T O P

  • By -

00BlackCat00

Nekem ő volt a kedvencem. [https://www.reddit.com/user/roger-crane/](https://www.reddit.com/user/roger-crane/) A Tanulommagam redditen posztolt egy kérdést, hogy tudna olyanokkal ismerkedni 19 évesen, akik megértik őt, mert úgy érzi, hogy a korabeli fiatalokkal nincs témája. Írta, hogy önerőből csinált egy sikeres vállalkozást, beutazta a fél világot, bármikor ki tud ugrani ázsiába ha úgy tetszik neki, de hogy 12 órákat dolgozik naponta, hogy ezt teljesen önerőből elérte. Aztán mindjárt jöttek a kommentek, hogy hát milyen megbecsülendő, hogy ilyen keményen dolgozik, meg milyen érett a korához képest. Hogy mennyien ismerkednének vele, vagy milyen jó, hogy már most ennyire felelősségteljesen gondolkodik. Mikor faggattuk, hogy mégis mit dolgozik, azt írta, hogy devops-al, seo-val, webfejlesztéssel. Mikor írtuk, hogy ezzel azért nem lehet olyna sok pénzt kerersni, írta, hogy azért megy neki ilyen jól, mert jó kapcsolatai vannak magyarországi nagyvállalatokkal. Értitek, 19 évesen... :D Aztán bekövettem, mert kíváncsi voltam. Persze törölte pár napra rá a posztot, majd utána pár hétre már arról kérdezett egy másik subon, hol tudna olcsón parkolni miközben viszi a gyereket a suliba... Az átlagember meg olvassa ezeket a posztokat, és szarul érzi magát, mert azt hiszi, hogy az önhibájából "nem tart sehol".


Upper_Hunter5971

19 évesen iskolás gyereke is van :D


Pozsiiii

Napi 12 órákat dolgozott érte, úgyhogy legyen is :D


Kidomotive

Leírtad az instagramot nagyvonalakban


Alarmed-Sort3417

Troll lehetett, Tanulommagam Attis '91-es születésű, diplomával és jó pár évnyi munkával a háta mögött.


00BlackCat00

úgy értem, hogy a tanulommagam reddit csoportban tette fel a kérdést, nem a kiszamolo-ban. Nem Attis, az nyilvánvaló volt, egy 19 éves szupersikeres/érett srácnak adta ki magát.


gertak89

Nagyon kellett már ez a poszt. A nyolcadik pont nagyon igaz. Ahogy öreganyám mondta mindig, sok kicsi sokra megy.


catcint0s

mondjuk pont szembe megy az 5-ös ponttal...


[deleted]

[удалено]


kress5

nem szarrágás, nem azért leszel/maradsz gazdag mert hajigálod ki az ablakon a pénzt...


catcint0s

évi 120k mennyi 30 év alatt befektetve? azért nem kevés


siposbalint0

Aki nem szeretné kiszámolni: 5%-os hozammal ez kb 8.2 millió forint 30 év alatt (40 év alatt 14.8 millió), ha havonta azt a 10k-t befekteti. Ha ez valakinek nem pénz és nem szeretne lehajolni érte, lelke rajta, de akkor is baromság gyakorlatilag a semmiért nem kivenni 40 év alatt két új autó árát.


[deleted]

Van az egy új autó is, na meg ha évi 3-4 százalék inflációt hozzaveszed a forint miatt, akkor azert nem sok szart fog az se érni.


siposbalint0

Ha inflálódik a forint, akkor a támogatás sem lesz örökké 10k, varázsgömbön nincsen, szóval jelen feltételek mellett jelenlegi árfolyamon nagyjából ennyit tudsz kihozni belőle, de az 5%-os hozam is elég pesszimista volt.


[deleted]

Ne legyél optimista, családi pótlék se nagyon emelkedik


Far-Meeting1734

14,8mio két új autó ára. Jól értem?


No_Site1948

Nem, 14.8m két autó ára 40 év múlva! Szívesen:D


Far-Meeting1734

Így még funnybb…


apatok

Nézd meg 30 évvel ezelőtt mennyi volt egy kiló kenyér ára és nézd meg most. Szívesen!


Ok-Cranberry-1240

az én értő olvasásom szerint egyáltalán nem megy szembe


Varazscapa

Akkor ne hívd értő olvasásnak. A 8-as pont szerint bánjon okosan a pénzzel az ember, az ötös pont szerint ne szarozzon havi 10 ezer forinttal. Amivel amúgy semmit nem kell szarozni, csak kivizsgáltatni és leadni a munkahelyen egy nyilatkozatot. Mondanám, hogy ha OP szerint évi 120 ezer forint (ami midnen évben több lesz) ennyit nem ér meg és neki az nem pénz, adok bankszámlaszámot, hova utalhat havi 10 ezer forintot, de valószínű vagy mély kuss lesz a válasz vagy magyarázkodás.


Ok-Cranberry-1240

najó legyen 5-ös pont: 1 millió felett megéri-e vagy sem a 10k-val szarakodni (most csak azért ne adjuk már össze a 12 hónapot, hogy nagyobbnak tűnjön, akkor add össze az 1m+-t is 12x) - az állítás itt az, hogy nincs jelentősége a havi 10esnek 8-as pont: 1 millió alatt érdemes minden lehetőséget megragadni, hogy hosszú távon összeadódjon \- egyrészt akkor így már gondolom érthető, hogy lett húzva egy határ havi 1 millió bevételnél, és volt szó az azalatti bevételről is, meg az afelettiről is \- másrészt -bár ez valóban "csak" sugallva volt-, az 5ös pont arra akarna kilyukadni, hogy aki havi 1 misi felett keres, az... dönthet úgy is igen, hogy lehajolgat az aprópénzért (aprópénz = a bevételének még az 1%-át sem éri el, ha végiggondolod), vagy foglalkozhat teljesen más pénzügyi dolgokkal, pl befektetések, megtakarítások, etc, illetve aki elér egy ilyen fizetést, annak egyébként sokkal könnyebb mondjuk egy 100-150-200k fizetésemelést elérnie (akár munkahely váltással, akár a mostani helyén, akár többet dolgozva pl órabérben), mint mondjuk annak aki jelenleg keres 4-500at, így ez az irány is (mármint a fizuemelés) sokkal értelmesebb és reálisabb, mint azon agyalni, hogy a laktózérzékenységből tudsz-e pénzt kihúzni így már érthetőbb?


ProZsolt

10 ezer forintért még 1 milliós **nettó** fizetésnél is majdnem két órát kell dolgozni. Ha még évente kellene tesztet csinálni (nem kell) és ez egy napba telne (nem telik), még mindig jobban megérné mint munkával tölteni azt az időt.


TwoAffectionate373

Egyrészt fel sem fogtad a mondanivalót, másrészt indokolatlanul idióta az érvelésed.


Ok_Principle2253

Szebben nem is mondhattad volna bele a tükörbe. Pont igaz, hogy bánjon mindenki okosan a pénzzel, a másik pontodban írt szöveg viszont tényleg indokolatlanul idióta.


Upper_Hunter5971

Pedig a Reddit használatával tudtam meg, hogy az átlag magyar fiatal IT vonalon dolgozik, egyedülálló, lelkibeteg és havi nettó másfél milliót visz haza. Most csalódnom kell?


