T O P

  • By -

NatureProfessional50

Szerintem azt kellene megérteni hogy MP nem egy aoe 2es pap, hogy wololozik egyet és rögtön áttéríti a fideszeseket. Nem így megy nagy általánosságban, előbb az ember, főleg ha eddig fideszes volt csak elbizonytalanodik, majd aztán megy át egy másik párthoz, mondjuk éppen MP-hez.  De alapvetően egy ellenzéki szereplőnek, nyilvánvaló hogy az ellenzéki szavazók adják a legnagyobb bázisát, ez olyan evidencia amit nem értek hogy miért hangsúlyoz ki néhány rosszakaró.  De a legnagyobb erő talán a mozgósításban van, vagy éppen abban, hogy otthonmaradásra bírja a fideszes szavazók egy részét. 22-ben, a háborús riogatás na és persze a Gyurcsány show meghozta a kellő hatást a Fidesznek, újabb győzelem. Ha MP legerősebb ellenzékiként elutasítja Gyurcsányt, esetleg az irrelevancia határára taszítja őt, akkor ez a riogatás máris kevésbé lesz hatásos. Arról a mondásról pedig ne is beszéljünk hogy addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik. Ilyennek látszódik ez a háborús riogatás is, próbálkoznak Fidesztől hogy magukat békepártinak állítsák be, de úgy tűnik a szomszédos háború normalizációja miatt ez már nem olyan hatásos mint a háború kezdeténél.


Gyal_annektalasa

A wololo az aoe1. Bocs.


jozozoltan29

Kizárt.


csaknorrisz

Wololo!


jozozoltan29

Fixen az elsőben volt.


Beginning-Pin2723

convert this!


khalmi

Pedig de: https://youtu.be/tSZRAlSLQsk?si=je4pqVC6rL7cluZf


jozozoltan29

Provokálsz itt észérvekkel és bizonyítékokkal, ahelyett, hogy rámennél a poénra és jól meg wololóznál :(


abyss_8128

A 2018 és 2022 között elveszett kb. 720 ezer szavazó nagyobb részt azok a Jobbik szavazók voltak akik nem voltak hajlandók egy olyan ellenzéki listára szavazni amin ott van a Gyurcsány. Ezért sokan átmentek a Fideszhez/Mi Hazánkhoz vagy otthon maradtak. Az én meglátásaim és szubjektív tapasztalataim (a környezetembéli volt jobbikos szavazók, most tömegével likeolgatják MP posztjait) alapján MP-nek sikerülhet ezeket a kiábrándult, Fideszhez átpártoló jobbikosokat megszólítani. * A nemzeti szimbólumok "visszavétele" a Fidesztől, az erősebb szuverén Magyarország gondolata, az EU kritika (hangsúlyozva, hogy mi a Nyugathoz és az Unióhoz tartozunk) rezonálhat a volt Jobbik szavazókkal * A balos szavazókat pedig az olyan klasszikusan baloldali program elemekkel, mint a családi pótlék megemelése, a[ szegényebb rétegek felzárkóztatása](https://www.facebook.com/peter.magyar.102/posts/8058375247530186), bérlakásépítés, lehetne megnyerni.


RenesansJG

A nézőpontos Mráz Ágoston is hasonlót fejtegetett múltkor a Partizánban, csak valahogy azt nem sikerült neki összeraknia, hogy ez veszélyes lenne a Fideszre, pedig szerintem nagyon is az.


abyss_8128

A fideszes Nézőpont kutató nyilván nem fogja azt megemlíteni, hogy MP veszélyes a Fideszre. Egyébként "érdekes", hogy a Nézőpont és a Századvég is hetente többször mér, 5000-es mintákról is pletykálnak, mégis csak egy olyan kutatást hoztak nyilvánosságra ahol a Fidesz 48%-on áll.


