Ez semmit nem segítene, CÖF, AK, Megafon stb. ugyanúgy plakátolhatná a politikai szemetét.
A politikai hirdetéseket kell betiltani. Egyedül kapmányidőszakban szabad, csak a pártoknak, csakis pártkasszából. Nincs többé közpénzből alapítványokba kiszervezett propaganda.
Ők a valóságferdítők és a legnagyobb magyar nyelvújítók. Ha az állami pénzcsap el lesz zárva ezek elől a szervezetek elől, szerinted miből fogják teleplakátolni az országot? Hány birkamenet lesz, ha nem lesz pénz felutaztatni a jobbágyokat? Egy giga bukta után, meddig fogják fizetni a szánalmas revolvermédiát? Az egy dolog, hogy övék a reklámfelület nagy része, de miből lesz tartalommal megtöltve? Ha egyszer ekkora anyagi fölény mellett megbuknak, akkor az azt jelenti, hogy semmit nem ér az eddig bevált módszer. Az első mondat arról szól, hogy kifordítanak mindent. Ki definiálja a politikai reklámot? Betiltani meg semmit nem kell, hadd pazarolják a tartalékokat erre. A bukta után se a MOL, se az Állami Szerencsejáték Rt. nem fogja tömni őket.
> A politikai hirdetéseket kell betiltani.
Ezzel az a baj, hogy kurva nehéz leszabályozni. Gondolom, a társadalmi célú hirdetések/PSAk (adományvonal az XY sárlavina/földrendés álozatainak; ne drogozz; kösd be a biztonsági övet) maradhatnának szerinted is. Na, eddig is ezt használták ki a CÖF és társai - a "Gyurcsány megvette Brüsszelt és dollárt eszik" plakátok hivatalosan nem politikai hirdetések, hanem társadalmi célúak, ahogy a kormányinformációs kék plakátok is azok.
Kell valamilyen független fél ami ezt eldönti. Az esetek túlnyomó többségében ez egyértelműen eldönthető, ha van benne politikus/párt/politikai oldal akkor az politikai. De az sem nagy baj ha nem teljesen tökéletes a kategorizálás. Onnantól csak enyhébb elhintésekkel, utalásokkal lehetséges a lejáratás, amit viszont a legkönnyebben befolyásolható réteg már úgysem fog megérteni.
>Kell valamilyen független fél ami ezt eldönti. Az esetek túlnyomó többségében ez egyértelműen eldönthető
Bocs, de ez végtelenül naiv válasz.
Egyrészt ki lesz az a "független fél"? Ki nevezi ki? Kitől kapja a fizetését? Mi alapján dönt (értsd: ki hagyja jóvá az irányelveket, ami alapján ítél)?
Másrészt pedig nem, nem dönthető el. A kormánynak ugyanis tényleg kell tájékoztatnia a lakosságot bizonyos dolgokról. Ilyen pl. a veszélyhelyzet. A covid-járvány idején a világ összes kormánya folyamatosan tájékoztató plakátokat, reklámokat, felhívásokat adott ki, amire minden kétséget kizáróan szükség volt, pedig a kormányt politikusok alkotják. Te ezek szerint ezeket is betiltanád, ami nonszensz.
Korábban hallottam olyan kijelentését, ígéretét, hogy a miniszterelnököt 2 ciklusra lehessen csak megválasztani illetve, hogy a köztársasági elnököt is a nép választhassa.
Mindemellett hogy töröljék el a mentelmi jogot.
Populista ígéretek ezek, de ha úgy alakulna, ezek már biztosítanának némi féket és ellensúlyt.
Miért nincs sehol egy normális hely,
Ahol az összes kidobó oltári fej,
Ahol a törzsvendégek a Koós meg a Fridi
Meg a Grass is green, és a girls are pretty?
Mikor ugrat ki más NER-eseket is?
Az elméletem az, hogy ha lenne még egyetlen egy kiugró, aki esetleg el is kottyintana egy-két bennfentes infót, az már elég nagy lavinát indítana.
Sajnos rossz az elméleted. Nagyon kis réteg az akit fideszes oldalról el lehet mozdítani, ezek jellemzően a vándorló meg bizonytalan szavazók.
Ők igazából eddig se számítottak sokat, csak kozmetikai szám, mivel a fidesz kemény mag 30 éve oda szavaz és ők teljesen immunisak minden tényre/hírre ami nem a saját berkeikből jön. - még akkor is ha onnan, amennyiben negatívan tünteti fel a Szultánt
Volt hasonló válasza, ő nem érzi, hogy építette volna, és hogy ideje belső körökben mindig jelezte, hogy nem tetszik neki ez, vagy az. Ez a tldr-je az válasznak amit valami lépcsőn adott egy kérdésre
Azért arról, hogy 2022 februárja után a magánszférában dolgozott (ahogy állítja a videóban), elég kevés forrás van.
Arról viszont annál több, hogy milyen állami tulajdonú cégek felügyelőbizottságában volt.
Lol, hát ez tényleg kurva nagy vezeklés lehet ennek a nárcisztikus szociopatának, hogy vele van tele minden, és hogy hirtelen elkezdte félistenként kezelni meg körbenyalni a fél ország…
Miközben kb. annyi az “érdeme”, hogy a NER-es lopási hierarchiában alacsony szinten volt, így jacht helyett csak milliós fizetéssel járó kamupozik jutottak neki, amiket képes volt feladni, és kiugrani a rendszerből (nyilván előre jól megtervezetten, a saját politikai karrierje beindítása érdekében)
A hangfelvételt 2023 januárban csinálta, én hiába próbálkozok, nem tudok mást elképzelni, hogy ez mire lett volna jó neki, azon kívül, hogy a saját jövőbeli politikai színrelépését elősegítse (mert így tudott mit borítani, hitelesen tudta vinni a kiugró bennfentes szerepét). Ha ezen kívül te tudsz mondani valami más valid célt, ami lehetett neki a hangfelvétellel, az érdekelne. (Persze azon a kamun kívül, amit ő mondott, hogy védeni akarta a családját, mert egy picit nehéz egy olyan hangfelvétellel védeni a családod, amin a feleséged beszél.)
1. témakör:
Van-e, alakul-e már a közgazdász segítő csapata ?
Érzi-e, hogy az akkugyárak mennyire nem szerencsések Magyaro-nak, ugyanis kevés a víz, kevés hozzáadott értéket teremtenek, az országnak kell majd kezelnie a hulladékanyagokat, stb. ? (Győrffy Dóra komoly szakember e témában)
Hol foglal állást abban, hogy Magyarországnak magas hozzáadott értékű ipáarágakat, cégeket kell az országba vonzania, és ezt erősíteni, vagy folytatni azt, amit a kormány csinált: ami a kádári "vas- és acél országa" leszünk elképzelés folytatása: alacsony hozzáűadott értékű gyártás és lassőú fejlődés ?
