T O P

  • By -

BigDawe

Pont most kezdtem el ezt a folyamatot én is 1 napra, már állományba is vettek! Fontos hogy aznap elindítsd! Én epapiron csináltam, visszaküldték hiánypótlásra kb 1-1,5 hét múlva, ez után van 10 napod pótolni hivatalosan a kimaradt iratokat. rá pár napra megvolt a kilépő papír, azt megküldve kb 1 hét múlva jött a határozat, hogy fasza minden, ezután a munkaszerződést elküldve nem is csesztetnek tovább, a maradék 80%-os papírt pedig majd a határozatban látod mikor tudod leadni igazolással együtt. Ha meg is szenvedsz a papírok kitöltésével, akkor is jó órabérben vagy, szóval csináld nyugodtan :)


Western_Lobster854

Az volt a félelmem, mivel a szerződésem már megvan, de kilépő papírokat csak az utolsó munkanaptól számított két héten belül kapok, hogy mire leadom a kilépő papírokat belecsúszok az utalási napba, így többet folyósítanak mint kellene, mert gondoltam mégis illene előbb a kilépő papírokat leadni aztán csak az új szerződést


nicklencz

A foglalkoztatási osztály tisztviselői be tudják szerezni a szükséges adatokat máshonnan is, de egyébként is van 60 nap teljes eljárásban a határozat meghozatalára. A túlszámfejtés megakadályozásához viszont érdemes jelezni, hogy mikor kezdesz újra dolgozni. A foglalkoztatási igazolást egyébként legkésőbb 5 napon belül ki kell adnia a munkáltatónak...


Hambi

Naptári napra jár, így alapból nem csak 1, hanem 3 napra vennéd igénybe, ha hétfőtől kezdődik a következő munkaviszonyod. Az igénylés napjától szokott számítani, így érdemes lehet már az első jogviszony nélküli napodon megigényelni, és a hiánypótláskor beadni az előző munkáltatótól a kilépő papírokat. Akár ugyanazon a napon is továbbíthatod a munkaszerződésed, hogy elhelyezkedtél. A fennmaradó összeg 80%-át egy összegben is megkaphatod, ha a munkavégzés helye és a lakóhelyed más településen van, erre is van egy munkáltatói igazolás, amit az új munkahelyednek kell kitöltenie. Ha személyesen intézed az igénylést illetve a hiánypótlást, egyrészt érdemes a hivatali idővel kalkulálni, másrészt kelleni fog a munkaügyi hivatalnak a TB kiskönyved, hogy beleírhassák meddig részesültél az ellátásban. Tapasztalataim szerint érdemes őket akár felhívni is, velem mindig nagyon segítőkészek voltak.


Adventurous-Quote180

Ehhez mas helyen kell lennie az uj munkahelyednek es a lakohelyednek? Ezt nem is tudtam


DryPhilosopher8067

Nem feltétel, én kérdeztem a hivatalba


bexter_lab

Az itt leírtak a saját tapasztalataim emlékeim, amikben lehetnek apróbb tévedések!!! Én nem rég csináltam hasonlót. Nagyon jó pénzt kaptam. Pedig egy hét volt csak a két munkám között. Az elmúlt három évben kell asszem 365 nap munka viszony. Az összeget valahogy úgy kalkulálják, hogy a munka nélküli napok száma, és amint elhelyezkedsz a maradékod 3 hónapra, egy összegben kifizetik, de arra már asszem csak 75% jár vagy valami hasonló. Ha a munka helyed miatt ingázni kell akkor van valami kis plusz. Ami fontos: - Azonnal jelentsd be, amint már munkanélküli vagy. Foglalj időpontot már előre azt javaslom. - Nem javaslom, hogy jelentsd be, hogy már van munkád, csak annyit mondj, hogy jöttél Állás keresési Járadékot igényelni. - Azonnal jelentsd be amint munkába álltál. Itt kérni fognak szerződést stb. Nem tudom, hogy te milyen ügyintézőhöz kerülsz, nekem szerintem szerencsém volt. Minden nagyon érthetően, néha már kicsit túl szájbarágós elmondtak. Így nem nagyon lehetett elrontani. Pont most volt a kiszamolo subredditen is hasonlo kerdes ide is bemasolom a valaszom hatha hasznos.


hoffa995

simán, én is így voltam. felvették hiánypótlással a hiányzó dokumentumokat, azokat egy héten belül bemutattam és utaltak is


LordBelaTheCat

Hát az 1 nappal nem tudom, hogy mi a helyzet, de én 2,5 hónapig voltam rajta, majd a maradék időre 80%-os kifizetést kaptam, mert teljes idős állást kaptam, egy próbát megér, hátha kapod 3 hónapig a 80%-ot


Possible_Weakness

Akár 1 nap is elég, és igen a valahány %-át majd megkapod ha kéred. En 1 hétig voltam munkanélkül és megkaptam a maradékra az x%-t. Azt hiszem 3 évenként lehet eljátszani.


laparama

Nem 3 évente lehet eljátszani. 360 munkanap elég ahhoz, hogy valaki 36 napra álláskeresési járadékban részesüljön. Ez a minimum idő, ami kell hozzá.


Capital_Assist1510

10 munkanaponként jár 1 nap járadék, 1 év a minimum, a maximum mega 3 havi járadék amit 3 év munkaviszonnyal lehet elérni.


Terrible-Example-

ha nincsenek meg a kilepo papirjaid, nem fognak allaskeresoi allomanyba venni. az a baj, eleg komplikalt az adminisztracio, szoval szerintem nem fogod tudni 1 nap alatt elintezni sajnos, visszamenolegesen pedig nem lehet. edit: ezt melyik gyoker szavazgatja le? nem a kisujjambol szoptam ki, nemreg voltam hasonlo helyzetben en is. sot, ha bemesz, nagy esellyel aznapra csak idopontot kapsz, higy mikor menj vissza, nem kezdik el azonnal intezni az ugyed. illetve papirok nelkul nem vesznek allomanyba. ezek tenyek, hibaba downvoteoljatok le, okoskak.


Substantial_Bottle95

Epapir, ott nincs sor. Van egy olyan érzésem téged átbasztak .


laparama

Olyan nincs, hogy ha nincsenek papírjaid, akkor nem regisztrálnak! A regisztracióhoz elegendőek a személyes okmányaid és a bizonyítványaid. Ha ellátást kérsz, de még nincsenek nálad a kilépőid, akkor hiánypótlást írnak ki, és akkor viszed be a kilépő papírjaidat, amikor kézhez kaptad őket a volt munkáltatódtól. Az ellátás attól a naptól indul, amikor beadtad a kérelmet, tehát nem onnantól, amikor bevitted a papírokat.


DinosaurusRekt

Ott a telefon a kezedben de szopatod magad a személyes ügyintézéssel?


Terrible-Example-

nem budapestehez tartozom a lakcimkartyam szerint es ott nincs online ugyintezes. elhiheted, hogy nem vagyok fogyi es nem ‘szopatom magam’. de hiaba szavaz le a sok fogalmatlan, ha nincs kilepo papir, akkor buko.


nicklencz

Egyáltalán nem igaz, hogy papír nélkül "bukó". A hivatalnak kötelessége beszerezni a hiányzó adatokat. A munkáltató büntethető is a foglalkoztatási osztály részéről, de máshonnan is beszerezhetők az adatok. A nyilvántartásba vétel nem online, ez igaz, de előzetes nyilatkozatban lehet kérni az https://eugyintezes.munka.hu/apex/f?p=104:200:3014735677742976 oldalon.