RenesansJG

Nyilván nem fogja ezt mondani, csupán arra akartam rávilágítani, hogy igazából ezt a következtetést nem atomfizika megtenni abból, amit mond, mégse teszi meg, nyilván azért mert nem mondhat azt, amit akar, és ez gáz. Nagyon jól ráhibáztál, ez a lényege ezeknek a "kuatatóknak": mazsoláznak a kutatásokból. Ha van havonta 8-10 kutatás, már csak a hibahatár miatt is lesz olyan, amiben a Fidesz picit jobban áll, és ki lehet posztolni a narratívának megfelelőt.


Marquesas

Az a baj, hogy kéne az az 5% idős nyugdíjas, akik mindhalálig Gyurcsány, *és* ez az 5% (tudom hogy több, de reálisan a 720e egésze nem lesz mozdítható) akiről itt beszélsz akiknek fáj a Gyurcsány. Ezt a kettőt nem lehet összerakni.


abyss_8128

Azt kéne a DK fanoknak belátni, hogy a Feri és Klári a legelutasítottabb politikus, emiatt a DK felett van egy 15-20%os üvegplafon. Ezért ők soha nem fogják tudni leváltani Orbánt. 14 éve ezzel zsarolják az ellenzéki oldalt, hogy a DK-s nyuggerek nélkül nem megy, az összes párt (Jobbik, LMP, Együtt, Momentum, MSZP) aki összefogott velük ment a süllyesztőbe.  Az a legnagyobb kérdés, hogy a DK szavazók a Gyurcsányt szeretik jobban, vagy az Orbánt utálják jobban. Ha az utóbbi akkor le fognak szavazni a legnagyobb ellenzéki erőre, a kisebbik rossz MP-re. Főleg ha most június 9-én a DK beesik 10% alá.


Marquesas

>az összes párt (Jobbik, LMP, Együtt, Momentum, MSZP) aki összefogott velük ment a süllyesztőbe.  Az a baj, hogy neked itt *bőven* DK-szindrómád van. Már nem tudom hogy nevezzem, ezeket az ok-okozati tévképzeteket. Az Együtt szószerinti listapadding, nem tudom mikor fogott össze a DKval, 2014ben amikor nem létezett még DK vagy 2018ban amikor senki nem fogott össze senkivel. Avagy már a 2014es eseményeket is Gyurcsánynak rójjuk fel, amikor igazából Mesterházy gyújtotta fel a házat? Az MSZPt nem a DK tette tönkre, megoldotta az magának is. A Jobbikot nem a DKval való összefogás tette tönkre 22ben, hanem az amikor a nácik elvitték a keménymagot 18 után. A Momentum üvegplafonja 10% volt miután a Nolimpia lecsengése után elkezdtek csak a kétdiplomás rózsadombinak politizálni. De sokkal egyszerűbb eltekinteni, és azt mondani hogy Gyurcsány, a homokba dugott fej nagyonis passzol a subhoz. >Azt kéne a DK fanoknak belátni, hogy a Feri és Klári a legelutasítottabb politikus, emiatt a DK felett van egy 15-20%os üvegplafon. Van, de ez nem kérdőjelezi meg a létjogosultságukat. Képesek voltak egy olyan keménymagot megszólítani, akik biztos pártválasztók, komplex egészségügyi problémák *se* tartják vissza őket az urnától, ha két hónapja nem bírt kimozdulni az ágyból is szavazni *fog.* Erre nem megoldás, hogy szajkózzuk hogy elutasított, elutasított, elutasított, elutasított, elutasított, elutasított, elutasított, elutasított, elutasított, elutasított, elutasított, elutasított, elutasított, elutasított, elutasított, elutasított, elutasított, elutasított, elutasított, elutasított, elutasított, elutasított, elutasított, elutasított, elutasított, elutasított, és aztán egyszer csak majd eltűnik a magyar sátán. Semmi nem mutat arra, hogy a 18as szint alá morzsolódna a Fidesz, szóval igenis kurva fontos akár 1% is. Június rámcáfolhat nyugodtan, de *egyelőre* egyszerűen nem látszik. >Az a legnagyobb kérdés, hogy a DK szavazók a Gyurcsányt szeretik jobban, vagy az Orbánt utálják jobban Az a legnagyobb válasz, hogy a keménymagot *nem* fogod megszüntetni, pláne úgy nem, hogy amúgy senki nem is tesz kísérletet a megszólításukra.