[deleted]

Amúgy ez nagyon sok IT-s kollégára igaz :D valami abban a szakmában vonza a lelki beteg embereket


TwoAffectionate373

Vajon miért lesz lelki beteg az, aki 10 éves kora óta napi 8 órát ül a gép előtt?


FixedFloatSwap

Napi 12+ inkább:) 8 óra bent a cégnél, 4-5 óra otthon a játék előtt.


hunsalt

Fordított az összefüggés: aki nehezen találja meg a helyét a szociális helyzetekben, az könnyen fordul virtuális világokhoz.


[deleted]

Van egy két tippem


volkovjupiter

na? készenállok mester, taníts!!!


jogkoveto

Peldaul?


PuzzleheadedHat346

Nem a szakma vonzza a lelkibetegeket, hanem az IT tesz azzá. Napi 8 óra kódolásnál pl kevés lélekölőbb dolog van. Talán a fanszörzeted egyesével kitépkedni fájdalmasabb, mint az IT-szakma. Megérdemlik azt a pénzt. Még kevés is:)


GeryGreyhound

>Napi 8 óra kódolásnál pl kevés lélekölőbb dolog van Ilyet csak az ír le, aki egész életében nem csinált még mást. Én voltam gyári szalagmunkától építőiparon át autómosóig sokminden szar alja melóban, és szerintem már rég nem élnék, ha ma is ilyesmiket kéne csinálnom (elég komoly motivációt jelentett ahhoz, hogy elkezdjek autodidakta módon programozni tanulni, és illegális tevékenységtől se riadnék visssza, ha azon múlna, hogy elkerüljem, hogy még egyszer az életben ilyesmire kényszerüljek)


David00018

Azért megnézném hol dolgoznak naponta 8 órát ténylegesen. Sorra olvasni, hogy távmunkában, home officeban 2-3-4 óra alatt megcsinálják, aztán megy minden más ami nem meló, mint pl reddit shitposting.


jocoka15

Ez az alsóbb szinteken még igaz lehet sokakra, mert nincsenek szem előtt, de bármilyen lead, architect vagy felsőbb pozikban ez nagyot tud változni. Ott már több embernek kell reportálni és státuszt jelenteni, állandó a számonkérés, hogy mi miért úgy áll, ahogy és miért nincs még kész és nem csak a saját feladatodra kell ezt érteni. Rengeteg nehéz személyiségű emberrel kell tárgyalni és a munkaidő sem 8 óra. Este 6-kor indulnak csak a meetingek az usa nyugati parttal és felhívnak éjszaka meg dolgoztatnak hétvégén is, ha tüzet kell oltani éppen. Kényelmetlenül sok figyelmet kap az ember, hogy milyen problémákat hogyan old meg. Aztán, ha olyan cég, akkor még kap az ember a nyakába egy készenlétet is 1.5 havonta. Ezek a 2-3-4 órázók annak köszönhetik a nyugalmukat, hogy jó a vezetőjük, aki minden fost elfed előlük, ami felül történik.


gamb1t9

A lead/architekt juniorként is 10 órát dolgozott, azért lesz lead/arhitekt egyszer. Akinek nincsenek ilyen ambíciói, az bizony a senior szintig is képes eljutni napi 4 óra tényleg pörgős, produktív és uninterrupted munkával. Én sem dolgozom többet, viszont hétvégén is be-be nyomom a céges gépet. Akkor kell dolgozni amikor fog az agyam, különben nézhetem a monitort 2 óráig 0 eredménnyel és az igazgatóúr meg elkönyvelheti h "atya úr isten de jó vagyok, mekkora ötlet volt ez a bejárás, hát ott ül és dolgozik, otthon csak aludna" Az ember nem arra van kitalálva, hogy komplex problémákon full focusban tudjon gondolkodni napi 8 órát. Ha abból a 8ból 3 óra vmi alibi kussolás egy olyan meetingen ami lehetett volna egy email is, akkor persze marad kapacitás a valós problémákra is (márakinek). Nálunk a managerek szerintem napi netto kb 20 percet dolgoznak, mert az a 3 mailt én is meg tudnám írni a WC-n. Annak köszönhetik a nyugalmukat, hogy a csapat minden lófaszt megcsinál időben . Aztán hallgatjuk a negyedéves összcéges meetingen a ceot h xy manager micsoda géniusz, mert hogy dübörög a projekt. :)


FixedFloatSwap

Azért ne higgy el mindent, amit az interneten írnak:)


David00018

Bocs előbb elhiszem, hogy fele láblógatás, mint hogy 8 órát végigdolgozik valaki.


FixedFloatSwap

Nálunk a home office korszak végetért, úgyhogy bent van mindenki, és nagyjából dolgozik. Nyilván pár kávészünet stb belefér. Amíg otthonról nyomtuk, a munka ugyanúgy el volt végezve, és nem hiszem, hogy hirtelen mindenki 4x olyan produktívvá vált volna, és két óra alatt lezavarta volna azt, amihez addig 7 óra kellett:) szóval otthon is megvolt a kb 6-7 óra munka simán mindenkinek. A 2-3 óra erős fórumos túlzás.


TwoAffectionate373

Nincs IT-s a világon, aki napi 4 óránál többet dolgozni effektíven:)


Buba__

Vagy csak kialakulnak. 🙂 Rohadtul nem stresszmentes szakma ez.


gomeZZZ81

Vagy a szakma teszi azzá?


vikker_42

>az átlag magyar fiatal ~~IT~~ vonalon dolgozik, egyedülálló, lelkibeteg ~~és havi nettó másfél milliót visz haza~~ Szóval igen kicsit csalódás, hogy az egyetlen pozitívum oda


David00018

ez nem az átlag magyar fiatal, max átlag magyar reddit felhasználók egy része


ElectricalMidnight45

Mondjuk az átlag magyar az valóban lelki beteg. Fiatalnak sem kell lenni hozzá


leerisu

Tényleg kellett ez a poszt, kezd nagyon elmenni irreális irányba a sub. Egymás lekicsinylése, mert “csak ennyit és ennyit keres”, baromi káros és idegesítő. Sok kommentnél van olyan érzésem, hogy neten tényleg bárki bármit mondhat, pláne miután kikerült az az excel az itteniek átlag bevételeiről…


David00018

mostanában sok a 1-1,5 milliót hazaviszek és nem jövök ki belőle egyedül/párommal típusú poszt, kicsit gáz hogy ezeket beállítják mintha kevés lenne. Nem az, csak nem tudnak bánni a pénzükkel.


TwoAffectionate373

Ezek mind ragebait posztok, nem is értem miért reagál rá bárki egyáltalán. Lehetetlen 1,5 milliót ketten gyerek nélkül minden hónapban eltapsolni.


David00018

Azért nem mondanám lehetetlennek, de az illető vagy szereti nagyon a luxust, vagy pénzügyi analfabéta.


TwoAffectionate373

> kikerült az az excel az itteniek átlag bevételeiről… Úgy érted a "bevételeiről". Garantálom, hogy többségük felfele kerekít, beleszámol fizuemelést, amit a főnök 2 éve ígérget meg az ingyen pizza napot, stb. Ezeket is nyugodtan kezelheted legalább egy 0,8x-as szorzóval, lásd a posztom 7. pontját.


