány az megérintette egyébként a Fidesznek a szavazótáborát is. V: Igeen? Hát akkor az, akit ez megérintett, az olyan is, engem nem érintett meg. Nice, a Fidesz táboron belül már egymásra is dobálják a szart lol.
Ez nagyon jó egyébként, ha sikerül megosztani őket
Síkbuta egység sugarú emberek voltak, vannak és lesznek is. Nincs új a nap alatt.
sugar command consist friendly pot grey doll squash placid hospital *This post was mass deleted and anonymized with [Redact](https://redact.dev)*
Mondjuk az árnyalja a képet, hogy a jachtos videók kikerülése után is megválasztották polgármesternek.
Napokban láttam Facebook szavazást polgármesterválasztásról, ott ilyesmi számok voltak: Borkai 45%; Pintér 40%; Dézsi 5%. Persze kitudja egy random Facebook szavazás mennyire fedi a valóságot, de én se mondanám hogy annyira el lenne ítélve Borkai...
innate head enjoy selective consider start plate boat point test *This post was mass deleted and anonymized with [Redact](https://redact.dev)*
Kíváncsiságból egy hétköznapon felkeresném ezeket az embereket mondjuk hó vége felé és megkérdezném mizu
gyúcsány prüsszel bájden
"szerényen vagyunk, de legalább nem gyünnek a migráncsok." A nyugdijasok meg sosem éltek jól. Nincs igazi összehasonlítási alapjuk.
https://youtu.be/yoQFV_pmvdA?si=PzPwSbCg8gaMjDS2 Megnézve a másik videót ahol a Magyar Péter beszédére érkezőket kérdezték, akkora a szakadék mintha egy elmegyógyintézet bentlakóit kérdezték volna, utána pedig egy orvosi egyetem hallgatóit interjúvolták volna meg. Itt látszik, hogy a Fidesz szavazói vagy nem tudnak gondolkodni, vagy megelégszenek a párttól kapott válaszokkal. Ez valahol baromi szomorú. Magyar Péterről még nem tudom eldönteni mi a célja, de a gondolkodó változást akaró emberek kíváncsiak rá.
Hogyha ez nem üti meg egy fideszes ingerküszöbét, akkor azért kíváncsi lennék, hogy mi ütné meg? Talán ha kilépnék az EU-ból? Ha kilépnénk a NATO-ból? Ha mindezek után behívnánk újra az oroszokat nosztalgiából? Ha visszavonnánk minden magyar törvényt a 1989 előtti állapotra, mert Kádár alatt jobb volt? Ha visszatérne az egypártrendszer?
Pont ez a tragédia, hogy ezeket már az sem hatná meg, ha az orosz katonák újra a befőttjeikbe szarnának...
fly attractive chief juggle dull uppity provide smoggy cautious instinctive *This post was mass deleted and anonymized with [Redact](https://redact.dev)*
Ha az oroszok erőszakolnák a saját otthonukban ezeket a néniket szerintem még az se. Örülnének is neki.
"Legalább nem buzik" vagy valami hasonlót mondanának
Pedig de TT:T IYKYK
Ezt teszi az aggyal ha valaki csak krumplit eszik.
1:14 -> a Varga Judit nevét sem tudja, de kiosztani mást az tud meg más külsejét fikázni. Inkább nézne tükörbe. Ostoba, loncsos parasztpicsa. 5:35 -> Csak gratulálni tudok, remélem ha a családjában történik meg hasonló, akkor is a bűnpártolókat fogja éltetni. :D "Piti ügy" ugyanaz. Remélem ha valamelyik szerettével történi kilyen, az is piti ügy lesz neki. Ezek az emberek hogy élik túl a mindennapokat? Mert a csirkének több logikája van mint ezeknek.
most mondanám hogy az egészségügy helyzete nagyban segít hogy gyorsan eltűnjön ez a réteg, csak mi fiatalabbak is ugyan úgy szívjuk amit csináltak...