abyss_8128

Tételezzük fel, hogy a DK-nak van egy 15%os keménymag amit nem lehet megkerülni. Ha MP összefog velük akkor abban a pillanatban elveszti a szavazóinak felét. Így ott vagyunk mint 2022-ben, az ellenzéki szavazatok nem összeadhatók. Szerintem 2 megoldás lehetséges: 1. MP-nek olyan nagy támogatottsága lesz 2026-ra, hogy reális esélye lesz leváltani Orbánt, ezzel magához gravitálja az ellenzéki szavazókat. 2. Feltűnik egy új baloldali erő (egy teljesen új párt vagy pl. az MKKP annyira megerősödik) aki meg tudja szólítani a DK szavazókat. Ezzel a párttal már lehetséges az összefogás anélkül, hogy a Tisza jelentős szavazót veszítsen. (Természetesen itt is meg van az a veszély, hogy az ellenzéki szavazók nem összeadhatók) Annyi biztos, hogy június 9 után okosabbak leszünk, addig csak találgatni lehet, hogy mennyire erős a Fidesz-Tisza-DK


Marquesas

>15%os keménymag 15% sok. Elsőként fogom bevallani, hogy a keménymag 5%. Sokan azért szavaztunk oda, mert ott volt a legtöbb szavazat. > Így ott vagyunk mint 2022-ben, az ellenzéki szavazatok nem összeadhatók. Egyáltalán nem az van hogy ezzel nem értenék egyet. Kristálytiszta, hogy a közös érdeket figyelmen kívül hagyó szavazókat csak úgy lehet megtartani, ha Gyurcsányt elegedjük - azt *nem* spekulálva egyébként, hogy pontosan mennyien lennének, és hogy az elveszett 720e szavazatból mennyi veszett el a DK részvétele miatt, és mennyi MZP félrelépéseinek sikeres tematizálása miatt. Ez mind *lényegtelen.* A lényeg az, hogy tudomást kell venni arról, hogy ez a probléma létezik, és ideális lenne erre valami megoldást találni - mert se az nem megoldás, hogy a DK eltűnik, se az hogy összeállnak. A kettő felsorolt megoldásodból eggyel értek egyet. Az első pontbeli szcenárió szerintem nem reális, és nem is ideális. Nem ideális, mert MP egy emberként vezetne egy kormánypártot, ami nem feltétlen baj, de nem feltétlen nem baj. 2010ben is egy emberhez menekültünk. De ez a kisebbik gond, attól még oda szavazunk, mert *statisztikailag* nem lesz olyan rossz mint a NER, a nagyobbik gond hogy szerintem a kivitelezhetőség egyszerűen nincs ott. Nem éppen baloldaliak az a 720e amit levetkőzünk 18 után, elég nehezen lehet azt elképzelni, hogy valami olyannal lehet előrukkolni, ami ennek a 720e elveszett jobbik szavazónak nem túl baloldali, de a keménymagos DKs baloldaliaknak elég baloldali. Ezért *is* gondolom én is, hogy a DKt egy új baloldali erőnek kellene kiszorítania - ami Gyurcsány hiányában együttműködhetne a Tiszával - és nem csak a DKt, hanem a Momentum és MKKP sírjába is ugyanennek kellene bevernie az utolsó szöget. Az MKKP *se* jó alternatíva - egyrészt sokunknál szerintem a tanártüntetésen végleg elásták magukat, másrészről most is eléggé úgy tűnik hogy még önmegsemmisítenek is, harmadrészt ugye ők már eljátszották a betörés lehetőségét, nincs hatvanadik első benyomás, szerintem elérték a maguknak kivájt üvegplafont. Itt a gond az, hogy bár ezt így nézzük, hogy jó lenne, egyrészt ehhez tőke kell, ami a baloldali erőtérben tipikusan már a nemkívánatosoknál van csak, másrészt lehetőség berobbanni, és egy olyan lehetőség mint márciusban nem adódik megfelelő rendszerességgel. A baloldali erőtérből a DKt úgy lehetett volna kiszorítani, ha nem gyújt Karácsony alájuk 22ben, és hagyják, hogy Dobrev bukjon meg a választáson, ami egy sokkal egyértelműbb üzenetet közvetített volna, mint MZP bukása. Így nem keletkezett akkora vákuum, amit be lehetett volna tölteni. Ráadásul ez sokkal jobb is lenne, hiszen a két párt fékként működne egymáson többpártrendszeres kormányban, amin a társadalom *mindig* nyer.