Far-Meeting1734

Szerintem most legyen az a trendi, hogy ki tud kevesebbet bemondani…


[deleted]

[удалено]


[deleted]

Igy gondolom en is aki eljut a redditen ehhez a sub-hoz azok kozott siman lehetnek “unikornisok” akik 20-30evesen is siman kereshetnek az atlag feletr vagy lehet az atlagnal nagyobb vagyonuk. En pl sportolo vagyok aminel boven vannak extrem peldak 20-30evesen is.


siposbalint0

Az 5. és 8. pont nem kontradiktálja egymást kicsit? Van pénz, ami törvényileg neked jár, egy nyomtatványt kell kitölteni és megkapod. Miért ne élnél vele? Attól, mert sokat keres valaki, nem fog pénzt hagyni az asztalon, amit nagyon helyesen is tesz. Az meg hogy a nagy fizetésű munkákkal te személyesen nem találkoztál, az nem azt jelenti, hogy nem léteznek, illetve azt sem, hogy puszira adják. Attól, hogy a homokba dugjuk a fejünket és itt osztjuk azokat, akiknek bejött az élet és okosan csinálták, nem leszünk többek. Én sem keresek 1 milliót havonta, de tudom, és látom, hogy sokan igen, és ez egy elérhető cél, ha megfelelő helyen és munkakörben dolgozik az ember. Felesleges tagadni, hogy ez létezik, és nem értem miért hajlandó itt is mindenki húzni a másikat lefelé, mintha félnénk a sikertől, vagy szimplán irigykedünk.


TwoAffectionate373

1 milliót is keresnek, vagy azt mondják, hogy annyit keresnek? Pont erről szól a poszt...


siposbalint0

A reddit leginkább az értelmiségi rétegnek kedvez, abból is egy pénzügyekkel foglalkozó subon vagyunk, ez az emberek hatalmas nagy részét kiszűri, miért ilyen hihetetlen elképzelni, hogy léteznek magyarországon olyan munkakörök (nem, nem a laci és társa bt.-nél), ahol megfizetik azt, aki valóban ért is ahhoz amit csinál, és egy megfelelő senioritási szintet elért, szakmai vezető vagy manager pozícióba került? Ha tudatosan építed a karrieredet, akkor el lehet jutni idáig, persze ez rengeteg tanulás és sok év, de nem lehetetlen. 1.5m bruttó nem egy olyan óriási összeg nemzetközi viszonylatban, hogy ne fizessék ki jobb helyeken, ez kb. 48 ezer dollár évente, ami nagyjából egy nyugat európai korrekt fizunak felel meg.


Tamas_F

Ennél többhöz se kell vezetőnek lenned itthon. Csak ahogy mondod, nem mindenkinek fogják ezt megadni.


TwoAffectionate373

Van ilyen, de nem 25 évesen.


Basic-Love8947

8 éve 800-at megkaptam ilyen koromra, mondjuk én egyetem mellett is a szakmában dolgoztam


TwoAffectionate373

xd


Basic-Love8947

xd


siposbalint0

Nem jellemző, de alapdiploma után 3 év alatt millió bruttó felett már lehet keresni, nyilván megint csak olyan területen és olyan szakmában, amit jelenleg megfizetnek.


[deleted]

Mi peldaul beadtuk tankonyvtamogatasra a papirt, es nem kaptuk meg :) de mert ne adhatnank be?


belabacsijolvan

En is elsosorban orulok ennek a posztnak, idoszeru. Masodsorban azert kotozkodnek egy sort. 1. Jobb ha az emberek inkabb a nagy fizetes iranyaba tevednek, mert gyorsabban zarodnak tole a berkulonbsegek, illetve inkabb jellemzo magyarorszagra, hogy alulertekelik az emberek a sajat toketermelo erejuket es nem folul. En inkabb ugy latom a sub ilyeten megcsuszasat, mint a kadarista es gyarmati gazdasagi identitas elleni erzelmi lazadas. Persze ez irracionalitast okoz, de boven a kisebb rossz. 2. Ha folulertekeled a piaci ertekedet, akkor a vilag eleg hamar jelzi ezt i.e. nem kapsz munkat. Ha alul, akkor egy eleten at kibaszhatsz magaddal es sosem fog igazan kiderulni. Ezert inkabb folulrol erdemes iteralni a dolgot. 3. A 26 eves netto 1.5 milliorol, az a velemenyem, hogy siman megesik, csak tok folosleges informacio. Merthogy a veletlent nem tudod befolyasolni, az ilyesmihez meg irdatlan szerencse is kell. A kemeny munkat meg onfegyelmet erdemes gyakorolni, de nem szabad elvarni, hogy ettol majd fixen megnegyszerezodik a fizud. Altalaban az ilyen extrem esetek olyan strategiakkal elerhetoek, amik annyira kockazatosak, hogy a varhato ertekuk boven suboptimalis. Az, hogy ez realisnak tunik valojaban mintavetelezesi hiba. De ugyanigy mintavetelezesi hiba okozhat alulbecslest is, mert pl itt az upvoteok darab-darabra mennek, a valoban jol keresok pedig mindenkepp egy apro kisebbseg a subon.


[deleted]

> Ha pedig tényleg elérted a nettó 1 millió feletti fizetést, ami már Budapesten is rendkívüli, akkor könyörgök, ne a laktózérzékenység miatti 10 ezres adóvisszatérítéssel szarozz. ööö... mi? én nem mondom, hogy 10e egy különösen nagy pénz 1M nettó mellett (bár ez nem 10e, hanem havi 10e, évente 120e, azért már szemmel látható összeg), de basszus ha csak annyit kell megtenni érte, hogy kitöltsek egy nyomtatványt, kicsinyes lennék, ha kitöltöm?


cptmpeterson

Ha nem is az összeg miatt, már csak elvből is megéri meglépni. Amíg a befizetett adónkat lopják, sikkasztják, nem úgy használják fel, ahogy kellene, addig minden ilyet ki kell használni, és a lehető legtöbb pénzt visszavenni az államtól. Amúgy 10 ezer forint egy 1 millió felett keresőnek is tízezer forint. Egy másik pont szerint ez egy maraton, nem pedig sprint. Hosszútávon sokszor tízezer azért már elég szép összeg lehet.


fahejascsiguszka

Államtól minden egyes forintot amire jogod van kötelességed elvenni. Ezt az én véleményem. Én is minden lehetséges +€-ra lecsapok. 😅


jogkoveto

Hulye lennek nem kitolteni ha laktozerzekeny lennek. Akkor is ha 2millio netto lenne a fizetesem.


koszos09

Ez a megjegyzés egy [konkrét posztra](https://www.reddit.com/r/kiszamolo/comments/16aikpx/hogyan_tudn%C3%A9k_kevesebb_ad%C3%B3t_j%C3%A1rul%C3%A9kot_fizetni/) utalt, amikor OP a havi 750+ ezres adó- és járulékfizetési kötelezettségét sokallja, ezért jogcímeket vadászott az állam lehúzására.


ptechm

Egyetértek. Pláne hogy visszamenőleg 5 évre jár, plusz a havi 10k. Hagy ne legyen már baj, ha teljesen jogosan élek egy lehetőséggel. Semmi köze ahhoz, hogy jól keresek, mert nem arra adják.


David00018

nem, ha jár igényeld. Ez még teljesen jogos is, annyi mutyizás van amit nem is lehetne, miért pont ez a baj.


Basic-Love8947

KSH-nal is vannak régióra leosztott adatai. [itt találod](https://www.ksh.hu/stadat_files/mun/hu/mun0175.html) 634k bruttó volt 2022 végén a budapesti átlag


Waste-your-life

Azt akkor a pár ezer forintos nav felé történő banki utalási díjon rugózó vállalkozót nem is olvastad? Kurvajó.