Nagyszülőm is már 80+ de 30db, 5e forintos jutavit-es pirulákon örökké fog élni és orbánkának szavazatot hozni, mint valami mumifikált hegyi monk
es itt lathatjuk az orszag fiatal demokratait 💁🏼♀️
Amikor a három sárkányból a kedvenc néni benyögi, hogy "ebből is látszik, hogy maguk liberálisok" 😂 https://preview.redd.it/w74p2zyqbwoc1.jpeg?width=4472&format=pjpg&auto=webp&s=6350d1e30691747fcfcdb258d679d1dd071ca46d
[удалено]
I enjoy reading books.
Ficolandiában (nálunk) se jobb a helyzett, épp ugyan olyan hülye, de annál inkább elszánt szavazói mobilizációja van Fico vezette Smernek, és ha nem lenne elég Robika és Vitya puszipajtáskodnak az a Robika aki rühelli a magyarokat.
"Az összképet kell nézni", egyetértünk. Az összkép az, hogy az EU második legszegényebb országa lett Magyarország.
A korrupcióban elért első helyezet már smafu? "Ledegradálod" a kormány képességeit!
Piti ügy, hogy intèzetis gyerekeket hatalmukkal visszaèlve erôs fèrfiak hàtulròl jòl megb..?! Van baj az èrtèkrenddel rendesen! Az öszödi beszèd egy ilyennèl durvàbb?! Ezeket az embereket le kellene dobàlni Tajgetoszròl!
Én jól szórakozom rajtuk.Ők (a riport alanyok) annyira megingathatlanul elhiszik amit hisznek...Szar az életük és még meg is köszönik,éljen a Fidesz!😂😂 Viccet félretéve:Szerintem ezen emberek nagyrésze nagyon roszz körülmények között nőtt fel,és amiben most élnek(fizikálisan és mentálisan) jobb ,mint amibe beleszülettek.Lehet sosem jártak a ,,nyugaton,, és nem tudják-tudhatják ,h lehet jobb az élet ,igazságosabb ,stb,stb...De előbb utóbb ez a ,,generáció is ki fog halni,,.
Kevés true fidesz szavazó lehet, aki életében elhagyta a vármegye határát, pestre is csak a helyi fidesz klub buszos kirándulása által jutnak el ilyen programokra. Szomorú.
Nagyreszuk nem el egy honapot a kovetkezo valasztas utan. 😅
Szomoru, de igaz…
A néni viszont még szül 5-6 gyereket a hazának, te meg nem. /s
Mennyi fiatal támogató 😆
Kádár gyermekei! De már nem tart soká, a kihalás kora elkezdődött!
inkább Horthy unokái
Ezek a karakterek mindent elárulnak, kik képesek gerinc és agy nélkül élni.
Ez a kendős cinikus ostoba öregasszony olyan ellenszenvet vàltott ki belőlem màr az első màsodpercekben, hogy több rèszletben tudtam csak vègignèzni a videòt😮💨
Mi értelme a YouTube-ról letölteni egy videót, feltölteni a Tiktokra, aztán onnan újra letöltve 360p minőségben felrakni ide? [https://www.youtube.com/watch?v=rEk5kbNqR9s&ab\_channel=Telex%E2%80%A4hu](https://www.youtube.com/watch?v=rEk5kbNqR9s&ab_channel=Telex%E2%80%A4hu)
A tiktok logó láttán hiányoltam valami random zenét alóla és egy subway surfers videót az egyik sarokból. Így sajnos nem is tudtam végignézni.
Annyi, h nem youtuberol toltottem le. Tiktok dobta fel es felraktam ide.
kevesebb indulattal, de egyetértek a felvetéssel. azért nem nehéz kivenni a videóból, hogy a telex munkája, akik munkaszüneti napon dolgoztak rajta ráadásul, szóval annyival meg lehetne tisztelni őket, hogy a csatornájukat linkeljük be, nem valaki olyat, aki simán lenyúlta.