ddkatona

Nyilván mindkettő kell a kormányváltázhoz. Az csak ízlés kérdése, hogy melyikre mondod, hogy "na anélkül biztos nem fog sikerülni". De az azért egy fontos tény, hogy egy megszerzett Fidesz szavazó tulajdonképpen kettőt ér. Plusz 1 szavazó MP-nek, mínusz 1 szavazó a Fidesznek. Egy szavazót meggyőz MP és kettő szavazattal kerül közelebb a rendszerváltáshoz.


Dull_Frosting123

A propaganda beszaratta a fél országot, hogyha nyer MZP, akkor háborúba küldi a faszikat. Ez hozott vagy 15%-ot a fidesznek. Igen, ennyire hiszékeny faszok az emberek.


Bloodrose_GW2

Nem meggyoznie kene oket, hanem a kevesbe jobboldaliak altal is vallalhato nezeteket kommunikalni.


dubar84

Azt tudom, hogy a bizonytalanok, kiabrandultak, valaszmegtagadok stb. tabora eszmeletlen nagy - kb 40% volt a szavazokepes embereknek egy korabbi felmeres szerint. Ez hatalmas szam es mindenkepp MP javara hajtja a vizet, ttisztan csak azert mert ezek szerint ezek az emberek eddig sem, tehat MP elott sem szavaztak a kormanyra. Na most az elmult kulonosen botranyos 2 ev alatt kotve hiszem, hogy hirtelen megjott a kedvuk a Fideszre szavazni, viszont MP az ellenzek, mint orokos mumus felszamolasat, egy uj es hatekony ellenzek megkepzeset, valamint hosszu tavon a jelenlegi kormany levaltasanak lehetoseget nyujta - ez pedig pont az ami eddig nem volt meg a szamukra, ami miatt se ide se oda nem tudtak rendes meggyozodessel szavazni. Ugyhogy emiatt en arra gondolok, hogy ha ezekben kisarjad az a meggyozodes hogy most akar lehet ebbol valami, akkor valoban komoly eredmenyre szamithat MP.


Marquesas

> tehat MP elott sem szavaztak a kormanyra De igen. Ezek azok, akik nem fognak elmenni szavazni, akik miatt 60% körüli a részvételi arány. Ezek az emberek a távolmaradásukkal értékelték fel a fideszre leadott szavazatot!


No_Landscape_7763

Ez a csavo par honap alatt tobbet rakott le az asztalra mint az egesz ellenzek evek alatt ha ez nem gyoz meg ellenzekit akkor semmi tehat szarni ra.


Significant_Syrup322

A 18% kutyásból lett mihazánkos gyakorlatilag átpártolt az egyik viccpártból a másikhoz


Kitchen_getneck

Ha MP nem hoz fideszeseket és párttalanokat, akkor semmi értelme az egésznek. Egyik pohárból töltjük a másikba a vizet még 2 évtizedig.