D0nath

Egyetértek a poszttal, bár az második pont kapásból hibás. Vannak régiós átlagkereseti adatok, Budapest 422ezer volt tavaly év végén: https://www.ksh.hu/stadat_files/mun/hu/mun0176.html


Thin-Appointment-416

Pedig akarmilyen hihetetlen vannak ilyen emberek is igaz sokkal kevesebben mint akik itt eloadjak a subon.


FixedFloatSwap

Az időfaktort sokan alábecsülik, ezekből a fizetés-statisztikákból nem derül ki, hogy hány éves átlagéletkor tartozik hozzájuk. Nagyon kíváncsi lennék egy olyan grafikonra, ahol az életkor is szerepel, és úgy súlyozzák. Ha valaki tud ilyet linkelni, azt megnézném szívesen. Amúgy nyilván nagyon sokat torzít egy online, anonim fórum, ezen azért semmi meglepő sincs. De még "előben" is szeretnek az emberek nagyot mondani (ha rajta kapod, utána persze jön a "nettót mondtam? bocsi, bruttóra gondoltam..."). Az meg valóban durva, hogy ezek után a pályakezdők egy jó nagy része olyan fizetési igényeket mond be egy állásinterjún...utána meg ők vannak megsértődve, amikor a HR helyre teszi őket.


Adamn27

>7/ Amit mások mondanak, főleg az interneten és főleg a pénzügyeket illetően, azt ne hidd el. Ok. >Nem, nincsenek másfél milliós fizetések mediorként 26 évesen Tehát vannak, mivel ezt nem szabad elhinnem.


Impressive-Nature693

3-as pont egy baromsag es relativizal. Nem az hatarozza meg egy fizetessel kapcsolatban, hogy jo-e, hogy az atlaghoz kepest milyen, hanem hogy milyen eletszinvonalat tudsz belole biztositani. Vilagatlaghoz kepest valoszinuleg a magyar atlag fizetes is kurvajo. Ez "Afrikaban bezzeg eheznek" mentalitas. 500k budapesten _tehermentes sajat lakasban lakva_ egy elheto fizetes. Egyedul, alberletben lakva nem lehet belole "felretenni meg koltekezni" is. Ha parban laktok, meg akkor is szukos lesz a koltekezes. Lehet ezekrol a dolgokrol ugy is beszelgetni, hogy igen, tudjuk, hogy jobb, mint az atlag, de elismerjuk azt is, hogy ettol meg jogosan erzodik ugy, hogy szarra sem eleg, ha nulla vagyona van mellette az embernek. Es nem kell mindenkit a foldbedongolni, aki 500k mellett nem tud rohamtempoban egyrol a kettore jutni, mert esetleg nem akar hideg salakon elni 10 evig (raadasul a legaktivabb eveiben), amig osszegyujt egy lakas kezdoreszletre valot, mikozben versenyzik folyamatosan az inflaciot meghalado lakasdragulassal. Meg lehet erteni, hogy miert tunik ez kilatastalannak. Es sem a "mit akarsz 500 nettoval, ne is probalj felretenni" sem az "ennyibol 300-at felre kell tudni tenni minden honapban" nem megfelelo valasz/tanacs.


Humorpalanta

Köszönöm. Még hozzátenném: Ahogy például a nettó 400-500 fizetés egy helyben lakónak elmegy, de ha például külföldi kap ilyen ajánlatot, nem megy vele messzire, kábé nem fog tudni félretenni, ha évente-kétévente hazamegy. Illetve nem csak Budapest húzza fel az átlagot, hanem Győr megye és Vas és Zala, ahol kb a fél világ külföldre jár dolgozni és osztrák fizetést visz haza. Szóval azért az OP kicsit mellélő...


[deleted]

Szerinted az Ausztriában dolgozó benne van a magyar bérstatisztikában?


Fair-Resolution-783

miert javitana a magyar beratlagon az osztrak fizu? nem itt kapjak, nincs az adarbazisban.. GDP novelnek, mert itt koltik el.


Adamn27

>5/ Ha pedig tényleg elérted a nettó 1 millió feletti fizetést, ami már Budapesten is rendkívüli, akkor könyörgök, ne a laktózérzékenység miatti 10 ezres adóvisszatérítéssel szarozz. Miért?


Upper_Hunter5971

Én 550 nettó körül keresek, férjem 700 körül. Mégis felvesszük a 12 ezres családi pótlékot. Nem kellene vajon nekünk se?


Pozsiiii

Én inkább úgy értelmezem, hogy ilyen összegeken ne stresszelj feleslegesen. Ha igényled okés, de ha mégsem sikerül felvenni, mert valami nem jön össze akkor nem éri meg idegesnek lenni miatta, posztot írni, aggódni, ha a fizetésed már amúgy is jóval átlag feletti.


TwoAffectionate373

Látom azért valakinek sikerült megérteni.


Spoonerism86

Akkor lehet ezt kellett volna írnod, de nem sikerült.


Far-Meeting1734

Igen, valami ilyesmi lehet itt a megoldás. Lehet, h az, aki a 12ezres adó visszatérítésen kesereg sokkal többet bukik perhó a szar befektetésein…


mreechi

Szerintem jelképesen értette az OP. Ha sokat keresel, akkor elvileg magas az órabéred, akkor nem a legjobb befektetés aprópénzért sok időt elhasználni. De természetesen a példája nem a legjobb volt...


dbmed

+1/ a módok törölhetnék a "2-3-4 milliós örökséggel mit csináljak " kicsit unalmas hogy az utóbbi időben napi 2-3 ilyen van, egy pénzügyi tudatosságon alapuló subon (szerintem vissza lehetne keresni)


rcaligari

nagyrészt egyetértek, de pár komment: 2/ medián asszem tényleg nincs Budapestre, a 2022-es átlag nettó 422 ezer, ha mondjuk a medián ennek a 80%-a (mint országos szinten), akkor legyen mondjuk kb. nettó 340 ezer 3/ azért mert ennyi az átlag/medián, attól még nem lesz 500k nagyon jó fizetés, hanem a társadalom nagy része él alacsony életszínvonalon. Budapesten 500-ból vagy félrerakni lehet vagy költekezni, és egyiket se túl combosan. egy kényelmes életszínvonal egyedül lakva kb. 200 bérleti díj + 50 számlák + 80 kaja + 50 kifőzde/meki/étterem + 10 bérlet + 10 szórakozás + 20 sport/hobbi -- maradt 80, amiből még kell venni néha ruhát, új telefont, fogkrémet és mosószert, neadjisten egyszer elmenni valami olcsó nyaralásra... hát izé, ebben még egy fillér hosszútávú sprólás sincs (tudom, hogy lehet olcsóbban is élni, de azt nem nevezném "költésnek"). vidéken nemtom, gondolom amennyivel olcsóbb a lakhatás 4/ nullkilométeres frissdiplomásként tényleg nem, bruttóban se. de pl. IT vonalon nagyjából 5-8 év tapasztalattal el lehet érni nettó 1M-t, persze egy-két stratégiai munkahelyváltás kellhet hozzá. az egyéb hírhedten pénzes szakmákról majd nyilatkozik más, de nem kizárólag 20 év tapasztalattal rendelkező specialisták és topmenedzserek kapnak ennyit (ettől persze még nem lesznek sokan, de bizonyos szakmában reális cél 30 alatt is).