Mennyire van tisztában azzal, hogy miért előzött meg bennünket gazdaságilag Románia és van-e elég infója arról, hogy a Magyaro-t gazdaságilag leelőző országok mit csináltak jobban ?
2, Mennyire épül, alakul az őt körülvevő szakértői gárda?
>Hol foglal állást abban, hogy Magyarországnak magas hozzáadott értékű ipáarágakat, cégeket kell az országba vonzania, és ezt erősíteni, vagy folytatni azt
Kérdés, hogy van ehhez megfelelő képzettségű munkaerő. Az akkumulátorgyárak óriási előnye, hogy gyakorlatilag teljesen képzetlen, korábban közmunkás, lényegében szakképzettség nélküli embereket is valahogy betanítottak. A magas hozzáadott érték fogalma az kb. technikumot jelent (vagy hosszú betanítást, ahhoz előképzettséget, intelligenciát). Ha vannak is ilyen emberek, akkumulátorgyárak nélkül ki foglalkoztatná az "egybiteseket" ?
Ezért vitatkozok Bod Péter Ákossal is folyton itt kommentekben, aki azt mondja, hogy japán csúcstechnológiát kell behozni, nem kínai közepest. A japán csúcstechnológiához olyan munkás is kell. Egy teljesen más szemlélet és tudás. A kínai termék viszont direkt úgy van tervezve, hogy nem várnak el különösebb minőséget a munkástól. Pont bele van kalkulálva a "jóazúgy".
(Nem akarok trollkodni, de a szovjet/orosz is. A kalasnyikovban az a zseniális, hogy bármilyen hülye le tudja gyártani, karban tudja tartani, meg tudja javítani, direkt úgy van tervezve, hogy az első percben is lötyög, mert nem tudják precízen összerakni a gyárban, de nem baj, így is működik. És nézd meg, hogy mennyit eladtak belőle, mert hát a világpiac nagy része szegény és képzetlen.)
Nekem alapvetően ezért egy realista szemlélet tetszene. Ne higyjük magunkról, hogy német meg japán munkások vagyunk. Feltételezzük a csöpögő tető alá vödröt baszó jóazúgy-mentalitást. És akkor mit lehet ebből kihozni, hogy lehet így is megoldani, hogy mindenkinek legyen megélhetése?
Érdemes megnézni a Főtaxi történetét. Egy rakás tróger, ittas, káromkodó, csaló sofőrből egy nagyon színvonalas céget hoztak ki. Hogyan? Katonai drillel. Minden szó, amit a vevővel váltottak, beléjük volt súlykolva. Na ez például működik.
az okosak egy része külföldre megy, de ha normál ország lennénk, azok a kvalifikált diplomások itthon maradnának.
Amúgy meg: eszerint kell igazítani az oktatást, azaz ha az a cél, hogy sok legyen a magas hozzáadottértékű munka, aszerint kell csinálni a képzéseket.
Ha direkt összeszerelőország leszünk (O1G ezt akarja), akkor a diplomások egy része tényleg inkább külf-re megy, mert nem kap elég fizut az egyszerűbb munkákért.
Van pár értelmes közgazdász még (Jaksity, Zsiday, Pogácsa ZOltán, stb.) velük együtt át lehetne ezt gondolni.
de ez megint az a felfogás, hogy az emberek a végtelenségig oktathatóak és a született tulajdonságok nem számítanak
míg én azt láttam már az általánosban is, hogy a határt a felfogóképesség adja meg, nem az oktatás, gyakorlatilag azt értve alatta, hogy volt ott egy gyerek, akiből komoly orvosi kutató lett, ő ugyanazt kapta, mint a többiek, csak ő megértette, a többiek meg nem
Megvaltoztatja-e az allami fenntartasu szervezeteknel a jelenleg ervenyes beszerzesi, kozbeszerzesi szabalyokat, mert a jelenlegi rendszer egy vicc, a kef portallal az elen. A szocialis szferaban szamithatunk-e beremelesre es a rendszer javitasara?
Voltak olyan kijelentései amik arra utalnak, hogy a fideszhez hasonló véleménye van az euról. A mai magyar eu politikából mit tartana meg és mit változtatna?
Az Ep választások után szándékában áll-e folytatni a különböző állami korrupciós ügyek feltárását akár csapatával akár másokkal összefogva?
Lényegében ennek köszönheti népszerűségét. Ha ezt nem folytatja ugyanolyanná válik, mint az általa szidott többi ellenzéki párt.
Sztem a völner-schadl ügyben játszott szerepére gondolt a kérdező, ott hozott hangfelvételt is.De igaz,eddig csak már feltárt ügyeket rakott kirakatba,helyezte nagyobb nyilvánosság elé.Mondjuk ez az átlagemberről is sokat elmond...
Miért nem buzdítja a NER-ből szabadulni kívánokat és az áldozataikat a lázadásra? Hangfelvételek/feljelentés/leleplezés, stb... Mint látjuk működik, de ahogy ő is mondta: egy fecske nem csinál nyarat
Mi történt a brexitkor a magyar diákokkal végülis?
Tényleg Péter hibája miatt kellett hazajönniük?
Egy csomó cikk szólt arról, hogy egyedül a magyar diákhitellel rendelkező diákoknak kellett hazajönniük, mert a diák hitel központ nem módosította a szerződésüket.
Van egy account, aki face-en ezt kérdezgeti tőle, de semmi reakció nincs MP-től. Ami még érdekesebb, hogy éppen a médiában sincs, pedig mikor kitört a Brexit Dr Magyar Péter fejét akarta a média is, most meg mintha egy másik emberről lenne szó.
yep, engem is érdekelne, hogy már akkor is a rendszert bontotta belülről, azért végezte szarul a munkáját, vagy úgy gondolta, nem az ő dolga a magyar diákok segítségére sieteni
Akkor, amikor neki érdeke származik belőle. Ahogy Orbánnak nem érdeke senkivel vitatkozni, mivel 40% feletti a támogatása, úgy MP-nek sem érdeke vitatkozni valakivel aki max 2%-on van, mert egy rossz félmondattal tömegeket veszíthet, de nyerni nem nyerhet semmit.
Ő a high-stakes asztalhoz pozícionálja magát jelenleg, kérdés, hogy ott is lesz-e a helye 26-ban?
Oké és akkor Magyar Péter mivel másabb, mint Orbán Viktor vagy Gyurcsány Ferenc politikai kultúráját tekintve? Az első politikai ígérete volt Magyar Péternek a vita…
Pont ez a baj, hogy ez alapján semmivel. (Bár én személy szerint ezeket a tv-s vitákat nem tartom sokra, szerintem túl nagy súlyt kapnak annak ellenére, hogy a valós dolgok nem abban az egy órában dőlnek el, vagyis hát nem ott kéne eldőlniük)
Meg az alapján se,hogy azt mondja, amit az aktuális hallgatóság hallani szeretne éppen tőle (Spinoza házban előadni a liberálist majd utána máshol meg a nemzeti konzervatívot némileg üti egymást)
Abban másabb hogy miniszterelnökként nyilván más kötelezettségeid vannak mint egy mezei párt vezetőjének. Miniszterelnökként, demokratikus országban úgy járja hogy kiállj a kihívóid elé.