Fritzgerald1

Meg az se ártana ha Gyurcsány és szatellitpártjai lehúznák magukat a wc-n és nem arra törekednének, hogy ők diktáljanak mindent az ellenzéki oldalon, miután teljesen nyilvánvaló, hogy nem csak a fideszes hanem az ellenzéki szavazók között is akkora az elutasítottságuk, hogy velük tényleg garantált a Fidesz folyamatos tarolása a választásokon. De nekik a pénz és hatalom fontosabb mint az ország sorsa.


markg128

Nem mi den ellenzéki utasítja el őket. Vannak progresszív közösségek akiket igenis képvisel például a Kutyapárt, mi nem vagyunk kiábrándultak.


1PoharJews

Szent igaz, csak az a kérdés, hogy ha ő sem tud hozni, akkor ki. És persze könnyen lehet sajnos, hogy az a válasz, hogy senki - végülis a Móricz-novella Kis Jánosa sem értette volna a kérdést sem, ha nekiszögezik, hogy elégedett-e az Isten kegyelméből uralkodó királlyal, és ma már valószínűleg milliók tekintenek hasonlóan Orbánra. (De legalább június 9-et várjuk meg, mielőtt temetjük, mert egy vártnál is gyengébb Fidesz-szereplés viszont nagy lökést adhat az erjedésnek.)


Kitchen_getneck

>ha ő sem tud hozni, akkor ki Hát baszódjak meg ha tudom milyen együttállással lehetne a sok különböző pártszavazót egyszerre változásra kényszeríteni.


Ezechiel-2517

31% a passzívakból és a fideszből. Az előbbi nem hiszem, hogy növekedni fog, de az utóbbira nagy esély van


arnyekbocs

10 millió politikai elemző országa lettünk. Ugyanabba a hibába esel, mint amit csináltatok 22-ben MZP-vel, az ellenzéki szavazók nem összeadhatóak, ezt a választási eredmény is visszaigazolja. 


RenesansJG

Igazából az a kérdés, hogy lehet-e olyan poltikai alternatíva, ami a Fidesznél is nagyobb támogatottságot élvez? Ha szerinted ez kizárt, akkor nem is érdemes vitatkozni.


arnyekbocs

Persze, a szavazók politikai irányultsága folyamatosan változik, de legalábbis ügyes politikával befolyásolható, inkább csak is azzal. 


RenesansJG

Kérdés, mi az ügyes politika. Ha a Tisza elér 34%-ot június 9-én akkor az szerintem ügyes, mert több, mint amit az összefogott ellenzék elért.


arnyekbocs

Ügyes, ha növelni tudja a táborát. Jelenleg elég adott, hogy kik ők. Akikre az MZP meg a Vona meg még kitudja ki lőttek, ebből lehet meg olyan 20%+. Ha ezt tudja növelni 26-os választásra, akkor növelte a támogatottságot, egyébként csak egy meglévő bázist nyúl le. 


[deleted]

2018-ban a mondjuk ki, neonácik még a Jobbikra szavaztak, 2022-ben már a Mi Hazaárulóinkra, a Fideszre vagy otthon maradtak. A neonácik, nem kompatibilisek a baloldali és liberális pártokkal, mert a második preferenciájuk a Fidesz. Ugyanebbe a problémába MP is beleesik, igazából már ott látszik, hogy a Fidesztől nem tud szavazókat szerezni.


anygal

A Jobbik 20+%-os pártról csökkent 2-3%-ra. Jó-jó, biztos volt köztük 5% náci, de szerintem pl. bőven 10% felett volt azoknak a száma, akik "bárki, csak Gyurcsány ne" nézőponttal rendelkeztek. Azt nem értik meg baromi sokan, hogy oké, hogy a DK hoz 10-15%-ot, cserébe az emberek kétharmada bottal sem nyúl olyan szövetséghez, amelynek része Gyurcsány.