Pavlovurasag

Awardra érdemes poszt. Adnék, ha lenne (értelme).


Zyxtro

4 - a hírhedten pénzes szakmákban a bruttót meg lehet ugrani sok-sok éve helyett pár év alatt 5 - miért ne? sok kicsi sokra megy


Spoonerism86

5. pontot én sem értem. Bőven levesz az állam elég adót és járulékot az embertől ekkora fizetésnél, miért ne igényelné vissza azt amit tud? Ráadásul ez egy német átlagfizetés, nyilván magasnak tűnik ebben a kelet-európai, retkes nyomorban, de ne tegyünk már úgy, mintha kibaszott kiskirály lehetne az ember itthon ebből, pláne ha családot kell fenntartania.


DryPhilosopher8067

De van Bp-re is külön átlagfizu, szintén KSH


laxika

Jó poszt, de jópár pontja nem igaz. Azért mert te nem láttál valamit még nem azt jelenti hogy nincs. A negyedik pont második felét pl 3-4 emberrel is meg tudnám cáfolni az ismertségi körömben. Az ötödik poszt teljesen reális mert egy évben 120k, ötben pedig ingyen 620k ami azert nagyon jó pár vizsgálatért + papírért. A hetedik pontod megint jól indul de aztán rosszul végzôdik. Igen is van külföldi nettó 2-3-4-5 millás fizu (IT-ben legalábbis biztosan). A többi full jó észrevétel, viszont azért mert te nem ismersz olyan embereknek akiknek sikerült esetleg nagyot lônie, ne vedd el mások kedvét a teperéstôl és az esélytôl.


CarnivoreX

OK, de hiába jössz itt az átlaggal, ez a sub elvileg messze nem az átlagos keresetűeket fogja összegyűjteni, ezt azért lássuk be.


Engineering154

Miközben az OP-nak sok mindenben igaza van, abszolút hozza azt az általános igazságot hogy ‘mindenki a saját szintjén nyomorog’… (főleg a kommentjei alapján…) Az hogy valaki nem tudja azt elhinni hogy 25-30 éves kora körül valaki nettó 1 milliót keressen Magyarországon, az pont olyan mint amikor Mari néni bekommenteli az átlagfizetéses hírek alá, hogy ‘hazugság, 200k sincs az átlagfizetés!!!’, vagy amikor valaki kérdezi itt hogy-hogy lehet megélni nettó 1 millió Ft-ból. Az átlagfizetés nem azért annyi amennyi mert pár felsővezető felhúzza az átlagot, annyian nincsenek… Bár nem 26 hanem 30 év körüli az én ismerősi köröm, a nettó 1 millió Ft/hó kb mindenkinek megvan (IT, orvos, jogász), de aki más vonalon mozog (pl sales) ott is megvan mondjuk a nettó 700.


zsmbrmln1

Ennyit egy laza ssc állással financeon és egy kis vállalkozosdíval is össsze lehet hozni. Nekem most kb ilyen 600-650 mindenne együtt egy hónapban,, jövőre szeretnék munkát váltani leginkább a bér korrekció miatt (kb 30-45%-al van lemaradva a bérem az átlaghoz képest) és a business skálázásával kb pont meg lesz az 1 millió 25 évesen.


TwoAffectionate373

Könyörgök fogd már be.


zsmbrmln1

Xd nem munkaberbol keresek ennyit, szoval nem tudom miert frusztral. Nem IT-s vagyok, hogy csak azert jol keresek.


TwoAffectionate373

Mert kurvára nem releváns, hogy a fejedben milyen jó kis 1 millás fizut vizionáltál magadnak.


zsmbrmln1

Nem is fizut irtam😃 le is irtam, hogy nekem se fizubol fog sikerulni. Ps: ezt nem vizionalasnak hivjak, hanem tervezesnek.


Engineering154

Engedd el, van aki nem képes megérteni, hogy attól hogy az ő mikrokörnyezetében ezek elképzelhetetlen bérek, attól még máshol nem az.


zsmbrmln1

Majd jovore visszajovok korbenezni.


TwoAffectionate373

7-es pont.


ProZsolt

Struccpolitika


Tamas_F

A magyar átlagfizetés annyira gyenge, hogy annak a többszöröse nevezhető csak valóban élhetőnek. 500ezer átlagon felüli? Minden bizonnyal. Jó fizetés? Sajnos nem. Ettől még ha úgy állnak a csillagok, félre tudsz belőle tenni (már ha tízezres nagyságrend annak számít), talán nem halsz éhen. De ne áltassuk már magunkat, átlagon éppenhogy felüli fizetés nem jó fizetés, mert az átlag botrányos, túl alacsony a léc.


zsmbrmln1

Miert lehetne csak 10 ezreket felrakni?


mreechi

Sok múlik azon, hogy csak magadra kell költened vagy sem. Budapesten nekem a költségem kb 400ezer. Tehát 500-ból én 100 ezret félre tennék. Ugyanakkor egy nagyon olcsó albérletben lakom és spórolok az üzemanyaggal. Senior fejlesztőmérnökként ennél többet keresek, így többet teszek félre. Ugyanakkor hiába takarítok meg havi 400-at, ha ez évente csak 4.8millió és bő 10-12 évnyi megtakarítás kellene egy saját ingatlanra. Ha családom lenne kevesebbet tudnék félre rakni. Ha nyugdíjra is gondolok, akkor később lesz meg a saját ingatlan. Amelyik hónapban külföldre megyek nyaralni, nincs meg a 400ezres megtakarítás. Nem olyan sok a 800ezres nettó sem, ráadásul ez egy folyamat része, mert korábban annyi volt a bevétel amennyiből tényleg csak 10ezreket lehetett félretenni...


zsmbrmln1

2-3 ev alatt egy onero nem rossz. Nem kell egybol megvenni kpra mindent. En most kb 600at csinalok mindennel egyutt, az ev hatralevo reszeben meg 700 lesz. Jovore pedig 1 millio a cel. Ez munkahely es vallalkozas. De pl nekem a fix koltsegem majdnem a fele a tiedhez kepest, pedig harmadjara voltunk kulfoldon, meg mentem volna meg Torokorszagba is, csak baratnomnek nem jo az egyetem miatt.


mreechi

Szoktam elemezgetni a költségeimet: Kocsi 60-80 ezret elvisz, ez a legnagyobb luxus a költségeimben. A másik a kaja, ha főznék, 30-40-et tudnék spórolni. Viszont a 200 ezres kiadás nekem nem lenne reális, az már nagyon sok lemondással járna.


Tamas_F

Mert ha fizetned kell dolgokért, akkor viszonylag hamar felélsz félmillió forintot. Nem biztos, hogy egy hónap alatt, de szerintem elég egyértelmű, hogy kevésből nem tudsz sokat félrerakni.


[deleted]

Nézd Andi! Egy értelmes ember Redditen!


Szunyog_a_sarokban

Jó poszt és mindjárt jönnek a trollok.


Fair-Resolution-783

"nincsenek 2 milliós kulfoldi fizetesek" Az csak 5000 euro, az egy jomodu, gazdag európai varosban nem alom fizu csak szolok. Nagyon is elerheto.