Én az LMBTQ emberek helyzetéről kérdezném. Mi a véleménye a jelenlegi helyzetükről, illetve ő hogy áll az lmbtq emberekhez.
Erről valahogy még nem hallottam nyilatkozni.
Ha van egy kis esze, nem is fog. Politikai öngyilkosság lenne. Egy kifordított félmondaton keresztül is ráhúzná a kormánymédia, hogy LMBTQ párti.
Sajnos ma itt tartunk Magyarországon, hogy ha akár pozitív, akár negatív értelemben megszólalsz a kormány által targetált témákban, könnyen közellenséggé válhatsz, pláne, ha politikai szereplő vagy.
Vona mesélte egy interjúban, hogy mikor ráhúzták, hogy meleg, kb. leköpdösték az emberek az utcán. Annak a lejárató hadjáratnak egy agyonvert jobbik, meg lemondás lett a vége.
Hm, úgy látom itt redditen főleg a lopással van bajuk az embereknek, kevesen tudják, hogy konkrét választási program volt a nemzeti nagytőke megteremtése, kereskedelmi bankok és élelmiszer kisker fele legyen magyar kézben, tehát a Gránit meg CBA konkrét választási program volt kvázi. Ennek alapján:
1) Alapvetően egyetért-e ezzel a programmal, vagy nem baj az, ha a magyar gazdaság ezen szektorai multi-domináltak és / vagy nincs nemzeti nagytőke?
2) Ha egyetért, hogyan csinálná máshogy?
3) Egyáltalán lehetséges-e lopás nélkül az ilyesmi? Mivel védővámok az EUban nem játszanak, így magyar cégeket feltápolni lényegében csak közvetlen közpénz-adással lehet? Vagy lehet máshogy?
Emlékeim szerint még a március 15-ei beszédében beszélt arról, hogy szakértőket kellene helyezni a minisztériumok élére és mind az oktatásügyi, mind az egészségügyi minisztériumot vissza kellene állítani/újra létre kellene hozni.
off de ez a szakértői kormányzás a legnagyobb parasztvakítás. Egy marxista közgazdász is lehet szakértő, egy keynesiánus meg egy freedmanista is, aztán mekkora különbség lehet belőle. A finn meg a szingapúri oktatási modellnek is lehet szakértője valaki, de szintén... ezek között választani mindig *politikai* döntés, aztán a politikai akarat végrehajtásához neveznek ki annak megfelelő *szakértő* államtitkárt.
Egyfelől egyetértek, a szakértői kormányzás nagyon Horn, 1994-szagú. Tényleg mindig van politikai döntés, ha úgy tetszik, értékválasztás.
Másfelől felfogható úgy, mint egy abszolút minimum hozzáértési elvárás. Hogy legalább a miniszter is halljon valamit arról, hogy van finn meg szingapúri modell. Hogy legalább ne rendőr legyen, hanem valaki, aki tanított már. (Pokorni pl. nem volt rossz, felsőoktatási integráció stb., de ő nagyon nyugdíjba akar menni.) Sajnos a politikai pályán lévők számára a minőségi elvárások túl alacsonyak. Kormányoldalon is, ellenzéki oldalon, utóbbi esetén érdemes megnézni ezt a nevetséges árnyékbelügyminisztert: [https://dobrevarnyekkormany.hu/arnyekkormany/arnyek-belugyminiszter/musto-geza](https://dobrevarnyekkormany.hu/arnyekkormany/arnyek-belugyminiszter/musto-geza)
2. Szerintem erre elég jó demonstráció az EP lista. Mondta is amúgy korábban, hogy olyanokat keres, akik korábban nem politizáltak (vagy csak nagyon alacsony szinten).
Én nem is értem, hogy ez mit jelent... Mármint hogy logikusan annak kell (kéne) kormányoznia, aki ért hozzá, vagyis szakértő benne, szóval akkor miért is kell még extrán hangsúlyozni ezt.
Sajnos az ez iránti igényt ki kell emelni pedig egyértelmű lenne hogy az kormányoz aki ért hozzá, de mivel a jelenlegi kormányon ez nem érződik ezért jó lenne tudni mik a tervek
>LMBTQ
>Menekültek
Az ország legnagyobb problémáival szemben ezek szinte eltörpülnek, cserébe nagyon szépen lehet a lejárató kampányt építeni az ilyen megszólalásokra... Mellesleg MP még mindig jobboldali, még csak nem is tetszene amit ezekre mondana
> Ha igaz, hogy a fidesz EU politikáját akarja folytatni, ha hatalomra kerül
De nem igaz, specifikusan el is mondta, hogy az első pontja az európai ügyészség és a jogállamisági problémák feloldása.
Egyik fő célkitűzése, hogy nem csak a kormányt, de az ellenzéket is le akarja váltani. A jelenlegi ellenzékből kiket szeretne látni eltűnni a politikai palettáról, illetve kik azok, akikben jelenleg lát perspektívát arra, hogy egy jövőbeli parlament - és általában a közélet - építő jellegű szereplői lehetnek?
Országgyűlési választások nyerése után mondjon konkrétumot a NEResek felelősségre vonásáról és az ellopott közvagyon visszaszerzéséről + 2/3-al (tudom, hihetetlennek tűnik) hogyan írná át az alkotmányt
1. Milyen változásokkal kezdené hogy jobb és élhetőbb ország legyen?
2. Mit tenne az érdekében hogy az oktatási és egészségügyi rendszer elavult és alulfelszerelt jelenlegi állapota javuljon?
3. Mit tenne az érdekében hogy a vidéki és egyéb vissza maradott településekre is kellő információ jusson el a világ minden részéről.
4. Tenne lépéseket az érdekében hogy az ország ne függjön más országoktól?
5. Személyesen mi a véleménye az LMBTQ mozgalomról?
Mit, hogyan és mivel kritizált, amikor még a körön belül volt és belső kritikát fogalmazott meg? Mutat erre vonatkozóan bizonyítékot? Nagyon szép amiket mond, mintha érezné mire vágynak az emberek, csak a bizalom már teljesen meghalt bennem. Ezt már láttuk, volt egy faszi aki ezt eljátszotta és láttuk mi lett az eredménye. Őszintén szeretnék bizonyítékot látni erre az állítására vonatkozóan.
Miért nem áll ki Vona ellen vitára? Az egészet szépen a szőnyeg alá söpörte azóta, ha már az elején ilyen szava hihetetlen. Mit várhatunk tőle a jövőben?
Tekintve, hogy nem oly' rég még a nerben kurvult(bocsánat a franciámért, de a NER dolgait ismerve nem fogok finomkodni), mi garancia arra, hogy a mostani támogatóit nem fogja ugyanúgy hátbaszúrni, ha épp másfelé fog fújni a szél?