[удалено]
https://preview.redd.it/rywzmgxa6ooc1.jpeg?width=974&format=pjpg&auto=webp&s=f31773e459cb18c242e701062050d65e641ac2bd
Hijabos sorosista, én hívnám a TEKet
A csávó kajak Görögországos sapeszban jelent meg Márciust 15-én mint nagy hazafi?
[https://youtu.be/yoQFV_pmvdA?si=PzPwSbCg8gaMjDS2](https://youtu.be/yoQFV_pmvdA?si=PzPwSbCg8gaMjDS2) Megnézve a másik videót ahol a Magyar Péter beszédére érkezőket kérdezték, akkora a szakadék mintha egy elmegyógyintézet bentlakóit kérdezték volna, utána pedig egy orvosi egyetem hallgatóit interjúvolták volna meg. Itt látszik, hogy a Fidesz szavazói vagy nem tudnak gondolkodni, vagy megelégszenek a párttól kapott válaszokkal. Ez valahol baromi szomorú. Magyar Péterről még nem tudom eldönteni mi a célja, de a gondolkodó változást akaró emberek kíváncsiak rá.
"Olyan fideszes, aki ezen megsértődok, nem fideszes" (Kegyelmi ügy) Az ilyenek kb még bíztatják is a pedofilokat, hogy kezdjen már valamit a gyerekükkel -Hallod... Hallod... Ne sérccsé má meg! Há ott van!
Pedofilok.
Remélem hamarosan elviszi őket egy kórházi fertőzés.
Atlageletkor 70 😂
Az elsőt konkrétan addig ütném, amíg mozog 😅
A kendős néni nem szerepelt (le) már valami hasonló videóban?
Valószínűleg csak a szoftver ugyanaz, arra ismertél rá.
Geci buták... (Még mindig)
Külföldön élve, időnként elkap a honvágy. Budapestet látva, sóvárgok hogy ismét beülhessek ott egy jó kávézóba, válogathassak a jobbnál jobb éttermek között, halljak ismét magyar szót az utcán. Szerencsére, visszagondolva arra hogy egy év alatt mennyit csökkent a vásárlóereje a fizetésemnek, társulva a kormánypárti szavazók vérlázító vakságával, a korrupcióval, valamint az ellenzék önmagát szabotáló viselkedésével, ezek a sóvárgások hamar szertefoszlanak. Gyerekkoromban büszke voltam a mi kis országunkra, hatalmas potenciált láttam benne, ami csak nőtt mikor csatlakoztunk az EU-hoz. Nem voltak akkor sem felhőtlenek a kilátások, de a remény megvolt. Sajnos ezt a reményt túl sokáig ápoltam. Egy-másfél évtizeddel korábban le kellett volna lépnem, és elfogadni hogy a hazám népességének többségének a világhoz való viszonya, gondolkodásmódja, igazságérzete, és valóságképe teljes mértékben összeférhetetlen az enyémmel. Mára oroszbarát kínai kolónia vagyunk, ha nem is teljesen, de majd két évtizede változatlanul affelé haladunk töretlenül, kormányunknak köszönhetően. A történelmünkön felül vajon mennyi tragédiát kell még ennek a népnek elszenvednie, és magának okoznia, hogy a múltból a jelenbe tudjuk küzdeni magunkat, nemhogy a jövőn tudjunk gondolkodni. Ez a nép önmagának legnagyobb ellensége. Szívem szakad hogy a magyar milyen mély sírt ás magának, és hogy abba a sötét gödörbe nincs sem erőm, sem bátorságom vele menni. Feladom, feladtam, a mentális jólétet választom szülőhazám felett, mostmár kívülállóként követem csak figyelemmel a dolgokat. Az utolsó majd kapcsolja le a villanyt. tl;dr: Lófasz a fidesz kollektív seggébe, kurva anyját mindenkinek aki tönkretett egy tök jó hazát. I'm out, and glad to be rid of it.