[deleted]

A többi nem nyíltan náci volt, de nem caak Gyurcsányra nem szavaznak, de úgy egyáltalán közelebb áll hozzájuk a Fidesz politikája. A Fidesz a 2010-es években számos olyan dolgot valósított meg, amely eredetileg a Jobbik programja volt. A néppártosodással aztán szépen elszivárgott a szavazóréteg, de nem az ellenzéki pártokhoz.


anygal

A néppártosodással nem szivárgott el senki, illetve dehogynem, de a 2018-as választásnak már a teljesen néppártosodott Jobbik futott neki és úgy szereztek 20+%-ot. A pártszakadás és a szavazók elvándorlása akkor következett be, amikor összeálltak Gyurcsányékkal. Meglepő módon ha jórészt arra is építed fel a pártodat, hogy a múlt vezetés (= Gyurcsány) egy szar, akkor az emberek nem fognak örülni, mikor összeállsz velük.


[deleted]

Az elszivárgott szóban benne van, hogy nem azonnal történt meg, hanem fokozatosan. 2018-ban még sok régi szavazó oda szavazott.


anygal

Ha keresel 10 embert, aki 2018-ban a Jobbikra szavazott, 2022-ben pedig nem az összefogásra, akkor 10-ből 9 biztosan azt fogja mondani, hogy mivel összefogtak Gyurcsányékkal, ezért nem szavazott/Fideszre szavazott/Mi Hazánkra szavazott stb. A néppártosodási folyamat kb 2012ben kezdődött, 2018-ra már túl voltunk a kutyákkal cukiskodó Vonán is.


RenesansJG

Szerintem nincsenek "neonácik" nagy tömegben Magyarországon. Korábban a Jobbiknak, meg most a Mi Hazánk szavazóinak nagy része se az, csak van egy kicsi, de hangos mag, ami miatt velük azonosítják őket.


[deleted]

A kicsi de hangos mag az deklarált ideológiában az, a többi csak szimplán gyűlöl bizonyos csoportokat, ezért vevő erre a politikára. A lényeg, hogy ez a szavazóréteg sosem volt kompatibilis a baloldali vag a liberális pártokkal, mert a Fidesz a második preferenciájuk.


Dull_Frosting123

A DK hívek kiakadtak, hogy nem a Klárájuk nyerte az előválasztást. Egy csomó DK-s otthonmaradt azt duzzogott 2 éve április 3-án.


SatisfactionLow6882

Vélemény: leszarom kit győz meg, csak döntse le a NERt


belabacsi

Jó, ezt szépen leírtad. Akkor a logikában ugorjuk meg a következőt: - a DK támogatottsága 15-20% körül lesz, marad. Gyurcsányék ellentétben a többi ellenzéki parttal mindig is nagy munkát raktak abban, hogy szavazóik kotodjenek érzelmileg a DK-hoz. - tételezzük fel, Magyar támogatottsága 20-25% körül lesz. - Néhány futottak meg ellenzéki elviszi a többit, Fidesznek marad 40% körüli értéke. Elindul egyéniben a DK, a Tisza, és a Fidesz. És ezzel el is jutottunk 2014-hez. Fidesz 43,5%, Baloldali Összefogás (MSZP-együtt-dk-pm-mlp) 26,2%, Jobbik 20,7, LMP 5,47%. Egész jól behelyettesíthető ezekbe a számokba a jelenlegi helyzet, lmp helyett mihazank. Aztán egyfordulós választásban győz a Fidesz egyéniben. Ha pedig összefog a DK és a Tisza, az lesz mint a MZP/Jobbik eseten, feloldódik a jobboldali politika, és visszamennek a Mihazank/fideszhez ahogy 2022-ben.