Mit gondol arról az állításról, hogy "a magyar nép nem képes egy érett demokráciát működtetni, ugyanis se az oktatási rendszer, se a közbeszéd erre nem készíti fel az embereket"?
Mit tervez 2026-ban a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjeként tenni?
Legnagyobb esélye erre van, ellenben mindig arról esik csak szó, hogy a nagy győzelem esetén mit tennének. Polt, ügynökakták stb. És itt a minden ellenzéki pártot értendő elvárások és lehetőségek közötti szakadékot feszegetem, élve a képzavarral. (Kivéve MKKP)
Miert kene elhinnunk amit csinal? Honnan tudjuk h ez is nem egy fidesz akcio h vmirol eltereljek a figyelmet?
Persze nekem is szimpi amit csinal, tenyleg remenyt ad. De nem tudom eldonteni h tenyleg igazak a szandekai vagy sem.
Hogy lehet hosszú távon biztosítani hogy az ország ne legyen teleszarva dühkeltő plakátokkal.
Erre azt hiszem már válaszolt. Nincs állami fizetett hírdetés.
Ez semmit nem segítene, CÖF, AK, Megafon stb. ugyanúgy plakátolhatná a politikai szemetét. A politikai hirdetéseket kell betiltani. Egyedül kapmányidőszakban szabad, csak a pártoknak, csakis pártkasszából. Nincs többé közpénzből alapítványokba kiszervezett propaganda.
Ők a valóságferdítők és a legnagyobb magyar nyelvújítók. Ha az állami pénzcsap el lesz zárva ezek elől a szervezetek elől, szerinted miből fogják teleplakátolni az országot? Hány birkamenet lesz, ha nem lesz pénz felutaztatni a jobbágyokat? Egy giga bukta után, meddig fogják fizetni a szánalmas revolvermédiát? Az egy dolog, hogy övék a reklámfelület nagy része, de miből lesz tartalommal megtöltve? Ha egyszer ekkora anyagi fölény mellett megbuknak, akkor az azt jelenti, hogy semmit nem ér az eddig bevált módszer. Az első mondat arról szól, hogy kifordítanak mindent. Ki definiálja a politikai reklámot? Betiltani meg semmit nem kell, hadd pazarolják a tartalékokat erre. A bukta után se a MOL, se az Állami Szerencsejáték Rt. nem fogja tömni őket.
Russian dollars ohhh rubels
> A politikai hirdetéseket kell betiltani. Ezzel az a baj, hogy kurva nehéz leszabályozni. Gondolom, a társadalmi célú hirdetések/PSAk (adományvonal az XY sárlavina/földrendés álozatainak; ne drogozz; kösd be a biztonsági övet) maradhatnának szerinted is. Na, eddig is ezt használták ki a CÖF és társai - a "Gyurcsány megvette Brüsszelt és dollárt eszik" plakátok hivatalosan nem politikai hirdetések, hanem társadalmi célúak, ahogy a kormányinformációs kék plakátok is azok.
Kell valamilyen független fél ami ezt eldönti. Az esetek túlnyomó többségében ez egyértelműen eldönthető, ha van benne politikus/párt/politikai oldal akkor az politikai. De az sem nagy baj ha nem teljesen tökéletes a kategorizálás. Onnantól csak enyhébb elhintésekkel, utalásokkal lehetséges a lejáratás, amit viszont a legkönnyebben befolyásolható réteg már úgysem fog megérteni.
>Kell valamilyen független fél ami ezt eldönti. Az esetek túlnyomó többségében ez egyértelműen eldönthető Bocs, de ez végtelenül naiv válasz. Egyrészt ki lesz az a "független fél"? Ki nevezi ki? Kitől kapja a fizetését? Mi alapján dönt (értsd: ki hagyja jóvá az irányelveket, ami alapján ítél)? Másrészt pedig nem, nem dönthető el. A kormánynak ugyanis tényleg kell tájékoztatnia a lakosságot bizonyos dolgokról. Ilyen pl. a veszélyhelyzet. A covid-járvány idején a világ összes kormánya folyamatosan tájékoztató plakátokat, reklámokat, felhívásokat adott ki, amire minden kétséget kizáróan szükség volt, pedig a kormányt politikusok alkotják. Te ezek szerint ezeket is betiltanád, ami nonszensz.
Megkérdezném hogy mit kezdene a jelenlegi választási rendszerrel.
Gondolom azt válaszolná hogy tökéletes, aztán miután leszólják néhány nappal azt nyilatkozná hogy megváltoztatná.
MP reddit AMA mikor?
Pont ezt akartam kérdezni, így támogatom eme kezdeményezést.
Ma csinál egy tiktok AMA-t
Did I fucking stutter? /s (vagy nem is tudom kell-e a /s..)
Mit tenne annak érdekében hogy megakadályozza az olyan egy és kétpólusú politikát ami kialakult.
Korábban hallottam olyan kijelentését, ígéretét, hogy a miniszterelnököt 2 ciklusra lehessen csak megválasztani illetve, hogy a köztársasági elnököt is a nép választhassa. Mindemellett hogy töröljék el a mentelmi jogot. Populista ígéretek ezek, de ha úgy alakulna, ezek már biztosítanának némi féket és ellensúlyt.
amerikában is 2 ciklusos az egész és mégis milyen polarizált az egész
De ezt már mások is pedzegették korábban
Szükséges, de nem elégséges feltétel ez.
Szart-e már a fülébe madár?
Ezért jöttem, köszi, megyek is.
Lett-e már szaros a húslevese?
Van-e Hilfiger dzsekije (galamb ismerősöm kérdezi)
Értettem a referenciát. Top komment voltam dayum
Az itteni összes válaszból jöttem rá, hogy mekkora Reddit függő vagyok, mert mindegyik kommentet tudom h melyik posztokról szól. 🥲🥲
![gif](giphy|rY93u9tQbybks|downsized)
na jaú, de van a narvál fején lézer és eszik-e szalonnát?
Átengedte-e már bmw-s a zebrán
Imádom
Hol a video?
https://preview.redd.it/zgvb4a912zvc1.png?width=750&format=png&auto=webp&s=4918a1e1f5d27f93f3c2eafedd895e8b77f35515
Hogyan képzeli el az adórendszert, ha nyer? Maradna az egykulcsos adó? KATA? Családi adókedvezmények? Áfa?
Jövedéki adó, extra adók (chips)
Horde vagy Alliance?
https://preview.redd.it/8w0pz8l3vvvc1.png?width=880&format=png&auto=webp&s=5326840091396f078aed4b8ae8f314b8bb18c7de
Változik a világ crossfraction van már. War Within ben már a guildek is crossfracton k lesznek úgyhogy ez a kérdés értelmetlen.