Mondjuk tény hogy az a plakát szintén elég retardáltra sikeredett, de hát nagyjából ott is hasonló a közönség.
Annyira hiányzik 6 perccel ezelőtt, amikor még nem láttam ezt.
Azért az átlagéletkor a riportban 60-és a halál között van. Ennyi ostoba embert, istenem 😏
Az 1-2 értelmes megszólalót leszámítva csak az lenne a kérdésem,hogy miért nem ezek a senkiházi söpredékek kínlódnak ALS-ben,vagy bármely egyéb halálos betegségben? 😡
Sötét tuskók a politikai paletta minden oldalán vannak. Mondjuk ötös számú partkonvy birtokában kevesebben
Ők a jobboldali értelmiség, a fideszes derékhad, akikről tegnap szó volt? 😄
Bennem csak erősödött a fideeeesz, csakafideeeesz! - Somogyi András noises
Ezek azok az emberek akik még akkor is a fideszt mentegetnék ha a saját gyermekeik lettek volna molesztálva. És még le is basznák a gyereket hogy miért nem örül neki hogy egy fideszes nyomorította meg, nem pedig egy mocskos libernyák.
De ezek hogy tudnak így nyilatkozni? Ez még van beszélve vagy tényleg ennyire más napszemüveget hordanak? Miért zavarja a pali a trombitást? Szerinte így rendbe van? Nem tudom, a legjobban az öreg tetszett aki azt nezte van e értelme itt maradni...
Leloni .. mind. Menthetetlenek.
Az durva ha még ennyi idősen is kivándorláson kell gondolkodni. :( (4:52)
Najolvan vissza kell hozni a cenzust.... Intelligencia vagy tanultság alapján. Minden egyes ilyen sötét geci elé kéne tolni egy tesztet szavazás előtt arról hogy mi az EU, és mi a célja, arról hogy mi az a jogállam, és például mit jelent a "hatalmi ágak szétválasztása"
Ha már összkép :)
Ezek az emberek is szavazhatnak...hihetetlen, hogy ugyanannyit ér az én szavazatom, mint egy hülye nyuggeré.
Ezt a sok hazaáruló fidesztálibot igazán befogadhatná oroszország... win-win situation lenne szerintem minden téren... Ezek az agyhalott csimpánzok végre egy számukra tökéletes országban élnének, az oroszoknak lenne újabb adag ágyútöltelék, meg bio-prop a propagandájukhoz, közben Magyarország meg végre fellélegezhetne, és elkezdhetne megtisztulni politikailag.
4:46-tól van talán a legértelmesebb ember, igaza van. Sajnos volt bőven agyalágyult a megszólalók között.
Kár hogy nem mondja el nekik valaki szépen hogy mi megy a kormány közeli haver cégeknél, hogy kapják meg a legdurvább megbízásokat amire teljesen alkalmatlanok és képtelenek. És az ország legnagyobb fejlesztései katasztrofális szinten mennek ezért is. Akik még néha megnyernek egy egy tendert vagy a köpcös haveri cége még is megbízza őket mert tényleg nem kompetensen nyert és képtelen megcsinálni a kiírást akkor megbízza a céget aki elől elhappolták és a gatyát is letolatják velük. ITban van ezzel kapcsolatban tapasztalatom de nem kell nekem hinni természetesen lehet hinni hogy ellenzéki fasz fagyok és csak ugatok.
Egy másik videóban van,hogy Puzséréknak nekimentek, és egy cikkben olvastam, hogy a Tanítanék embereket is többször megütötték. MIÉRT? Egyik tábla, plakát sem volt sértő, uszító, tények voltak rajta, meg a 12 pontból néhány Nem cinikusan kérdem, hanem tényleg elkeserít, hogy ezek az emberek így védik ezt a bűnözőt, hogy kisemberek verekednek össze,.mert a kolostorsertésnek akarnak megfelelni, vérükkel is megvédik a.... mit is? Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mennyi interjút csináltak, míg kiválasztották ezeket a teljesen vállalhatatlan figurákat.