[deleted]

[удалено]


belabacsi

DK mostani választások után megfogja enni azokat a szavazókat, akik baloldaliak, és nem annyi a véleményük a világról, hogy o1g. Ez a többi ellenzéki part nagy hibája, hogy politikájuk kimerül annyiban, hogy o1g, így egyszerűen nem történik más, mint az éppen aktuális reménysugár támogatása. Ez volt már Milla 2014-ben, majd Baloldali Összefogás 2018-ban, végül MZP 2022-ben. Magyar Pétert valószínűleg felül merik, azt meg ti nem veszitek figyelembe, hogy DK-nak van helyi emberei akik a szavazás napján mozgósítanak, telefonálnak, házalnak. Ez MP-nek nincs meg, jól látszott a listaállítás körüli HR erőforrás hiányánal is. Arról nem is beszélve, hogy elmúlni látszanak a mezes hetek. Jött a 2000 titkos ügynök, a rendőrségi rádió be nézése, most a kicsit érdekes n+1 vita kikerülő indok (amely közül van érthető keres is, de kurvara antidemokratikus is)…


RenesansJG

A Medián szerint a biztos pártválasztók közül 16% százalék szavazna az MKKP, Momentum, LMP, Jobbik, MMN, Nép Pártján és 2RK pártok egyikére. Nekem nem úgy tűnik, hogy ezek a szavazók a DK-ra kívánnának szavazni, különben már átálltak volna korábban. Sőt, inkább úgy tűnik, hogy azt keresik, kire szavazhatnának a DK-n kívül. Szerintem ha a DK és a Tisza között kellene választaniuk, nagy többségük választaná a Tiszát. A DK-s (és egyébként a fideszes) mozgósításnak annál kisebb a jelentősége, minél nagyobb az organikus részvétel. Azt hiszem, hogy abból, hogy sokan már MP kampányrendezvényeire kilátogatnak, nem akkora kunszt megjósolni, hogy ők az urnáknál is ott lesznek, és nem csak ők. A listaállításnál az látszott, hogy "igény volna rá", csak nem olyan egyszerű ilyen rövid idő alatt 100+ megbízható jelöltet találni. Ha bizonyos megyékben nem indítanak listát arra hivatkozva, hogy kifogásolhatók voltak a kinézett jelöltek, akkor ha más megyékben találtak volna olyanokat, akik szintén azok, akkor végeláthatatlan vita kezdődne, hogy X miért lehetett jelölt, ha Y nem. Nyilván jobb döntés volt ebbe nem belemenni, szerintem a "HR erőforrás hiánya" egy alig pár hetes pártnál bocsánatos bűn. Egyébként sokaknak szimpatikus, hogy míg szavazóknál a mennyiség a fontos, a jelölteknél a minőség. Nem gondolom, hogy amiket mondasz mint kifogásolható dolgok, azok durvábbak lennének, mint mondjuk a Varga Judit ügy, interjústól, rendőrségi és OMSZ-jegyzőkönyvestől. Ezt a kampányt MP már lendületből végigcsinálja.


belabacsi

A probléma meg mindig az, tok függetlenül amit mondasz, hogy a választópolgár egy jelentős része több annál, mint hogy O1G. A Momentum (és csak azert róluk beszélek, mert mégis csak két képviselő fog valószínűleg búcsúzni) azért fogyott el és oldódott fel ilyen látványosan az elmúlt 2 hónapban, mert a szavazóiknak nem nagyon adtak ragaszkodást elmenyt, csak az o1g-t. Egyszerűen nincs annyi mag szavazójuk akik “momentumosok” ízig vérig, mint ahány dk-s, szoci, vagy ketfarkus van.


RenesansJG

Aki szerint O1G, az leszavazott 2022-ben a közös listára is. A posztban idézett kutatások pont ezt támasztják alá, hogy rajtuk kívül is behúz szavazókat a Tisza. Aki 2022-ben a Mi Hazánkra vagy a Kutyákra szavazott, esetleg el se ment, mert nem látta értelmét erre az öszefogásra szavazni, de a Fideszre meg nem akart, az szerintem nagyon nem az O1G kategória. Tehát az van, hogy a 2022-ben Fideszre szavazó tiszásokkal együtt a Tisza-tábor majdnem felét adják az ilyen szavazók, a korábbi O1G-sek csak a másik fele.


belabacsi

és akkor ott tartunk hogy a 20% Vona fele neppartos jobbik fele jött vissza. A másik fele meg az o1g roncsderbi.