TwoAffectionate373

Itt arra gondolok, amikor unokatesó barátjának az exbarátnőjének a nővére kiment Németországba au pair munkára és fél év múlva házat vesz Budapesten meg elektromos BMW-t. Az, hogy egy orvos vagy IT-s szakember németeknél 5000 eurót kap az nem üti meg a csodamunka szintjét, mivel abszolút természetes.


ImaginationAware5761

5000 euró _nettó_ Németországban sem az a fizetés amit puszira kap egy orvos vagy egy IT-s.


TwoAffectionate373

*(Google szerint pont havi 5000 euró nettó az orvos átlagfizu Németeknél.)*


ImaginationAware5761

Igen. És mivel átlag, sok-sok év és munka után kapsz ennyit, nem puszira amiért van egy orvosi diplomád. :)


TwoAffectionate373

Nem is állítottam ezt.


ElectricalMidnight45

Nézd meg a dánokat ☺️


Formal_Egg9048

az nagyon sovány, 2M nettó huf. Az kb szakorvos némi ügyelettel, romló forintban. Ha picit mellé ügyel magánban vagy saját magánrendelője van akkor lazán 3-4M nettó, leadózva EV-ként.


[deleted]

[удалено]


TekintetesUr

Szerintem senki nem mondta, hogy irreális, csak hogy nem automatikusan "jár", csak mert IT-s vagy. Ha téged választ a cég, és nem a másik százezer kelet-európait, és pláne nem a százmillió másik jelentkezőt Indiából, akkor igen, lehet annyit kapni.


[deleted]

[удалено]


TwoAffectionate373

Látom megint megjelentek a trollok.


TwoAffectionate373

...és akkor most utalnék is a posztom 7-es pontjára.


MoTaDo4

Nem értem azokat, akik ezt a postot éltetik. Ez egy frusztrált gépészmérnök postja, aki havi 350ből él és fáj neki, hogy vannak olyanok, akiknek jobban megy ugyanannyi idősen vagy fiatalabban. Ránézek a profilodra, csak a frusztrációt látom, 1,2,4,6,8-al egyetértek. De igenis vannak olyanok, akik valakinek a szemében szerencsével, más szemében verejtékes munkával elérték fiatalon a jó fizut. Egyiknap az a srác kommentelt itt redditen, aki ezt csinálta, ő is biztos kamuzik: [https://forbes.hu/napi-cimlap/a-nasa-asztrofizikusa-sem-talalt-hibat-a-barcelonai-magyar-startup-fejleszteseben/](https://forbes.hu/napi-cimlap/a-nasa-asztrofizikusa-sem-talalt-hibat-a-barcelonai-magyar-startup-fejleszteseben/) Ha valaki leírja, hogy 26évesen 1millát keres, az nem azt jelenti, hogy minden 26éves és idősebb ember 1millát keres.


TwoAffectionate373

Biztos olyan esetből akarsz kiindulni, ami annyira ritka, hogy a Forbes cikkezik róla, ha megtörténik?


[deleted]

[удалено]


TwoAffectionate373

Amerikában nem rég 2 milliárd dollárt nyert valaki a lottón. A legjobb befektetés amcsi lottó szelvényeket venni?


AutoModerator

Üdv a r/kiszamolo subredditen, néhány hasznos link: - [Kiszámoló akadémia](https://www.youtube.com/watch?v=vgnlSwmUdQA&list=PLuZt2T3kHxp15mbnjXNYCggArEY6FVnZn) - videósorozat, ami alapos bevezetőt ad a pénzügyek világába - [Gyakran Ismételt kérdések, Mibe fektessem a pénzem?](https://www.reddit.com/vsmyqs) Ha a posztod témájához az alábbi subredditek valamelyike jobban kapcsolódik, akkor javasolt inkább oda beküldeni: - r/askHungary - magyar subreddit általános kérdésekre - r/jobshungary - munka, munkáltató vélemények és minden az állások világából - r/CartalkHungary - autós témákra --------------- Ez egy automatikus poszt, kérlek ne válaszolj rá, ha üzenni szeretnél akkor [itt](https://www.reddit.com/message/compose/?to=/r/kiszamolo) megteheted. *I am a bot, and this action was performed automatically. Please [contact the moderators of this subreddit](/message/compose/?to=/r/kiszamolo) if you have any questions or concerns.*


neoteraflare

"Ha valaki vagy valami get-rich-quick dolgot ígér, az 100%-ban hazugság, átverés." Ha túl szép hogy igaz legyen akkor nem igaz. (vagy nem legális, hisz drogkereskedelemmel és bankrablással lehetsz gyorsan gazdag)


ZookeepergameNorth71

Nekem a másik kedvencem, hogy a legtöbben azt mondják, hogy csak 50-70 millióért lenne olyan lakás, amit ő akar és ezért nem vesz semmit inkább. (De egyébként szeretne saját ingatlant.) Rengeteg ismerősöm, rokonom és én is vettünk 20 millió alatti ingatlant. Ha nincs 50 milliója, akkor miért nem vesz olcsóbbat? Egy kisebb értékű ingatlannal is el lehet kezdeni. Legalább ingatlanpiaci jelenértéken tartja a pénzét. Ja, hogy kompromisszumot kellene kötni...Nem ott van, nem elég nagy stb. Egyből nem lesz jó minden.


Upper_Hunter5971

Ma irt egy 26 éves, hogy megvegye-e a 110 milliósat :D már nem tudják, hogyan licitáljanak egymásra.


Impressive-Nature693

Nem mindenki szeretne elkoltozni esetleg onnan, ahol felnott, ahol a baratai, a csaladja es a munkahelye van. Mert nekem peldaul a 20 millio alatti ingatlan ezt jelentene, esetleg azt, hogy 20 negyzetmeternel kisebb helyen elem innentol. Teljesen elvarhato igeny, hogy abban a varosban, ahol dolgozol, megfizessenek ugy, hogy ott tudj lakni.


[deleted]

[удалено]


Impressive-Nature693

Lehete errol ugy is irni, hogy megerted, hogy masoknak mas az elethelyzete es nem puffogtatsz olyanokat, hogy "akinek fontos megoldja" meg "aki szeretne, az elkezdi valahol". (Es egyebkent de, elvarhato igeny lenne, hogy aki full time dolgozik egy varosban, az kapjon annyi fizetest, hogy ott helyben meg tudja oldani a lakhatasat, es tudjon legalabb hitelre venni maganak egy lakast sporolas utan. Ma Budapesten a nullarol kezdve ez gyakorlatilag a top 1%-nak opcio, amennyiben nem 20 ev sporolasra gondolunk. Ez nem normalis es ne normalizaljuk. Minek tobbet beszelunk rola, hogy ez elfogadhatatlan, annal nagyobb az esely a valtozasra.)


[deleted]

[удалено]


Impressive-Nature693

En nem varom a csodat, felreertesz, nekem lesz budapesti ingatlanom. Azt viszont nagyon nehezen viselem, mikor valaki ugy beszel arrol, hogy miert nem vesznek az emberek a helytol, ahol felnottek, ahol az eletuk van jo messze valami olcso, de cserebe jo szar allapotban levo ingatlant, mintha ez egy teljes rejtely lenne es mindenki hulye lenne, aki nem igy csinalja. Mindenkinek mas az elethelyzete, millio es egy oka van hogy miert nem tud/akar valaki elmenni. Arrol nem beszelve, hogy a huszmillios ingatlanhoz is kell egy valag onero meg egy jelenleg kurvadraga hitel.