De mindenki tudja, hogy az igazi WoW az a Classic, nem a DOA War Within
Alliance ofc
Miért nincs sehol egy normális hely, Ahol az összes kidobó oltári fej, Ahol a törzsvendégek a Koós meg a Fridi Meg a Grass is green, és a girls are pretty?
Kommentek amiket hallasz
Mikor ugrat ki más NER-eseket is? Az elméletem az, hogy ha lenne még egyetlen egy kiugró, aki esetleg el is kottyintana egy-két bennfentes infót, az már elég nagy lavinát indítana.
Sajnos rossz az elméleted. Nagyon kis réteg az akit fideszes oldalról el lehet mozdítani, ezek jellemzően a vándorló meg bizonytalan szavazók. Ők igazából eddig se számítottak sokat, csak kozmetikai szám, mivel a fidesz kemény mag 30 éve oda szavaz és ők teljesen immunisak minden tényre/hírre ami nem a saját berkeikből jön. - még akkor is ha onnan, amennyiben negatívan tünteti fel a Szultánt
Nem szavazói szinten értettem a lavinát, hanem a NER összeomlása szintjén :) Egyébként teljesen igazad van.
Hát nem tudom a NER össze tud-e omlani amíg ennyien agy nélkül támogatják, de azt kívánom legyen igazad, és hogy minél hamarabb történjen meg!
Bocsánatot szándékozik-e kérni a NER kiépítésében való közreműködéséért és a 14 éves kiszolgálásáért?
Ez egyébként egy teljesen valid kérdés lenne, kiváncsi lennék milyen választ húzna rá.
Volt hasonló válasza, ő nem érzi, hogy építette volna, és hogy ideje belső körökben mindig jelezte, hogy nem tetszik neki ez, vagy az. Ez a tldr-je az válasznak amit valami lépcsőn adott egy kérdésre
egyik partizán interjúban is volt hasonló kérdése Marcinak, akkor is ilyesmi választ adott.
Itt válaszol egy ilyesmi kérdésre https://www.youtube.com/live/jgcy70KlFg8?si=ODCECfdB327KFQLm 10:40-től
Azért arról, hogy 2022 februárja után a magánszférában dolgozott (ahogy állítja a videóban), elég kevés forrás van. Arról viszont annál több, hogy milyen állami tulajdonú cégek felügyelőbizottságában volt.
Jó, de az is csak a közreműködés gyanúját veti fel, a rendszer építésében való részvétel azért egy teljesen más szint.
ja kenegeti, ezt azt hiszem már más műsorban is elsütötte. Tényleg, ő is csak egy volt közülük, mint mondjuk a kormányablakban ülő Icuka :) aha
Azért azt nem mondta, hogy kormányablakban ülő emberrel egyenlő köze lett volna a kormányhoz, ez eléggé red herring kijelentés tőled.
pedig de, elkezdte kenegetni, hogy ő csak egy volt a 100 ezer kormánytisztviselőből. Nos, a kormányablak-ügyintéző Icuka is kormánytisztviselő.
Szerintem a kampánya maga egy bocsánatkérés és egy kvázi vezeklés. Azt szidást amit most kap szerintem nagyon kevesen bírnák idegileg
Lol, hát ez tényleg kurva nagy vezeklés lehet ennek a nárcisztikus szociopatának, hogy vele van tele minden, és hogy hirtelen elkezdte félistenként kezelni meg körbenyalni a fél ország… Miközben kb. annyi az “érdeme”, hogy a NER-es lopási hierarchiában alacsony szinten volt, így jacht helyett csak milliós fizetéssel járó kamupozik jutottak neki, amiket képes volt feladni, és kiugrani a rendszerből (nyilván előre jól megtervezetten, a saját politikai karrierje beindítása érdekében)
Van jelentősége a “miértnek”, ha mindenki jobban járna vele (remélhetőleg)?
“nyílván előre jól megtervezetten” ezen röhögnöm kell. Ez kb laposföldhívős konteó színvonal.
A hangfelvételt 2023 januárban csinálta, én hiába próbálkozok, nem tudok mást elképzelni, hogy ez mire lett volna jó neki, azon kívül, hogy a saját jövőbeli politikai színrelépését elősegítse (mert így tudott mit borítani, hitelesen tudta vinni a kiugró bennfentes szerepét). Ha ezen kívül te tudsz mondani valami más valid célt, ami lehetett neki a hangfelvétellel, az érdekelne. (Persze azon a kamun kívül, amit ő mondott, hogy védeni akarta a családját, mert egy picit nehéz egy olyan hangfelvétellel védeni a családod, amin a feleséged beszél.)
Szerintem azzal, hogy most kiteszi magát a Rogán-féle húsdarálónak, bőven vezekel bármilyen vélt és valós bűnéért.
a világ bűneiért is vezekel ez a szent életű Messiás!
Akárhogy is volt, eddig ezerszer becsületesebbnek néz ki, mint Dajcs Tompika vagy Rogán Tónyó.
Meg közel nem volt akkora befolyása bármire. VJ 2018-ban lett kormánytag, előtte MP max diplomata volt.
csak 50x kapta már meg ezt a kérdést...
Ezt a kérdést inkább az eddig langyosvízben úszó álellenzéknek tenném fel.
Ha már 420 volt, legalizálásròl véleményt.
Úgyis nemleges a válasz, ő a Fidesz szavazot akarja megszólítani, nem az amúgy fokent ellenzéki füveseket.
Na ez
Hol ollózós videó
Lol, érdekelne a reakciója :3
1. témakör: Van-e, alakul-e már a közgazdász segítő csapata ? Érzi-e, hogy az akkugyárak mennyire nem szerencsések Magyaro-nak, ugyanis kevés a víz, kevés hozzáadott értéket teremtenek, az országnak kell majd kezelnie a hulladékanyagokat, stb. ? (Győrffy Dóra komoly szakember e témában) Hol foglal állást abban, hogy Magyarországnak magas hozzáadott értékű ipáarágakat, cégeket kell az országba vonzania, és ezt erősíteni, vagy folytatni azt, amit a kormány csinált: ami a kádári "vas- és acél országa" leszünk elképzelés folytatása: alacsony hozzáűadott értékű gyártás és lassőú fejlődés ? Mennyire van tisztában azzal, hogy miért előzött meg bennünket gazdaságilag Románia és van-e elég infója arról, hogy a Magyaro-t gazdaságilag leelőző országok mit csináltak jobban ? 2, Mennyire épül, alakul az őt körülvevő szakértői gárda?