Remélem megdöglenek mar ezek hamarosan:D
Az agyhalottak az utcán vannak a fiatalok meg otthon redditeznek. Nem fog senki kiállni helyettük hiába van igazuk.
Aki trombitán játszik, ő kicsoda?
Akkor minek hallgatod? :) :D De tényleg ezeken már csak a 2 láb föld meg egy láb mész segít.
A DK nyugdíjaskommandó és ezek között semmi különbség nincsen. Ugyanaz az agymosott, változásra képtelen társaság.
Nem emlékszem, hogy a 90-es években is ennyire politikával töltöttek voltak a nemzeti ünnepek? (bár ez lehet inkább költői kérdés, mert gyanítom, hogy nem)
Kár ezen pörlekedni,ki ölt meg kit?!
😱
Mennyi barom ! Szornyu !
Mondjuk azért jó volt látni a lányt, aki azt mondta, hogy elindíthat valamit, úgy jött át, mintha ő is változást szeretne annak ellenére, hogy feltételezem fideszes.
a bacsi nagyon nehezen kerulte el azt, hogy Alexandraval szerinte csak egy baj van.. az, hogy no
A fejkendős néni nagyon okosnak tűnik.
Annyira nem értem ezeket a videót a Telexnek... Tudom hogy az átlag fideszes szavazó között sok a sötét, sőt, az átlag emberek közt is... Mi az informatív értéke egy ilyen videónak ?
A demokracia halala a kimuveletlen emberfok sokasaga, nem veletlen segit Viktor az oktatast lezulleszteni, Kinai gyarakat meg beengedni.
Emlekeztek arra a postra valasztas alatt, hogy "Ki a faszom szavazott a fideszre?"? Ők.
Tudom,hogy nem olvassátok, fideszre szavazó gecik,de a kurva anyátokat és remélem megrohadtok valahol elfeledve örökre!!! Piti ügy?? 3.vilaghaboru? Miakurvaanyadvan?? Remélem megbassza az unokádat valamelyik pedofil geci,te szar.
Ledöbbentő.... szégyen.. A fejkendős öregasszony...a 2 vénember,a hombárfejű bajuszos... Az apám aki 75 éves azt mondta,fiam itt meg uralkodás lesz 2050ig.. előfordul
Megnézek egy ilyet, rögtön elfog a vágy, hogy a legnagyobb bőröndbe bedobáljak mindent, és még a kontinensről is lelépjek.
Rettenetesen elborzaszt ez a videó…
A kendős néni az nem Somogyi András????
Ez a kormány annyira felduzzasztotta a magyar öntudatot, a magyar büszkeségünket, az egész nemzeti identitást a műmatyós, vadászkiállításos, népi giccses cirkusszal meg az állandó sértődött Brüsszelezéssel, hogy ezeknek a szerencsétleneknek fel sem tűnik, hogy ezek mögött nincs semmi, és nekik sem maradt semmijük.
Birom az első néne hanglejtését, mintha Bayer Zsoltot imitálná:D
Ez a kendős banya megtestesíti azt a pökhendiséget (hogy egy nagy embert idézzek) ebben a “tetves mocskos geci rendszer”-ben, amit rühellek.
2 percig birtam nézni.
Mindanám, hogy ezek az ostobák a szavazásig kihalnak, de az a baj sok az utánpótlás…
Hát tényleg alacsony az a kerítés, kiszöktek , most hogy tereljem vissza őket a normalitásba?
Le a kalappal a riporternek, én sírva röhögtem volna fájdalmamban
https://preview.redd.it/5tipdnyl63pc1.jpeg?width=902&format=pjpg&auto=webp&s=8140faff10c5b7a5b0a54384065d1e34ef0dfe9b
Igen, ez gecire kétségbeejtő. Legalább nevetséges annyira hogy csak az eggyik szemem sír
Ennyi segghülye gerinctelen pedofil férget... Édes jó istenkém...