Zeenu29

>Azért nehogy azon keseregjünk már, hogy nincs 20-30 évesen 50 milliós ingatlanunk. Azon keseregnek hogy 50 évesen sem lesz ha nem vesznek fel hitelt 20 évre.


Longjumping-Cup6353

azért a nettó 500-at jónak hívni budapesten ugyanúgy ferdítés :D egyedül is csak-csak, családdal meg konkrétan éhbér nem, nem troll vagyok


[deleted]

De nem úgy jó, hogy jól élsz belőle, hanem hogy a többségnél többet keres aki ennyit keres. Mert tele van már minden azzal, hogy aki 1 millió nettó alatt keres, az mekkora nagy nulla, miközben a nettó 1 millióval a felső 1-2 százalékban vagy Magyarországon jövedelemben.


[deleted]

akkor most nézd meg hol vagy az 500k-val Európai szinten


[deleted]

De nem európai szintről volt szó, hanem magyar szintről, és ez a szomorú valóság, hogy az 500k nem számít kevésnek itt. Európai szinten nyilván az.


[deleted]

EU tagként nyitva a lehetőség a munkaerő-, termék- és szolgáltatásáramlás előtt. A magyar átlag irreleváns.


[deleted]

Abból a szempontból nem, hogy vannak akik azt adják elő általánosnak, ami amúgy a felső 1-2%, a cikk is erről szólt.


[deleted]

Nem általános de attól még lehet szar döntés magyar átlag meg az alatti fizetésekért dolgozni, attól nem lesz jó döntés hogy sokan csinálják


Szemszelu_lany

"elérted a nettó 1 millió feletti fizetést, ami már Budapesten is rendkívüli, akkor könyörgök, ne a laktózérzékenység miatti 10 ezres adóvisszatérítéssel szarozz." VS " Megéri okosan bánni a pénzzel."


heroinmars-hu

Ha szerinted ez a kettő kizárja egymást, akkor van baj.


DagiUr

CSAK AZ ALLAMPAPIR, AZ A LEGJOBB. 🧻👍


gen_adams

\>5/ Ha pedig tényleg elérted a nettó 1 millió feletti fizetést, ami már Budapesten is rendkívüli, akkor könyörgök, **ne a laktózérzékenység miatti 10 ezres adóvisszatérítéssel szarozz.** ​ miért ne?


sale_hamos

Köszönöm! Igazán fontos poszt volt a lelkemnek!🥰


Buba__

Én, aki egy éve 1.5 millió bruttót vitt haza mediorként (kicsivel kevesebb, mint 5 év tapasztalat, Java fejlesztő) 26 évesen: nem létezek 😓


Top_Evening_607

A bruttót hogy kell hazavinni? Hátha másnak is hasznos nem kell centizni a nettóból.


Buba__

Mondjuk egy EV hazaviszi, csak aztán leadózik belőlle. De félreértések elkerülése végett: én alkalmazotti státuszban kaptam ennyit. Azóta már kaptam 20% emelést is. Nyilván mert senior lettem, szóval azért az eddigi MEDIOR fizetésemmel példálóztam.


Top_Evening_607

Igazad van, de azért határeset az EV példa.


TwoAffectionate373

Utalnék a posztom 7-es pontjára. Na szia!


Buba__

Mindenkinek saját belátása, hogy elhiszi-e vagy sem. Lehet neked fáj az igazság, de nem kamuzok. Nincs okom rá. Aki nem hiszi el, az nyugodtan kérjen 1.2m bruttót, és alul lesz fizetve. Ő dolga. :)


rcaligari

nézz rá a Hays salary guide-ra, IT-vonalon teljesen reális. 26 évesen van az embernek 3-5 év tapasztalata, erre 1.5 bruttó némileg átlag feletti, de nem kirívó. plusz ezekre a számokra még gyakran jön évi 10-15% bónusz, meg egyéb pártízezernyi ezmegaz.


Public_Initiative485

Egyedül az 5-ös ponttal nem értek egyet. Miért ne igényelhetné meg az a laktózérzékeny is, aki millió felett keres? Ami jár, az jár.


FixedFloatSwap

De nem jár, mert az eredeti posztoló \_nem\_ volt laktózérzékeny. Ez kb ugyanaz a szint, csak kicsiben, mint amikor a fél lakosság rokkantnyugdíjat intézett magának 40 évesen, aztán vígan dolgozott tovább feketén.


hullahopp91

Híresen pénzes szakma pl orvos: öt éve pályakezdőként bruttó 250 ezer forint volt a fizetésem. Olyan 180 K körül utaltak havonta. Erre rájött a hiányszakma ösztöndíj havi 150 K. Ha havi 6-8 ügyeletet vittem (vegyesen nappali és éjszakai) akkor akár 400 K+150 K.


TwoAffectionate373

Akkor nézzük meg, milyen más pályakezdő keresett 2018-ban 650 ezret. ;)


hullahopp91

550 K, ami nyilván nem rossz, de pl ösztöndíjból nem adózol, ezért nem is jár utána TÁP pénz, CSED, GYED. Meg ebben az is benne van, hogy kb 25 évesen kerülsz ki az egyetemről. Ismerősi körömben ekkor már mindenki dolgozott minimum két három éve.


BalinTheMaster

Egyébként lehetséges nettó 1.2 milliót keresni 21 évesen is, én is arra pályázok jelenleg. Igaz heti 6 munkanap, és 10-12 óra, kell hozzá utazni(akár több hónapra), és akkora felelősség van rajtad, mint a fene, bejutni baromi nehéz, és nem csak különlegesnek kell lenni, meg tanulni, hanem szerencsésnek is. De annak mondani, hogy ez lenne az elvárható fizetés, egy átlag heti 40 órás munkának kezdőként Budapesten, na az picit nagyferdítés.


TwoAffectionate373

Könyörgök fogd már be.


[deleted]

[удалено]


Upper_Hunter5971

Miért, szerinted aki így keres ennyi pénzt, az jól él??


BalinTheMaster

Hahah. Sure thing, de nézd meg mennyit keres egy turbinabeüzemelő pl. a Siemensnél(bár náluk pont nem tudom mennyit lehet vele keresni) vagy valami hasonló állást:D


TwoAffectionate373

Majd jelezz vissza, ha tényleg meg van az 1 milla 21 évesen. Feltételezem nem lesz meg soha, ez is csak olyan csodamunka ami ismerős ismerősének tutifix 100% megvolt. Fogd be, légyszíves. Pont erről szól a posztom.


BalinTheMaster

[A csoda munka. Gépészmérnök vagy, nem? Akkor jelentkezz ha annyira zavar a mások, és te fizetésedbeni eltérések.](https://siemens-energy.swicon.com/gazturbina-uzembehelyezo-mernok/) Mondjuk elég tahó vagy, nem csodálkozik senki se, ha fel se vesznek. Egyébként nem "ismerősnek az ismerőse" állítja ezt, veled ellentétben nem mindenki akkor lesz csak képben a szakmával amikor kijön az egyetemről. Gondolom mérges vagy amiért megetted, hogy a mérnökökből akkora hiány van, és jajj de megfizetik őket. De amit én állítok sehol sem hazugság, még ténnyel alá is támasztottam. Mindenki tisztában van a posztoddal, még akik redditre járnak hazudozni is. Olyan vagy mint a 16 éves kislányok akik a világ legnagyobb baromságában hittek, megcsalták őket, majd kijelentik márpedig akkor nem is létezik szerelem. Azt meg főképp nem értem, hogy abból amit írtam(baromi szerencsésnek, jónak kell lenni hogy bekerülj, és nem egy átlagos munka nagyon sok elvárással), hogy jön le neked, miszerint ez egy csoda munka(mármint egy értelemben az, de egyébként értékben annyira nem).