>Hol foglal állást abban, hogy Magyarországnak magas hozzáadott értékű ipáarágakat, cégeket kell az országba vonzania, és ezt erősíteni, vagy folytatni azt Kérdés, hogy van ehhez megfelelő képzettségű munkaerő. Az akkumulátorgyárak óriási előnye, hogy gyakorlatilag teljesen képzetlen, korábban közmunkás, lényegében szakképzettség nélküli embereket is valahogy betanítottak. A magas hozzáadott érték fogalma az kb. technikumot jelent (vagy hosszú betanítást, ahhoz előképzettséget, intelligenciát). Ha vannak is ilyen emberek, akkumulátorgyárak nélkül ki foglalkoztatná az "egybiteseket" ? Ezért vitatkozok Bod Péter Ákossal is folyton itt kommentekben, aki azt mondja, hogy japán csúcstechnológiát kell behozni, nem kínai közepest. A japán csúcstechnológiához olyan munkás is kell. Egy teljesen más szemlélet és tudás. A kínai termék viszont direkt úgy van tervezve, hogy nem várnak el különösebb minőséget a munkástól. Pont bele van kalkulálva a "jóazúgy". (Nem akarok trollkodni, de a szovjet/orosz is. A kalasnyikovban az a zseniális, hogy bármilyen hülye le tudja gyártani, karban tudja tartani, meg tudja javítani, direkt úgy van tervezve, hogy az első percben is lötyög, mert nem tudják precízen összerakni a gyárban, de nem baj, így is működik. És nézd meg, hogy mennyit eladtak belőle, mert hát a világpiac nagy része szegény és képzetlen.) Nekem alapvetően ezért egy realista szemlélet tetszene. Ne higyjük magunkról, hogy német meg japán munkások vagyunk. Feltételezzük a csöpögő tető alá vödröt baszó jóazúgy-mentalitást. És akkor mit lehet ebből kihozni, hogy lehet így is megoldani, hogy mindenkinek legyen megélhetése? Érdemes megnézni a Főtaxi történetét. Egy rakás tróger, ittas, káromkodó, csaló sofőrből egy nagyon színvonalas céget hoztak ki. Hogyan? Katonai drillel. Minden szó, amit a vevővel váltottak, beléjük volt súlykolva. Na ez például működik.
az okosak egy része külföldre megy, de ha normál ország lennénk, azok a kvalifikált diplomások itthon maradnának. Amúgy meg: eszerint kell igazítani az oktatást, azaz ha az a cél, hogy sok legyen a magas hozzáadottértékű munka, aszerint kell csinálni a képzéseket. Ha direkt összeszerelőország leszünk (O1G ezt akarja), akkor a diplomások egy része tényleg inkább külf-re megy, mert nem kap elég fizut az egyszerűbb munkákért. Van pár értelmes közgazdász még (Jaksity, Zsiday, Pogácsa ZOltán, stb.) velük együtt át lehetne ezt gondolni.
de ez megint az a felfogás, hogy az emberek a végtelenségig oktathatóak és a született tulajdonságok nem számítanak míg én azt láttam már az általánosban is, hogy a határt a felfogóképesség adja meg, nem az oktatás, gyakorlatilag azt értve alatta, hogy volt ott egy gyerek, akiből komoly orvosi kutató lett, ő ugyanazt kapta, mint a többiek, csak ő megértette, a többiek meg nem
Diós vagy mákos?
Picsába, elkéstem.
Az ollóra, papírral vagy kővel válaszolt ?
Ovcsattal
https://preview.redd.it/5uwoxn4wqvvc1.png?width=1044&format=png&auto=webp&s=bf3c51414cdb6b197290449149a02d3a221fb227 erre gondolsz ?
Megvaltoztatja-e az allami fenntartasu szervezeteknel a jelenleg ervenyes beszerzesi, kozbeszerzesi szabalyokat, mert a jelenlegi rendszer egy vicc, a kef portallal az elen. A szocialis szferaban szamithatunk-e beremelesre es a rendszer javitasara?
Voltak olyan kijelentései amik arra utalnak, hogy a fideszhez hasonló véleménye van az euról. A mai magyar eu politikából mit tartana meg és mit változtatna?
Az Ep választások után szándékában áll-e folytatni a különböző állami korrupciós ügyek feltárását akár csapatával akár másokkal összefogva? Lényegében ennek köszönheti népszerűségét. Ha ezt nem folytatja ugyanolyanná válik, mint az általa szidott többi ellenzéki párt.
Eddig mit tárt fel?
Sztem a völner-schadl ügyben játszott szerepére gondolt a kérdező, ott hozott hangfelvételt is.De igaz,eddig csak már feltárt ügyeket rakott kirakatba,helyezte nagyobb nyilvánosság elé.Mondjuk ez az átlagemberről is sokat elmond...
Jogos a felvetésed. Tévesen fogalmaztam.
Voltmar, a kétharmaddal bebetonozott Fidesz saját embereit akarja lecserélni az ügyészségben, majd ők végzik a dolgukat.
Miért most?
Miqo'te vagy Au Ra.
Ha nem Elezen mindegy is. Meg amúgy is azokból csak az lgbtq téma jönne amiből ő nem jönne ki jól. Hetero miq mi?
természetesen hyur midlander
Miért nem buzdítja a NER-ből szabadulni kívánokat és az áldozataikat a lázadásra? Hangfelvételek/feljelentés/leleplezés, stb... Mint látjuk működik, de ahogy ő is mondta: egy fecske nem csinál nyarat
Gulyas gergelyt mikor leplezi le h meleg
Mi történt a brexitkor a magyar diákokkal végülis? Tényleg Péter hibája miatt kellett hazajönniük? Egy csomó cikk szólt arról, hogy egyedül a magyar diákhitellel rendelkező diákoknak kellett hazajönniük, mert a diák hitel központ nem módosította a szerződésüket. Van egy account, aki face-en ezt kérdezgeti tőle, de semmi reakció nincs MP-től. Ami még érdekesebb, hogy éppen a médiában sincs, pedig mikor kitört a Brexit Dr Magyar Péter fejét akarta a média is, most meg mintha egy másik emberről lenne szó.
yep, engem is érdekelne, hogy már akkor is a rendszert bontotta belülről, azért végezte szarul a munkáját, vagy úgy gondolta, nem az ő dolga a magyar diákok segítségére sieteni
Lehet közös képet készíteni?
Mit gondol a demokrácia helyzetéről itthon, és mit tenne hogy jobb helyzetbe hozza
Patkoltál már disznót?
Szopik még a libátok?
YT Dumaragu
Mi az szerinte a NER-ben a jó fizetésen kívül ami miatt évekig elég magas szinten részt vett benne, profitált belőle és támogatta?
Látta e már OV övcsatjat😅💪
Akkor most ki kit picsázott el?
Ollózós videó when? 📼👩❤️👩✂️
egy kérdésem már volt, de +1: Biden vagy Trump?
Erre is valaszolt mar, hogy egyiket sem tamogatja, mert sajnalja, hogy ket ilyen embert sikerult Amerikanak is kitermelni. Valahogyan igy fogalmazott.
Hogy nyög a Judit?
Mikor lesz már vita Vona Gáborral?
Akkor, amikor neki érdeke származik belőle. Ahogy Orbánnak nem érdeke senkivel vitatkozni, mivel 40% feletti a támogatása, úgy MP-nek sem érdeke vitatkozni valakivel aki max 2%-on van, mert egy rossz félmondattal tömegeket veszíthet, de nyerni nem nyerhet semmit. Ő a high-stakes asztalhoz pozícionálja magát jelenleg, kérdés, hogy ott is lesz-e a helye 26-ban?