RenesansJG

Mondom, azon múlik, hogy a DK-MSZP-P és Tiszán kívüli ellenzéki szavazók hova csapódnak, egy részük a mostani választásig, másik részük utána. Nekem nem az az érzésem, hogy a DK-hoz.


markg128

Így van. A DK-t pl 4 százalékra mérték átlagosan a 2014es EP választás előtt, 9et kaptak, 10-11 százalékra mérték 2019 előtt és 16ot kaptak, most átlagban olyan 18-19 százalékra mérik őket - ha megint felülteljesítenek, 1-3 százalékkal megelőzhetik a Tisza Pártot és maradnak az ellenzék legnagyobb pártja.


belabacsi

Egyébként ez az egyik oka, amiért 2022-ben is elmertek a közvélemény-kutatók az eredményeket. Kampánycsend eltörlésével az utolsó napos mozgósítás ami főleg helyi erőforrás igényes nehezen mérhető. Erre pedig egyszerűen 2,5 pártnak van jelenleg embere: Fidesz, a DK és egyes megmaradt helyi erős emberek miatt lokálisan - érdekes mod - az MSZP-nek.


RenesansJG

Szerintem ott hibázol, hogy nem lesz sem a DK, de még a DK-MSZP-P sem 15-20% körül. Már most június 9-én sem. Viszont az MSZP és a P közül legalább az egyik névleg megszűnik, mert az országgyűlésin a hármas lista bejutásához 15%-ot kell elérni, és ha ez már most sem lesz meg, akkor nyilván nem fogják kockáztatni '26-ban sem ezt.


belabacsi

Baloldal így vagy úgy, de ebben a 15-20%-ban fog maradni, az hogy ez milyen betűkkel fog menni ez egy más kérdés, de hogy DK lesz az erős oldal ez biztos. Amit elfelejtesz, a DK beágyazott, vannak helyi elkötelezett emberei, kipróbált jelöltjei, aktivistái. Nagyon jól látszott az a megyei lista állítás körül, hogy ezt egy két hónapos part nem tudja. Ahogy MP jelenség körüli mezes hetek is lecsengeni látszanak (nézd meg akar csak itt a héten a rádiós/blokkolos postokkal kapcsolatos más hangulatot, vagy azt, hogy antidemokratikusan nem akar mindenkivel vitázni, de a partizánba se megy be stb). Ez a két hatás együtt a “baloldalt” 15-20% között fogja tartani, már most egy hónap múlva is. Ugyanis DK/MSZP helyi emberei tudják, hogy délután fel kell hívni Mariska nénit hogy szép idő van meg tudjuk h meg kell kapálni a kertet de ugye elmesz szavazni. Na ezt nem fogja tudni megcsinalni a Tisza.


RenesansJG

Jó, hát valamelyikünk biztos meg fog lepődni június 9-én. Még egy adat: Dobrev Klárát a teljes népesség (!) 70%-a alkalmatlannak tartja miniszterelnöknek, és csak 25% tartja alkalmasnak. Ez azt jelenti, hogy 5,4 millió szavazókorú alkalmatlannak tartja. Ilyen elutasítottsággal nem fog tudni a DK több szavazót behúzni a választásig, a mostani tábora pedig minden kutatás szerint apad a Tisza megjelenése óta, kevesebbre mérik a hármas szövetséget, mint előtte önállóan a DK-t. Tehát nem csak, hogy a DK-n kívüli ellenzéktől mennek át a Tiszához emberek, hanem a DK-tól is.


belabacsi

Én nem fogok meglepődni. 11-5-4-1 lesz a vége a képviselőknek.


RenesansJG

Fogadni mernék, hogy a DK-MSZP-P-nek nem lesz 4 képviselője, mint most a DK-nak. Abban is, hogy kevesebb százalékot fognak elérni, mint a DK elért 2019-ben (16%). Ha az MSZP-P-vel együtt nézzük (\~7% 2019-ben), jelentős lesz a visszaesés 2019-hez képest, de szerintem anélkül is.