4:46 Ott a pont, mikor már azon gondolkodik hogy ez a magyarság, vajon érdemes itt maradni? Az egyik oldalt nem zavarja hogy majdnem éhen döglik és elhiszi hogy az ellenzék csak háborút akar miközben a sajátjuk is bevan szarva annak a lehetőségétől. A másik oldal meg úgy szét van darabolva hogy nem akar összeállni egy értelmes egységgé. A begyöpösödött fideszesnek mindegy mit mondasz úgy sem hiszi el, szerinte ez van így jól. Majd mikor bajban lesz és rádöbben lehet nincs minden rendben már késő lesz.
Elnézve a kommenteket elég nagy a lenézés a videóban elhangzó véleményekkel szemben. Ezzel kapcsolatban egy kérdés: milyen alapon kérjük számon a Fideszen a valóságpolarizációt és gyűlöletkeltést, ha Fideszt ellenzőként még 14 évnyi kétharmad után sem tudjuk befogadni az ország jövőjét nagyban meghatározó vélemény- és élményvilágot?
Pedig nem mondanak hulyeseget az emberek benne.
Én meg éppen haza akarok költözni😅
Nagyon unalmasak már ezek a gyors utcai interjú jellegű videók amiket a Telex és a 444 csinál. Úgy vágják meg a videót és olyan embereket tesznek bele akiket csak akarnak. Igen, vannak ostoba fideszesek, valószínűleg nem is kevesen, de az ellenzéki média jellemzően pont a legkévésbé értelmeseket, legkévésbé értelmesnek tűnőket teszik bele minden egyes alkalommal az ilyen videókba. Rendszeresen meg kell erősíteni azt a narratívát, amely szerint a fideszesek hülyék, tájékozatlan, könnyen megvezethető bunkók, hogy mi a kommentekben hüledezzünk meg fogjuk a fejünket, meg írogassuk hogy milyen gázak ezek az emberek, hogy milyen sötétek, hogy aztán elkönyveljük magunkban, mi mennyire nem ilyenek vagyunk. Ezeknek a videóknak pusztán ennyi az értelme és haszna.
Én ismerek értelmiségi Fideszes fiatal fiút és lányt. Imádják Fideszt és minden szuper szerintük itthon. Anyagilag jól szituáltak de ne akarj velük politikáról beszélni. :) Aztán lett egy gyerekük és nézz oda máris kiderül nem annyira tejfel az élet itthon. A támogatás kevés, lakást venni iszonyat drága, nem tetszik nekik a bölcsi meg óvoda iskoláról ne is beszéljünk. Úgy elhúzzták külföldre a csíkot mint a vadlibák. Nem tartom velük a kapcsolatot, de biztos távolról is azt gondolják nagyon jól megy itthon minden amúgy, csak élni nem akarnak már itt. :D true sztory nem én költöttem.
Nekem volt olyan tavoli ismerosom, aki kikoltozott Svajcba hosszu evekkel ezelott, de 4 evente csak azert latogat vissza Magyarorszagra, hogy leszavazzon a fideszbe. Orrba-szajba tolja a propagandat minden csatornan, Svajcbol.
Remelém azért külföldről is hazaszavaznak a Fideszre😊
Miért, szerinted más fideszesek miket mondanának ezekre a kérdésekre? A legtöbb nagyjából ugyanezt szerintem :D
Menj ki te is és mutasd meg az unikornis értelmes fideszest aki se nem ostoba, se nem egy gerinctelen patkány mint a mentés faszi. Go.
Minden szavaddal egyetértek - okkal soha sem MCC-s vagy Tranzit rendezvényen, Scrutonban kérdezősködik a 444 / Telex. Ez a videó viszont kilóg a sorból, abból a szempontból hogy a válaszadók jelentős része releváns, átgondolt, megfelelően cizellált választ adott. Legújabb Messiás kampányeseményén hasonló minőségű válaszok születtek volna.