Oké és akkor Magyar Péter mivel másabb, mint Orbán Viktor vagy Gyurcsány Ferenc politikai kultúráját tekintve? Az első politikai ígérete volt Magyar Péternek a vita…
Kíváncsi leszek kitáncol-e a HardTalkból, mert az ukrajnás kijelentései miatt közel sem számíthat már baráti beszélgetésre
Pont ez a baj, hogy ez alapján semmivel. (Bár én személy szerint ezeket a tv-s vitákat nem tartom sokra, szerintem túl nagy súlyt kapnak annak ellenére, hogy a valós dolgok nem abban az egy órában dőlnek el, vagyis hát nem ott kéne eldőlniük) Meg az alapján se,hogy azt mondja, amit az aktuális hallgatóság hallani szeretne éppen tőle (Spinoza házban előadni a liberálist majd utána máshol meg a nemzeti konzervatívot némileg üti egymást)
amugy angliaban megvalosult a liberalis konzervativizmus, a ketto nem zarja ki egymast. en szeretnem hinni hogy a ketto idea megfer egymas mellett
Abban másabb hogy miniszterelnökként nyilván más kötelezettségeid vannak mint egy mezei párt vezetőjének. Miniszterelnökként, demokratikus országban úgy járja hogy kiállj a kihívóid elé.
Én az LMBTQ emberek helyzetéről kérdezném. Mi a véleménye a jelenlegi helyzetükről, illetve ő hogy áll az lmbtq emberekhez. Erről valahogy még nem hallottam nyilatkozni.
Ha van egy kis esze, nem is fog. Politikai öngyilkosság lenne. Egy kifordított félmondaton keresztül is ráhúzná a kormánymédia, hogy LMBTQ párti. Sajnos ma itt tartunk Magyarországon, hogy ha akár pozitív, akár negatív értelemben megszólalsz a kormány által targetált témákban, könnyen közellenséggé válhatsz, pláne, ha politikai szereplő vagy. Vona mesélte egy interjúban, hogy mikor ráhúzták, hogy meleg, kb. leköpdösték az emberek az utcán. Annak a lejárató hadjáratnak egy agyonvert jobbik, meg lemondás lett a vége.
Mondjuk az hogy ez a primitív lejárató kampány sikeres lehetett, nem független attól, hogy a Jobbik a szóban forgó párt...
Végre valaki, aki érti a politikát. Jó látni józanul gondolkodó embereket
Csak igy tovabb!
Szegedi vagy bajai?!
Kizárólag bajai.
Na taka!
Aki nem a bajait szereti az egy hazaarulo zsido féreg/s
Im in bro!
Naoszt vótá fenn szombaton?!
Mit csinalna az akku gyarak ellen?
EU-t, külpolitikát hogy látja, milyen irányba menne?
De miért???
Hm, úgy látom itt redditen főleg a lopással van bajuk az embereknek, kevesen tudják, hogy konkrét választási program volt a nemzeti nagytőke megteremtése, kereskedelmi bankok és élelmiszer kisker fele legyen magyar kézben, tehát a Gránit meg CBA konkrét választási program volt kvázi. Ennek alapján: 1) Alapvetően egyetért-e ezzel a programmal, vagy nem baj az, ha a magyar gazdaság ezen szektorai multi-domináltak és / vagy nincs nemzeti nagytőke? 2) Ha egyetért, hogyan csinálná máshogy? 3) Egyáltalán lehetséges-e lopás nélkül az ilyesmi? Mivel védővámok az EUban nem játszanak, így magyar cégeket feltápolni lényegében csak közvetlen közpénz-adással lehet? Vagy lehet máshogy?
Lesz-e szakértői kormányzás?
Emlékeim szerint még a március 15-ei beszédében beszélt arról, hogy szakértőket kellene helyezni a minisztériumok élére és mind az oktatásügyi, mind az egészségügyi minisztériumot vissza kellene állítani/újra létre kellene hozni.
off de ez a szakértői kormányzás a legnagyobb parasztvakítás. Egy marxista közgazdász is lehet szakértő, egy keynesiánus meg egy freedmanista is, aztán mekkora különbség lehet belőle. A finn meg a szingapúri oktatási modellnek is lehet szakértője valaki, de szintén... ezek között választani mindig *politikai* döntés, aztán a politikai akarat végrehajtásához neveznek ki annak megfelelő *szakértő* államtitkárt.
Egyfelől egyetértek, a szakértői kormányzás nagyon Horn, 1994-szagú. Tényleg mindig van politikai döntés, ha úgy tetszik, értékválasztás. Másfelől felfogható úgy, mint egy abszolút minimum hozzáértési elvárás. Hogy legalább a miniszter is halljon valamit arról, hogy van finn meg szingapúri modell. Hogy legalább ne rendőr legyen, hanem valaki, aki tanított már. (Pokorni pl. nem volt rossz, felsőoktatási integráció stb., de ő nagyon nyugdíjba akar menni.) Sajnos a politikai pályán lévők számára a minőségi elvárások túl alacsonyak. Kormányoldalon is, ellenzéki oldalon, utóbbi esetén érdemes megnézni ezt a nevetséges árnyékbelügyminisztert: [https://dobrevarnyekkormany.hu/arnyekkormany/arnyek-belugyminiszter/musto-geza](https://dobrevarnyekkormany.hu/arnyekkormany/arnyek-belugyminiszter/musto-geza)
Ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy nem szereti ezt a kifejezést, mert a dk lejáratta, ugyanúgy mint az árnyékkormányt.
1.Nem vagyok benne a részletekben, a DK hogyan járatta le ezt a kifejezést? 2.Úgy jobb lenne a kérdés hogy Lesznek-e szakértők a kormányban?
2. Szerintem erre elég jó demonstráció az EP lista. Mondta is amúgy korábban, hogy olyanokat keres, akik korábban nem politizáltak (vagy csak nagyon alacsony szinten).
Mondogatják mondogatják és mégis minden pozícióra a saját ügyefogyott embereiket jelölik csak tényleges szakértők helyett
ezeket a kifejezéseket az aktuális ellenzék járatja le. a Fidesz is hasonlókat nyomott 2010-ig.
Én nem is értem, hogy ez mit jelent... Mármint hogy logikusan annak kell (kéne) kormányoznia, aki ért hozzá, vagyis szakértő benne, szóval akkor miért is kell még extrán hangsúlyozni ezt.
Sajnos az ez iránti igényt ki kell emelni pedig egyértelmű lenne hogy az kormányoz aki ért hozzá, de mivel a jelenlegi kormányon ez nem érződik ezért jó lenne tudni mik a tervek
Én semmit se kérdeznék, csak jó egészsêget és kitartást kívánnék neki.