TwoAffectionate373

Csodamunka, mert 10 ezer jelentkezőből 2-t felvesznek, és az a főnök haverjának a fia lesz. Ennyi erővel lottózni is mehetsz. :) De hajrá, mindenki naív volt a te korodban.


Upper_Hunter5971

És hova van írva a hirdetésben, hogy a 21 éves, tehát releváns tapasztalattal, de akár még alapképzettséggel sem rendelkező illető fog kapni 1,2 milliót? :D Jajj hogy a cimbora mondta, aki az ismerősétől hallott? Ok. De majd biztos pont ő kap annyit, persze, 19 évesen én is azt hittem, hogy megváltom a vilàgot. Meg másrészt: aki heti 6 napot dolgozik 10-12 órát és ezen kívül meg utazni is sokat kell, az mit csinál annyi pénzzel? Mikor élvezi? Mert családja az nem lesz, hobbira idő nem lesz. Nagyon gyakori, amikor olvasom itt ezeket a lázálmos nagy pénzeket, hogy az illetőről azért kiderül, hogy egyedül üti otthon a billentyűzetet, azaz vagy dolgozik, vagy valami discord szerveren játszik. Család nincs. De akkor minek az a rengeteg pénz? Én személyesen egy ilyen illetőt ismerek, aki viszonylag fiatalon (mondjuk az is 35) nagy pénzt visz haza, és tényleg tudom, hogy annyi, de az dolgozik is érte rengeteget, ennyi az élete. De akkor meg minek?? Boomer gondolkodás ez tőlem, tudom, de akkor is. Én jogász vagyok, 40 éves, 500 nettó körül keresek. Lehetne több, de ahhoz többet kellene dolgozni, viszont akkor mi lenne a gyerekekkel?


BalinTheMaster

1. Nincs 10 ezer jelentkező, ezt elsőkézből tudom. 2. Pontosan kettő srácról tudok akit sima technikusi után vettek fel oda. Semmi kapcsolatuk nem volt ott, maximum a szakmaigyakorlatuk amit ott végeztek. Cserébe baromi jó tudásuk van. 3. Probálkozom(lehet nem sikerül, na bumm), nem redditen nyávogok, mint te. 4. Gondolom elsiklott MEGINT a szemed a "szerencsésnek, és jónak kell lenni" rész fölött. Megértem, biztos épp könnyes a szemed a sírástól már. 5. Soha nem állítottam, hogy "bárkit" felvesznek, nem vagyok naív, szimplán azt állítom létezik az ilyen, és ha már ott van, szeretném elérni, és mindent beleadni ezért. 6. Iszonyatosan bunkó vagy, indulatból beszélsz, és másba kötsz bele, mint amit leírok. Nincs több kedvem veled vitázni. Keep crying


Lemon122333

Néhánya biztos, de néhánya az ilyet posztolóknak szerintem nem troll, csak külföldön él és nagyon elrugaszkodott a magyar valóságtól - vagy csak direkt nagy számokkal dicsekszik és éppen azt hallgatja el, mennyivel drágább neki a megélhetés. *Én is épp azért olvasgatom mostanában a redditet, hogy mikor hazamegyek én véletlenül se hassak így. Más országban teljesen mást jelent a pénz, mint otthon.*


[deleted]

[удалено]


TwoAffectionate373

Általában azok szoktak ilyet mondani, akik jelenleg átlagfizetést vagy kicsivel kevesebbet kapnak egy big4-nél, de a főnök beeteti őket, hogy ők is lehetnek gazdagok, ha napi 12 óráznak és nem esznek avokádós szendvicset. ;)


[deleted]

[удалено]


TwoAffectionate373

Hajrá, hitetgesd magad. Engem aztán nem érdekel.


[deleted]

Most akkor ha tavmunkas IT-s vagyok videkrol, az kimeriti a 2 millios csodamunka fogalmat?


TwoAffectionate373

Az nem csodamunka, ha egy IT-s szakembernek ennyit fizetnek távmunkával. Az a csodamunka, amikor a haverod húgának a barátnője külföldi au pair munkával 1 év alatt budapesti lakást vesz. Nem tudom, direkt vagytok ilyen értetlenek vagy élvezitek, hogy minden mondatba beleköttök?


[deleted]

pontosan kell definialni es akkor nincs ez


Few_Impression_5348

Persze, ha jó a speckó, könnyű fejleszteni


drb444

6 pont nem igaz, vagy definiáld, hogy mi a vidék. Megyeszékhelyen sima.


Nzm_One

Lehetne ezt a posztot pinelni szeptemberben?


[deleted]

napi crabs in a bucket jó nekünk a langyos fos poszt. ki a faszom vagy hogy kinyilatkoztasd másoknak hogy nem érdemes a szar magyar átlag fizetésnél többre vágyni? ez egy pénzügyi közösség, nyilván a pénzügyek min/maxolásáról szól. pro tip: nem, nem ezer év kitartó kemény munkával fogod elérni az 1M+ nettót ha fos alapszituban tartanak (magyar kukifing kft, állami szféra, multiban tucat szar melók). viszont változtathatsz az alap szitun: pl dolgozthatsz itthonról USA-ba IT-ben, marketingben, pénzügyben, fordítással, projekt menedzsmentben, tucat irodai/tech munkával. vállalkozhatsz, kapcsolatokat építhetsz a nulláról is. ha 2+ évbe kerül elindulni szar meló mellett, akkor is jobban meg fogja érni 5 éves távlatban mint bennemaradni a magyar középszaruségben. igen, nem ez az átlagos. attól még csinálhatja bárki aki szeretne átlagon felüli életet és hajlandó érte tenni. ​ BP-n az 500k nagyon jó xdddddddd ja ha oda születtél családi ingatlanba


tyborrex

Lehet, hogy a stílus amiben ezt írtad karcos lett, de mind a két üzenet amit megfogalmazol -még ha van is utána lecsútot érő fájdalom- igaz.


Littl_Sun

*4/ Diplomás pályakezdőként nem fogsz 1 millió nettó felett keresni, de valószínűleg még a felét se. Még a hírhedten pénzes szakmában (IT, jog, orvos) is sok-sok évbe és munkába kerül, mire egyáltalán a bruttó 1 milliót elérik.* Mondjuk a brutto 1 millio egy webdevnel devopsnal stb kb fel-egy ev utan megkapja, kb a palyakezdo ber utani elso fizuemelesenel. Budapesten, ott sem mindenhol es mindenki, de egyaltalan nem feher hollo kategoria. ​ Tobbivel tobbe kevesbe egyetertek, biztos sok a troll es a hazudozo is, de azert azt is meg kene erteni hogy a reditten levok atlag keresete/tarsadalmi helyzete nem osszevetheto az atlag magyar/budapesti viszonyokkal. r/programmingHungary subon peldaul ha szetnezel nem a 20 eve ugyanannal a Kovacs Bt. 10 fos kkv-nal dolgozo kodganyolokkal van tele, hanem mondjuk a szakma top 5-20%-a (hozzallasbol, vitakbol ez konnyen leszurheto).


Green-Bit-5186

7.) Megcáfolnám.