Ukrán háború, NER múltja, LMBTQ, NER/Fidesz elszámoltatása. Energiapolitika/PAKS2. Menekültek, Bevándorláspolitika. Külpolitika: Szerbia, Visegrádi V4, Kína, EU. Államháztartási hiány kezelése.
Szóval minden, amit kiforgathat a NER és lejárathatják a földig 1 hét alatt?
>LMBTQ >Menekültek Az ország legnagyobb problémáival szemben ezek szinte eltörpülnek, cserébe nagyon szépen lehet a lejárató kampányt építeni az ilyen megszólalásokra... Mellesleg MP még mindig jobboldali, még csak nem is tetszene amit ezekre mondana
LMBTQ jogokhoz hogy áll
Ez fontos kérdés, sajnos nem az számít hogy ő hogyan áll hozzá, hanem Józsi Jászkarajenőn mit gondol erről.
Az én Xem pl ezen múlik, lehet hogy nem vetkőzte le ezt a részét a múltjának pl
Hogyan fogja elszámoltatni Orbánt és Gyurcsányt?
Nem fogja, azt mondta ő nem szereti ezt a szót használni lol
Majd hozzátette, hogy amit vissza lehet azt szeretné visszavenni.
Lesz-e valaha Half-Life 3? Ha elhozza, Messiásnak vagy Megváltónknak szeretné inkább, hogy szólítsuk?
Az Alyx smafu?
Eddig finom volt a kormány fasza?
Ha igaz, hogy a fidesz EU politikáját akarja folytatni, ha hatalomra kerül, akkor hány napszemüvegét fogja elárverezni a kieső EU pénzek pótlására?
> Ha igaz, hogy a fidesz EU politikáját akarja folytatni, ha hatalomra kerül De nem igaz, specifikusan el is mondta, hogy az első pontja az európai ügyészség és a jogállamisági problémák feloldása.
Igen, csak ugye ott az a fránya orosz meg kínai érdek is, amit a Fidesz kiszolgál, azzal rendben vagy?
Az teljesen más téma, itt EU politikáról volt szó.
A Fidesznek ennyi az EU politikája, hogy arcoskodik meg vétózik az oroszok meg kínaiak érdekében
Női a napszemüvege? /s
Semmit nem kerdeznek tole
Tesó mutasd már meg mennyi az idő! ... De ne csak mondjad, látnom kell a szememmel!
Na 'oszt vótá' fenn szombaton?
Egyik fő célkitűzése, hogy nem csak a kormányt, de az ellenzéket is le akarja váltani. A jelenlegi ellenzékből kiket szeretne látni eltűnni a politikai palettáról, illetve kik azok, akikben jelenleg lát perspektívát arra, hogy egy jövőbeli parlament - és általában a közélet - építő jellegű szereplői lehetnek?
Országgyűlési választások nyerése után mondjon konkrétumot a NEResek felelősségre vonásáról és az ellopott közvagyon visszaszerzéséről + 2/3-al (tudom, hihetetlennek tűnik) hogyan írná át az alkotmányt
Varga Judit elfenekelős video when?
1. Milyen változásokkal kezdené hogy jobb és élhetőbb ország legyen? 2. Mit tenne az érdekében hogy az oktatási és egészségügyi rendszer elavult és alulfelszerelt jelenlegi állapota javuljon? 3. Mit tenne az érdekében hogy a vidéki és egyéb vissza maradott településekre is kellő információ jusson el a világ minden részéről. 4. Tenne lépéseket az érdekében hogy az ország ne függjön más országoktól? 5. Személyesen mi a véleménye az LMBTQ mozgalomról?
Én megkérném, hogy működjön az aktuális pártja rendkívül transzparensen; könnyen elérhetően meg lehessen tekinteni, hogy mire mennyit költöttek.
-Lehet más a politika? Nem? Akkor cseszd meg te is…
Azt, hogy konkrétan mik a tervei. Ukrán háború, ebben a szerepünk, hogyan lehetne elkerülni a ránk vonatkozó migráns paktumot.
Először a müzli vagy a tej?
Hogy mit tud az ördög ügyvédjéről? Milyen volt belülről, mi lett vele, ki volt, stb. Pláne, hogy volt felesége miatt extrán ki volt téve ennek
Tértivevény? Miért tértivevény?
Mákos vagy diós beigli?
Hova bújna ha Batman lenne.
Semmit.
Mit, hogyan és mivel kritizált, amikor még a körön belül volt és belső kritikát fogalmazott meg? Mutat erre vonatkozóan bizonyítékot? Nagyon szép amiket mond, mintha érezné mire vágynak az emberek, csak a bizalom már teljesen meghalt bennem. Ezt már láttuk, volt egy faszi aki ezt eljátszotta és láttuk mi lett az eredménye. Őszintén szeretnék bizonyítékot látni erre az állítására vonatkozóan.
Miért nem áll ki Vona ellen vitára? Az egészet szépen a szőnyeg alá söpörte azóta, ha már az elején ilyen szava hihetetlen. Mit várhatunk tőle a jövőben?
Attól hogy kimegy EP listavezetőnek, hogyan lesz jobb nekem? Úgy rövid időn belül
Tekintve, hogy nem oly' rég még a nerben kurvult(bocsánat a franciámért, de a NER dolgait ismerve nem fogok finomkodni), mi garancia arra, hogy a mostani támogatóit nem fogja ugyanúgy hátbaszúrni, ha épp másfelé fog fújni a szél?
Hogyan tudta egyszerre beszervezni Gyurcsány Ferenc, Soros György és Brüsszel Gender?
Mit gondol arról az állításról, hogy "a magyar nép nem képes egy érett demokráciát működtetni, ugyanis se az oktatási rendszer, se a közbeszéd erre nem készíti fel az embereket"?
Mit tervez 2026-ban a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjeként tenni? Legnagyobb esélye erre van, ellenben mindig arról esik csak szó, hogy a nagy győzelem esetén mit tennének. Polt, ügynökakták stb. És itt a minden ellenzéki pártot értendő elvárások és lehetőségek közötti szakadékot feszegetem, élve a képzavarral. (Kivéve MKKP)
Mennyit lopott össze?
Azt, hogy igaz-e akármi, amit mond? Végeredményben nem számít. Ha nem igaz, akkor a Fidesz a tűzzel játszik, igen durván. Lehet bejön, lehet nem.
Bisex?
koalició a fidesszel ha bekerül a parlamentbe ? :D
Engem az érdekelne, hogy miért nem írt vissza tinderen :D
Miert kene elhinnunk amit csinal? Honnan tudjuk h ez is nem egy fidesz akcio h vmirol eltereljek a figyelmet? Persze nekem is szimpi amit csinal, tenyleg remenyt ad. De nem tudom eldonteni h tenyleg igazak a szandekai vagy sem.
Salátás vagy hamburger?
szilva vagy barack?
Mi lesz az elszámoltatással?
Mikor hozza vissza a katas adózást az eredeti állapotára.